Korai még temetni a belső égésű motorokat
2035 után szinte csak károsanyagkibocsátás-mentes autók gurulnak majd az utakon.
2035 után szinte csak károsanyagkibocsátás-mentes autók gurulnak majd az utakon.
Hiánypótló elemzés: a leggyengébb autókat az olaszok, a legerősebbeket a norvégok vették tavaly.
Magyarország 40 százalékkal szeretné csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását.
Három éven át nettó nulla szén-dioxid-kibocsátással közlekedett.
Eddig több mint 750 ezer hektár erdő égett le idén.
Hetven éve nem látott mélységbe süllyedt a vízszint.
A klímavédelmi vállalás eléréséhez drasztikus lépésekre lesz szükség.
Kártérítést követelnek a fejlődő országok az Egyesült Államoktól és az Európai Uniótól.
Az Epson felmérése persze arról nem szól, mi lenne, ha eleve kevesebb papírt pazarolnánk nyomtatásra.
Az Európai Parlament környezetvédelmi bizottságában elutasították mind a szigorítást, mind az enyhítést célzó javaslatokat.
De akkor minek kellene megvenni, és mit?
2040-re klímasemlegessé szeretne válni az osztrák főváros.
Az Airbus hidrogén üzemanyaggal működő repülőgépe hozhatja el a repülés jövőjét.
Ők eleve kevesebbet tehetnek a helyzet javításáért.
Schanda Tamás szerint így környezetbarát irányba fordíthatják a közlekedést.
A geotermikus energia Magyarországon is hasznosítható.
Számítások szerint ennyi gép megközelítőleg 13 ezer tonna szén-dioxidot eregetett a levegőbe.
Az amerikai villanyautó-gyártó az idén a briteknek adja el zéró szén-dioxid-kibocsátását.
A cél elérése érdekében 90 milliárd forintot fektetnek be 2025-ig.
A folyamatok megállításához radikálisan csökkenteni kellene a szén-dioxid-kibocsátást.
Évi négyezer tonna szén-dioxidot tudnak vele kiszedni a levegőből.
Több káros anyagot bocsát ki tizennyolc balkáni erőmű, mint kétszáz uniós létesítmény együttvéve.
Bár a hajózás okozta szén-dioxid-kibocsátás 1990 óta körülbelül 26 százalékkal csökkent, még most is mintegy 16 millió tonnát tesz ki évente.
A Siemens vezérigazgatója az új normalitásról és a roboturalom rémálmáról is beszélt az Indexnek.
Ursula von der Leyen és Charles Michel is igénybe vették a lehetőséget, de csak rövid távolság megtételéhez.
Az EU lakosságának leggazdagabb tíz százaléka növelte karbonlábnyomát. Litkei Máté és Kitta Gergely, a Klímapolitikai Intézet munkatársainak írása.
Az ok: a lakosság nagyobb részt vállal a klímavédelemből. A kormánynak van lehetősége tompítani a fájdalmunkat.
A szigorúbb szabályozás megtette a hatását: az új autók szén-dioxid-kibocsátási átlaga 12%-ot javult 2020-ban.
Az elektromos autók egyre nagyobb teret hódítanak, de vajon tényleg sokkal kevésbé ártanak a bolygónak, mint hagyományos benzinmeghajtású társaik?
Évente több ezer halálos áldozatot követel Magyarországon a légszennyezés.
A hagyományos kereskedelemhez képest átlagosan 36 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár.
A cégcsoportra 99,8 g/km-es korlát vonatkozott, néhány trükkel sikerült egész közel jutni hozzá.
A japán gyártó is együtt számolhat kibocsátási átlagot a Teslával és az FCA-val Európában, alighanem csak így tudják elkerülni a bírságot.
Így oldják meg a problémát, amelyet a konnektoros hibrid Ford Kuga visszahívása okozott.
Már biztosan nem hozza a cég a szén-dioxid-kibocsátási előírást, ami egy kisebb vagyonba kerül majd.
Valószínűleg bírságot kellene fizetni Európában, ennek a kikerülésére keres partnert a Ford.
Szeptemberben több új autót helyeztek forgalomba Németországban, mint egy évvel korábban.
50%-os szigorításról hallani 2030-ra a 2021-es szinthez képest is, amit eleve nem tud tartani az autóipar.
A Skócia, Írország és Franciaország partjainál fennmaradt tengeri moszatok 16 ezer éve éldegélnek békében, most a klímaváltozás pusztíthatja el őket.
Ennek az esélye a koronavírus-járvány alatti kibocsátáscsökkenés ellenére megduplázódott.
A repülés és a közúti forgalom összeomlott, leállt az ipar, rekordmértékben csökken a szén-dioxid-kibocsátás – ám az aktuális adatok szerint a koronavírus sokkjánál is radikálisabb lépések kellenek a felmelegedés megfékezéséhez.
A kutatók szerint akkor is el fog tűnni néha a jég, ha csökkentjük a globális szén-dioxid-kibocsátást.
Ráadásul mindenki nagyobb és erősebb autót akar, ez még jobban növeli a káros kibocsátást.
Ez nagyjából 25 százalékos csökkenés az előző év hasonló időszakához képest.
Az Energiastratégiából az utolsó pillanatban kivettek néhány elég fontos dolgot, továbbra is tiltani fogják a szélerőműveket, a korábban tervezettnél kevesebb lesz a zöldáram, és a Kádár-kockákra kitalált programot is kihúzták.
Te tudod, honnan származik a legtöbb szennyező anyag?
Még úgy is, hogy a közlekedésé nőtt. Ha csak a belföldi kibocsátást nézzük, reális a 2020-ra kitűzött ambiciózus cél.
Mit érdemes tudni az üvegházhatásról, és mik az éghajlatváltozás hatásai?
Egy nemrég készült elemzés összeszedte, hogyan próbálják a Premier League klubok zöldebbé tenni működésüket. Ennek kapcsán körbekérdeztünk, hogy mi a helyzet az NB I.-ben. Nemcsak játékban, környezettudatosság szempontjából is van még hová fejlődniük a magyaroknak.
A hajótulajdonosok 90 százaléka támogatná az üzemanyag minden tonnájára kivetett két dolláros adót.
Nyílt levélben kérik a civilek a magyar, cseh és lengyel miniszterelnököt, hogy vétó helyett támogassa a karbonsemlegességet.
A jogszabálycsomag célja, hogy az ország teljesítse a 2030-ra kitűzött klímavédelmi célokat.
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint csak radikális lépésekkel lenne esély a változásra.
A cégek már dolgoznak a megoldáson, de egyelőre nagyon hamar leamortizálódnak a kölcsönözhető e-rollerek. Ez se nem környezetbarát, se nem fenntartható üzletileg.
Az emberiség két nagyságrenddel több szén-dioxidot bocsát ki évente, mint a Föld magmatikusan aktív térségei.
Az ENSZ szerint a repülés kibocsátása 2050-re megháromszorozódik. Más elemzők szerint még ez is hurráoptimista becslésnek számít.
Manipulált adatok? Téves modellek? Természetes ciklusok? Megmondjuk, miért ne higgyen annak, aki szerint az ember nem is tehet a klímaváltozásról.
Ez havonta akkora fogyasztásnak (és károsanyag-kibocsátásnak) felel meg, amennyit egy autó teljes élete alatt hoz össze.
Szombaton egy húszezres tüntetés is volt a legnagyobb autóshow miatt.