Egy kisebb szünet után a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra hivatkozva Kim Dzsongun vasárnap Guam mellett már Hawaiit és a kontinentális Egyesült Államokat is újra megfenyegette. A dél-koreai elnök kizárta, hogy háborúra fusson ki a feszült helyzet, és a szankciókkal kierőszakolt tárgyalásokban látja a megoldást. A legújabb szankciókat Kína miatt megérezheti Észak-Korea, de Peking megroppantani nem akarja a rezsimet, ami tisztában van ezzel. Egyelőre a diplomáciai enyhülés feltételei sem a leginkább adottak.
Az előző heti, új szintre lépő üzengetések után az elmúlt napokban egy fokkal enyhült Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor háborús szócsatája, de vasárnap Phenjanból megint megüzenték, hogy „könyörtelen csapást" mérnek, ha megelőző háborúnak akár csak a legkisebb jelét is látják a hétfőn kezdődő amerikai-dél-koreai hadgyakorlat alatt.
Az észak-koreai propaganda azt hangoztatta a héten, hogy Kim Dzsongun áttekintette a Guam közelébe belengetett rakétakilövések terveit – az ehhez szükséges mozgolódást pedig egy amerikai kémműhold is megerősítette –, de egyelőre
megvárja, mit lépnek az ostoba jenkik.
A múlt héten még tüzes pokollal fenyegetőző Trump annyit írt ki a Twitterére, hogy Kim „nagyon bölcs döntést hozott", mert minden más alternatíva katasztrófához vezetett volna.
A feszültség tehát valamennyit enyhült, de első körben most az lesz a kérdés, hogy mi történik majd az amerikai-dél-koreai hadgyakorlat alatt. Az Egyesült Államok és Dél-Korea a koreai háborút lezáró 1953-as tűzszünet óta rendszeresen tart ehhez hasonló hadgyakorlatokat, amik alatt mindig megnő a feszültség, de ennyire kényes helyzet talán még soha nem alakult ki egyik előtt sem. Phenjan ezeket durva agressziónak, egy esetleges invázió főpróbájának tartja, míg az USA és Szöul szerint most is alapvetően védelmi jellegű szimulációk lesznek.
Az augusztus végi, tíznapos hadgyakorlat egyébként sem ér fel a szokásos, jóval nagyszabásúbb tavaszihoz. Vannak, akik szerint a hadgyakorlatok felfüggesztéseire lenne szükség, hogy aztán hasonló engedményeket csikarjanak ki Észak-Koreától is – nem meglepő módon az amerikai katonai jelenlétnek a legkevésbé sem örülő Kína is ezt hangoztatja. Viszont amerikai tábornokok szerint ez pont a gyengeség jele lenne, és az már biztos, hogy ezt a hadgyakorlatot menetrendszerűen megtartják.
Ha Kim Dzsongun erre válaszul mégis beváltja fenyegetéseit, és kilövi a Guamhoz közeli vizekbe a négy tesztrakétát,
Az amerikaiak vagy akár Japán rakétavédelmi rendszerei leszedhetik a rakétákat, ahogy arról James Mattis amerikai védelmi miniszter is beszélt. Guam megvédése még nem háború, de Mattis azt is hangsúlyozta, hogy komoly katonai következményei lesznek, ha Észak-Korea ellenséges lépéseket tesz. Vagyis ebben az esetben azért nem lehetne kizárni, hogy tovább eszkalálódik a helyzet, ami végül akár borzasztó következményekkel is járhatna, miközben bármilyen katonai konfliktus valójában senkinek sem az érdeke. Itt írtunk egy esetleges háborúról bővebben>>>
A bármilyen konfliktusban rögtön a tűzvonalba kerülő Dél-Korea elnöke a héten többször is sietett hangsúlyozni, hogy minden áron el kell kerülni a háborút. Mun Dzsein azt mondta, Washingtonból megígérték neki, hogy a beleegyezése nélkül nem indítanak háborút a Koreai-félszigeten. Szerinte Trump retorikája valójában a nyomásgyakorlás része, nem pedig a közelgő háború jele, de azt ő sem zárta ki, hogy az Egyesült Államok a Koreai-félszigeten kívül hajtson végre katonai akciót. Az egyébként párbeszédpárti Munnak az az álláspontja, hogy szankciókra, nyomásgyakorlásra van szükség, hogy tárgyalásokra kényszerítsék Phenjant.
