Kezdődik az előre beharangozott szélvihar. A Tisztelet a bátraknak!-menetben haladók csak úgy pislognak, hogy ne menjen a szemükbe a por. A lovas huszárok éppen most mennek át a Lánchídon, mindenhol turisták fotózzák őket.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Az Együtt társelnöke screenshotot készített arról az üzenetéről, amit a Facebookon küldött Orbán Viktornak, majd a képet megosztotta Facebook-oldalán. Ezt a megosztást pedig mi most megosztjuk. Remélem, valaki megosztja a megosztásunkat!
Ha beérkező levelének tárgy mezőjében ilyen üzenetet talál, és korábban kérvényezte, hogy az eredeti lakcíméhez képest más szavazókörben adhassa le szavazatát, akkor ne törölje ki a levelet: ez maga az értesítés, hogy sikeres volt-e az átjelentkezés, illetve hogy hová kell mennie szavazni. És ha szerencséje van, ahogy nekem, akkor egy fekvő formátumban beszkennelt képen kapja meg a határozatot.
Ábel Attila, a Fidesz csepeli szervezetének elnöke azt írja:
„Ma délelőtt 11 órakor hátulról megtámadták, fojtogatták és leütötték a csepeli Fidesz egyik önkéntesét. A támadás abban az épületben történt, ahol a csepeli MSZP irodája és kampányközpontja működik."
Meglepő módon a második mondat kiegészítő információi csak így, kiemelés, vastagon szedés nélkül szerepeltek a levélben. Az eset kapcsán délután fél kettőkor rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Fidesz, ahol kiderül, az első vagy a második mondatra fektetnek majd nagyobb hangsúlyt.
Gyurcsány új Facebook-coverfotója egészen új perspektívát ad a vasárnapi választásoknak!
A vasárnapi választáson való részvételre szólított fel Lukács Tamás kereszténydemokrata politikus ≥ írja az MTI. A kormánypárti képviselő szerint, ha valaki vallási közösséghez tartozónak érzi magát, lelkiismereti kötelessége elmenni voksolni. Lukács több szempontot is a polgárok figyelmébe ajánlott voksoláskor, eszerint nem érdemes olyan pártra szavazni:
Az Együtt-PM társelnöke szerint nagyon sok olyan párt van, amely csupán a pénzről szól. „Mindenkinek tudnia kell, hogy aki ezekre a nevenincs kamupártokra szavaz, vagy aki félreérti a pártneveket, az elvesztegeti a szavazatát” – mondta Bajnai Szentendrén, majd rúgott egyet az LMP-be is, amelynek szerinte fontosabb volt a különállása, mint az, hogy kormányváltás legyen.
Miután munkámba nem tudtak belekötni, most személyemet és családomat támadják.
Egy évtizedek óta az adófizetők pénzéből élő politikus nem tud elszámolni a törvény által kötelezően előírt vagyonnyilatkozatából "kifelejtett" luxusingatlanával = személyét (?) és családját (???) érő támadás.
Csakúgyból rákerestem a "személyemet és családomat támadják" kifejezésre, hibátlan névsor jött ki, Simonka Györggyel és Papcsák Ferenccel az élen.
Az NVI nyilvántartása szerint a közel 200 ezer választásra jogosult levélszavazó körül már 76 ezren leadták a szavazatukat. Az NVI-hez közvetlenül majdnem 29 ezer levélszavazat érkezett be, a külképviseleteken 47 ezret adtak le. (MTI)
A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson.
Hétfő reggel óta huszonöt gépen, két műszakban összesen százan ellenőrzik a levélszavazatokat: az egyik munkatárs diktálja az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat, a másik pedig egybeveti a nyilvántartásban lévőkkel. Ha a válaszborítékban lévő azonosító nyilatkozat formailag megfelel a törvényi előírásoknak, külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékot, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.
CÍMVÁLTOZÁS! A művelődési központ címe NEM Stromfeld Aurél u. 2.
− írtja közleményében az MSZP: Egy lakossági fórum Mesterházy Attilával a veszprémi művházban lesz, ami a Táborállás parkban lesz, és NEM abban az utcában, amit a Tanácsköztársaság idején volt magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnökéről neveztek el. Egyáltalán, hogy lehet így hívni egy utcát még mindig, négy év Fidesz-kormányzás után?
− ezzel a mondattal közölte Szili Katalin pártja, a KTI, hogy mai sajtótájékoztatójuk elmarad. Ha bárki tud bármit, ami segít megfejteni a rejtélyt, azonnal írjon!
A téma egyébként a következő lett volna: Choli Daróczi József költő visszalép a KTI jelöltje javára
Orbán szerint Európa nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy Oroszországot nem úgy szervezik, vezetik, ahogy ezt az európai demokráciákban megszokták. Az európai ember első számú értéke a szabadság, Oroszországban azonban ezt mindig megelőzi majd az a feladat, hogyan lehet egyben tartani a hatalmas méretű országot:
Ezt vagy tudomásul vesszük, és a nemzetközi jog szellemében próbáljuk kapcsolatainkat jól kezelni, vagy pedig folyamatosan kioktatunk, elveszítve az együttműködés lehetőségét.
Míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek! - idézi a Pokolgép dalszövegét Orbán Viktor hivatalos Facebookján a legújabb imázsvideó felirata. A videó elég nagy csalódás, mert csak egy gospel és egy kellemes zongoramű hangzik el benne, semmi Pokolgép. Igaz, pár másodpercre bevágtak egy félig hosszú hajú fiatalt is.
