Franciaország semmilyen arra vonatkozó információt nem kapott egyetlen európai országból sem, hogy Abdelhamid Abaaoud, a párizsi merényletek fő szervezője Európában lehet - mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter. November 16-án, három nappal a merényletsorozat után jelezte Párizsnak egy Európán kívüli ország titkosszolgálata, hogy Abaaoud Görögországban van. A belga-marokkói dzsihadista ellen Belgium által kiadott nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, miután húsz év börtönbüntetésre ítélték távollétében. (MTI)
Korábban a francia miniszterelnök pedzegette ennek lehetőségét, most viszont már amerikai hírszerzési források jelentik Irakból, hogy az Iszlám Államnak vannak olyan ágai a Közel-Keleten, amelyek vegyi fegyverek előállításával kísérleteznek. (AP)
Egész nap razziázott a belga rendőrség, a Breakingnews szerint kilenc embert őrizetbe vettek a párizsi terrorral összefüggésben.
Viszonylag szűk körből, azt is mondhatni, hogy belterjesen kerültek ki a merényletsorozat elkövetői. A hét támadó közül
A hálózatatot a Telegraph infografikáján tekintheti át.
A francia muzulmán szervezetek péntekre terveztek egy nagy terrorellenes tüntetést Párizs főmecsetéhez, a demonstrációt azonban biztonsági okokra hivatkozva lefújták.
A Le Monde összesítése szerint a francia rendőrség múlt péntek óta lefoglalt:
sok kábítószert (nem konkretizálják, hogy miket)
(Telegraph)
A Saint-Denis negyedre figyelmeztetést adtak ki arról, hogy a következő órában valamilyen művelet fog zajlani, robbanások zaját lehet majd hallani.
Cazeneuve azt is elmondta, hogy Abaaoudnak az idén tavasz óta meghiúsított 6 terrorcselekményből 4-hez köze lehetett. Ezek között volt például a Thalys vonaton meghiúsított támadás. Tavaly áprilisban pedig Villejuifben terveztek robbantást egy templomban.
A francia belügyminiszter hozzátette, hogy Abaaoud ellen európai és nemzetközi elfogatóparancs volt, miután Belgiumban távollétében 20 év börtönre ítélték, amiért terrorcselekményekhez toborzott.
A koppenhágai városi bíróság döntött erről a büntetésről. A két férfi bűne az volt, hogy miattuk evakuálták tegnap egy órára az egyik koppenhágai nemzetközi repteret. Az egyik női alkalmazott a becsekkolásnál meghallotta, hogy az egyik azt mondja: "bomba van ebben a csomagban", a másik meg erre azzal jön, hogy a társát körözik a párizsi merényletek miatt. Mindketten ártatlannak mondták magukat a bíróságon. (Telegpraph)
Abdelhamid Abaaoudnak kulcsfontosságú szerepe volt a pénteki párizsi támadásokban, mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter sajtótájékoztatóján. Franciaország a saját hírszerzésére hagyatkozott, nem kapott másik országtól arról információt, hogy Abaaoud visszetérhetett az Európai Unió területére. Végül három nappal a támadások után arról kaptak egy fülest „egy Európán kívüli" titkosszolgálattól, hogy Görögországban látták a férfit.
A francia képviselők azt is megszavazták, hogy a szükségállapotról szóló törvény módosításával a kormánynak lehetősége legyen bármilyen internetes honlap és közösségi médiaprofil letiltására, amennyiben azok a terrorizmust próbálják hirdetni, vagy pedig terrorcselekményekre bujtanak fel. Ezt is jóvá kell még hagynia pénteken a szenátusnak is. (Le Figaro)
"Nem kérdés", hogy a szórakozóhely újra ki fog nyitni, de a nyitás időpontját még nem tűzték ki, írja az NME a Bataclan menedzsere, Dominique Revert közleménye alapján.
A szívünk nehéz lesz néhány hónapig, néhány évig. De újra kinyitunk. Nem adjuk meg magunkat
- írta.
