Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak – közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.

    Sajid Javid bejelentette, hogy a szabályozás december 7-én brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lép érvénybe. Javid hangsúlyozta: átmeneti rendelkezésről van szó, amelyet a brit kormány az első lehetséges pillanatban visszavon. Az egészségügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy egyre több koronavírus-fertőzéses eset kapcsolódik az utazáshoz.

    Az Angliába utazók számára korábban is kötelező volt az indulás előtti teszt. Ez a kötelezettség október 4-én megszűnt, de a szombaton bejelentett intézkedés ismét kötelezővé teszi a koronavírus-tesztek elvégzését az utazás megkezdése előtt. E hét eleje óta kötelező PCR-tesztek elvégzése az angliai érkezés után is, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

  • Egy egész családot lemészároltak a németországi Koenings Wusterhausenben, Berlintől délre.

    A helyi rendőrség közlése szerint az ötfős család karanténban tartózkodott, de más részletet nem árultak el a tragédiáról. Két felnőttel és három gyermekkel végeztek, a rendőrség emberölés miatt indítottak nyomozást. 

  • Bár a hivatalos adatok szerint Oroszországban a pandémia kitörése óta mintegy 90 ezren vesztették életüket a koronavírus okozta Covid–19 miatt, a 2019-es évhez képest az utóbbi két évben 810 ezer többlethalálozást mértek az országban.

    Ez azért fontos, mert adatelemzők a többlethalálozás mértéke alapján határozzák meg, hogy a járványnak mi lehet a valós ára emberéletben mérve, pláne, hogy Moszkvát széles körben a járványadatok kozmetikázásával vádolják.

    Oroszországot is elérte a negyedik hullám, több térségben is korlátozó intézkedéseket léptettek életbe, egyebek mellett bevezették az oltási igazolványt a beltéri helyszínek látogatásához, egyes munkakörökben pedig kötelezővé tették a védőoltás felvételét, több régióban pedig kötelezték a 60 év felettieket a védőoltás felvételére. Ahhoz képest, hogy a világon először Oroszországban jegyeztek be vakcinát, az ország átoltottsága viszonylag alacsony, messze van még a nyájimmunitás elérésétől.

    Helyi beszámolók szerint ez azért van, mert az emberek nem bíznak a kormányban, nem hiszik el, hogy például a Szputnyik V hatásos lenne a koronavírus szövődményei ellen.  

    (Moscow Times)

  • Rióban minden buli fergeteges, az év végi legnagyobb vigadalom pedig a világon az egyik legjobbként van számontartva. Idén viszont elmarad, a brazíliai nagyváros polgármestere ugyanis a potenciálisan fertőzőbb omikron-variánstól tart abban az országban, ahol már 615 ezer ember vesztette életét a Covid–19 miatt részben azért, mert Jair Bolsonaro elnök elbagatellizálta a járvány jelentette veszélyt. 

    Nem mellesleg a jobboldali államfő most azzal riogat, hogy a vakcinák AIDS-et okozhatnak

    Néhány hete a riói városvezetés még abban reménykedett, hogy a járványhelyzet javulásával meg lehet tartani a Réveillon nevű, óriási tengerparti tűzijátékot, ami minden évben látogatók millióit vonzza Rióba, azon belül is a tengerpartra. 

    Pedig Brazíliában mára a kezdeti küszködés ellenére a 212 millió fős lakosság 77 százaléka megkapta legalább az egyik dózist, 64 százaléka pedig már két védőoltást felvett. 

    (via Guardian)

  • Oroszországban 32 974 új fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában. Szentpétervárott több mint 2500, Moszkvában több mint kétezer új beteget regisztráltak. A vírus már 9,76 millió ember szervezetét támadta meg a pandémia kezdete óta az országban. Az aktív esetek száma meghaladja az egymilliót – írta a TASZSZ.

