Index Vakbarát Hírportál

Putyin Budapesten járt, megnézte a dzsúdó-vb-t és tárgyalt Orbánnal Paksról

Putyin Budapestre látogat

Index
2017.08.28. 22:19

Összefoglaló

Hét hónapon belül másodszor is Budapestre jött Vlagyimir Putyin orosz elnök
A nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnökeként egyrészt a budapesti dzsúdó-vb-re jött, de sokat késett, ezért nem is várták meg a megnyitóval, pedig elvileg az is a rövid látogatás része lett volna
Az éremmeccsekre viszont már ott ült a díszpáholyban Orbán Viktorral, akivel a Papp László Sportarénában tárgyal majd
Momentumosok, a Párbeszéd és az Együtt aktivistái is tiltakoztak a teremben, kivezették őket
Plenáris tárgyalást is tartanak orosz és magyar miniszterek részvételével
Az ellenzék tüntetésekkel készült, több párt egész nap tiltakozó demonstrációkat tartott
Ha útlezárásokról van híre, látta, levideózta az elnöki konvojt a városban, akkor írjon nekünk atema+putyin@mail.index.hucímen
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszönjük az egész napos figyelmet, Putyin újabb látogatásakor természetesen majd jelentkezünk.

  • Nem lehet már a Facebookon értékelni a Debreceni Egyetemet, az oldal adminisztrátorai eltávolították a funkciót, miután Vlagyimir Putyin egyetemi díszpolgári kinevezése ellen tiltakozva tömegesen érkeztek az oldalra az egy csillagos értékelések. 

    A reviewbombing akció vasárnap kezdődött, aznap több mint 700 egycsillagos értékelés érkezett. Ezekben sokan szégyenletesnek nevezték a Krím annektálását levezénylő, civil szervezeteket és kisebbségeket megbélyegző, autoriter politikát vivő orosz elnök kinevezését, és volt, aki arról érdeklődött, hogy vajon Kim Dzsongun vagy Eduardo Duterte lesz-e az egyetem következő díszpolgára. 

    Putyin kitüntetését amúgy a debreceni egyetem szenátusa a testület egyik tagja szerint 90 százalékkal szavazta meg. 

  • A Himnusz eléneklése után el is indult mindenki haza. 

  • Elhagyta Ferihegyet a második Putyin-gép is. Kezdhetünk izgulni, mikor jön legközelebb az orosz elnök Budapestre.

  • Az este utolsó szónoka, Fekete-Győr András Momentum-elnök arról beszélt, hogy nem tartják érvényesnek Paks II szerződéseit. "Minden betűt, minden részletet nyilvánosságra fogunk hozni", biztos benne, hogy tele van olyan a nemzet érdekeivel ellentétes záradékokkal.

    A nemzet érdekeivel ellentétes szerződést márpedig fel fogja mondani a Momentum, ha kormányra kerül. "Nem hagyjuk, hogy titkos paktumokkal több évtizedre odaláncoljanak minket Oroszországhoz."

    Az elnök azt is megígérte, hogy külön testületet állítanak fel az "illegális orosz hírszerzési tevékenység kivizsgálásra", és erősíteni fogják az Oroszországgal szembeni szankciókat. Az orosz elnökkel pedig akkor hajlandó találkozni, ha "kivonta csapatait Ukrajnából". Fekete-Győr azt is mondta, hogy "megvédjük" a balti államokat Putyin támadásával szemben.

  • Megvan a Putyin-látogatás eredménye

    A jövő év legelején, januárban megindul az építkezés Pakson, "a Paks II. atomerőmű építését nem állíthatja meg most már semmi"- jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn újságíróknak Budapesten, miután Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalt a cselgáncs világbajnokság kezdetére a fővárosba látogató Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. További részleteket itt olvashat.

  • Az orosz elnök 2 géppel érkezett, ebből az egyik épp most szállt fel Ferihegyről.

  • Újabb poszttal tette világossá hétfőn a 90-es és a 2000-es évek fordulóján különösen népszerű érdes hangú énekes-zeneszerző, miért költözött el Oroszországból pár éve az Egyesült Államokba.

