1400 találat az Indexről, és a környékéről.
Stohl András: Mindenkinek gyomorgörcse volt a Vígszínházban Eszenyi Enikő miatt
A színművész azt is elmondta, milyen volt a viszonya az igazgatóval.
Stohl András kitálalt Eszenyi Enikőről: „Mindenkinek gyomorgörcse volt”
A színész elmondta, hogy miért hagyta ott a Vígszínházat.
Zárdából szökött meg a színpadra, grófok rajongtak kegyeiért: Pálmay Ilka még New Yorkban is hódított
A magyar primadonna, Pálmay Ilka New Yorkban is hódított a színpadon.
Azzal vádolják őket, pénzért kuncsorognak, miközben tízmilliárdok tűnnek el
Szóba sem állnak velük.
Schilling Árpád hosszú évek után újra Magyarországon dolgozik
Különleges feladatot vállalt el.
Kórházba kellett szállítani a híres magyar színésznőt, elmaradt az előadás
Üzent a rajongóinak.
Ő volt a Nemzeti Színház korlátlan ura
„Sötét gazember” vagy „elragadó pofa” volt Major Tamás, a nagy hatalmú színházi rendező és politikus?
Merő Péter balett-táncosból lett divattervező: hollywoodi hírességek is hordják a kreációit
Az országosan és nemzetközileg is elismert divattervezőt a Next Top Model Hungary zsűritagjaként láthatjuk majd.
A TV2 népszerű műsorvezetőnője volt a 2000-es években: 53 évesen teljesen mással foglalkozik
Benkő Nórát rengeteget láthattuk a TV2 műsoraiban a 2000-es években. Mostanság viszont már nem szerepel a képernyőn.
Trill Zsolt a Kossuth-díjról: Mostantól még keményebben kell dolgoznom
A Nemzeti Színház színművésze szerint az elismerés felelősséggel jár.
Egy darab, amely tele van nevetéssel és megható pillanatokkal - ez a Sírpiknik (x)
Éld át az érzelmek teljes skáláját egy este alatt!
Úgy hazudott, mint a vízfolyás, majdnem esküvő lett belőle
Még őrgrófnak is elmondta magát.
A megcsalásnál is bonyolultabb egy ilyen árulás a házasságban: magával sodor a Lavina a Belvárosi Színházban
A Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésének eredménye a Lavina című fekete komédia.
Megismétlik a februári „szertartást”, és körbevesznek mindenkit
A tribünön még elférnek.
Már angol felirattal is játsszák az Örkény Színház előadásait
Három előadást nézhetnek meg így az érdeklődök.
Isteni karakterek és pörgés a köbön (x)
Virtuóz cselekményvezetés, és a térdünket csapkodhatjuk a nevetéstől! Újabb angol bohózat érkezik – hamarosan itt az Egy a ráadás.
A mi kis falunk szerelmespárját ezért intették óva a kollégáik: nem hallgattak az intő szavakra
Sodró Eliza és Rusznák András nem csak A mi kis falunkban kollégák, több színházi darabban is játszanak együtt.
Pokol lehetett megélni, nézni is döbbenet ezt az emberi drámát
Két magyar Nobel-díjas kutató is levelet írt emiatt.
Reviczky Gábort nem sokáig láthatjuk már a színpadon: „Nem leszek már olyan, mint a betegségem előtt”
Reviczky Gábor bejelentette, hogy a betegségének következményei nyomán többé nem vállal új színházi szerepet.
Meghalt Szurdi Miklós
A színész-rendező 73 évet élt.
Keveslik a darabszámot, most válaszra várnak
Újabb fejezetéhez ért a történet.
Színpadi balesetet szenvedett Vidnyánszky Attila, kórházba kellett szállítani
Olvassa el mai hírösszefoglalónkat!
Vecsei H. Miklós: Azzal kacagtatják a nézőket a színpadon, hogy kimondják, stadion
A színész a közösségi oldalán fejtette ki gondolatmenetét.
J. K. Rowling milliárdokat kaszált tavaly a Harry Potterrel
Csak a Harry Potter és az elátkozott gyermek színházi darab 8,25 millió fontot jelentett neki.
Nagy Ervin: Csak akkor kapsz bármit, ha körbepuszilod a Rákay Philipet
Arról is beszélt, hogy a Sztárbox nem úgy jött össze, ahogy szerette volna.