A katonai lépésekkel fenyegető amerikai nyilatkozatok mellett a Trump-kormányzatban is folyamatosan a gazdasági nyomásgyakorlást tartják a legfontosabbnak, a patthelyzet azonban annyiból nem nagyon változott, hogy még mindig nem látszik, hogy a szankciókkal el lehetne téríteni a céljától Észak-Koreát. Kim Dzsongun logikája alapján ha ezek hatására felhagyna a rakéta-, és atomtesztekkel, az csak a gyengeség jele lenne, sőt, pont az újabb korlátozások miatt pörgették fel a fejlesztéseket idén. Az atomprogramjáról lemondó Moammer el-Kadhafi megbuktatott líbiai diktátor példáját szem előtt tartó északi-koreai rezsim túlélése zálogát látja abban, hogy az amerikai nagyvárosokat is fenyegetni képes atomhatalommá váljon, és minden mást feláldoz ennek érdekében.
Közben persze a végcél az egész elrettentési potenciál megteremtésével végső soron pont a gazdasági fejlődés és az ehhez szükséges lehető leghatékonyabb zsarolási pozíció kiépítése. Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése óta új bjongdzsin-politikájával (gazdaság+hadsereg) a katonai képességek maximalizálása mellett a gazdaságot akarja fejleszteni.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy ebben mennyire sikeres: egyfelől vannak jelei annak, hogy Észak-Koreába valóban kezd beszivárogni a modernitás, másfelől azonban a főváros belső kerületein kívül még mindig középkori állapotok uralkodnak. A hadsereg tehát végső soron még mindig az első; ám eközben Észak-Koreában is kezd kiépülni valamiféle középosztály, aminek az életszínvonalát fent kell tartania a rezsimnek, ha stabil hatalmi bázist akar. Ami persze nem lesz egyszerű egy ilyen fejletlen és a világgazdaságtól szinte teljesen elzárt országban.
A nemzetközi közösség már évtizedek óta próbálja gazdaságilag szorongatni Észak-Koreát, ez a taktika viszont eddig nem nagyon jött be. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa legutóbb augusztus elején fogadott el újabb szankciócsomagot Phenjannal szemben, ezúttal a rezsim két fő bevételi forrására csaptak le: betiltották az észak-koreai szén, vasérc és vas külföldi felvásárlását, illetve korlátozásokkal sújtották az észak-koreaiak külföldi munkavállalását. Utóbbi az elmúlt években Phenjan egyik legfőbb valutaszerzési stratégiája lett: állampolgárai ezreit küldi külföldre, kvázi rabszolgamunkásnak dolgozni építkezésekre és földekre, a napszám nagy részét pedig az állam zsebeli be.
Az Egyesült Államok reményei szerint az újabb szankciókkal Észak-Korea évi hárommilliárd dolláros exportját a harmadával megvágják. Az intézkedéshez fűzött reményeket növeli, hogy a phenjani rezsimet gazdaságilag életben tartó Kína is beleegyezett, hogy bevezeti az új korlátozásokat.
Észak-Korea Kínával bonyolítja (hivatalos és ismert) kereskedelmi kapcsolatai 90 százalékát. Ezek pedig amúgy relatíve jól mennek: az idei első negyedévben 37,4 százalékkal bővült az áruforgalom 2016 hasonló időszakához képest, tavaly éves szinten 4,7 százalék volt a növekedés. Tehát Peking valójában még növelte is a kereskedelmi kapcsolatait Észak-Koreával, ahogy más országok visszavonulót fújtak.
