Ribéry is a meccs alatt támadó betörők áldozata lett
Idegenben játszott, amíg kirámolták a lakását.
Idegenben játszott, amíg kirámolták a lakását.
A betörők módszereinek megismerése sokat segíthet a védekezésben.
G. Viktor nem ment messzire, amikor betöréses lopással akart pénzt szerezni, és a terepet is jól ismerte.
Az utóbbi években több külföldi sztárfocista otthonát rabolták ki, jellemzően ékszereket, drága órákat zsákmányoltak a betörők. Sokszor maguk a játékosok árulják el, mikor érdemes próbálkozni, de a közösségi médiában posztolt fotók is a bűnözőket segítik. Ráadásul az elkövetőket csak ritkán kapják el.
Csak másodszor sikerült bejutnia a XX. kerületi telefonszaküzletbe H. Bélának. Telefonokat, határidőnaplót és szivacsalátéteket készített össze.
Leültek mobilozni, volt, aki elfeküdt a kanapén és olyan is, aki kávét főzött és kukoricát pattogtatott.
A 32 éves debreceni férfi egy pirosnál várakozó buszra akart felszállni. Megbánta, hogy betörte az üveget.
Arról elfelejtett szólni, hogy időközben elköltözött. Az ausztrál bíróság felmentette őket.
Nyaralni mentek a tulajdonosok. Közel 50 millió forint értékben vittek el tőlük készpénzt és ékszert. A rendőrség elkapta a betörőbandát.
Reiko, a mezőtúri kapitányság sztárja meg se állt a feltört tiszabői postától az elkövetők lakhelyéig.
A 47 éves rapperhez egy 26 éves rajongója tört be, a biztonsági őrök kicsit késve érkeztek, de a fiatalember úgysem akart elvinni semmit.
Március 30-án a koronavírus-járvány miatt zárva tartó intézménybe tört be. Még keresik.
Egy párbultból akart pénzt lopni, de abban csak váltópénz volt.
A rendőrök elkapták a 30 éves budapesti elkövetőt.
A biztonsági szolgálat helyett a férjével kapták el. Ezentúl biztosan zárják majd az ajtót.
Nem Jan Vertonghen az első londoni labdarúgó, akinek mostanában betörtek a lakásába.
Szilviától egy betörésnél az édesanyja hamvait tartalmazó medált lopták el, amit egy bolt értékesített. Minden szabályos volt.
A Pest megyei testvérpár luxusórákat, sőt még autót is lopott. A rendőrség nem tudja pontosan, hány helyre törtek be, várják a sértettek jelentkezését.
A résen mászott be az üzletbe, hogy lopjon. Elbaltázott ötlet volt.
Egy ünnepi betörés legfeljebb akkor szórakoztató, ha filmen nézed. Ismerd meg a veszélyeket, hogy megelőzhesd!
Nelson Semedo alighogy elment otthonról, már be is törtek hozzá.
Alig utazott el az ünnepekre Bernie Ecclestone lánya, máris kirabolták a londoni házát. A széfekből az összes ékszerét elvitték.
A drezdai ékszerrablás a hét elején történt, és már az is kiderült, hogy pontosan milyen műkincsek tűntek el.
Ide rejtsd a készpénzt, hogy ne találják meg a betörők.
A banda nem kriptovalutát lopott, hanem 550 bitcoinbányász számítógépet. Azonnal népi hősökké váltak.
A Lyon játékosának álomszerű estéje hamar rémálommá vált.
A három férfi a kapun bejutva aranykelyheket és más értékeket vitt el.
Szürreális betöréses rablás áldozata lett az épp visszavonult olasz válogatott Juventus-futballista.
A kanadai egymillió dolláros érméből mindössze hatot vertek, az egyiket rögtön el is lopták, és máig nem lett meg.
A hegedűművész a Mokka vendége volt, azt is megkérdezték tőle, egyébként hol őrzi a méregdrága hangszerét otthon.
Három férfi felfeszítette egy földszinti lakás ajtaját, elhajtott a zsákmánnyal, majd tíz perc múlva igazoltatták őket a rendőrök.
Balszerencsésen végződött az esztergomi bűnözők kísérlete, vádat emeltek ellenük.
Ha az ember pénzt vagy más értéket tart a házában, tudni kell, hol nem fogják azokat megtalálni a betörők.
Casemiro a futballistákra lecsapó betörők újabb áldozata, a felesége és gyereke otthon volt a rablás alatt.
A két étterembetörő rossz társasházat választott zsákmánya áttanulmányozására.
Bár tegnap az egyik szomszédja nyilatkozott arról, hogy kiabálást hallott a lakásából, úgy fest, a többiek semmit sem észleltek a történtekből.
Ezeket rejtsd el jól, ha nyaralni mész: mutatjuk, mire utaznak a betörők.
A rend őrei is mindig meglepődtek, és alig büntették meg a női betörőket.
A bűnüldözésben is fényes jövő vár az adattudományokra.
Ne hagyd kinn a létrát a kertben, ha nyaralni indulsz!
Legyen otthonod biztonságban, míg lógatod a lábad!
Egy négytagú csoport ajtókat felfeszítve tört be több házba, ahonnan különféle értékeket loptak el.
A rendőrség tippjei segítenek, hogy a lehető leghatékonyabban védekezz a betörés ellen.
De az éjjeliőr résen volt.
A Real játékosa, Lucas Vázquez a legújabb áldozat.
A Vérmezőn üldögéltek hétfő hajnalban a lopott pulóver alá rejtett pénzkazettával.
A bejárati ajtó évek óta nyitva van, így bárki bemehet az egri Garzonház lépcsőházába. Ezt sokan ki is használják, idén már hat betörés volt. Aztán valaki idejött kiugrani a tizedikről. A kétségbeesett lakók aláírásgyűjtésbe kezdtek.
A két férfit felvette a biztonsági kamera.
Arthur testvérének nyakához csavarhúzót nyomtak.
A szegedi fiatalembert elkapták a rendőrök.
Jármiban voltak gyorsak és éberek a rendőrök.
Egy magát Szárnyas Ló Polgári Védelemnek nevező, árnyékkormányt alakító disszidenscsoport mért csapást Madridban a követség elleni akcióval Kim Dzsongun rezsimjére. Bár egyesek szerint csak a CIA alvállalkozóiról van szó, és sok a bizonytalanság.
A rendőrök körbejárták a házat. Találtak egy betört ablakot alatta egy székkel.
A férfit kórházba szállították a szlovákiai Privigyén.
Komoly büntetés lehet a vége egy kis hajnali burritózásnak Detroitban.
Mindhiába, börtön vár a kitervelőkre Debrecenben.
Bíróság előtt állnak az évtized legegyszerűbb, mégis legvakmerőbb múzeumi betörésének vádlottjai Berlinben. Az eurómilliókat érő arany sose lett meg.
Interneten kinézték az intézményeket, legalább ötven helyszínen lecsaptak, a bíróság elítélte őket.
A 34 éves tolvaj korábban már kapott egy lehetőséget a bíróságtól, de nem élt vele.