A tüntetés a címéhez híven valóban hangosra sikerült, jól működik a hangosítás, még a tér végén, az október 6. utca elején is tökéletesen hallani a beszédet. Emiatt az egész téren fújolnak, fütyülnek, amikor felháborítót monda szónok, pl. legutóbb: 600 millió forintot adott Brüsszel a felcsúti kisvasútra.
Nem igazán oszlik a tömeg, a párszáz fős keménymag bulizik tovább goára. Közben a rendőrök ráengedték a forgalmat az Andrássy útra a Hősök tere felé.
A Gödörtől is sokan kijöttek integetni a Deákhoz érkező tüntetőknek, akik a „Gyertek velünk"-et skandálták nekik. Aztán letáboroztak, a többség leült a földre a kereszteződésben, néhányan táncolnak.
Bejelentette valaki, hogy átmennek a Deák térre, miután pár rendőr szólt, hogy nem biztosítják a helyszínt az Oktogonon. Több százan sípolva elindultak a Deák felé, viszont nagyjából 3-400 ember még mindig az Oktogonon maradt.
Elég nagy buli van az Oktogonon, mindenki táncol.
Az is kiderült, hogy ezt már egy korábbi tüntetés végén is elmondta, amikor az Oktogonra értek, de most megismétli. Ebben többek között olyan kérdéseket tesz fel, mint „Akarunk korrupt oligarchikus társadalomban élni az elkövetkező pár száz évben?", "Akarunk-e illiberális demokráciát?" amikre aztán jön rendre a tömegtől a „Neeeeem" válasz.
Elromlott a hangfal, mire egy srác elkezdte énekelni az ismerős az Ismerős arcoktól a Nélküled című számot, ami a dunaszerdahelyi focicsapat ikonikus indulója. Aztán a hangfal megjavult.
„Menjünk a Lendvay utcába!" – mondta valaki, és néhányan el is indultak az Andrássy úton, de a többség ott maradt az Oktogonon.
„Velünk van a Jóisten! Szabadság!" – hangzott el a megafonon. „Fideszmaffia" – volt egy következő skandálás.
Aztán felhangzott egy-két „Szabad ország, szabad egyetem!" is, mielőtt többen a Himnuszt kezdték énekelni, és mindenki csatlakozott.
Vége a csendnek, kezdődik a demokráciadiszkó: bárki kérhet, betehet számot. Miután ezt bejelentette a szpíker, az emberek elkezdtek skandálni, hogy „elegünk van".
Az Oktogonra érve érezhetően picit fáradt az az 1000-1500 ember, aki mostanáig kitartott. Néha felhangzik, hogy „Európa, Európa", de tapintani lehet a fáradtságot és a fásultságot. Ez lenne Orbánék mesterterve?
Ezzel a felkiáltással érkezett meg a Kossuth téren keresztül vonuló tömeg eleje az Oktogonra. A sípolás és a dudálás mellett időről időre felhangzottak skandálások is a Nyugati és az Oktogon között: „Orbán, takarodj", „Demokráciát", „Ébresztő". „Gyertek velünk!" – biztatták a körúton az embereket.
A Szabadság téren közben minden szemetet felszedtek onnan, ahol órákig táncolt és bulizott több ezer ember.
Hangos sípolással, ujjongással, zenével érkezett meg a tömeg eleje a Nyugatihoz. Még mindig több ezren lehetnek.
Nézze élő Facebook-közvetítésünket!
„Hangosabban" – szóltak hátra a sípolva, dudálva vonulóknak a tömeg közepéről.
Több molinó a Szabadság téren maradt, például ez, ami a fideszes megszállásnak állít emléket, nem kicsit ironikusan egy Simicska-hirdetőoszlopon, a szovjet emlékműtől tíz méterre.
Sípolva mennek a körút felé, valószínűleg az Oktogon a cél. „Megbuknak", „Moszkos Fidesz" – kiabálják többen.
Csendben beszélgetnek, de néha felhangzik, hogy „Orbán takarodj!", vagy „Bajszos szar!". Az előbb azt ordította egy srác, hogy „Az Oktogonon kormányt váltunk!". Közben a háttérben bontják a színpadot.
Összegyűjtöttük ide a nap eddigi képeit. Ha csak most kapcsolódik be, pörgesse át a következő galériát!
Az Oktogon mellett a Kossuth tér is felmerült, és sokan oda indultak át.