A Tesco megsértette a Lidl védjegyét
A bíróság döntése szerint „tisztességtelenül kihasználta” a konkurencia védjegyét.
A bíróság döntése szerint „tisztességtelenül kihasználta” a konkurencia védjegyét.
Megdöbbentően sokféle termék mérete csökkent az elmúlt évben.
Két nagyágyú fog össze a brit piacon.
Emelkednek a fizetések, júniustól pedig nő a cafeteria összege is.
K. Gábor kézigránátot dobott a rendőrökre, most szabadlábon védekezhet.
Ha vettél ilyen halat a Tescóban, ne próbáld megenni, vidd inkább vissza!
Az üzletlánc különböző kiszerelésű halas terméket vont ki a forgalomból.
Ezek az üzletek tartanak nyitva december 24-én.
Azok se essenek kétségbe, akik csak most jutottak el odáig, hogy menüt tervezzenek és karácsonyi ajándékot vásároljanak. Cikkünkben erre kínálunk megoldást.
Minden nemzetnek megvannak a maga jellegzetes karácsonyi ételei. Az olaszok, a lengyelek vagy éppen mi, magyarok hagyományainktól függően készülünk az ünnepre. Cikkünkben e mellett arról is írunk, hogy mi mindenre van szükségünk egy hagyományos karácsonyhoz, és hol szerezhetünk be mindent egy helyen.
Kártevő lehetséges jelenléte, illetve avasodás miatt mogyoró- és mandulatermékeket hívott vissza két nagy áruházlánc.
Szeretnéd valami különlegessel meglepni családodat vagy vendégeidet karácsonykor? Érdemes időt és energiát szánnod erre a receptre, ami hozzávalóiban tükrözi a hagyományokat, mégis új színt vihet az ünnepekbe.
Az 50 év körüli vásárló már nem lélegzett.
Visszahívta a termékeket a Tesco!
A karácsonyi készülődés az év legszebb időszaka, egy finom narancsos-mákos keksz elkészítése nagyban segítheti a ráhangolódást az ünnepekre.
Az esélyegyenlőség régóta tematizálja a közbeszédet, de sok esetben megmaradunk a hangzatos szavak szintjén. Az egyik nagyvállalat viszont konkrét tényekkel, adatokkal támasztja alá, hogy mennyivel tette könnyebbé a nők, fogyatékkal élők vagy gyermeket nevelők helyzetét.
Reagált az áruházlánc.
A Márton-napi vacsorára a libacomb mellé gyümölcsös ízeket ajánlunk
Egyre több munkaadó ismerte fel, hogy a munkavállalók elkötelezettségét segíti, ha a munkahely hozzájárul a munka és a magánélet egyensúlyának a megtartásához. Ennek a részét képezi, hogy nehéz helyzetben, például betegség vagy családi események kapcsán plusz szabadnapokat biztosítanak.
Igaz, vannak olyan cégek, ahol nőtt a létszám.
Volt, ahol nőttek a reálbérek.
Ha ősz, akkor sütőtökkrémleves!
Október 12-től, azaz mától él a korlátozás.
A jól bevált magyaros specialitás új hozzávalókkal mindenki kedvence lehet.
Ha egy olaszos hangulatú ebédre vagy vacsorára vágysz, akkor van egy tuti ötletünk.
Mindennapjaink során nem gyakran találkozunk sérült emberekkel, ezért sokan zavarban lehetnek, amikor mégis beszélniük kell egy kerekesszékes vagy egy Down-szindrómás emberrel. Egy civil szervezet ezen igyekszik változtatni, de más sikerekkel is büszkélkedhetnek.
Ha szeretnél változatos és egészséges uzsonnát csomagolni az iskolás gyerekednek, illetve készen állsz egy családi sütés-főzésre, akkor ez a cikk neked íródott.
Hamarosan becsengetnek, mutatunk egy tuti uzsi ötletet!
Több hiba is becsúszott.
A kedvezményes ár és a mindenki ízlésének megfelelő ebéd nem zárja ki egymást.
Szeptember elsején több mint egymillió gyereknek fognak becsengetni Magyarországon. Szüleik jellemzően több tízezer forintot költenek el augusztusban, hogy semmi se hiányozzon az iskolatáskából. Őket szeretnénk segíteni abban, hogy miként tudnak a költségekből úgy lefaragni, hogy az ne menjen a minőség rovására.
Nehezebb lesz a hazai áruknak bejutni a kötelező akciókba? Utánajártunk.
A kötelező akciózásra kötelezett áruházak fenntartották a szélesebb akciós kínálatukat.
A bennfentesek állítják: a fogyasztói bizalom a jelentős drágulással sem ingott meg.
Élvezzük ki a nyár sugarait: csokoládéba mártott dinnye és gimlet
Már tesztelik az oldalt.
Újra zavartalanul üzemel a Váci úti üzlet.
Nyakunkon a nyár, elkezdődött az iskolai szünet, egyre többen utaznak a Balaton partjára. Ebben az időszakban a Balaton-parti áruházak kínálata is alkalmazkodik a nyaralók igényeihez. Vajon mi lehet a nyár slágerterméke? Mivel készülnek Füreden vagy Keszthelyen az áruházak a nyári szezonra?
Indul a grillszezon: házi hamburger, a gyerekek kedvence!
A Tesco áruházai élen járnak abban, hogy minimalizálják a kidobott élelmiszer mennyiségét. Vajon milyen módszerekkel érik el ezt, és milyen eredményeket tudnak felmutatni az utóbbi évekből? A cikkben ezeken felül az is kiderül, mit jelent az élelmiszeriparban a sokkoló kifejezés.
Zsályás túróval töltött karaj burgonya-spárga körettel: vasárnapi ebéd az egész családnak
A Gazdasági Versenyhivatal megszólalt az ügyben.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
A tavalyi év eseménydús volt a kereskedelemben, felemelkedések és lecsúszások követték egymást.
Vádat emeltek ellene nem megfelelő viselkedése miatt.
„Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.”
Nem áll le az árháború, bár a Lidl az egyik akciójából kihátrált.
Fotók is készültek a különös sonkaszeletről.
Jön az állami intézkedés, de a piaci szereplők maguktól is akcióznak. Mutatjuk a részleteket.
Cikkünkben három különböző élethelyzetben lévő személyt mutatunk be, a családanyát, a fiatal felnőttet és a nyugdíjast. A jelenlegi nehéz helyzetben mindannyian takarékoskodnak, odafigyelnek a költéseikre, de mindhárman kicsit más utat járnak. Ön melyiküktől tud átvenni tippeket?
Érdekes élményben lehet része ma a Tescóban vásárlóknak.
Megjelent a részletes lista.
Folytatódik a húsvéti árháború, most ők is beszálltak.
Az üzletláncok egymásra licitálva csökkentik az árakat.
Pálinkás Zsolt megosztotta véleményét többek között az ársapkáról és a devizakitettségről is.
Már nagyban készülnek a húsvéti bevásárlási időszakra.
Örülhetnek a vásárlók, de nem tart sokáig az akció.