    A Covid–19 és szövődményei 1215 beteg életét ragadták el pénteken. A megelőző napon 1217 beteget győzött le a kór. Már több mint 280 ezer embert kellett eltemetni a fertőzés miatt, ugyanakkor csak pénteken több mint 35 ezren épültek fel a betegségből, a járvány kezdete óta pedig már 8,4 millióan.

  • Ukrajnában 13 206 koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel pénteken, a Covid–19 és szövődményei 436 beteg életét követelték az utóbbi 24 órában – írta a karpatalja.ma. A járvány kezdete óta több mint 88 ezer fertőzött lelte halálát a kórban. Az igazolt fertőzöttek száma 3,49 millió a szomszédos országban, közülük 3,04 millióan felépültek.

    Kárpátalján 301 új megbetegedést jegyeztek fel, a vírussal 13 ember nem tudott megbirkózni. A magyarlakta régióban 69 657 beteg felgyógyult, 2092 ember elhunyt.

  • Az Ukrán Nemzeti Bank elnökhelyettese szerint az úgynevezett oltási kompenzáció, amit a beoltottak kapnak, a kultúra és a sport területén nyújtott szolgáltatásokban az árak jelentős növekedését idézheti elő. 

    Az Index beszámolt róla, hogy a Magyarországgal szomszédos országban a kormány ezer hrivnyának (több mint 12 ezer forintnak) megfelelő jutalmat ad azoknak, akik a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot felveszik a koronavírus elleni vakcinákból. Később közölték, hogy nem készpénzben kapják a jutalmat az oltakozók, hanem valamilyen igazolás, digitális utalvány vagy betét formájában, amit a járványban legnagyobb veszteségeket elszenvedett szolgáltató-üzletágakban lehet majd felhasználni a december 19-én induló programban.

    A banki vezető, Szerhij Nikolajcsuk úgy gondolja, hogy az oltásért járó kompenzáció nem tudja majd jelentősen megemelni a fogyasztói keresletet. Azonban a szakember meg van győződve arról, hogy ez az összeg áremelkedést válthat ki azokon a területeken, ahol elkölthető a támogatás. Az elnökhelyettes azt mondta, hogy átlagosan 5-10 százalékkal drágulhatnak a sportklubok bérletei, a koncert- és mozijegyek, illetve emelkedhetnek a légi és a vasúti szolgáltatások díjai is.

    (via Kárpáti Igaz Szó)

  • Összesen 10 728 új fertőzöttet találtak, 75 koronavírusos beteg pedig meghalt az utóbbi 24 órában Szlovákiában.

    A pozitívra tesztelt emberek körülbelül 70 százalék nincs beoltva koronavírus ellen, vagyis súlyos betegség alakulhat ki náluk.

    Szlovákiában a felnőtt lakosság 43 százaléka kapta meg mindkét oltást, további 5,3 százalék pedig egy vakcinát kapott eddig. 

    (via parameter.sk, Our World in Data)

  • A volt amerikai elnök a kórházba rendelt ételt a McDonald’stól tavaly októberben, amikor koronavírus-fertőzéssel kezelték.

    Erről Mark Meadows, az elnök kabinetfőnöke írt könyvében, amely hamarosan megjelenik. Szintén ő számolt be arról, hogy az elnök gyaníthatóan már akkor vírusos volt, amikor Bidennel vitázni ment. 

    A volt kabinetfőnök állítólag azt írja a könyvében, hogy az elnöknek és a vele együtt levőknek teljes arcot elfedő maszkot (arcpajzs) kellett viselniük az étkezés idején, aminek nyilván nem örültek. 

    Trump egyébként köztudottan nagy híve a gyorsételeknek. Egy korábban, két kampánytanácsadója által írt könyv szerint a „standard” rendelése általában két Big Mac, két Filet-O-Fish halas szendvics és egy csokoládés shake volt, ami körülbelül 2500 kalóriát tesz ki. 