    A poszt előtt egy kis ízelítő Lebegyinszkij öblös hangjából és a Kreml propagandája iránti ellenszenvéből, 2015-ből, nem sokkal azután, hogy elutazott.

    „Mert tele van a tököm. Disznóság, mocsok az utakon és a lelkekben, törvénytelenség, ostoba de kibaszottul ravasz szélhámosok minden négyzetméteren, reménytelenség, mert ott csak a részegek és az elmeroggyantak boldogok, hányingert keltő hazugság önlik a tévéből, amit gecik irányítanak, mindenütt elhagyott betegek és öregek.

    Kell még magyaráznom? Tessék: három kötetet tölthetek meg az ostobaság, a kegyetlenség, az igazságtalanság történeteivel, nevekkel együtt. De minek? Eltűnne ez is mind a semmiben, mint valami rossz álom. 

    Hiányoznak a barátok, Szentpétervár, de az ország egy cseppet sem. 

    Amikor majd eltűnik az átkozott putyini hatalom, megnézem fiatalságom helyszíneit, de élni már nem akarok ott többé. Túl rövid az élet ahhoz, hogy Oroszországban éljük le, ahol minden pillanatban szomorúságot érzek a hazámért és az emberekért. Inkább élek szerényen, de nyugodtan, idegességtől, piszoktól, fájdalomtól távol, ahol persze szintén megvan az embernek a maga problémája, de az idősek 90 évig élnek és mosolyognak.

    Mindent, ami jó Oroszországból, a szívemben hordok. És bármerre is járok, velem van, abban biztosak lehettek.”

    Oroszországról így beszélni?

    • 699
      Jó, hogy van, aki megmutatja, hogy nem mindenki van oda Putyinért
    • 290
      Ez a kis zenészszerűség a propaganda, nem Putyin
  • Az ezután fellépő kárpátaljai Kaszó Róbert, a dunaújvárosi Momentum elnöke azt kritizálta, hogy "olyan emberekre bízzuk az atomenergiánkat, akik meg a saját metrókocsijukat sem tudják rendesen felújítani". 

    Szerinte Orbán Viktort és "kleptokrata társaságát" reménytelen belátásra bírni, mert ők a jövőt Oroszországban látják. "Valószínűleg már ingatlanokat is vettek, hogy kényelmesebben érezzek magukat ott a 2018-as választás után." 

    "Ne feledjük a KDNP szerepét ebben: nélkülük nincs idegengyűlölet, és azt az Oroszországot támogatja, ahol még a keresztény felekezeteket is ellehetetlenítik." 

    Szerinte ma Oroszország célja nem a fejlődés nem a partneri viszony, "hanem hogy megbontsa az európai egységet visszafogja a fejlődést."

  • Már meg is kezdődtek a beszédek a Gellérthegyen. Elsőként az amerikai-magyar állampolgárként bemutatott Berg Dániel hangolja a közönséget azzal, hogy "van választásunk: nem kell Putyin csatlósaivá válnunk".

    Szerinte Orbán azért "szolgalelkű és alázatos" Putyinnal, mert azt szeretné, hogy "ugyanúgy bármit megtehessen a magyarosokkal, mint ahogy Putyin bármit megtehet az oroszokkal".

    Szerinte 1956-ban a "szovjet-orosz zsarnokság ellen lázadtunk", ma viszont "önként hajtjuk Putyin igájába a fejünket".

  • Most ért fel a menet a hegyre a Szabadság szoborhoz, ahol egy színpadot állítottak fel.

  • Fél nyolc után nem sokkal el is indultak a tüntetők a Gellérthegyre, itt a forgatókönyv szerint Fekete-Győr András Momentum-elnök is beszédet mond. A több száz fős menetet Fekete-Győr és Soproni Tamás alelnök vezeti.

  • Ezt a fotóalbumot tették közzé a Facebook-oldalán.

  • Este hét és fél nyolc között van a Momentum tüntetésének/fáklyás menetének a gyülekezője a Sánc-Hegyalja kereszteződésében. Hét után pár perccel körülbelül 200 ember gyűlt már össze, épp a zászlókat és fáklyákat készítik elő, momentumos szervező tartott eligazítást az önkénteseknek. Minimális rendőri készültség van, konkrétan két rendőrautó.