Közben viszont Kína sem örül a folyamatos rakétateszteknek és nukleáris kísérleteknek. Kim Dzsongun hatalomra jutása óta eleve romlottak a kapcsolataik Phenjannal, és nincs is igazán érdemi közvetítő már a két ország között, miután Kim eltakarította maga körül a rezsim veterán Kína-barát tagjait. Azonban hiába mutatkoznak nyitottabbnak a szankciók betartatására, Kínának alapvető érdekei fűződnek Észak-Korea felszínen tartásához, ezek pedig a mostani helyzetben sem változtak:
Tehát miközben Peking maga is szeretné kordában tartani az észak-koreaiak kicsapongásait, esze ágában sincs megroppantani a phenjani rezsimet. Ezt jelzi, hogy nem nyúlt az olajexporthoz: ha nem adnának el több olajat az Északnak, azzal tényleg bedönthetnék a rezsimet és a hadseregét. Ezt azonban nem fogják meglépni. Észak-Korea is tisztában van azzal, hogy Kína valójában bármelyik pillanatban boríthatja az asztalt, de a pekingi fenntartásokkal is. Így valójában nemcsak az Egyesült Államokat, hanem Kínát is zsarolhatják, csak Peking felé a rezsim összeomlásának rémképével egyensúlyoznak.
Peking vonakodása miatt már Trumppal is összezörrentek, bár ez eddig leginkább csak kisebb horderejű, jelképes fenyegetésekhez vezetett. Az amerikai elnök például megüzente Kínának, hogy kivizsgáltatja az illegálisnak tartott kereskedelmi praktikákat, azonban ezzel inkább csak időt nyert, miután a vizsgálat akár egy évig vagy még tovább is eltarthat.
Az Egyesült Államok láthatóan az egyik lehetséges megoldást abban látja, hogy Kína szorongatásával majd Peking is tovább fokozza a nyomást Phenjanon, hiszen Kína számára rettentő fontos az amerikai piac. Azonban a trumpi stratégia hátulütője, hogy miközben Washington próbálja egyre költségesebbé tenni Kína számára Észak-Korea eltartását, nagyon messzire nem akarnak elmenni ebben, mert egy kínai-amerikai kereskedelmi háborúval ők is nagyon rosszul járnának. Innentől kezdve pedig fennáll annak a veszélye, hogy a végén a két szék közé sikerül leülniük: Phenjant sem sikerül megroppantani, de Pekinggel cserébe jól összerúgják a port.
Viszont ha most a kínaiak valóban egy kicsit szigorúbbak lesznek, akkor az új szankciók bőven kihathatnak az észak-koreai gazdaságra, még akkor is, ha Peking nem lép át egy határt. Ráadásul az új büntetőintézkedések egybeesnek egy újabb kemény szárazsággal, ami a mezőgazdaságot gajra vágta, és csak tovább súlyosbítja majd a humanitárius helyzetet. A becslések szerint a lakosságnak a 40 százaléka most is alultáplált, a kétharmada pedig élelmiszersegélyekre szorul, ezért minden szigorítás az észak-koreai társadalom egyébként is megtépázott részét érintené legsúlyosabban.
Az új szankciós csomag azért is komoly csapás lesz, hiszen a gazdasági bővülés észak-koreai léptékkel már-már szinte jó úton haladt. Júliusban a dél-koreai jegybank úgy becsülte, hogy Észak-Korea GDP-je 3,9 százalékkal nőtt tavaly, ami a legjobb eredmény 1999 óta. Az egy főre jutó GDP ennek ellenére csak 1300 dollár, vagyis miközben a nómenklatúra egyre jobb helyzetbe kerül, a lakosság nagyobbik fele mélyszegénységben él. Az újabb nemzetközi balhé pedig ismét megfojthatja a növekedést.
Ugyanakkor a „hivatalos” gazdaságot vizsgáló elemzések csak az északi gazdaság egyik arcát mutatják meg. A valóságban Észak-Korea bevételeinek nagy része illegális kereskedelemből származik: hiába fogadtak el velük szemben 2006 óta hét kiterjedt szankcióscsomagot, Phenjan kiterjedt nemzetközi csempészhálózatán keresztül rendre kibújik a büntetőintézkedések alól. Általában fedőcégeken és bonyolult céghálókon, valamint megbízott külföldi ügynökökön keresztül, esetleg okirathamisítással, hamis csomagolással fedik el tevékenységeiket, és exportálnak fegyvereket, nyersanyagokat és drogokat Ázsia és Afrika országaiba.