    (via Business Insider)

  • Egy nagyszebeni kórház névtelenséget kérő kórházi asszisztense még idén márciusban állította azt, hogy az intézményben szándékosan megöltek 13 koronavírusos beteget. Az állítást a kórház cáfolta, és most az is kiderült, hogy miért fogalmazhatta meg ezt a vádat az illető. 

    A kórházi asszisztens azt mondta, hogy a súlyos állapotban lévő, légzési nehézségekkel küzdő fertőzötteknek erős nyugtatót adtak – tudva, hogy ez náluk végzetes lehet –, majd az ágyhoz kötötték és magukra hagyták őket. Utána egy másik orvos is megerősítette az általa elmondottakat. Az ezt követő vizsgálatok azonban semmilyen bizonyítékot nem találtak a szándékos emberölésre.

    Az ügyészség hivatalból eljárást indított a történtek miatt. Ez még mindig folyik, bár szándékos emberölés helyett gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytatják. Annak a gyanúját ugyanis még nem zárták ki, hogy orvosi mulasztás okozhatta 13 beteg halálát. Az egyes haláleseteket a jövőben külön-külön fogják megvizsgálni. 

    A vádakat megfogalmazó asszisztensről időközben kiderült, hogy fegyelmi eljárás zajlott ellene a kórházban tavasszal, tehát valószínű, hogy a sérelmei miatt állt a nyilvánosság elé a történettel. Az illetőt végül ki is rúgták nem megfelelő munkavégzése miatt, és mindössze egy hónapot dolgozott a kórházban. 

    (via foter.ro)

  • A delta- és a béta-variánshoz képest körülbelül háromszor nagyobb az újrafertőzés veszélye az omikron-variáns esetén – derült ki egy még jelenleg is zajló tudományos kutatás adataiból. 

    A Dél-afrikai Köztársaság szakértői által végzett vizsgálat az első tudományos értékű, kézzelfogható bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az omikron-variáns képes újrafertőzni koronavíruson már korábban átesett embereket. 

    A tudósok összesen 36 ezer újrafertőzéses esetet vizsgáltak meg 2,8 millió fertőzött adatait elemezve. Újrafertőzésnek azokat az eseteket minősítették, ahol legalább 90 nap eltelt a két pozitív teszt közt.

    A szakértők szerint már a béta- és a delta-variánsok elterjedése idején is nőtt  valamelyest az újrafertőzések száma. Most viszont az omikron megjelenése óta jóval több újrafertőzéses esetet látnak, körülbelül háromszor annyit, mint amennyit a bétánál és a deltánál észleltek korábban. A legtöbbet ráadásul olyan embereknél mutatták ki, akik a delta-hullám idején kapták el először a fertőzést.

    Juliet Pulliam, a kutatás egyik vezetője mindeközben hangsúlyozta, hogy a tudósok arra vonatkozóan nem gyűjtöttek adatokat, hogy a fertőzöttek be voltak-e oltva. Tehát ez a kutatás arra nem világít rá, hogy a vakcinák által biztosított védelmet mennyiben tudja kicselezni a variáns. A jövőben azonban egy másik vizsgálatban ezt is fel fogják mérni. 

    Anne von Gottberg, a Dél-afrikai Köztársaság egy másik szakértője mindeközben azt mondta: a hatóságok szerint a vakcinák az omikron-variáns esetén is védelmet nyújtanak majd a súlyos szövődmények ellen. 

    (via France 24)

  • Pénteken belehalt a koronavírus-fertőzésbe Jay Jay Phillips, aki az America’s Got Talent korábbi szériájának felfedezettje volt.

    Halálhírét együttese, a Mettal Maffia jelentette be nemrég. Phillips egyik hozzátartozója mindeközben azt nyilatkzta, hogy a rockzenész már a hálaadás ünnepe előtt is súlyos betegséggel küzdött. Akkor még otthon betegeskedett, de annyira leromlott az állapota, hogy a családja és a barátai is azt javasolták neki, hogy hívja ki a mentőt. 

