Teresa McCurdy az Észak-Írország keleti partjánál fekvő Rathin-szigetre kelt át, hogy begyűjtse a szigeten élő száz választópolgár szavazócéduláját.

Az alábbi fotókat Gabriellától kaptuk, aki Angliában járt egyetemre, és most örül, hogy végre részese lehetett az ország életét nagy mértékben érintő parlamenti választásnak is. Két éve lett magyar-angol kettős állampolgár, tavaly Londonból szavazott a magyar parlamenti választáson, most pedig ugyanott a briten.

Azt mondja, nem volt sor, tízen, ha álltak előtte, öt perc alatt sorra került. A brit választás például abban is volt más, mint a magyar, hogy nem kellett semmilyen személyazonosítót felmutatnia. És hogy kit választott? 

Engem legjobban a társadalmon belüli ellentétek növekedése nyomaszt (azaz 'the rise of the super-rich'), ez alapján szavaztam.

Ami nekem nagyon tetszett, hogy a munkahelyen (kormányzati szervnél dolgozom) mindenki megosztotta a másikkal, hogy kire szavaz, és az emberek nem probálták meggyőzni a másikat, hogy most miért, meg te hülye vagy, satöbbi.

Itt a politika egészséges mértékben van jelen az emberek életében.

A kampánycsend miatt egészen este tízig (magyar idő szerint tizenegyig) nem foglalkoznak választási témákkal a brit tévécsatornák. Online azonban elérhetőek a korábban adásba került műsorok, így Charlie Brooker humorista zseniális Election Wipe-ja is, mely egyszerre politikai kabaré és a média, illetve a BBC-s műsorkészítés paródiája. Sajnos a BBC iPlayer nem elérhető Magyarországról, de a műsor egyik szegmensét felrakták a YouTube-ra is. Ebben Emily Vezetéknév, a sztereotipikus közszolgálati tévériporter a bevándorlásról készít rendkívül klisés műsort.

A felkonf (0:30-tól) például a következőképpen hangzik: „Beefeaterek, délutáni tea, Dover fehér sziklái. Ezek mind ikonikus felvételek, és mindet nagyon könnyű előkeresni az archívumból, talán ezért váltak Nagy-Britannia szimbólumaivá. De a modern Nagy-Britannia nem csak abból áll, amit a Wikipedia úgy jellemez, hogy 'egy partszakasz, mely kalciumkarbonát lemezekből épül fel', ezért sétálok végig egy forgalmas utcán, különböző kulturális hátterű emberek között, kissé közönyösnek tűnve, és úgy hangsúlyozok, mintha egy természetfilm narrátora lennék.” A riport pedig a következő szavakkal zárul: „...és ha végre vége ennek a forgatásnak, és leáll a kamera, akkor keresek egy kávézót, ahol majd szarok egyet, aztán meg hazamegyek.”

De nem csak a riporterek szókimondóak: pártállástól függetlenül mindenkit kisípolnak ebben az előzetesben, amelyben úgy tűnik, mintha kampányolás közben káromkodnának a politikusok. Pedig csak a keményen dolgozó kisemberek (working people) kifejezésbe sípolnak bele olyanformán, mintha a kortesbeszédekben a “kibaszott nép” szerepelne. Miért nincs itthon ilyen műsor?

A brit függetlenségpárt (UKIP) vezetője azt nyilatkozta a választások előtt: ha nem nyeri meg a szavazókörzetét, lemond a partelnökségről. Egy áprilisi felmérés szerint hajszálon múlhat a karrierje, mert fej-fej mellett mérik a munkáspárti és a konzervatív jelölttel a kenti South Thanetben.

Nagyot szólt, amikor egy 62 éves magyar bevándorló égette be Nigel Farage-t, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) elnökét, de úgy tűnik, a keményen dolgozó, bevándorlóellenes kisemberek mégis vevők a programjára. „Még sosem szavaztam, nem láttam értelmét, a politikusok nem foglalkoznak az átlagemberrel. De tetszik az, amit Nigel Farage mond, mintha közülünk való lenne” – nyilatkozta a New York Timesnak egy kőműves, akit elvarázsolt a pártvezér, aki szerint a bevándorlók miatt hosszúak a kórházi várólisták, nincs elég hely az iskolákban és drága a lakhatás, de még a szervezett bűnözést is ők szakasztották a britek nyakába.

