Egy amerikai férfi 13 alkalommal adta el rokkantaknak ugyanazt a kisbuszt
A pénzt mindenkitől beszedte, de a kisbuszt végül csak egy vásárló kapta meg.
A pénzt mindenkitől beszedte, de a kisbuszt végül csak egy vásárló kapta meg.
Majdnem 2 millió forintot lopott tőle.
A 19 éves férfi mindene a sport volt, de egy rosszul kivitelezett fejes mindent megváltoztatott.
Számos tragédia megelőzhető lenne a katasztrófavédelem szerint.
A vakmerő férfinak még jogosítványa sem volt.
VIII. Henriket mozgásbeli problémák kínozták.
Eltévedt vak ember, kerekesszékből kieső mozgáskorlátozott és a szakáll mint zavaró tényező. Írásunkban különböző sérülésekkel élő emberek mondják el, hogy miképp kell úgy segíteni nekik, hogy a felsorolt helyzetek ne fordulhassanak elő.
Az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatósághoz fordult.
A zárás utáni programon mintegy félszáz gyerek vesz részt.
Kétmilliárd frankos üzlet: 510 Flirt motorvonatot szállíthat a Stadler a Svájci Szövetségi Vasútnak.
„Szeretném megmutatni, hogy nem kell elbújni, csak azért, mert mozgássérült vagy valamilyen sérült valaki.”
Éjszaka találtak rá, nem tudott segítséget hívni.
Speciális távirányítós járókeret segítheti a járást.
Egy francia robotmérnök mozgáskorlátozott gyermeke ötlete alapján kezdett bele az exoszkeleton fejlesztésébe.
A miniszterelnök és a történészek kiakadtak.
A mozgáskorlátozott férfi nem hagyta magát, ám a támadójának mégis sikerült kirabolnia.
Sok kérdés felmerül az országot két (egy jóval kisebb és egy nagyobb) részre osztó mesekönyv kapcsán: egyáltalán mi alapján választunk mesekönyvet?
Nem ez az első ilyen befogadó játszótér a kerületben.
A szervezők az idei Grand Slam-tornáról törölték a mozgáskorlátozottak versenyét.
Egy járókelő kapta el a rablót, visszaszerezve az idős, rokkant áldozat 15 ezer forintját és iratait.
A légitársaság ártatlan, a lutoni reptér felejtette el a speciális liftet. Az eredmény: egy járat kétórás késése.
Ráadásul csak egyetlen kereskedőtől vehetnek új autót, országszerte mindössze nyolc szalonban.
A rendőrök bevásárlóközpontok környékén nézték meg, kik parkolnak a speciális helyeken.
Az elkövetőt rögzítette a térfigyelő kamera.
A járásban segíti a mozgáskorlátozottakat.
Balázs az ELTE jogi karán kezdte tanulmányait, de hiába volt meg minden jóakarat az egyetem részéről, ha az akadálymentesítés kevéssé volt megoldva.
Rendhagyó álláshirdetésben keres személyi segítőt a négyvégtagbénult Csángó Dániel. Magyarországon nincs hagyománya annak, hogy a fogyatékossággal élő ember munkaadói státuszból felügyelje saját sorsát.
Az ápolási díj emelését kérik az érdekvédők.
Ferdepályás kabinfelvonók lesznek az Arany János utcai megállóban, a Ferenciek terén és a Kálvinon.
A kerekesszékesek többségének a lakhatás egy soha véget nem érő bizonytalanság.
Bajban van, aki a fogyatékossága miatt nem tud tollal aláírni egy papírt. Pedig lenne megoldás.
A kórházakban gyakran csak a bejárat akadálymentes, a mosdók, az öltözők nem.
Gábor nehezen kommunikál és tolószékben ül, de a mentális állapota jó. 31 éves korára sikerült elérnie, hogy kikerüljön a gondnokság alól.
Egy 44 éves, 3 gyerekes anya írt nekünk, aki a „nyomi” szót alkalmazza magára. A társkeresésről írt egy nem mindennapi levelet a Randiblognak.
Mi van, ha strechlimóval érkezik a mozgássérült?! Persze nem sikerült felfesteni a parkolóhelyet, hármasával szórják az 50 ezres csekkeket.
Láng Attila D. megrázó posztját felkapta a Facebook. Ön mit szól hozzá?
A 17 éve kerekesszékes Viki és a 10 hónapos társa jó ideje randiznak, de még hosszú csiszolódás, míg papíron is egy kutya-ember pár lesznek.
A mozgáskorlátozottak figyelmeztetik a kormányt, hogy nemzetközi jogot sértenek, ha nem tesznek az akadálymentességért.
Látszólag semmi különleges nincs benne, ám van, amiben egyedülálló: minden gyerek használhatja.
Egy fontos levél egy olvasónktól, akit vadidegenek rendszeresen megaláznak a felesége előtt.
Mi lesz, ha megfosztunk egy eszközt minden eredeti funkciójától? Néha Guinness-rekord.
Megvan a Kúria végső döntése: nincs értelme panaszt tenni, jogosan tiltják ki az elektromos mopedeket a tömegközlekedésből.
Lényegében nincsenek akadálymentes kollégiumok és albérletek, így nincs hol lakniuk.
A keszthelyi nő 2002-től idén júliusig vette fel elhunyt mozgássérült élettársa támogatását.
Ön szerint mit tennének a magyar autósok, ha egy mozgássérült szólna rájuk, hogy az az ő helye?
Terézváros polgármestere szerint az intézkedéssel az 56 ezer forintos nyugdíjból élő férfi járna jól.
A MagikMe lényege, hogy egészséges és mozgássérült gyerekek játszhatnak együtt vele a játszótéren.
Nekiálltak éjjel kerekesszékes jeleket festeni.
Egy budapesti anyuka megunta, hogy Jancsika nem játszhat együtt másokkal. Így jött a MagikMe ötlete.
Többek között paralimpiai sportolók is, akik Takafumi Tsuruta japán divattervező munkáit mutatták be.
Hayley-Eszti Szucs magyar származású modell túltette magát élete legsokkolóbb napján, és így fest manapság.
Mozgásképtelen embereknek kifejlesztett eszközt nyílt forráskódúvá teszi.
Nettó pénzbeszedés, maffiás módszerekkel. Annyira megéri, hogy éjszaka is érdemes strázsálni, hátha beáll egy balek.
A kulcsot a takarítóktól lehet elkérni. A vezetőség szerint a lopások miatt kellett ezt lépni.
Elektromos mopeddel a mozgáskorlátozottak sem szállhatnak fel a buszra, mert az balesetveszélyes.
A 24 éves Alex-Brooke Turner igen: újra elindul Horvátországba, kézzel hajtott biciklivel.