Még mindig nincs megegyezés az RMDSZ és az EMSZ között
A közös elvek rögzítésében sem tudtak közös nevezőre jutni.
A közös elvek rögzítésében sem tudtak közös nevezőre jutni.
Harmincmillió forintos közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolják a zenészt.
Nyolc embert vádolnak a közmunkás halála kapcsán, akinek kihűlés okozta a halálát.
A bíró szerint adottak a távolságtartás feltételei, így folytatódott a zenész perének tárgyalása.
Eddig már több mint 200 tárgyalási napot tartottak, a szakértői vélemények pedig elérik a 16 ezer oldalas terjedelmet.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a harcok beszüntetésére szólította fel a Hegyi-Karabah birtoklásért háborúzó feleket.
A háttérben felsejlik a vita az uniós pénzek kifizetéséhez kötendő jogállamisági feltételrendszerről.
Szarka Gábor szerint a párbeszédre most nincs fogadókészség.
A volt barát szerint neki nincs szégyellnivalója.
Költségvetési csalás miatt viszont másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel ítélték.
Az egyeztetés sem sikerült, ezt szintén csütörtökön folytatják.
A színész ügyvédje szerint a vádak nem állják meg a helyüket, politikai indítékkal perelték be Mastersont.
B. László a jelek szerint nem találta meg, amit az egykori villalakó lakásán keresett. A pénz azóta valószínűleg Novozánszki családjánál lehet.
A pénteki tárgyaláson két vérfagyasztó felvételt is levetítettek, amik kulcsfontosságúak lehetnek az ügyben.
Egy akkora hajó, mint a Viking nem érez meg egy koccanást egy ilyen kis hajóval, mondta a tárgyaláson az ukrán kapitány.
A helyszín ugyanaz, az időpont változott.
Gyárfás állítja, sem Portikos, sem Tasnádit nem bízta meg Fenyő János meggyilkolásával
A 29 éves szélsőjobboldali férfi márciusban bűnösnek vallotta magát. Két mecsetben ölt tavaly.
A belarusz elnök szerint a demonstrációk már nemcsak nekik jelentenek fenyegetést, de akár így akarhat segítséget kérni az oroszoktól.
Így fejezik ki szolidaritásukat Orosz Bernadett-tel és a párkapcsolati erőszak áldozataival. A nőtől bántalmazója azért követel ötmillió forintos kártérítést, mert a férfi szerint sérültek a személyiségi jogai, amikor Bernadett a segélykérő posztjában megnevezte őt.
Mindezt a színésznő vallomásából tudjuk, aki úgy érzi, sosem volt olyan magányos, mint az esküvőjük napján. Depp, állítja, egy féltékeny félőrült volt, aki többször megverte.
Ő maga még nem tett vallomást. Állítólag folyamatosan szidalmazta és megalázta a férjét.
Csak a lényeg: íme, a legfrissebb fejlemények a Depp-Sun-Heard-tárgyalássorozatból.
A színész éppen a Sun ellenei perének londoni tárgyalásaira jár. Emlékezetből rajzolták le, de hogyan!
A színész fekáliás ágyneműről, szociopata tendenciákról beszélt exfeleségével kapcsolatban, de felmerült az is, miért kínálta droggal a saját tizenéves lányát.
A Mail szerint a színésznő új vádakkal készült, a színész pedig három napon keresztül adja elő álláspontját a londoni bíróságon.
Akár heteken belül lefektethetik a gát mögötti víztározó feltöltésének és működtetésének szabályait.
Puzsért Berki rágalmazásért, becsületsértésért jelentette fel.Októbertől indul a tárgyalás.
A KDNP azért támogatja a modellváltást, mert az intézmény 30 éve változatlanul működik, így nem járul hozzá a nemzeti identitás megerősítéséhez.
Izrael történelmében először indul büntetőeljárás hivatalban lévő kormányfő ellen.
A fideszes Szita Károly vezette Megyei Jogú Városok Szövetségének is járványügyi egyeztetést ígért a kormány, a megadott határidő rég letelt.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság szabjon ki pénzbüntetést és határozott időre tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől.