Farage fő varázsa a másság látszata: hiába járt magániskolába, gyakran jelenik meg pubokban, és bátran hangoztatja magáról, hogy „nem karrierpolitikus”. Mint mondta: „Azért vagyok itt, hogy kampányoljak, hogy megszabadítsam az országot az EU-tól, és azt szeretném, hogy minél kevésbé szóljon bele az állam az életünkbe.” A bevándorlásról azt nyilatkozta, „ésszerűen kezelt” keretek között nem megvalósítható az EU-n belül. Farage egyébként is bármit megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet: útszéli hangon sértegette Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács akkori elnökét is: „Nem akarok udvariatlan lenni, de önnek annyi karizmája van, mint egy nedves felmosórongynak, a megjelenése pedig egy kis bankalkalmazotté" – mondta a politikus, amiért háromezer euróra büntették.

Az idén már egy kisrepülő lezuhanásából is felépülő Farage kijelentette: pártja nem fog formális koalícióra lépni senkivel a választás után – a legkevésbé a Munkáspárttal, akik ellenzik az EU-s népszavazást.

>>>> Jelöltek: Nicola Sturgeon, a skót Angela Merkel lett a választás kulcsszereplője

Várhatóan 323 képviselő kell a kormánytöbbséghez, az alábbi táblázatból pedig nagyon szépen látszik: sem a toryknak, sem a Labournek nem lesz ezt egyszerű összehozni. A különböző becslések szerint a konzervatívok 271-285, a Munkáspárt pedig 263-273 képviselői helyre számíthatnak, vagyis koalíciós partnerre fognak szorulni.

És itt kezd el bonyolódni a helyzet.

Az előző ciklusban David Cameron a LibDemekkel kormányzott, így most is ők számítanak természetes szövetségesüknek. A táblázatban a különböző becsléseknél összeadogattam a két párt várható mandátumait, és látszik: a 323-as határ még így is messze van. Vagyis ha Cameron miniszterelnök szeretne maradni, újabb partnereket kell keresnie a kormányzás folytatásához.

Bár Ed Miliband kizárta, hogy koalícióra lépjen a skótokkal (SNP), az nagyon is elképzelhető, hogy megnyerje őket külső támogatónak egy kisebbségi kormányhoz. Azonban a Munkáspárt és az SNP helyeit összeadva is hét becslésből csak kettőben lenne meg a kormánytöbbség.

Persze, a színfalak mögötti tárgyalásokon minden borulhat, a LibDemek átállása például egyáltalán nem elképzelhetetlen, ahogy az sem, hogy egy jobb szereplés esetén Cameron innen-onnan összekapargatja majd a többségét.

London polgármestere már a szavazásra igyekezve is fogta a fejét. Csak a front jön? vagy rossz megérzései voltak? Egyébként nagy volt a szél.

Soha nem volt ilyen szoros verseny a két legnagyobb brit párt között, a választást ezért a felméréseken magukat bizonytalannak mondó szavazók fogják eldönteni. Nekik segít a Metro News kis chartja:

Ha például egy választó csak magával törődik, de a problémáiért nem másokat tesz felelőssé, akkor az ábra szerint a torykra kell szavaznia. Ha csak magával törődik, de a problémáiért a bevándorlókat teszi felelősség, akkor az UKIP a megfelelő választás.

A Labourhöz úgy lehet eljutni, ha az ember először azt válaszolja, hogy nem csak magával törődik, majd amikor újra megkérdezik, még akkor is ragaszkodik ahhoz, hogy ő márpedig nem önző, de amikor harmadszorra rákérdeznek („Hazudik Ön?), akkor megtörik. Az egyetlen igazán önzetlen választás egyébként a zöldek a Metro szerint.

