Index Vakbarát Hírportál

Egészen rendkívüli ötletre szánta rá magát egy magyar cég az árvízhelyzetben

Árvíz Magyarországon és a környező országokban – az Index percről percre közvetítése

Index
2024.09.23. 21:41
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért az Index élő hírfolyama a Kelet-Közép-Európában lévő árvízről, amely Magyarországot is sújtja. A nap legfontosabb eseményei a következők voltak:

    Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket! Jó pihenést kívánunk!

  • A Magyar Tűzoltó Szövetség a közösségi oldalán megosztotta az árvíz utáni vízszivattyúzás menetét, annál is inkább, mert az árvíz elvonulásával mindenki szeretné gyorsan visszaállítani az eredeti állapotot, azaz eltávolítani a belterületeken és a házak pincéiben, alagsoraiban lévő vizet.

    A posztban közlik, hogy önkéntes tűzoltó egyesületeik rendelkeznek ehhez vízszivattyúkkal, mégis

    érdemes megfontolni, hogy mikor kerüljön sor a vízszívatásra.

    Belterületekről az ár levonulásával szinte azonnal megkezdhető a víz eltávolítása, lehetőség szerint tömlővezetéken keresztül a folyómederbe, viszont más a helyzet a pincékben, alagsorokban lévő víz eltávolításával.

    Amíg a folyó vízszintje magasabban van az adott épület alagsorának szintjénél, addig a víz eltávolításával károk keletkezhetnek a falazatban,

    ugyanis a talajban lévő víznyomás hatására az eltávolított víz helyébe új áramlik.

    Ezért célszerű az önkéntes tűzoltóságoknak egyedileg mérlegelniük, és a lakókkal egyeztetve sorrendet felállítaniuk a településen a szivattyúzás menetére vonatkozóan. 

  • Még le se vonult az árhullám Budapestnél, máris megkezdték a felszabaduló utak takarítását. A III. kerületi Pók utca teljes hosszában, illetve a Nánási út egy részén vasárnap délre már el is végezték az útpályák megtisztítását az FKF munkatársai  – közölte közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

    Nem egyszerű a feladat, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hét második felére visszaadhassuk a budapestieknek az utakat és a köztereket. Igyekszünk, dolgozunk

    – írta a főpolgármester, hozzátéve, hogy most is és még sokszor meg fogja köszönni a fővárosi cégek több száz munkatársának, hogy részt vettek a budapesti védekezésben, és az árhullám elvonulása után a helyreállítási munkálatoknál is ott vannak.

  • A Honvédelmi tábor hivatalos Facebook-oldalán azt írják: ahogy az árvíz nem ismer pihenőt, úgy a Magyar Honvédség katonái sem.

    A honvédek megfeszített erővel, éjjel és nappal, földön, vízen, levegőben segédkeznek az árhullám elleni védekezésben

    – ígérik, hozzátéve, hogy a katonák továbbra is készen állnak, és minden eszközzel hozzájárulnak az árvízi védekezéshez.

  • Folyamatosan csökken a Duna vízszintje Budapesten, ezért a következő napokban több vonalon is újra az eredeti menetrend szerint közlekedhetnek a BKK járatai – tájékoztatta szerkesztőségünket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

    Mint írták, szeptember 24-én, kedden a 19-es villamos már a teljes vonalán, azaz a Bécsi út / Vörösvári út és Kelenföld vasútállomás M között jár, és ugyanettől az időponttól a 41-es villamos is az eredeti útvonalán, a Bécsi út / Vörösvári úttól a Batthyány téren át a Kamaraerdei Ifjúsági Parkig közlekedik.

    A BKK tájékoztatásában kiemelte: a járatok újraindulását az árvízben érintett szakaszokon alapos takarítás és komoly műszaki ellenőrzések előzik meg.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdától a H5-ös HÉV is újra a Batthyány térig jár, ezt követően pedig a pesti oldalon közlekedő 2-es villamos közlekedése is helyre állhat.

    A szakemberek folyamatosan figyelik a vízszintet, és annak függvényében döntenek a forgalmi korlátozások feloldásáról. A jelenleg még érvényben lévő árvízi forgalmi korlátozásokról a bkk.hu/arviz oldalon lehet tájékozódni.