Eközben olyanok is vannak bőven, akik nagyon szívesen üzletelnek Észak-Koreával a szankciók ellenére is. Nemrég például osztrák sílifteket is gond nélkül sikerült beszerezniük, de Malajziával, Iránnal és több közel-keleti országgal is jó gazdasági kapcsolatokat ápoltak. Emiatt pedig nem úgy tűnik, hogy szankciókkal meg lehet fogni a Kim-rezsimet, hiszen valójában egy hatalmas nemzetközi bűnszervezetet működtetnek, amelynek rengeteg külföldi, és nem is feltétlenül állami szereplő partnere van.
A háború felé mutató retorika és a gazdasági szorongatás mellett voltak próbálkozások a párbeszéd irányában is, de ennek sem igen kedvez a kialakult helyzet. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter és Mattis is hangsúlyozta, hogy nem akarnak rezsimváltást, sem a félsziget gyors újraegyesítését, és készek a tárgyalásra is, ha Észak-Korea abbahagyja a fenyegetéseit és rakétatesztjeit. A héten Ázsiában tárgyaló Joseph Dunford vezérkari főnök is azt mondta, nem akar spekulálni, mi történik, ha a diplomáciai és a gazdasági nyomásgyakorlás befuccsol, de szerinte a fókusznak ezeken kell lennie.
Nem lenne azért példa nélküli, hogy a durva eszkalálódással fenyegető helyzet az egyre súlyosabb fenyegetésekben kicsúcsosodva végül csak feloldódjon. Legutóbb 1994-ben izzott a feszültség a Koreai-félsziget körül, akkor Phenjan nem akarta beengedni az ellenőröket az atomlétesítményeibe, de végül győzött a diplomáciai megoldás. Az atomháború rémképe sem először kerül elő, nem véletlenül példálóznak többen az 1962-es kubai rakétaválsággal, és annak megoldásával.
Csakhogy nehezen lehet párba állítani az akkori és a mostani főszereplőket. Ráadásul mindkét oldal szkeptikus is lehet. Észak-Korea egyrészt többször is kihátrált már korábban engedményekért cserébe kialkudott egyezményekből, és folytatta az atom- és rakétaprogramját. Washingtonban emiatt kétpárti egyetértés van arról, hogy nem szabad nagyon engedni Phenjannak. A másik oldalról Trump tett keresztbe a Barack Obama által tető alá hozott iráni atomegyezménynek és a kubai nyitásnak, ami csak megerősítheti Kim Dzsongunék eltökéltségét.
Mun Dzsein is hiába akarja felvenni a kapcsolatot Phenjannal, az új dél-koreai elnök tárgyalási javaslatait rendre lepattintották. Korábban Európában folytatott háttérmegbeszéléseken is úgy tűnt, Észak-Koreában egyáltalán nem akarnak engedni. Alapvetően az északiak most a rezsim megsemmisülésével fenyegető háború mellett a diplomáciai megoldásban sem érdekeltek, az időhúzásban viszont annál inkább. Ahogy jelezték is, először meg akarják szerezni a nukleáris elrettentő képességet, majd utána, egy sokkal erősebb pozícióból tárgyalnának.
A mostani helyzetben ugyan vannak a becslések szerint Chicagót is elérni képes interkontinentális ballisztikus rakétáik, és az amerikai hírszerzés szerint felszerelhető miniatürizált atomtöltetük is, de ezek egyelőre leginkább csak papíron állnak össze biztosan bevethető erővé. A Reuters szerint Phenjannak legalább egy hatodik kísérleti atomrobbantást végre kellene hajtania, és további interkontinentális ballisztikus rakétatesztekre lenne szüksége, hogy bebiztosítsa elrettentő képességeit. Az eddigi két interkontinentális rakétájuk például feltehetően jóval könnyebb töltettel indult, mint amire egy valódi csapásmérő rakétához szükség lenne.