Ha a britek újra akarják tárgyalni a szerepüket az EU-ban, az egy nagyon ésszerű kérés lenne, írta a Politicóba Guy Verhofstadt. A liberálisok európai parlamenti csoportjának vezetője – aki több csörtét is vívott Orbán Viktorral – ezzel együtt véget vetne a különféle egyéni tagállami kivételeknek. Két csoportot hozna létre: a teljes jogú tagokét és a társultakét, a britek pedig választhatnák az utóbbit, ha a maitól eltérő feltételekkel akarnak az EU-ban maradni.

A Liberális Demokrata Párt annak a whig liberális tradíciónak az örököse, melyet a XIX. században még fél Európa utánozott. Gladstone örökösei azonban pont az általuk megkezdett választójogi reformnak köszönhetően jelentéktelenedtek el: a szavazati jog kiterjesztésével és titkosításával az alsóbb osztályokat képviselő Munkáspárt járt jól, és a liberálisok eljelentéktelenedtek. És a nyolcvanas években hiába erősödtek meg újra, a kirívóan aránytalan brit választási rendszernek köszönhetően képtelenek voltak 15-20 százalék körüli támogatottságuknak megfelelő képviselői helyet szerezni.

Ezt a problémát akarták orvosolni a liberálisok 1987-ben a Munkáspártból annak balratolódása miatt kivált szociáldemokratákkal összeolvadva, melynek révén létrejött a Liberális Demokrata Párt. A fúzió nem jelentett áttörést, az elmúlt évtizedekben 15-25 százalék között ingadozó szavazati arányokat alig sikerült 10 százalékos mandátumarányra váltani. A legutóbbi, 2010-es választáson a szavazatok 23 százaléka az alsóházi képviselői helyek 9 százalékára volt elég. A párt főleg Észak-, és Nyugat-Angliában, illetve Walesben tudott egyéni kerületeket elhozni.

A libdemek határozott keynesiánus-szociálliberális ideológiát képviselnek – a koalíció alatt a hangsúlyok inkább a gazdasági liberalizmusra helyeződtek át –, melybe a szavazók értékpreferencia vizsgálatai alapján egy kis zöld vonal is vegyül. A párt az egyetlen nyíltan elkötelezett támogatója Nagy-Britannia nagyobb uniós integrációjának, így értelemszerűen az EP-ben is a liberális ALDE frakciójának tagja.

A párt mindig is a politikai centrumot igyekezett lefedni, ennek megfelelően mindkét oldal felé vannak koalícióképes vonásai. A 2010-es kormányalakításkor a liberális demokraták a mérleg nyelvének számítottak, de 13 évnyi Labour-kormányzás után is kétséges volt, merre is billen ez a nyelv. Az elsősorban adócsökkentési és munkahely-teremtési vonalon kötött koalíció azonban rettenetesen elkoptatta a pártot, választójogi elképzeléseit sem sikerült megvalósítania. Évtizedek óta példátlan mélyponton, 9 százalékon állnak, és ezzel eddigi 56 képviselői helyük felét valószínűleg el is fogják bukni.

A tradicionálisan munkáspárti Glasgowban kegyetlenül meg fogják büntetni a választók a szeptemberben a függetlenség ellen kampányoló Scottish Labourt. A párt vezetősége az utóbbi napokban ennek megfelelően már csak a vezetőséget adó körzetekben kampányolt gőzerővel, de ezeknél is kérdéses a győzelem. Skócia legnagyobb városában kiemelkedően magas volt az elszakadásra szavazók aránya ősszel, részben ezért is a közvélemény-kutatások nagyjából egyhangúan jósolják azt, hogy az SNP gyakorlatilag az összes skót helyet besöpri majd. 

A brit fogadóirodák összesen 25 millió fontnyi fogadást várnak a választás eredményeire. A legnagyobb összeget a William Hill nevű fogadóirodánál egy férfi tette fel arra, hogy senki nem fogja megszerezni a kormányalakításhoz szükséges többséget, írja a Telegraph. Ez a férfi korábban nagyot kaszált azzal, hogy helyesen megtippelte a skót függetlenségi referendum eredményét. Ha most is jól tippelt, körülbelül 46 ezer fontot (kb. 19 millió forint) fog kapni.