  • Megkezdődött az árvízvédelmi mobilfal lebontása és az elemek elszállítása Visegrádon.

    Ezzel párhuzamosan zajlanak az árvíz utáni helyreállítási és takarítási munkálatok is – közölték a település önkormányzatának hivatalos közösségi oldalán.

  • Emberfeletti munkát végeztek az elmúlt héten a Vácra vezényelt tűzoltók, a katasztrófavédelem munkatársai. Dabasról, Gödöllőről, Monorról és Veszprémből is érkeztek Vácra, hogy segítsenek az árvízi védekezésben – írja Facebook-bejegyzésében Matkovich Ilona, Vác polgármestere.

    A városvezető hozzátette: nélkülük, az önfeláldozó munkájuk nélkül nem ment volna a védekezés, amiért örök hála és köszönet illeti őket.

    A katasztrófavédelem munkatársai Vácról vasárnap este különjárattal térhettek haza szeretteikhez, akik már nagyon várták őket – áll a bejegyzésben.

    A videón a búcsúzás pillanatait örökítették meg.

  • Bajánál közel károm kilométeren védekeznek az ár ellen – írta Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután. 

    A védművek kitartanak, Baja is megcsinálja!

    – írta posztjához a kormányfő.

    Mint arról korábban beszámoltunk, az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint Budapesten a szombati tetőzéshez képest már több mint 1 métert apadt a Duna, ám Bajánál hétfőn tetőzik az árhullám, itt a vízszint kevéssel 920 centiméter felett lehet.

  • A Geopolar Kft. a regenerálható vízfertőtlenítő patron gyártási technológiáját fejlesztette ki, és készítette el a prototípusát a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 198,232 millió forint vissza nem térítendő támogatásával – írja az MTI a társaság projektzáró közleménye alapján.

    A Geopolar Kft. – a pályázat benyújtásakor G.A.N. Energetikai és Technológiai Kft. – a „Vizes klór-dioxid-oldat immobilizálását megalapozó, folyamatos üzemű, vízkezelő rendszerbe illeszthető állandó klór-dioxid-koncentrációt tartósan biztosítani képes, regenerálható vízfertőtlenítő patron prototípusának, gyártástechnológiájának kifejlesztése” című projektet 2022. november 1. és 2024. április 30. között valósította meg.

    A projekt eredményeként elkészült a patron anyagainak végleges receptúrája, a patron előállítási technológiája, valamint a vizes klór-dioxid-oldatot tartalmazó vízkezelő patron prototípusa.

    Nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Geopolar Kft. 2023-ban 154,7 millió forint értékesítési nettó árbevételt ért el az előző évi 35,4 millió forint után. A társaság adózott eredménye 2023-ban 30 millió forint veszteséget tett ki az egy évvel korábbi 384 millió forint nyereséggel szemben.

  • Az Európai Unió Tanácsa hétfőn több mint egymilliárd euró pénzügyi hozzájárulást hagyott jóvá Olaszország, Szlovénia, Ausztria, Görögország és Franciaország számára a tavalyi pusztító árvizek utáni helyreállítás költségeihez – írja az MTI.

    A tanács brüsszeli közleménye szerint a kártérítés összegét, több mint 231,7 millió eurót, az uniós szolidaritási alapból (EUSZA) fizetik ki, előlegként.

    Az összegből 378,8 millió euró hozzájárulást kap Olaszország az Emilia-Romagna régióban 2023 májusában, valamint további 67,8 millió eurót a Toszkánában tavaly októberben és novemberben pusztító árvizek utáni helyreállításhoz. További 428,8 millió euró jut Szlovéniának, 5,2 millió euró pedig Ausztriának a tavaly augusztusi árvizek okozta károk enyhítéséhez. Görögországnak a tanács 101,5 millió euró támogatást hagyott jóvá a tavaly szeptemberi áradások helyreállítására, Franciaország pedig 46,7 millió euróhoz jut az Hauts-de-France régióban tavaly novemberben pusztító árvíz okozta károk kompenzációjaként.

