Ismét súlyosan megsérült az Európa-bajnok Dévai Boglárka
A kiváló tornász két és fél hete tért vissza.
A kiváló tornász két és fél hete tért vissza.
Nem tudni, mikor lesznek újra versenyek, milyen lesz a kvalifikáció a 2021-es játékokra, de az is kérdéses, mi lesz a szponzori szerződésekkel.
A magyar tornász 1995-ben ment Amerikába, ahol megkomolyodott, mert önmagára volt utalva. Először meg akarta mutatni, nem hízott el, utána pedig azt, hogy mindenkinél jobb. Csollány Szilveszter 2000-ben aranyérmes lett a sydney-i olimpián, későbbi útkeresésekor csapos volt, most edző.
A békéscsabai tornásznő az ugrás után talajon még nyert egy ezüstöt a barcelonai olimpián. A gerendán ma is őrzi egy elem a nevét.
Magyar Zoltán 10 pontos gyakorlattal fejezte be a pályafutását, a moszkvai olimpián megpróbálták lepontozni.
A világranglistán 76. teniszező szerint inkább a challenger-tornák díjazását kéne növelni.
Az amerikai Maggie Haney leghíresebb tanítványa olimpiai bajnokságig jutott 2016-ban.
Egy edző tesztje is pozitív lett, fertőtlenítették a termet. Többen karanténba kerültek.
Az edző tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. Többen hazudozónak tartják a lányt.
A tornászok is csatlakoztak.
Verona van de Leur 2002-ben öt Eb-érmet nyert, aztán kicsúszott a talaj a lába alól.
A tornász Keleti Ágnes néhány óra alatt lett háromszoros olimpiai bajnok az 1956-os olimpián. A harmadik után sírva ment ki a teremből, de itt még nem volt vége, mert egy negyediket is nyert. Ő a világ legidősebb olimpiai bajnoka, aki 99 évesen még spárgázni is tud, és számos rekordot tart.
Keleti Ágnes 1952-ben talajon nyerte meg az olimpiát. Később elhagyta az országot, majd 2000-ben költözött vissza.
Minden idők legsikeresebb olimpiai szereplése a tornász Korondi Margit aranyérmével kezdődött 1952-ben Helsinkiben.
A tornász Pataki Ferenc nem mert volna a családja szeme elé kerülni, ha nem aranyéremmel jön haza az 1948-as londoni olimpiáról.
A Kaliforniai Egyetem tornásza, Nia Dennis a születésnapján ejtett ámulatba mindenkit talajgyakorlatával.
Az amerikai Simone Biles folyamatosan kitolja a határokat a női tornában. Most olyan ugrással próbálkozik, amit a férfiak közül is csak kevesen tudnak. Edzésen már megy neki, de vajon elő meri húzni a tokiói olimpián?
Pelle István tornászról a háború végén azt hitték, meghalt, el is búcsúztatták. Ő eközben artista lett, fejen állva hegedült és énekelt. Argentínában telepedett le, 1986-ig élt.
Keleti Ágnes a világ legidősebb olimpiai bajnoka, megemlékeztek pályájáról az amerikai lapok, Rómában rajzoltak róla.
Az indonéz tornászlány a Délkelet-ázsiai Játékokon nem vehetett részt.
A Southern Connecticut State Egyetem sportolója, Melanie Coleman 20 éves volt.
Csak a csoda segíthet a tokiói részvételben. A milliárdok sem állítják meg a hanyatlást, sőt.
A jövő emberének tekintették a 21 éves válogatott Boncsér Krisztiánt, aztán megélhetési tornásznak kiáltották ki. Nem marasztalták.
Samir Ait lába eltörött az egyik ugrásnál, levegőt is alig kaptak a társai. Aranyat akar Tokióból.
Az USA simán nyerte a torna-világbajnokság női csapatversenyét.
Három országot képviselt eddig az 1992-ben bajnok Okszana Csuszovityina.
Kovács Zsófia a vb-selejtező 30. helyével szerzett magyar indulási jogot az olimpiára.
Jordanov Zoltán tornaedző két ország történelmébe írta be magát. Most visszatért Magyarországra, és a hazai utánpótlást próbálja nagy erőkkel felrázni. Megküzd azokkal, akik azt hiszik, hogy a főnök csak lehülyézésre való.
A Boston Dynamics Atlasa kézen áll, bukfencezik, forog, ami egyszerre félelmetes és röhejes.
Az FTC amerikai-magyar tornásza hét éremmel zárta a férfiak egyéni bajnokságát.
A 4-szeres olimpiai bajnok tornász, Simone Biles testvére egy szilveszteri buliban kezdett lövöldözni.
Az olimpiai bajnoknak a szombathelyi világkupaverseny lesz az első a vállsérülése óta.
Egy nappal azután, hogy elsőként csinálta meg a dupla duplát.
Négy arany, hat ezüst és kilenc bronz után 13. Magyarország a minszki éremtáblán.
Péter Sára ugrásban lett dobogós.
Az 1956-os olimpián a kéziszercsapattal olimpiai bajnok Köteles 94 éves volt.
Az amerikai tornász emeli a tétet, nehezebbél nehezebb elemeket csinál meg.
Katelyn Ohashinak most öt század hiányzott a tökéleteshez.
A sérüléssel véget is ért a 22 éves sportoló pályafutása.
Kissé sántikáló ellenfelét 1 óra alatt verte.
A győri junior világbajnokságon próbálják ki a forradalmian új rendszert, a végső döntés így is a bíróké marad.
Katelyn Ohashi újra lenyűgözte az egyetemi zsűrit.
Keleti Ágnes kicsattanó formában van, a mai napig lételeme a torna.
Katelyn Ohashi pár éve még verte az olimpiai szupersztár Simone Bilest. Testképzavar, sérülés, éhezés, bántalmazás miatt lett elege. Egyetemi szinten lelte meg örömét, amatőr lett. Vb-n is tízest érne a gyakorlata?
10-ből 10 pont is kevés Katelyn Ohashi győztes produkciójára.
A videojátékból vett mozdulatokat és zenét használta fel az amerikai, meg is őrültek érte.
Az amerikai tornaszövetség kért maga ellen csődeljárást, hogy kifizethesse a perekben megítélt pénzösszegeket.
A brit Watson közel hat métert repült két nyújtó között, hatodjára pontos volt az érkezés.
Urszuly János bronzérmes volt a mesterfokú bajnokságon. Aztán Liverpoolban csinált karriert.
Az amerikai tornász Simone Biles-nak mégis egy ezüstérem a kedvence. Azt is pénteken nyerte.
Az anyja függő, az apja elhagyta, Simone Biles mégis olyat vitt véghez, amire soha senki nem volt képes. És még a lehetetlenre is esélye van a katari torna-világbajnokágon.
Egy holland tornász adott pluszt a talajgyakorlatához, csak a nézőknek tetszett.
Nyújtón szerzett érmet, 4. helyen Magyarország az éremtáblán.
Rio négyszeres olimpiai bajnok tornászának jót tett az egyéves pihenő.
A legjobb magyar tornász visszatérése jobbra nem is sikerülhetett volna.
A magyar teniszező bejutott a legjobb 16-ba a metzi keménypályás férfi tenisztornán.
Hárman is ugyanakkora pontszámmal zártak, de a magyaré volt a szebb végrehajtás.
Vecsernyés Dávid az Eb-döntőben bizonyíthat, meglepetésérmet hozhat.
A friss Európa-bajnok Dévai Boglárka jó alkat, letépi a tapétát a falról, ha jön a finálé.