  • Mindenki furán figyeli a Putyin figyelmét elvonó nőt, aki lehet, hogy csak egy újságíró vagy az elnök stábjának a tagja. Mindenesetre valamit nagyon akart mondani az elnöknek.

  • Nézze meg, mekkora kísérettel jött Putyin Budapestre!
  • Egyébként mindkét súlycsoportban japán aranyérmet hozott a dzsúdó-vb első napja. A férfiak 60 kg-os súlycsoportjában Nachisza Takato, míg a nők 48 kg-os súlycsoportjában Funa tonaki győzött. (MTI)

  • Az első eredményhirdetés előtt álltak fel, de egy szőke nő odament Putyinhoz, és vele beszélgetett végig a japán himnusz alatt. A második eredményhirdetés előtt pedig már elhagyták a díszpáholyt. Olyan érzés volt messziről látni a képsorokat, mintha azt mutatná az elnök, hogy írja le pár sorban a legfontosabb adatokat. A nő, miután Putyin elment, az elnök kíséretéhez tartozó férinak át is adott egy cetlit. Aki türelmesen végigvárta a jegyzetelést.

  • Az Együtt, a Momentum és a Párbeszéd is megbújt a nézőtéren

    Három párt aktivistái is letámadták Putyint, amikor megérkezett az arénába. Itt olvashatja a részleteket. 

  • Putyin elégedett a kétoldalú kapcsolatok alakulásával

    „Örülök, hogy egy sportrendezvény helyszínén beszélhetek a kétoldalú kapcsolatokról. A nehézségek ellenére jól alakulnak a gazdasági folyamatok. Tavaly volt egy kisebb, kilenc százalékos csökkentés a kereskedelemben, az idei év első félévében viszont a 27 százalékot is elérhette a növekedés – idézte a Ria Novosztyi Vlagyimir Putyint. Putyin örömmel konstatálta, hogy a magyarországi orosz beruházások elérték az 1,5 milliárd dollárt.

    A magyar kormányfővel folytatott megbeszélésen az orosz elnök arról is biztosította a magyar felet, hogy Paks 2 orosz finanszírozása garantáltan biztosítva van. „Dolgozunk a nagy projekteken, az energetika területén is. Ami a paksi beruházás finanszírozását illeti, ez biztosítva van – 12 milliárd dollár. A következő év elején már megkezdődhetnek a munkálatok a helyszínen” – mondta Putyin, 12 milliárdos orosz finanszírozásról beszélve.

  • Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke és a párt aktivistái

    Nem leszünk orosz gyarmat!

    feliratú molinót feszítettek ki, amikor Putyin megjelent a nézőtéren. Utána rendőrök és biztonsági őrök kivezették őket. A közleményükben azt írták, hogy az épületen kívül is kifeszítették a molinót, erre igazoltatni kezdték őket. Itt közvetítették videón az egészet.

  • Eddig már több mint hatszázan írták alá azt a petíciót, amelyben azt kérik a Debreceni Egyetem szenátusától, hogy kezdeményezze Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetemi díszpolgári címének visszavonását. 

    A Debreceni Egyetem a tudomány temploma. Az objektív, konstruktív tényeken alapuló vita helyszíne megalapítása óta. Mind jogelődjei, mind az aktuális intézmény hatalmas szerepet játszott és játszik nem csak a magyar és nemzetközi tudományos életben, de a magyar demokráciában is. Ezzel a hagyománnyal és szellemiséggel szögesen szembenáll az, ha most egy olyan személy kap az intézménytől díszpolgári címet— és ezzel minden volt és jelenlegi polgárától — aki mindezeknek ellensége.

    -olvasható a petícióban, amelynek szerzői szerint "Vlagyimir Putyin nem tiszteli sem a tényeket, sem az ellenvéleményeket, sem a demokráciát", ezért méltatlan az egyetem által neki szánt Civis Honoris Causa címre. A petíció kezdeményezői első sorban az egyetem volt és jelenlegi hallgatóit kérik, hogy támogassák a kezdeményezést. 

    Az egyetem szenátusa viszont aligha hallgat majd az aláírókra, a Hvg.hu ugyanis úgy tudja, hogy

    a testület 90 százaléka megszavazta, hogy az orosz elnök díszpolgári címet kapjon az egyetemtől.