    A szolidaritási alap 2002-es létrehozása óta az Európai Unió több mint 8,6 milliárd eurót mozgósított 130 katasztrófa, köztük 110 természeti katasztrófa és 20 egészségügyi vészhelyzet okozta kár kezelésére 24 tagállamban, valamint segítette az unión kívüli Egyesült Királyságot, Albániát, Montenegrót, Szerbiát és Törökországot.

  • Megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON Hungária Csoport. 

    A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatnak több mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikapcsolnia az áramszolgáltatást, ami több mint 2200 ügyfelet érintett. Az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkozniuk, egyebek mellett Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

    Az energiacég szakemberei folyamatosan figyelik a Duna apadását, és ha a vízállás lehetővé teszi az elektromos berendezések biztonságos beindítását, azonnal visszaállítják az áramszolgáltatást. A visszakapcsolás a legtöbb esetben automatikusan történik.

    Az E.ON ugyanakkor arra kéri az érintett ügyfeleket, ellenőrizzék ingatlanjainkban, hogy az árvíz miatt víz alá került-e a villanyórájuk vagy más elektronikai berendezések, például konnektorok, csatlakozók. Ha az óra vagy az ingatlan belső áramhálózata elázott, akkor az ügyfélnek először regisztrált villanyszerelőt kell hívnia, aki ellenőrzi a mérőórát, illetve azt is, hogy biztonságosan visszaállítható-e a szolgáltatás. Ezután az ügyfélnek kell kérnie a visszakapcsolást az E.ON ügyfélszolgálatától, amit a legegyszerűbben telefonon tehet meg.

    A visszakapcsolás egyeztetett időpontjában az ingatlanban kell tartózkodnia az ügyfélnek, mert csak így állítható vissza az áramszolgáltatás, a visszakapcsolás menetéről részletes tájékoztatás érhető el az E.ON weboldalán.

  • Az Országos Vízügyi Főigazgatóság madártávlatból örökítette meg a bátai ideiglenes védműveket, amelyekről egy fényképet is posztoltak a Facebookon.

    Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor a hétfő reggeli Árvízinfóban közölte, hogy Bátánál a bekötőúton a víz átbukott az ideiglenes védművön, azonban az ideiglenes védelmi műveknek köszönhetően nem történt nagy baj. 

  • Budapesten a szombati tetőzéshez képest már több mint 1 métert apadt a Duna, ám az árhullám hétfőn Bajánál tetőzik, kevéssel 920 centiméter felett.

    Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint ez azt jelenti, hogy amíg a Duna felső szakaszait az ütemes apadás jellemzi, addig az alsó szakaszon még nem pihenhetnek a szakemberek, továbbra is a védekezésé a főszerep. A Lajtán folyamatos az apadás, így a megnyitott szükségtározó leürülését követően – várhatóan a napokban – megszüntethetik a rendkívüli készültségi fokozatot, és ezzel egyidejűleg megkezdődhet a helyreállítási feladatok felmérése.

    Intenzív apadás figyelhető meg a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán. A figyelőszolgálatot ennek ellenére továbbra is 24 órában fenntartják a vízügy szakemberei, azonban az átvezényelt kollégák lassan visszatérhetnek saját szolgálati helyükre. A felső szakaszokon, mind az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő átvezényelt kollégák, mind az önkormányzati védekezést segítő vízügyes műszaki irányítók lassan befejezik a munkát a rájuk bízott védvonalakon, és átadják a további feladatokat az adott területeken illetékes vízügyes szakembereknek, valamint az önkormányzatoknak.

    Megkezdődik a homokzsákok ürítése és elszállítása

    Ezeken a szakaszokon az árhullám levonultával a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is megkezdődhetett már. A szennyeződött, vízzel átitatott homokzsákok bontása azonban csak a II. fokú készültség megszűnése után lehetséges. 

    Vasárnap Pakson 806 centiméteren tetőzött a Duna, az árhullám jelenleg Bajánál tart, III. fokú készültség mellett. A térségben a hullámtéri nyári gátak szintjét meghaladta az árhullám, ezért az árvízvédelmi töltésen belül elhelyezkedő üdülőterületek, szántók, erdők víz alá kerültek. Az elöntött területek kiürítése időben megtörtént. 

    Homokzsákürítő önkéntesekre a bontási munkálatok során is szükség lehet, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni – tájékoztatott az MTI. 