Abban minden fogadóiroda egyet értett, hogy valószínűleg a toryk szerzik majd meg a legtöbb helyet parlamentben, ezért a párt odds-ai 1/5 körül alakulnak, ezzel szemben a Labour odds-ai arra, hogy ők lesznek a legnagyobb párt 7/2 és 4/1 között mozognak.

A legnagyobb brit EU-ellenes erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) tavaly történelmet írt majdnem 28 százalékos európai parlamenti választási győzelmével (2009-ben még csak 16,5 százalékot értek el). Igen ám, de nyilvánvaló volt, hogy választóik körülbelül fele a hazai parlamenti választáson más pártra szavazna. Legfőbb programpontjuk az EU-kilépés, de kampányolnak mindennel, ami egy keményen dolgozó, de a bevándorlóktól tartó kisember szívéhez közel állhat: kocsmai cigizéssel, kutyaszaradóval, melegházasság-ellenességgel.

A mostani választáson 13 százalék körüli eredményre bazírozhat a UKIP – ha a szavazatokat nézzük, a felmérések szerint erre minden esélye megvan, és ez a 2010-es 3,2 százalék sokszorosa. A brit választási rendszer miatt – körzetenként a legtöbb szavazatot kapó jelölt kapja a mandátumot, ami a nagy pártoknak kedvez, a nem a győztesre leadott szavazatok kárba vesznek – mégis jó, ha a 650-ből két-három helyet meg tudnak szerezni. (Időközi választáson már nyertek egyébként a konzervatívoktól átpártolt UKIP-jelöltek parlamenti mandátumot.)

A kérdés így inkább az, hogy mennyit tud ártani a UKIP a konzervatívoknak, hiszen a rájuk leadott jobboldali szavazatok miatt David Cameron Konzervatív Pártja több mint 20 mandátumot veszíthet. Ezért is próbálja Cameron évek óta belecsempészni a UKIP programját a sajátjába – kezdve az EU-tagságról beígért népszavazással.

A brit hadsereg nyugalomba vonult tagjaiból álló, Chelsea Pensioners nevű egység két tagja szavazott Londonban. Egyenruhában, fegyelmezetten, ahogy azt megszokták.

Extravagáns eszközt vetett be Ed Miliband a választási kampány hajrájában: a munkáspárti miniszterelnök-jelölt az utolsó kampányhétvégén Hastingsben leleplezett egy két és fél méter magas mészkőtáblát, amire felvésett néhány ígéretet. Persze csak olyanokat, melyek semmire nem fogják kötelezni, mint például az „ellenőrzésünk alatt tartjuk a bevándorlást", vagy „foglalkozunk a lakások bérleti díjaival" (itt jegyezném meg, ahogy a popszámok szövegére, úgy a kampányígéretekre is áll az: angolul sokkal frappánsabban hangzanak, és a fordítás torzít rajtuk). Miliband ráadásul Mózesből átment Dávid királyba, amikor kijelentette, hogy győzelme esetén ő ezt a kőtáblát bizony átviteti majd a Downing Streetre.

A brit konzervatív sajtó gőgösnek, beképzeltnek tartja Miliband kőtábláját, és azt morogja, hogy ez inkább a Munkáspárt síremléke, mintsem a Tízparancsolata. De nekünk, magyaroknak nem a Biblia jut eszébe az akcióról, hanem az, hogy

Hiszen az MDF már kilenc évvel ezelőtt kőbe véste – pontosabban ytongra pingálta – ígéreteit, és a garanciafalat közszemlére tette a Szilágyi Erzsébet fasorban álló székház udvarán. Ez a fal akkor meghozta a megváltást jelentő 5,24 százalékos eredményt, de utána egy viharban leszakadó faág ledöntötte az egészet. 2010-ig nem is állították helyre a falat – nem is ugrották meg a parlamenti küszöböt.

