Szendvicspapír tette tönkre Alonso visszatérését
Beszorult a hátsó fékhez, ami miatt túlhevültek az alkatrészek.
Beszorult a hátsó fékhez, ami miatt túlhevültek az alkatrészek.
A bajnoki címig vezető út minden centijéért meg kell küzdenie a hollandnak.
Fordulatos F1-es szezonra számíthatunk 2021-ben. A taktikai csata döntött a szezonnyitó első futamon.
Szahírban rajtolt a száguldó cirkusz 2021-es szezonja.
Fernando Alonso visszatérése remekül sikerült.
Nem kívánják elvenni a lehetőséget a leginkább veszélyeztetett emberektől.
Módosult a versenynaptár, a Kínai Nagydíjnak egyelőre még nincs időpontja.
A koronavírusos, már világbajnok Lewis Hamiltont helyettesítő George Russel második lett.
A hétvégén ugyanott, de módosított pályán versenyeznek a pilóták.
Rendkívül összetett, mennyibe kerül egy Formula–1-es autó előállítása, de az biztos, hogy nagyon drága.
Betekert kézfejekkel, de mosolyogva köszönt az érte aggódóknak.
Romain Grosjean borzalmas balesetet szenvedett a rajt után.
Valtteri Bottas indulhat a második rajtkockából.
A 35 éves pilóta mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen.
A helyi egészségügyi dolgozók és családtagjaik kapnak jegyeket.
A koronavírus miatt döntöttek így a szervezők.
A Ferrari átvizsgálta az F1-es kocsi motorját, rövidzárlat okozhatta a teljesítménycsökkenést.
A ferraris karrierje leglátványosabb pillanatával végződött a pördüléses hibája a Bahreini GP-n.
Sztár született, de bukta a győzelmet: a fiatal ferraris úgy 10 másodperccel vezetett, amikor a motor elgyengült. Vettel pördült, a futam biztonsági kocsi alatt ért véget.
Hiába szerezte vissza a rajtnál elvesztett első helyet a Ferrari pilótája, Charles Leclerc, 10 körrel a vége előtt motorhiba miatt nagyon lelassult, és Hamilton ölébe hullt a győzelem. Vettel megpördülés miatt csak 5. lett, Hamilton és Bottas mögött az első F1-dobogóját szerző Leclerc lett a harmadik.
A Ferrari az utolsó teszten is félelmetesen gyors volt, izgalmas lesz így az időmérő.
Vettelt megelőzte fiatal csapattársa, a Merciket mindketten rendesen elverték az 1. edzésen.
Nagyot ment Bahreinben, a Ferrarié az első sor, Hamilton csak a 9. helyről rajtolhat majd.
Az időmérő szombaton 17.00-kor kezdődik, Hamilton már biztos nem lesz benne a top 5-ben.
Az év harmadik F1-es sajtóvisszhangja sem okozott csalódást.
Bottas kocsijáról szakadt le a T-szárny, ahogy Kínában is. Most Verstappen Red Bullja bánta.
A második bahreini edzés is a Ferrarié, de Vettel mögött ezredekkel zárt Bottas és Ricciardo is.
Nem sokkal lett érdekesebb másodikra a kieséses időmérő, Hamilton rontása kellett ahhoz, hogy a végén legyen miért izgulni.
Hiába a bordasérülés, megpróbálják. Magnussent a boxba száműzték a rajtra.
Ausztráliában pont a legizgalmasabbnak gondolt utolsó percek váltak értelmetlenné, de a koppanásból sokat tanulhattak Vettelék. Legalábbis reméljük.
Közölte a Pirelli, melyik csapat mit visz Bahreinbe.
Az angol idén már harmadik futamgyőzelmét szerezte, Kimi Räikkönen viszont az elmúlt két év legjobb versenyével újra dobogós lett. Rosberg a harmadik, csak közöttük volt nagy izgalom, az élen nem.
Erősítettek a Mercik, a Ferrarik visszacsúsztak.
Mint a gokartban, mert megtehették. Tapsvihar a Mercinek, hogy engedte a késhegyre menő harcot.
Közveszélyes, büntetik is. De elég szigorúan-e?
Vettel is elképedt a saját fölényétől.
Vettel visszatért, övé az 1. rajthely, Hamilton mellette.
Néhány órával a futam előtt utcai összecsapások voltak több, a pályához közeli településen.
Ecclestone a koronahercegre mutogat, és az újságírókat hibáztatja a nyugtalanító hírekért.
A hétvégi Forma-1-GP betétfutamán induló MRS állítja, nem biztonságos a hely, félti alkalmazottait.
A szervezet szerint biztonságosan megtartható a futam.
A helyiek szerint minden biztonságos a Forma-1-es futam megrendezéséhez, de kívülről nem így tűnik. Ecclestone menne, az istállók nem, a FIA dönt.
Az istállók igenje nélkül tilos változtatni a naptáron.
Az Indiai GP időpontjában tartják meg az elmaradt futamot, így India zárja a szezont, valamikor.
Az elhalasztott Bahrein átvenné India dátumát.
Még nincs új időpontja a március 13-ról elhalasztott bahreini Forma-1-es futamnak.