  • Hallottam már a Magyar Honvédséget az ország svájcibicskájának nevezni – kezdte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon közzétett legújabb videós bejegyzésében.

    A politikus azt írta, hogy szerinte az összehasonlítás azért helytálló, mert valóban olyanok vagyunk, hogy számos kisebb és nagyobb képességünk van, ami a mindennapokban nem feltétlenül látszik, de egy ilyen veszélyhelyzetben, amilyen most van,

    megjelennek például a kétéltű lánctalpas eszközeink, a helikoptereink, számtalan olyan tehergépjármű, amely személyszállításra vagy akár homokzsákok szállítására alkalmas

    – mondta. 

  • Megkezdődött hétfőn a lengyelországi árvíz okozta károk helyreállítását támogató, Feniks (Főnix) elnevezésű katonai művelet, amely a bejelentések szerint legalább az év végéig tart – számolt be róla hétfőn az MTI.

    A művelet keretében a hadsereg a következő hónapokban egyebek között az utak és a hidak újjáépítésében, az áramellátás helyreállításában, a civil lakosság támogatásában segít – mondta el hétfőn Cezary Tomczyk nemzetvédelmi miniszterhelyettes.

    Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter a múlt héten közölte, hogy az akciót jelenleg az év végéig tervezik, de a hadsereg addig marad az árvíz sújtotta területeken, amíg erre szükség lesz.

    Katarzyna Pelczynska-Nalecz fejlesztési alapokért és regionális politikáért felelős miniszter múlt pénteki közlése szerint Lengyelország 5 milliárd eurót csoportosíthat át az árvízi helyreállításra a neki odaítélt uniós kohéziós alapokból, állami önrész befizetése nélkül. Ez az árvíz sújtotta közép-európai országoknak szánt összesen 10 milliárd eurónyi támogatás része, amelyet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke múlt csütörtökön jelentett be.

  • Szentendrén már jelentős az apadás – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán. 

    A politikus azt írta egy, a Dunáról készített fotó kíséretében, hogy a Duna a belvárosban a mobil gát szintje alá húzódott.

    Jó hír, de még további közös munkára van szükség

    – írta. 

  • Bajánál tetőzik a dunai árhullám, ezért hétfőn ott folytatta védelmi ellenőrzési körútját Orbán Viktor miniszterelnök Zsigó Róberttel, a térség országgyűlési képviselőjével és Kámánné Bari Bernadett megválasztott polgármesterrel közösen – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

    A kormányfő meghallgatta a vízügyi szakemberek jelentését, e szerint a Petőfi-szigeten 2800 méter hosszan kell védekezni.

    A védvonal egy részét a 2013-as árvíz után nem bontották el, így most kevesebb mint a felét kellett megépíteni. Tűzoltók, önkormányzati dolgozók és sok önkéntes munkájának köszönhetően péntek estére megépült a hiányzó töltésszakasz, és az egész védmű fóliázása és homokzsákokkal való megerősítése is megtörtént.

    A sziget különböző pontjain elhelyezték a további védekezéshez szükséges homokzsákokat, a munkagépek is a szigeten vannak, és készenlétben áll 130 tűzoltó is. Folyamatos figyelőszolgálat 24 órában ellenőrzi a védművet.

    Készen állunk a következő órák védekezésére

    – állapította meg a helyszíni ellenőrzésen Orbán Viktor, aki megállapodott az új polgármesterrel, hogy másfajta ideiglenes védművek helyett a jövőben mobil gátak védik Baja városát az árvizektől.

    Hétfőn reggel Budapesten ismét ülésezett a Belügyminisztérium Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban az árvízvédelmi operatív törzs Orbán Viktor vezetésével. A kormányfő élőben tartott sajtótájékoztatót, ismertette a védekezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, amiről ide kattintva olvashat.

  • Budapestnél szombat hajnalban tetőzött a Duna, 830 centiméteren. A rekord 61 centiméterrel maradt el a 2013-as értéktől, a rakpartok előreláthatólag a jövő hét elején – a korábbi csúcspont miatt az előre jelzettnél várhatóan korábban – szabadulhatnak az árvízi tehertől.

    Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője vasárnap lapunkkal közölte, hogy Budapesten 50 centimétert csökkent a vízállás, szombat hajnal óta lefelé halad az árhullám.

    Az elmúlt évtized legnagyobb árvizéről látványos felvételek készültek.

  • Hétfőn reggel ismét ülésezett a Belügyminisztérium Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban az árvízvédelmi operatív törzs Orbán Viktor vezetésével, ami után a kormányfő sajtótájékoztatót tartott.

    A kormányfő jó hírként közölte, hogy a Batthyány téri metrót vissza tudják adni az utasforgalomnak. Bátánál, a bekötőúton azonban a víz átbukott az ideiglenes védművön, de ott sincs baj az ideiglenes védelmi műveknek köszönhetően – közölte.

    „Baja bonyolult helyzet” – mondta, hozzátéve, hogy 2750 méteres az ideiglenes védmű, de ott egyébként is mindig jelentős összefogás figyelhető meg.

    A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy van egy „fáradtolaj-elfolyási kihívásuk” Dunaújvárosban, a Szalki-szigetnél, de sikerült lokalizálni, holnap el is távolítják. Hozzátette még, hogy egy illegálishulladéklerakó-problémáról is kénytelen beszámolni Csepelen: de szerencsére ott sem kerül szemét a Dunába, a víz levonultával fel kell számolni, annyi a probléma, hogy az eljárás alá vont személy éppen börtönben van.

    Ki kell tartanunk, másfél-két nap, és az ország fellélegezhet

    – tájékoztatott.

    Elmondta azt is, hogy kedden már Müller Cecília ad tájékoztatást, mert közegészségügyi információk lesznek napirendi ponton.

  • Rétvári Bence parlamenti államtitkár a hétfő reggeli Árvízinfó élő sajtótájékoztatóján közölte, hogy a munkák továbbra is folynak, főként, mert még mindig vannak megközelíthetetlen útszakaszok.

    Nehezebb helyszínként említette a Duna-áradás miatt elzárt települést, Kisoroszit, ahol jelenleg 60 fő és két hajó látja el a védekezést. Mint felidézte, az elmúlt 24 órában egy 6 éves kislányt kellett a mentőcsoportnak kihúznia a vízből és kórházba vinnie. 

    Elmondta még ezenkívül, hogy országszerte összesen 59 helyen vannak jelen a rendvédelem munkatársai. 

    Az ivóvízellátásról szólva hangsúlyozta, hogy a tiszti főorvosi szolgálat fokozott ellenőrzésre kapcsolt, ahol kell, klóroznak, így visszaállítva az egészséges vízszolgáltatást. Rétvári Bence arról is tájékoztatott, hogy a vízzel érintkező és nem érintkező homokzsákokra vonatkozó protokollt és minden egyéb felvetést is tisztáz majd az operatív törzs munkájához keddtől csatlakozó tiszti főorvos. Ahol bontanak, ott már részletesen tájékoztatták a dolgozókat.

  • Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a hétfő reggeli Árvízinfón elmondta, hogy keletkeztek ugyan károk az árvíz alatt az infrastruktúrában, de olyan, amire ne számítottak volna, nem. 

    Egyvalami azonban, mint említette, fejfájást okozott a vízügyi hatóságoknak: a Lajta töltését helyenként szétrágta a hód, amelynek jelentős lesz a helyreállítási költsége. 

    Az OVF vezetője a keddi nap lesz az utolsó legmagasabb készültségek napja, jelenleg pedig Mohács és Baja teljes felkészültséggel várják a tetőzést. Elsőfokú készültség alá esik minden más terület, a védművek bontásának felügyelete fontos feladat jelenleg. Hozzátette, hogy a Lajtán még nagy a készültség, hiszen ürül a tározótér.

    A hétfő reggeli sajtótájékoztatóról szóló tudósításunkat ide kattintva olvashatja el teljes terjedelemben. 

  • A Duna áradása, valamint a védekezési munkák miatt folyamatosan és egyre több helyen kell forgalomkorlátozásokra készülni az útinform friss, hétfői közleménye szerint. Arra is figyelmeztetnek, hogy az árvízvédelmi területeken élénk a vadmozgás, így a közutakon közlekedőknek érdemes fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedniük. 

