Orbán Viktor várja a választ Ferenc pápától, mi a helyzet a kínai keresztényüldözéssel
Ha a katolikus egyházfő megtisztel a véleményével – fűzte hozzá.
Ha a katolikus egyházfő megtisztel a véleményével – fűzte hozzá.
Illusztris a szereplőgárda is.
A világjárvány miatt súlyosbodik a keresztényüldözés a világban.
Az üldözött keresztény közösségek életét bemutató kötet negyedik alkalommal jelenik meg.
Az egyházfő megáldotta a magyarok kereszténysegítő misszióját.
Ma van a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja Magyarországon.
A miniszterelnök a keresztényüldözésről szóló konferencián arról is beszélt, hogy indult nélkül kell kormányozni.
A templomot a kurd uralom alatt hozták rendbe. Mit szól ehhez a török offenzívát támogató magyar kormány keresztényüldözések elleni államtitkársága?
A Hungary Helps program keretében az üldözött keresztények mellett a kormány könyveket, kiállításokat és tematikus hírportálokat is támogatott – derül ki a Miniszterelnökségtől kikért szerződésekből.
A hatóságok 7 ott tartózkodóról tudnak, ők elvileg jól vannak.
A nigériai összecsapás mögött egy, a kereszténységnél is ősibb konfliktus húzódik meg.
A bíboros szerint nem tűnhet el a kereszténység éppen a Közel-Keletről, ahol született.
Balog Zoltánék százezreket fizettek novemberben ismerős nevű tanulmányíróknak.
Keresztényüldözés elől menekülő kongói és muzulmán afgán diákjuk is van.
Csak ezt az emberi jogi szómágia miatt nem lehet kimondani. A miniszterelnök egy keresztényüldözésről szóló konferencián beszélt.
Azbej Tristan multikulti hazafinak, fiatal KDNP-snek és kifinomult fradista állatnak nevezi magát a honlapján.
Az államtitkár meghallgatta, milyen szörnyűségeket művelt a helyiekkel az ISIS.
Az egy hónapja már belengetett támogatás forrását ma pontosították, a kormány segélyügynökségéről viszont még mindig keveset tudni.
Egy iraki település helyreállítására 580 milliót adunk,
Keresztényüldözés elleni határozatot vár a KDNP.
A legsúlyosabb helyekre segélyszállítmányt is nehéz eljuttatni, és diplomáciai buktatókkal is járhat, ha beleállunk egy helyi konfliktusba. Pedig tényleg vannak olyan helyek a világban, ahol durva a keresztények helyzete.
A keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság feladata lesz a humanitárius segítségnyújtás, mármint a keresztényeknek.
Korábbi hírek szerint megölték, újabb értesülések alapján mégis életben lehet a fogva tartott pap.
Teljességgel kizárt egy ilyen akció a mi tudtunkkal! – mondja az egyiptomi nagykövet arról, hogy ezer kopt családot befogadtunk. Az irakiakat és a helyi papokat is megkerestük, senki nem hallott ilyenről. Ettől még a magyar akció titokban megtörténhetett. Elmondjuk, hogyan.
A Világüldözés-index 2013 kiadvány szerint Szaúd-Arábia és Afganisztán előtt Észak-Korea vezet.
A Mindenható Isten szekta tagjainak a hátralévő pár napot már a börtönben kell eltölteniük.
A tolerancia diktatúrája van, mondta Rétvári Bence a 21. századi keresztényüldözésről szóló konferencián. Négyből három vallási üldözött keresztény.
Keresztényüldözés zajlik Európában, aminek a miniszterelnök-helyettes a legújabb célpontja, tudtuk meg a parlament heti ülésén.