Vélemény adott ki a Kúria az elektronikus eszközök bírósági ügyekben való alkalmazásáról veszélyhelyzet idején.
A férfi nem tett vallomást a bíróság előtt.
A kitűzött tárgyalásokról egyedi döntéseket hoznak, megnézik például, hogy a tárgyalóteremben el tudják-e helyezni egymástól két méterre a feleket.
Az üzletember 500 ezer forintnyi gyerektartást tart tisztességesnek, de egyes feltételek nem felelnek Vasvárinak.
A vád szerint 2018-ban a budapesti gyorsétterem mosdójában kényszerített egy nőt szexuális aktusra. A vádlott tagadta bűnösségét, a sértett viszont kényszerítve érezte magát, attól félt, meghalhat.
A bíróság szerint ugyanis olyan bűncselekménnyel vádolják, ami miatt életfogytiglant is kaphat, így akár ez elől el is menekülhetne.
Nemi erőszakért és szexuális bűncselekményért ítélték el.
A filmmogult egy #metoo-ellenes, buldog becenevű nő védi, aki eddig csak egy hasonló ügyet veszített el. Szájbarágó a világ talán leghíresebb szexuális ragadozójának peréról.
Az esküdtek az első napon nem tudtak dönteni a szexuális zaklatással vádolt hollywoodi producer bűnösségéről vagy ártatlanságáról.
Ugyanolyan autóval és pohártartóval modellezte le, miért nem vehette a kezébe a baleset előtt a mobilját. Csakhogy a szakértő nem is ezt állította.
Folytatódott a Fenyő-gyilkosság pere.
Gondatlanságból elkövetett emberölésben bűnös az oltáskritikusként megismert pár, akik állítják, nekik senki nem mondta, hogy kell a K-vitamin a babának, a bíró szerint viszont ócskaságnak tartották. A hathetes csecsemő ennek hiányában agyvérzést kapott, pár nappal később a kórházban meghalt. A szülők ártatlannak vallották magukat.
A volt valóságshow-szereplő ortopédus és barátnője 30-40 évet is kaphatott volna.
Egy áldozat szerint a producer nemi szerve furcsán néz ki, és az altestét hegek borítják. A szóban forgó intim fotók ezt bizonyíthatják.
A védőügyvéd négy órán keresztül bombázta kérdéseivel a tanút.
Az oltáskritikusként megismert pár azt mondta, nekik senki nem szólt. Az ügyész emberölésről gondatlan emberölésre módosította a vádat.
A költöztetője megtámadásával vádolt Antonio Brown útlevelét elvették, és elmeorvosi vizsgálatra kötelezték.
A terrorcselekménnyel vádolt Hasszán F. a tanúk szerint ISIS-tagként gyilkosságokban és lefejezésekben vett részt, a férfi cáfol, nem érti, miért gyanúsítják mindezzel.
Azoknak a vádlottaknak a padján ülünk, ahol Nagy Imrét elítélték, mondta a fideszes politikus.
A szenátus ítélethozatala előtti tárgyaláson az elnök ügyvédei sem tagadták a nyomásgyakorlás tényét, mégis ki van zárva Trump elítélése. De akkor miről is szól ez az egész?
A zárt csoportból szivárogtató fideszes képviselő és a romákat képviselő alapítvány vezetője csapott össze Facebookon.
A Koránból idéz a zárkájában, problémás és flegma, mondták a szakértők az ISIS-tagsággal vádolt férfiról.
Az ajatollah beszédét hallgató tömeggel a vezetés a rendszerrel szembeni tüntetéseket igyekszik ellensúlyozni.
Folytatódott a Weinsten-per esküdtjeinek kiválasztása. Gigi Hadid is megjelent a bíróságon.
A költségvetési csalással vádolt fideszes politikusnak még arra is volt energiája, hogy Hadházy Ákosnak is üzenjen.
Az együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Ausztria és a visegrádi országok. Orbán szerint ez azt jelzi, hogy nem akarnak elzárkózni a többi európai országtól.
Ugyan ismeri mind a producert, mind az őt vádoló Salma Hayeket, kész objektív módon szemlélni a bizonyítékokat.