    Bács-Kiskun vármegyében lezárták: 

    • az 5107-es jelű Nagybaracska–Mohács összekötő utat
    • az 51341-es jelű Tass hajóállomáshoz vezető utat
    • az 51342-es jelű Dunaújváros révhez vezető utat
    • az 51347-es jelű Géderlak révhez vezető utat
    • az 51344-es jelű Solt révhez vezető utat
    • az 51345-ös jelű Harta hajóállomáshoz vezető utat
    • valamint az 51355-ös jelű Fajszi révhez vezető utat

    Fejér vármegyében a következő utakon kell lezárásokra számítani:

    • az 51305-ös jelű Szigetújfalu–Ercsi komphoz vezető útnál
    • valamint az 51307-es jelű Lórév–Adony komphoz vezető útnál.

    Lezárták továbbá Győr-Moson Sopron vármegyében a 96505-ös jelű Ásványráró–Dunaszeg kerékpárút (EV6) a 3-as kilométernél.

    Komárom-Esztergom vármegyében lezárásra kell számítani 

    • a 10-es főút Süttő és Neszmély között, a 62-es és 67-es között;
    • valamint a 11-es főút Dömösnél a 45-ös és 48-as kilométer között,
    • Pilismarót és Esztergom között, az 53-as és 61-es kilométer között
    • illetve Esztergom és Tát között, a 67-es és 72-es km között;

    Lezárások érintik Pest vármegyében:

    • a 2-es főút Sződliget előtt a 28-as és 29-es kilométer között, valamint Vác közelében a 32-es és 34-es kilométer között
    • a 12-es főút Vác és Verőce között, az 1-es és 4-es kilométer között
    • a 1201-es jelű Szob–Hont összekötő út Ipolydamásd és Letkés között, a 3-as és 8-as kilométer között
    • az 5101-es jelű CsepelRáckeveKiskunlacháza összekötő út Tököl és Szigetújfalu között, a 22-es és 30-as kilométer között
    • a 1113-as jelű SzentendreKisoroszi összekötő út Tahitótfalu és Kisoroszi között, a 16-os és 19-es kilométer között
    • a 1114-es jelű TahitótfaluVác összekötő út a 3-as és 4-es kilométer között
    • a 11118-as jelű Budakalász-METRO bekötőút
    • a 11307-es jelű Szigetmonostor-Határcsárdai komphoz vezető út
    • a 11308-as jelű SzentendreSzigetmonostori révhez vezető út
    • a 11311-es jelű LeányfaluPócsmegyeri komphoz vezető út
    • a 11315-ös jelű Dunabogdányi hajóállomáshoz vezető út
    • a 12125-ös jelű Ipolydamásd országhatárhoz vezető út
    • a 12301-es jelű DunakesziHorányi komphoz vezető út
    • a 12303-as jelű VácTahitótfalu komphoz vezető út
    • a 97793-as jelű VácSződliget kerékpárút az 1-es és 5-ös kilométer között
    • a 97812-es jelű BudapestSzentendre kerékpárút (EV6) Budakalász térségében, az 1-es és 3-as kilométer között
    • a 97767-es jelű Megyeri híd kerékpárút
    • valamint a 97821-es jelű IpolydamásdHelemba kerékpárút

    Tolna vármegyében a következő utakon kell résen lenni a lezárások miatt

    • az 51365-ös jelű Gerjen hajóállomáshoz vezető út
    • valamint az 51366-os jelű Dombori hajóállomáshoz vezető út
  • Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért el a víz, lehet bontani, a többit még nem – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, amiről az MTI is beszámolt.

    Siklós Gabriella felhívta a figyelmet, hogy azokat a homokzsákokat, amelyek akár csak víz közelében voltak, nem szabad elmozdítani.

    A szóvivő közölte, hogy a „2013-asnál kisebb, de nagyon nagy árvíz” lassan Bajára ér. A Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben. Elmondta, hogy Baján, ahol most 919 centiméteres a vízállás, 923 centiméter körül várják a tetőzést. Kedden Mohácsnál tetőzik a víz, majd az árhullám elhagyja az országot.