Akkor itt egy kép Leedsből, de jópár szavazóhelyiségnél kellett várakozniuk a szavazóknak.

Hundreds queuing to vote in Boar Lane, #Leeds. Never seen anything like this before.. #electionyorks #GE2015 pic.twitter.com/eKAJtkyLb2

— Nicola Furbisher (@NicolaFurbisher) 2015. Május 7.

Legutóbb, 2010-ben 65,1 százalékos volt a részvételi arány, ami magasabb volt a megelőző két választásnál, de a 90-es években még bőven 70 százalék felett mentek el szavazni a parlamenti választásokon. Most az előrejelzések szerint megint magas lehet a részvétel.

David Cameron és két másik politikus Wikipédia oldalát valakik meghekkelték a választás napján: az oldalak háttere vörös lett, megjelent rajtuk egy üzenet, hogy „Szavazz a Munkáspártra!", a fényképeik helyén pedig a Munkáspárt kormányfőjelöltjének, Edd Milibandnek a képe jelent meg.

Az önkényes változtatásokat percek alatt kitörtölték és helyreállt a rend, a politikusok oldalait pedig átmenetileg egy magasabb biztonsági fokozatba helyezték, így új és nem regisztrált felhasználók nem szerkeszthetik őket.

A Skót Nemzeti Párt (SNP) első női vezetőjének, Nicola Sturgeonnak nyolc hónappal ezelőtt a legnagyobb álma tört össze, amikor a skótok az Egyesült Királyságtól való elszakadás ellen szavaztak. Sturgeon politikai karrierjét és lendületét ez azonban nem vetette vissza: az előrejelzések szerint csütörtökön pártja történelmi győzelemre számíthat a Skót Munkáspárttal szemben, és ha a Liberális Demokratákkal nem történik valami csoda, a harmadik legerősebb erő az SNP lesz a parlamentben.

A fiatal, 45 éves Sturgeon kimért tudatossággal építette a párt sikerét. A munkáscsaládból származó, majd jogot végzett politikust gyakran szokták Angela Merkelhez hasonlítani. Nem csak a szembetűnő külső hasonlóság, hanem a vezetése stílusa miatt is. Mindkettőjükre jellemző a nyugodt, magabiztos kisugárzás, a tettrekészség és a problémák praktikus megközelítése. Ahogy a Huffington Post fogalmaz: ha középiskolások lennének, Merkel és Sturgeon is az a lány lenne, aki nem jön zavarba, ha neki kell levezetnie egy projektet.

Sturgeon tudatosan épít a családi hátterére is, sokszor hangsúlyozza, hogy ő egy a skót átlagemberek közül, és ez tulajdonképpen így is van. Nagy előnye még, hogy csak 2014 óta ő a skót kormányfő és az SNP vezetője, ezért még nem nem kellemetlen döntéseket hoznia és nem veszített a népszerűségéből, ami pedig felhúzza a pártját is.

A CNN szerint Sturgeon legfontosabb politikai taktikája, hogy minden fontos problémáról beszél, és van üzenete, de a választási kampányban a függetlenségről hallgatott, így olyan progresszív skótokat is az SNP mellé tudott állítani, akik a függetlenedést nem tartják jó ötletnek. Ellenfelei viszont azt vetik a szemére, hogy nem egy önálló politikus, hanem a népszavazási kudarc után leköszönt kormányfő és SNP-vezér, Alex Salmond szócsöve.

Az észak-angliai Hullban a Kelet-Hull Amatőr Bokszklubban adhatja le szavazatát, aki elmegy választani. Az edzést sem szakították meg, jobbhorog ide vagy oda, szavazni lehet.

Az alábbi fotó a Caledonian Road szavazóhelyiségének utolsó óráiban készült. Olvasónk, Anna készítette, aki egyébként a Kreatív Ellenállás csoport egyik alapítója. És hogy kinek szorít?

Mivel szeretnék az országban maradni legálisan, ezért kénytelen vagyok Ednek drukkolni. 

