Megjelentek a szúnyogok az Antarktiszon
Ez az emberi tényező következménye
Ez az emberi tényező következménye
Túl sokan nem is lakják, a terebélyes bokrok és fáj pedig szép lassan átveszik a hatalmat az épület felett.
A légi és a földi kezelések mintegy 1100 települést érintettek.
Már negyvenkilenc fertőzött van Andalúziában.
Ugyan, mi baj történhet? Elvégre 2020-ban eddig minden olyan jól sült el.
A döntésre azért volt szükség, mert a megfelelő mértékű gyérítés a meglévő biológiai, illetve földi, kémiai módszerekkel már nem biztosítható.
A kellemetlen szúnyogcsípések vegyszermentesen, illóolajak segítségével is kiküszöbölhetők.
Sötétedéskor a csípősök jönnek, de a tóhoz közeli helyeken egész nap lehet szenvedni az árvaszúnyogoktól.
A szúnyogok egy része emberre veszélyes vírust is terjeszthet.
Házilag is készülhet szúnyog- és kullancsriasztó néhány alapanyagból.
Mivel sok fertőző betegség terjed így, a kutatók a koronavírusnál is megvizsgálták ezt a lehetőséget.
A szúnyogok is terjeszthetnek vírusokat, de a kutatók szerint a koronavírus miatt nem kell aggódni.
Elrendelték az első szúnyoggyérítést a Balatonnál.
Húsz év alatt megfeleződött a fecskeállomány, a klímaváltozással azonban egyre több szúnyog jár.
Moszkitókkal fertőzött rizsföldek fölött szórják szét e szert, hogy az a pangó víz felszínén vékony réteget képezzen, bezárva a lárvákat.
Brazíliában félmillió egyedet engedtek szabadon, hogy visszafogják a vírusok terjesztését.
Biztos te is minden nyáron elgondolkozol azon, hogy mégis miért vannak szúnyogok a világon. Hidd el, jobb így, mintha nem lennének.
Az egy atom vastagságú réteg érzékelhetetlenné teszi az embert a szúnyogok számára.
Kutatások szerint a vércsoporttól is függ, hogy a szúnyogok kit csípnek meg.
Kisbabáknál nem jó ötlet a szokásos szúnyogriasztó sprayket használni, mutatjuk, milyen más megoldások léteznek.
Nem gondoltuk volna, de úgy néz ki, a kávé az új csodamódszer a szúnyogok ellen.
Aprócska, és e nélkül az információ nélkül is épp eléggé utáltuk.
Az esős idő miatt a következő napokban ismét több térségben válik szükségessé az intenzívebb szúnyogirtás.
Nicaraguában az idén nyolcan haltak meg, és becslések szerint 55 ezren betegedtek meg a kórban.
Magyarország 418 településén és négy budapesti kerületben folytatódik ezen a héten a szúnyogirtás.
A héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron folytatódik az irtás.
Viszkető szúnyogcsípésre nincs ennél jobb házi szer.
A kutatások pár ezer és 150 ezer közötti eredményeket hoztak. Ne próbálja ki otthon!
Sok a szúnyog.
Vérszívó-kisokos és tippek a hatékony szúnyogriasztáshoz.
A bolti, vegyszeres szúnyogriasztók természetes alternatívái lehetnek.
A gyártók és a boltok sem láthatták előre az inváziót.
Ezek a tünetei a kutyáknál, és ezek az embernél.
Egészen horrorisztikus rendszert fejlesztettek ki a rohadékok, hogy be tudjanak hatolni a bőrünk alá.
A magas lázzal, fejfájással, hányingerrel, ízületi és izomfájdalmakkal járó chikungunya-láz Európában először 2007-ben jelent meg.
Sokkal többet kell költeni a vérszívók ellen, mint a korábbi években.
Íme egy csodás sajtóközlemény a Katasztrófavédelemtől olyan szavakkal, mint szúnyoggyérítés és szúnyogártalom, plusz egy érdekes információ.
A pókméreggel módosított gomba a maláriaszúnyogok 99 százalékát elpusztítja.
Idén már 15 ezren betegedtek meg.
A rovarcsípéseknek vannak egyedi jellemzőik, melyekkel jó tisztában lenni.
A viszketés enyhítése érdekében is fontos, hogy felismerjük, milyen rovarcsípésről van szó.
A kutyákra és macskákra komoly veszélyt jelent ez a két, fertőzött szúnyogok által terjesztett betegség.
A kutatók szerint az ázsiai tigrisszúnyog terjesztette dengue-láz Európában is megjelenhet.
Az önkormányzatoknak mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk.
A leginkább érintett területek között van Európa nagy része.
Ezzel fékeznék meg az általuk terjesztett betegségeket amerikai kutatók.
Az ausztrál kutatók ezzel fékeznék meg a vírus terjedését.
De jó-e nekünk ez a mindennél 21. századibb technológia?
A vegyszeres irtás helyett biológiai gyérítésre, rendszeres élőhely-térképezésre, lakossági együttműködésre van szükség.
Nem vagyunk felkészülve az új járványokra, amiket a szúnyogok terjesztenek.
A repülő rovarokon keresztül a szárazföldön élők táplálékláncába is bekerülhet a műanyag.
Az izzadékonyság önmagában nem elég ahhoz, hogy célponttá válj.
Szerencsére nem a vegyszer az egyetlen megoldás a rovarok ellen.
Szúnyogok terjesztik, emberről emberre nem veszélyes. Évente 10-40 a szokásos fertőzésszám.
Illatos, segít az alvásban, a szúnyogok pedig ki nem állhatják ezt a szert.
Egy baktériummal sterillé tették a hímeket, amitől összeomlott a populáció. Hatalmas lépés lehet ez a járványok elleni harcban.
Nyáron nagyon gyakoriak a rovarcsípések, de nem kell azonnal a patikai kenőcsért nyúlni.
A legerősebb szúnyogriasztó növények közül párat az erkélyen is tarthatsz.
Jó időben különösen gyakran előfordul a rovarcsípés.
Létezik olyan faj is, amely a maláriát terjesztő szúnyogokat irtja.