Az országgyűlés elnöke volt a vendég a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Az MTI összefoglalójából kigyűjtöttük három karakteres megnyilvánulását:
Órákkal azután, hogy Vona Gábor a maga részéről bejelentette: a Jobbik nyerte meg a kampányt, Schmuck Andor is hasonló következtetésre jutott, csak épp a szociáldemokratákkal kapcsolatban. Az MTI szerint Egerben azt mondta: megnyerték a választási kampányt, mert közel 130 ezer embernek meleg ételt, 170 ezer embernek élelmiszercsomagot adtak, 85 helyen járt az egészségügyi buszuk, és több mint 40 ezer tanszercsomagot osztottak ki.
"Az LMP borsó lesz a csizmában, amivel így nehezebb lesz settenkedni és menekülni" - mondja az LMP vadonatúj kampányvideójának végén Hadházy Ákos.
A párt honlapja szerint "ezzel emlékeztetnek a magyar felsőoktatásból elüldözött évi 45 ezer fiatalra és követelik az idei felvételi adatok azonnali nyilvánosságra hozatalát." (dkp.hu)
Három nyertesnek, a párt szerint az elmúlt négy év legkirívóbb ügyeit produkáló magyar vállalkozóknak adták át a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőjelöltjei az Aranytalicska-díjat. Hódmezővásárhelyen a trafiktörvény kidolgozásában részt vevő, és számos trafikot elnyerő Sánta Jánost tüntették ki, Felcsúton az utóbbi időben jelentős vagyont felhalmozó polgármesternek, Mészáros Lőrincnek adták át a díjat, míg Budapesten Simicska Lajos kapta a díjat. (MTI)
A Demokratikus Koalíció elnöke a berettyóújfalu lakossági fórumon aratott óriási tapsot az MTI szerint a replikájával Orbán Viktor egyszavas választási programjára, amely úgy szól, hogy "folytatjuk." Gyurcsány:
A miénk meg két szó: nem engedjük!
A Kolossy téren bömböl Kiss László kormányváltó furgonjából a "nem tetszik a rendszer". Valószínűleg a parkolási rendszer, gondoljuk mi a járdára, fűre felhajtásból.
Nem elég, hogy kecskéknél szokatlan nevet kapott, még a lába is kicsit furcsa szögben áll.
Alaposan, nyolc fotóval dokumentálták, hogyan szalonnázott a vidékfejlesztési miniszter az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tagjaival. Alig tudtunk a remek fotók közül választani, érdemes megnézni az összeset.
Sérti a választási eljárásról szóló törvény esélyegyenlőséggel és jóhiszeműséggel, rendeltetésszerű joggyakorlással kapcsolatos alapelveit, hogy az ATV és a Népszabadság kizárta a közösen meghirdetett választási szakpolitikai vitafórumból a Jobbikot, mondta ki a Kúria.
Megjelent egy MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös közlemény azzal a címmel, hogy a kormányváltók tiltakoznak az ATV megbüntetése ellen. Nemrég jött ki a hír, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) több mint egymillió forint bírságot szabott ki az ATV-re. A kormányváltók felszólították az NVB-t, hogy azonnal vonja vissza a büntetést.
Akörül viszont van egy kis zavar, hogy miért is szabták ki a bírságot. Az MTI-hír szerint azokért a politikai reklámokért, amiket a baloldal Opera előtti nagygyűlésének közvetítése közben sugárzott az ATV. A kormányváltók közleményéből viszont az derül ki, mintha ők arról tudnának, hogy maga a demonstráció közvetítése volt a probléma az NVB szemében.
A kötelező kellékek közül lényegében már csak a kutyát hagyták ki a kampányvideójukból.
A Jobbik elnöke Nyírbátorban mondta ezt az MTI szerint, és arra akart utalni ezzel, hogy felmérések szerint a Jobbik behozta a baloldali ellenzéket. Vona szerint a hátralévő öt napban pedig esélye van arra is, hogy a Fideszt "elcsípjék".
A Deep Purple CD-t mindig a kocsimban tartom, mert amikor szeretnék kikapcsolódni, felcsavarom a hangerőt, és máris jobb a kedvem! Remélem szeretitek!
- írja szmájlikkal nem spórolva a fideszes képviselő.
A honvédelmi miniszter, Eddy és a naplemente.
Vona Gábor a Jobbik elnöke tegnap hirdetett szelfiversenyt, ahol arra kérte a miniszterelnök-jelölteket, hogy küldjenek olyan szelfit, amin a pártprogramukkal pózolnak.
Meg is érkezett az első versenyző, nem is akárhonnan, hanem a Zöldek Pártjától. Egy kommentben linkelték a fotójukat.
Ráadásul már előrehaladott tárgyalások vannak az ügyben az oroszokkal! Egy hangfelvétel szivárgott ki, amin Dudás Zoltán jobbikos jelölt küldené Szibériába a „26 éves borsodi nagypapákat”. Természetesen nem a cigányokról van szó, hiszen a Jobbik „építő” és „romboló” emberekben gondolkodik. Itt hallgathatja meg a felvételt.
„Ki nem volt tagja az MSZMP-nek, aki vezetőként dolgozott az előző rendszerben?"
– kérdezett vissza Tamás Barnabás, fideszes országgyűlési képviselő az Észak Online-nak, amikor arról kérdezték, hogy miért nincs benne a hivatalos életrajzában, hogy párttag volt az előző rendszerben. A képviselő azzal magyarázta ezt, hogy a hivatalos életrajz bizonyára egy rövidített verzió.
Másik két képviselőt is megkeresett a lap, de ők nem nyilatkoztak. Pár napja Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselő párttagkönyve került elő, ez azért volt különösen pikáns, mert a képviselő többször kommunistázott az elmúlt években.