    A szenátus egyik tagja, Körösparti Péter, a DE Hallgatói és Doktorandusz Képviselet (DEHDK) elnöke a lapnak azt nyilatkozta, hogy szerinte nincs baj Putyin kinevezésével, hiszen nem szerepel a háborús bűnösök listáján, "és most tesz az egyetemért valamit, erről szól a díj". Ez a valami az egyetem magyarázata szerint az, hogy "Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban."

  • A mérkőzés előtt jó volt a hangulat a díszpáholyban, Orbán és Putyin mosolyogva beszélgettek.

    Dolgovát viszont ipponnal legyőzte a kazah Galbadrakh.

  • Magyarország földgázigényét 2019-ig a Gazprommal közös, tavaly módosított hosszútávú gázszerződések révén biztosan fedezi Oroszország, és az idén júliusban aláírt megállapodás 2019 utánra is hozhat elég földgázt Oroszország felől – méghozzá délről, Törökországon keresztül, ha megvalósul a projekt.

    Ez lehet a fő témája Orbán Viktor és Putyin mostani találkozójának, az elvi megállapodás után azt is érdemes tisztázni, mennyi földgázra is lesz szüksége Magyarországnak, gondolva már a paksi erőmű orosz bővítésére is.

    Orbán  ellenzékben még az ország elleni puccsnak nevezte a Déli Áramlat tervét, amely Ukrjanát megkerülve, a Fekete-tengeren és a Balkánon át hozott volna orosz földgázt Európába. Aztán kormányon a projekt mellé állt, de az végül az EU ellenállásán megbukott, Moszkva letett a vezetékről, amit aztán Török Áramlat néven melegítettek fel. A Déli Áramlat pótprojektje is egyszer elveszni látszott a török-orosz konfliktus idején, de miután tavaly kibékült Moszkva és Ankara, a dolog új lendületet vett.

    A tervek szerint Magyarország évi 8 milliárd köbméter földgázt is vehetne a Török Áramlaton keresztül, amely – az Északi Áramlattal együtt – végleg kiválthatja a Moszkva számára kényelmetlenné vált ukrán gázvezetékeket, gyengítve ezzel Ukrajna pozícióit Oroszországgal szemben.

  • Hajrá, magyarok, Putyin, takarodj!

    feliratú molinót tartottak fel. Mint megtudtuk később, a Párbeszéd aktivistái voltak. Azóta a molinó is eltűnt.

    Emellett néhányan maszkban tiltakoztak, de kivezették őket, nagyjából nyolcan lehettek.

    Mint megtudtuk, ezek a tiltakozók pedig momentumosok voltak, és úgynevezett gay clown maszkot viseltek, amely a szólásszabadság jelképe lett Oroszországban, miután betiltották.

  • Jobbról balra a következő az ülésrend: a mongol államfő, Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke, Putyin, Orbán Viktor, Csányi Sándor.

    Egy azeri továbbjutót nézhetett meg először a Nemzetközi Judo Szövetség tiszteletbeli elnöki posztját is betöltő orosz elnök. Hamarosan jön az orosz Dolgova bronzmeccse is.

    Ha már a megnyitóról lecsúszott, kérdés, hogy esetleg érmet fog-e átadni a végén Putyin.

  • Szegény Putyin elnök lekéste az MTI beszámolója szerint színpompás megnyitót, amiért hivatalosan Budapestre érkezett. Gyorsan szavazzanak meg neki valami alternatív programot!

    Mit csináljon most Putyin Budapesten?

    • 2436
      Utazás a 3-as metróval
    • 838
      Vacsora Gyurcsányéknál
    • 708
      Irány a Momentum tüntetése
    • 661
      Beerbike a belvárosban
    • 441
      Látogatás a CEU-ban
    • 220
      Tisztelgés a szoborparkban
    • 216
      Uzsonna a Kádár étkezdében
  • Azóta Orbán Viktorral is találkozott a Papp László Budapest Sportarénában.

  • Orbán Viktor elhagyta korábbi helyét a díszpáholyban, Csányi Sándor ott volt, egyedül várta az első meccset. Az orosz Dolgova mehet a bronzért, azt még láthatja Putyin.

Rovatok