A BBC közvetítése szerint:

• Habár az ország nagy részében nem volt eső, Nottinghamshire-ben valószínűleg villám csapott egy szavazóhelyiségbe. Sérültekről nem tudni, de elment az áram a helyszínen.
• Darlingtonban probléma volt 89 szavazólappal, az egyik jelölt neve konkrétan hiányzott a felsorolásból.
• Kentonnál az egyik szavazóhelyiséget egy lakókocsiban alakították ki.

A zenekar énekese, a zöldpárti Thom Yorke ugyanis egy interjúban leszögezte: ha Cameron fel meri használni valamelyik számukat, akkor a szart is kipereli belőle.

Vagy négy, vagy több... Apácák szavaznak Londonban.

Ez mondjuk rám pont nem igaz, mert én David Cameronnak és a toryknak szorítok, ez nem is lehet kérdés. De ha valaki képbe akar kerülni, hogy melyik brit párt miatt izguljon, az töltse ki ezt a jó kis kvízt, hátha segít! (Itt van kis segítségnek egy angliai, manchesteri irányítószám, amit a kitöltéshez be kell előbb írni: M17 1TZ )

A liberális demokraták miniszterelnök-jelöltjét a brit politikai elitben szokatlanul szoros szálak fűzik a kontinenshez. Az 1967-ben született Nick Clegg felmenői között orosz és holland arisztokratákat is lehet találni, karrierjét Európai Parlamenti képviselőként kezdte, és felesége is egy spanyol hölgy, Miriam González Durántez, akit a bruges-i egyetemen ismert meg. A konzervatív fenegyerek londoni polgármesterhez, Boris Johnsonhoz hasonlóan ő is dolgozott újságíróként – a Financial Times munkatársaként a kilencvenes évek elején hosszabb ideig a magyarországi privatizációs folyamatot is tanulmányozta –, majd rövid ideig lobbista is volt.

Clegg EP-mandátuma után 2005-ben egy sheffieldi választókerületből bejutott a brit alsóházba, 2007-ben pedig a Liberális Demokrata Párt tagjai minimális, 1,2 százalékos különbséggel választották elnökké. A párt balosabb vonalához képest piacpártibb beállítódása miatt 2010-ben a konzervatívokkal kötött koalíció kovácsává vált. Azóta David Cameron kormányának miniszterelnök-helyetteseként dolgozott, de a balul sikerült koalíció miatt könnyen lehet, hogy hamarosan távoznia kell a párt éléről, és csütörtökön a saját képviselői helyéért is küzdenie kell.

>>>> Jelöltek: Cameron, aki tíz éve vette át a toryk vezetését

A The Guardian videója a brit parlamentáris rendszer alapjaitól a választási procedúrán át az esélyekig és egészen a lehetséges koalíciókig nagyjából mindent belesűrített négy percbe. Ha nincs ideje olvasni vagy annyira nem is érdekli ez az egész cécó, csak nézze meg ezt, aztán jöjjön vissza valamikor 23 óra után az exit pollokra!

Az oasises Noel Gallagher az UKIP jelöltjére még egy sarki fűszerest sem bízna rá, nemhogy egy egész országot – nyilatkozta nemrég. Ennek ellenére Milibandet és Cameront is egy pojácának tartja. Russel Brand pedig hiába meggyőződéses nemszavazó, mégis Milibandnek és a Munkáspártnak kampányolt.

Cameron szerint vicc az egész. Brand erre azt válaszolta: egyáltalán nem vicces, amit a konzervatívok tesznek az országgal. >>>> Bővebben itt írtunk, hogyan szavaznak a celebek

A szavazóhelyiségek magyar idő szerint majd este 11-kor zárnak, de akik akkor még valahol sorban állnak, azokat engedik leszavazni. Ezzel egyidőben viszont jön az ITV/Sky News/BBC exit pollja is, ami a legutóbbi választásnál meglehetősen pontosnak bizonyult, úgyhogy jó kiindulópont lehet a végeredmény megjósolásához.