– adta hírül a francia államvasút, az SNCF a TGV-ről, ami Franciaország északkeleti részén siklott ki egy nem használt pályaszakaszon szombaton, 11 ember halálát okozva. 176 helyett 265 km/órával fordult rá a vonat a végzetes kanyarra, írja a Reuters. Részletek cikkünkben.
A francia miniszterelnök megdicsérte a rendőrséget és a hírszerzést Abdelhamid Abaaoud ártalmatlanításáért, munkájukat kiválónak nevezte. A francia nemzetgyűlésben ezt nagy taps követte.
A 27 éves, marokkói származású belga férfit több terrorcselekményért felelőssé tették, sokáig a brüsszeli Molenbeek negyedben élt. Abdelhamid Abaaoudról bővebben itt>>>
Lázár szót ejt a Fidesz kvóta-ellenes aláírásgyűjtéséről. Szerinte soha nem látott aktivitással írnak alá az emberek. Lázár szerint ha a számok helyesek, "minden 13. másodpercben jön egy illegális bevándorló Európába", vagyis pár év múlva szegednyi bevándorlót kellene Magyarországnak befogadnia. Ez pedig évente 15 milliárd forintba kerülne. De a költségek mellett nagyok a biztonsági kockázatok is, Lázár szerint "ahová betelepítenek, oda jut a kockázatokból, terrorveszélyből is".
A rendőrségi források most már ezt is megerősítették hivatalosan. A 26 éves nő neve Hasna Aitboulahcen volt. (Guardian)
Lázár János azt mondja, hogy a legfontosabb, hogy a kormány védelmet biztosítson a bevándorlók ellen, illetve az ellen, "ami rátelepült". Egyre több titkosszolgálati információ erősíti meg ugyanis, hogy a menekülthullámmal megbecsülhetetlen számú terrorista érkezett Európába. "Magyarország ma az EU egyik legbiztonságosabb állama", de az EU gazdag és gyenge, jó néhány tagország nem tudja megvédeni a polgárait.
Lázár szerint oda kell figyelni a német belügyminiszterre, aki szerint minden uniós országban vészhelyzet van a terror miatt.
Vérszemet kaptak azok, akik gyengíteni akarják Európát.
A magyar kormány a végletekig ragaszkodni fog ahhoz, hogy csak kontrollált, ellenőrzött körülmények között történhet a bevándorlás.
Elkezdődött a Kormányinfó, ahol Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter természetesen a párizsi terrortámadások következményeiről is beszél. Lázár a kormány nevében együttérzését fejezi ki, majd ismerteti a terrorveszéllyel kapcsolatos kormánydöntéseket. Példáu terrorrellenes koordinációs központot állít fel a kormány. Ez a központ a magyar belbiztonsági szervek munkáját hangolja össze.
Ferenc pápa csütörtökön a vatikáni misén átkozottaknak nevezte a fegyverkereskedőket és mindazokat, akik a háborúkkal pénzt keresnek, írja az MTI. A pápa már többször felemelte szavát a fegyverkereskedelem ellen, de most fogalmazott a legélesebben. Ferenc megismételte, hogy ma is "világháborúban" élünk. "Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, betlehemek... Minden álca: a világ továbbra is háborúzik" - mondta.
Valaki magára hagyott egy nejlonzacskót az egyik római metróvonalon, a narancssárga színű MetroA Lepanto nevű állomásán. Emiatt a Szent Péter tértől és a Vatikántól nem messzi állomást azonnal kiürítették, a metróvonalat lezárták a Termini pályaudvar és a Szent Péter tér közötti szakaszon, írja az MTI. A vonal 27 állomásából 7-et zártak le. Több tízezer utas sietett fel a metróból. Az állomások körüli utcákat is lezárták. Rómában teljes volt a közlekedési káosz. A tűzszerészek végül megállapították, hogy csak szemét volt az elhagyott zacskóban.