Gubás Gabi néha úgy érzi magát, mint egy cirkuszi akrobata
Szerinte nagyon nehéz olyan társulatot találni, ahol igazán jó lenni.
Egyszerűen besétált, és azt mondta: mától én vagyok az igazgató
Pedig senki nem nevezte ki.
Megrendítő dolgokra derülhet fény a belvárosban
Amikről ezelőtt sosem beszéltek.
Sosem tanul szöveget Leonardo DiCaprio magyar hangja, Hevér Gábor
A színésznek a színházi finanszírozásról is sarkos véleménye van.
Bodrogi Gyula tettén színészkollégája is megdöbbent: sosem hallott történet a színészlegendáról
Straub Dezső egy eddig nem hallott, szívmelengető történetet mesélt Bodrogi Gyuláról, amikor az színházigazgató volt.
Meghalni sem maradt pénze, mert a rokonai teljesen kizsigerelték
De megajándékozták egy nagyobb összeggel.
Akciórendező-képzés indul az SZFE-n
Az intézmény történetében először indul filmművészeti tanár MA képzés is.
Nemcsák Károly elárulta, meddig maradna a József Attila Színház élén
A színész arról is beszélt, miért kellett elhagynia szülőfaluját.
Portásnak jelentkezett az ismert magyar színész, de nem vették fel
Galkó Balázs legutóbb arról beszélt, hogy a 120 ezer forintos nyugdíjából próbál megélni.
Demokratikus Koalíció: Mi csak a Katona József Színháznak segítettünk
Az ellenzéki párt reagált Máté Gábor indexes interjújára.
Ez az utolsó videó Benedek Miklósról: megható pillanatok
A megható videót, Benedek Miklós menye, Epres Panni osztotta meg.
Így lehet felismerni az érzelmi bántalmazást
Bepillantottunk egy mérgező kapcsolat mindennapjaiba.
Nagyszerű magyarok, akik idén távoztak közülünk
Őket gyászoltuk idén.
Olyan ruhákat ad másra, amitől mindenki megváltozik
És ennek általában örülnek.
Csankó Zoltán: Eddig is fájt, de nem annyira
Rosszul érezte volna magát, ha most sem sikerül.
Betiltották, mégis mindenkinek súgott, nem is akármit
Bebizonyították, hogy nélkülük nemzet színészei se lennének.
Molnár Áron kendőzetlenül kitálalt Eszenyi Enikőről, Shane Tusup kiborult
Olvassa el szerda reggeli hírösszefoglalónkat!
Tűz ütött ki Papadimitriu Athina házában
Hatalmas a kár.
Harminchatan már kiérdemelték, most újból tizenketten vannak
Történetük 23 évvel ezelőtt kezdődött.
Alföldi Róbert elárulta, mi a közös benne és Vidnyánszky Attilában
Szerinte a magyar színházi élet nem egy befogadó közeg.
Előbb-utóbb mindenki megbűnhődik: minden árulás egy újabbat szül a Skorpió című darabban
Kerékgyártó István új darabja, a Skorpió egy családtörténetbe ágyazva mesél az emberi gyarlóságról és történelmi korszakokról.
Alföldi Róbert úgy tántorgott a színpadon, mintha ivott volna
Bemutatták a világ legszerencsétlenebb emberéről szóló mesét.
„Nincs szűkebb hely Pestnél, itt látják, hogy mekkorát estél”
Már meghallgathatod, ahogy Schoblocher Barbi és Ember Márk elénekli Szendrey Júlia és Petőfi tragikus kimenetelű szerelmét.
Kihirdették, ki kapta idén a Kaszás Attila-díjat
A győztes már háromszor volt döntős.
Kivették a hullát a koporsóból, és egy rakás pénzt rejtettek a helyére
Agyzsibbasztó, tabudöngető humor a Thália Színházban
Meghalt Frances Sternhagen
A kétszeres Tony-díjas Frances Sternhagen 93 évet élt.
Nagy Zsolt: „Legendás színészek dolgoznak megalázó bérekért”
A színész szerint most rosszabb kilátásokkal lehet elkezdeni a szakmát, ráadásul megélni is nehéz belőle.
Késsel támadtak rá egy K-pop-sztárra
Egy színház öltözőjébe tört be egy nő.
Besenczi Árpád kisfia a padlásról nézte végig, amint édesapja összeesik a fájdalomtól
A színész felesége is megszólalt a balesetről.
Újabb magyar színházban történt súlyos baleset előadás közben
Azonnal félbe kellett szakítani a darabot.