  • Vácon egész hétvégén küzdöttek az árral, az Országos Vízügyi Főigazgatóság pedig egy videót is közzétett a tűzoltók és az önkéntesek munkálatairól. A videón remekül látszik az, hogy a Duna áradásának megfékezésébe mennyi munkát fektettek az ártérben lakók és a katasztrófavédelem munkatársai.

  • Legyen az Index munkatársa! Önnek is van fotója vagy videója az árvízhelyzetről?
    Küldje el nekünk!
  • Magyarország Kormányának Facebook-oldalára kerültek fel a képsorok, amelyeken a budapesti árvízhelyzet követhető nyomon madártávlatból. Többek között az elárasztott utakat, a pesti és budai rakpartot, a Parlamentet, a Margit-szigetet és a Lánchidat lehet látni a drónfelvételeken. Az Index is készített videókat a fővárosi, esztergomi és komáromi helyzetről.

  • Budapesten apad a Duna vízszintje, most a fővárostól délre található part menti települések figyelik aggódva az árhullám tetőzését. Jelenleg Bajánál tetőzik a Duna, a vízszint a hét első napjának reggelére elérte a 919 centiméter magasságot – derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapjáról.

    Mint arról beszámoltunk – többek között izgalmas képsorokban is –, szombaton hajnalban érte el a tetőpontját a Duna Budapestnél, mintegy 830 centiméteres magassággal, hétfő reggelre ez 738 centiméterre apadt.

    Az Index stábja napról napra együtt haladt az árral, az elmúlt hét eseményeiről készült összefoglalónkban elolvashatja, meddig jutott a Magyarországra múlt hétfőn betört hatalmas víztömeg.

    Marad a csapadékmentes időjárás az ország egész területén, hétfőn túlnyomóan napos, száraz időre számíthatunk, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul a Hungaromet közlése szerint. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő.

    Az árvízhelyzetről az Indexen is beszámolunk folyamatosan frissülő, percről percre tudósításunkban, amelyet itt követhet nyomon. Időjárás-előrejelzésünket a     https://index.hu/idojaras oldalon kísérheti figyelemmel.

  • Megóvtuk Budapestet az árvíztől, most rendbe rakjuk a várost – írta hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A városvezető hangsúlyozta, hogy a védekezés még nem ért véget, továbbra is 24 órában ellenőrzik a védműveket, de a vízművek szakembereinek is sok munkát ad a levonuló áradás idején az ivóvízellátás zavartalan biztosítása.

    A fővárosban már készülnek az elöntött területek helyreállítására.

    A jelenlegi előrejelzések alapján kedden nekiállhatnak kollégáink a takarításnak. Nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a hét második felére visszaadhassuk a budapestieknek az utakat és a köztereket. A metróközlekedés már helyreállt a Batthyány téren, az árvíz miatt nem közlekedő villamosok újraindításához kell még pár nap, de igyekszünk, dolgozunk

    – írta Karácsony Gergely. Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Budapestre! – zárta bejegyzését a főpolgármester.

  • Tisztelt olvasóink!

    Tegnap is több helyszíni riportot készítettünk az árvízhelyzetről, amelyeket itt olvashatnak:

    • Csepelen attól tartanak, hogy csak hónapok múlva tudnak visszaköltözni a házukba;
    • Az Index Madocsára utazott Orbán Viktor kijelentése után, meglepő eredményre jutottunk;
    • A vízügyi szóvivő az Indexnek elárulta, mikorra érhet véget teljesen a tetőzés;
    • Hófehér víz lepte el az árvízzel küzdő Dunaújvárost, meglepő ok áll az elszíneződés mögött.
  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Az elmúlt napokban elérte Európát a Borisz ciklon, ami hatalmas mennyiségű csapadékot hozott magával. Az Alpokban lezúduló csapadékmennyiség miatt több folyó vízszintje is megemelkedett, a készültség a Duna, a Lajta, a Rába és a Répce folyók vízgyűjtő területeire is érvényes. 

    Vasárnap is egy percről percre közvetítésben követtük nyomon az eseményeket. Alábbi hírfolyamunkban ma is figyelemmel kísérjük az áradásokkal kapcsolatos európai történéseket, minden fontos hírt megtalál egy helyen.

    Tartsanak velünk!

Rovatok