Ezt mondta Bojko Boriszov bolgár kormányfő a mai vaklármáról, arról, hogy egy ittas utas miatt bombariadó volt egy Varsóból Hurghadába tartó repülőgépen, és kényszerleszállást hajtottak végre Bulgáriában. (MTI)
Abaaoud holttestét hivatalosan is azonosították, adta ki közleményben a francia ügyészség. Az ujjlenyomata alapján sikerült megállapítani, hogy ő halt meg a szerda reggeli rendőri akcióban. Az ügyész szerint gyakorlatilag szitává lőtték. (Le Figaro, BBC)
Abdelhamid Abaaoud, a pénteki támadások kitervelőjének tartott belga férfi meghalt, állítja a francia ügyészégre hivatkozva az AP és a CNN.
A Reuters hírügynökség ismertetett egy dokumentumtervezetet, amelynek alapján az Európai Unió belügyminiszterei várhatóan pénteken meg fognak állapodni arról, hogy szigorítják az útlevél-ellenőrzést a schengeni övezet külső határán a párizsi merényletek miatt, írja az MTI. A franciák kérése volt, hogy erősítsék meg a külső határok védelmét. A tervezet szerint azonnal bevezetnék a rendszerszerű és összehangolt ellenőrzést azokkal az emberekkel szemben is, akik élvezik a szabad mozgás jogát. Náluk is szigorúan ellenőriznék az úti okmányokat, és megnéznék azt is, nincsenek-e benne a bűnügyi nyilvántartásokban.
A pénteki támadások kitervelőjének tartott Abdelhamid Abaaoud megpróbált az interneten keresztül Spanyolországban élő nőket beszervezni, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, jelentette be a BFMTV szerint Jorge Fernandez Diaz spanyol belügyminiszter. A marokkói hatóságok szerint a férfi egyébként belga-marokkói kettős állampolgár, ami a Telegraph-nak nyilatkozó források szerint felveti egy marokkói szál lehetőségét is.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nagyon értékes szövetségesnek nevezi Magyarországot, majd felsorolta, milyen műveletekben vesznek részt magyar katonák. Stoltenberg üdvözli, hogy Magyarország növeli a védelmi kiadásait, majd rátér a Párizsra, ahol "a szabad társadalmak értékeit is támadás érte". A NATO-főtitkár szerint még szorosabb együttműködésre van szükség, hatékony információcserére.
Orbán tárgyalt a NATO-főtitkárral az ukrajnai helyzetről, illetve a menekültkérdésről.
Magyarország komolyan veszi a terrorháborút
– mondja Orbán, aki szerint már nem is terrorfenyegetés van, hanem valóságos háború. Logikát kell váltani, és komolyan kell venni, hogy az ideérkezők háborús területekről érkeznek, ahol az európai országok hadban állnak. Orbán szerint régi törvény, hogy a másik fél kihasználja a gyenge pontokat, és „diverzáns csoportokat” küld a hátunkba.
Franciaország 35, az Iszlám Államhoz köthető célpontot semmisített meg a pénteki támadások óta, mondta Gilles Jaron francia ezredes. Hat helyszínen 60 bombát dobtak le, főként az IS parancsnoki központjaira és kiképzőtáboraira. (Guardian)
Orbán Viktor miniszterelnök Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával tárgyalt Budapesten. A találkozó után Orbán rövid nyilatkozatot tesz éppen a Parlamentben. A magyar kormányfő azt mondja, biztosította a főtitkárt, hogy Magyarország folytatja a missziókat, amelyben részt vesz. Eredményes a balkáni légi őrjáratban való közreműködés és a litván akció is.
A magyaroknak jó okuk van arra, hogy büszkék legyenek a katonáikra.
Orbán megígérte, hogy nem csökkentik a NATO-missziókban részt vevő katonák arányát. „Kiváló katonáink vannak, de az erő mértékét növelnünk kell a következő időszakban” – mondta Orbán, aki jelezte, hogy növelni fogja a kormány a hadseregre fordított pénzt.