![Változik a buszmenetrend a hétvégén a Nyugati pályaudvarnál](https://kep.index.hu/1/0/4852/48528/485287/48528708_3699908_077c5f431de823fc28d62af971f2ceda_wm.jpg)
Változik a buszmenetrend a hétvégén a Nyugati pályaudvarnál
A részleteket a BKK ismertette.
A részleteket a BKK ismertette.
A támadó nem engedte felállni áldozatát.
Az ügy hátterében az internetre kikerült videó áll.
A férfi ügyét úgynevezett szupergyors eljárásban kezelik a szlovák hatóságok.
A jelenlegi megálló nem ott van, ahol szükség lenne rá.
Hamarosan a helyére kerül a harmadik vágány utolsó hídeleme is.
A meglévő megállókat lebontják.
A kisbusz összesen hat embert sodort el.
A metró három megállót hagyott ki. A helyi közlekedési vállalat szerint a hibát rövidzárlat okozta.
Kísérleti jelleggel öt megállót futtatnak be vadszőlővel, hogy így harcoljanak a hősziget-jelenség ellen.
Azt ígérik, komfortosabb és kulturáltabb lesz a megállóhely. Az év végéig tarthat a munka.
Nem válaszoltak a hivatalos panaszára, nem tájékoztatták a vizsgálatról, nem kértek bocsánatot tőle.
A gyönyörű zugligeti villamos-végállomáson ugyanis telente felöntik a placcot.
A mézeskalács házikó egykor a lóvasút zugligeti végállomása volt, vasárnap hipermodern kiállítóhelyként nyílik meg. Megnéztük, milyen lett.
24 milliárd forintos ajánlott árral nyerte el a cég a 3-as metró 6 északi megállójának felújítását.
Vasárnap már másodszor.
Hetekig fényképez egy-egy vasútállomást, hogy aztán elkészítse a 3D-s makettjüket papírból.
Legfeljebb kettő méter hosszú lehet.
Az új villamosmegálló építése miatt egyetlen szűk sávba szorulnak a bringások és a gyalogosok.
A baleset Rákospalotán történt, a férfi a helyszínen életét vesztette.
A 15 milliárd euróért beszerzett vonatok nem férnek be az állomásokra.
Valószínűleg még az átadás napjaiban röppenhetett fel harminc méter mélységből, aztán elcsalinkázott a betongerendák között és megakadt a szuperdizájnos megálló mennyezeténél.
A Heti Válasz kikérte a látványterveket.
Pedig volt már pár hiper-szuper ötlet a közelmúltban, de ez tényleg visz mindent.
Lehet utálni a négyes metrót, meg azt is ahogy készült, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy pompásak lettek a megállói.
Imádom a Budapesten zajló természeti folyamatokat, kiváltképp ha a tömegközlekedési infrastruktúrával lépnek kölcsönhatásba.
Igen kivirágzott egy buszmegálló! Nem papírvirágokkal, mint a deák téri fa a hétvégén, meg nem gerillakertészek keze nyomán, mint az egyetlen hiányzó térkő helyén kialakított kertecske a Délinél vagy a Palotanegyedben.
A moszkvai metróról egy külön blogot lehetne indítani.
Amikor kicsi voltam, a nagymamám azt mondta, nézzem a gumiszőnyegen, hol a kopás, mert ott szállnak ki-be az emberek a metróból.
Komszomolszkaja - Martin Deutch/Flickr Moszkvában előadni egy Futurológus Kongresszuson? Ez már akkor is nagyon nagy élmény lett volna, ha nem azzal fejezhetem be az előadásom, hogy Punk's not Dead! Így még inkább az volt - kösz a Balassi Intézetnek a meghívásért! Bár a néhány nap, amit Oroszországban töltöttem, elsősorban nem a városnézésről szólt, nem tudtam kikapcsolni a bloggert magamban.
Fotó: Zsuzsa, 2010. A februári locspocsban talán nehéz átérezni ZD problémáját, aki az üvegtetejű árnyékolókról írt egy mérgelődős levelet az Urbanistának.
A négyes metró megállóin dolgozó cégek dobták össze ezt a kis promóvideót a mozaikburkolatokról.
Magyar Ádám, Berlinben élő magyar fényképész fogott egy baromi jó kamerát és amíg begördült a metrója egy tokiói, New York-i vagy berlini megállóba, filmre vette az ott várakozó arcokat.
Tudjátok mik ezek? Ha most látjátok őket először, akkor kár is tippelgetnetek, nem fogjátok kitalálni.
Fotó: BKK Néhány napja a Szerencsi Válasz nyomán az Urbanistán is megjelent, hogy hibásan írták az egyik település nevét a Rákóczi téri metrómegállón, ráadásul öles betűkkel, betonba.