Azonban a háttérben Kína is elég világossá tette, hogy újabb nukleáris próbarobbantást nem szeretne látni, és ezzel egyelőre ki is várt a phenjani rezsim, miközben állítólag már hónapok óta készen álltak volna az újabb kísérletre. Igaz, van olyan dél-koreai szakértő is, aki szerint egy hatodik próbarobbantás az ENSZ-ben várható heves reakciók ellenére is kevésbé veszélyes lépés lenne Észak-Koreától, mint rakétákat lőni Guam irányába.
Nagyon elméleti szinten vannak azért olyan dolgok, amik belengetésével az Egyesült Államok még mindig felkelthetné az elég eltökéltnek tűnő Észak-Korea figyelmét: ha tárgyalásokat ajánlana egy, a koreai háborút lezáró békeegyezményről, vagy lépéseket tenne Kim rezsimének nemzetközi diplomáciai elismerése felé, vagy pedig csökkentené a katonái számát délen. Ezek azonban most nagyon nincsenek napirenden, ráadásul ilyen taktikai diplomáciai tárgyalásokhoz kellenének hatékony csatornák is. Ezen a téren pedig már a Phenjan és Washington tárgyalásait szorgalmazó Kína lehetőségei is korlátozottak, nemhogy az Egyesült Államoké.
A két ország között nincs formális diplomáciai kapcsolat, sem pedig hivatalos kommunikációs csatorna. Ennek ellenére az AP szerint Joseph Yun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai politikáért felelős küldötte titokban tárgyalt az elmúlt hónapokban Észak-Korea ENSZ-nagykövetével, és folyamatos kapcsolatban voltak. A tárgyalások még Otto Warmbier, a hazaküldése után meghalt amerikai fiatal szabadon engedéséről kezdődtek, de azóta is folytatódtak. Nagyrészt a még továbbra is fogva tartott három amerikai sorsáról lehet szó, de azt remélhetik, hogy ebből valamilyen komolyabb, akár a mostani konfliktusra is kiterjedő egyeztetések nőhetnek ki.
Közben Trump az amerikai elnökhöz mérten kifejezetten kemény retorikával egyrészt folyamatosan alátett a tárgyalások lehetőségének, másrészt azért majdnem csapdába is manőverezte magát. Egészen más súlya van ugyanis annak, ha az ebben a mátrixban élő Észak-Korea, vagy ha a világ leghatalmasabb országa, az Egyesült Államok emeli az egekbe a tétet, de aztán mégsem váltja be a fenyegetéseit. Ennek csak az egyik oldala, hogy a koreai háború óta az Egyesült Államokkal riogató phenjani rezsim tálcán kapta Trump odamondogatásait, ami után a totális háborún kívül bármit nagy propagandagyőzelemként tud beállítani.
Az egész kialakult helyzetnek ennél is komolyabb folyománya lehet, hogy ha beláthatatlan következményekkel fenyegető katonai akció nem lesz, de nem sikerül gazdasági és diplomáciai úton sem megfogni Észak-Koreát, akkor durva fegyverkezési verseny indulhat el a régióban, és a globális nukleáris leszerelési törekvések is jó nagy gyomrost kaphatnak.
Ha Észak-Koreának sikerül sakkban tartania az Egyesült Államokat, akkor az újabb amerikai szankciók hatására már egyébként is az Obama alatt tető alá hozott atomalku felmondásával fenyegetőző Irán is visszatérhet a saját atomprogramjához. Ez viszont könnyen lépéskényszerbe hozhatja a nagy rivális Szaúd-Arábiát, és dominót is beindíthat a Közel-Keleten. Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi rendszerből kikacsintgató számos ország érezheti úgy, hogy ha elég pénze van, akkor már néhány atomrakétával is zsarolásra készüljön a külföldi nyomásgyakorlással szemben.
Borítókép: Kcna / Reuters.