    Phillips ennek ellenére sem kért segítséget, és azt mondta nekik, hogy csak ki kell pihennie magát. Mindeközben az állapota tovább romlott, olyannyira, hogy

    Hálaadás Napján, november 25-én már holtan találta őt otthonában az édesanyja és barátnője. 

    A családhoz közel álló bennfentesek szerint Phillips nem volt beoltva, de a közeljövőben tervezte volna beadatni a koronavírus elleni első oltást. Hogy miért várt ezzel eddig, az nem derült ki. 

    Ráadásul a zenész édesapja – aki egy háztartásban élt vele  – is súlyos koronavírusos megbetegedéssel küzd. Őt már korábban kórházba szállították, és jelenleg is lélegeztetőgépen tartják. 

    Jay Jay Phillips az America’s Got Talent 2009-es és 2017-es szériájában is indult. Az előbbiben még a verseny legkorábbi szakaszában esett ki, az utóbbiban pedig a negyeddöntő előtt kellett búcsúznia a zsűri döntése miatt. 

    (via Loudwire)

  • Egyelőre egy páciens sem halt meg azok közül, akiknek a szervezetében kimutatták az omikron-variáns által okozott fertőzést – közölte pénteken Genfben Christian Lindmeier, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője. 

    Kifejtette: óráról órára érkeznek a világ különböző részeiről újabb jelentések omikronos fertőzöttekről, de egyelőre egyik fertőzés sem végződött halálozással.

    A szóvivő arról is beszélt, hogy az idő előrehaladtával egyre több információval fognak rendelkezni arról, hogy pontosan miként fejti ki hatását a vírus.

    Lindmeier mindeközben arra is figyelmeztetett, hogy egyelőre még a delta-variáns az, ami miatt a legtöbb helyen aggódni kell. A GISAID nevű nemzetközi adatgyűjtő oldal szerint például az utóbbi 60 napban azonosított és részletesen megvizsgált eseteknek a 99,8 százalékát a delta-variáns okozta.

    Lehet, hogy az omikron terjed, és idővel dominánssá is válhat, de jelenleg a delta-variáns az, ami nagyon domináns 

     – mondta Lindmeier, hozzátéve: a legtöbb korlátozást is a delta-variáns miatt kellett életbe léptetni világszerte.

    A szóvivő azt is közölte, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok egyelőre annyit bizonyítanak, hogy az omikron-variáns valóban gyorsabban terjedhet az eddigi koronavírus-változatoknál. Ahhoz, hogy ennél többet tudjanak róla, további vizsgálatokra és adatokra lesz szükség. 

    (via NDTV)

  • Egy esküvő után öt páciensnél mutatták ki a koronavírus omikron-variánsa által okozott fertőzést az Egyesült Államokban, Wisconsinban. 

    A november 27-i esküvőn részt vevők közt összesen 12 koronavírus-fertőzöttet találtak eddig, de nem mindannyian az omikron által fertőződtek meg. A betegek mind 18 és 49 év közti emberek, akiknek a többsége be volt oltva (sőt olyan is volt köztük, aki már a harmadik oltást is felvette). 

    A hatóságok azt is közölték, hogy az egyik résztvevő (akinek ugyancsak pozitív lett a tesztje) külföldről tért vissza nem sokkal az esemény előtt. A hatóságok szerint az összes omikronos fertőzöttnél enyhék a tünetek egyelőre. 

    Az Egyesült Államokban több helyen is kimutatták már a variáns jelenlétét, Wisconsin államban azonban ezek az első esetek.

    (via NBC 15)

  • A szlovák egészségügyi minisztérium beismerte, hogy téves adatközlésből adódott az, hogy csütörtökön negatív rekordot jelentettek, méghozzá hogy a járvány kezdete óta nem regisztráltak még ilyen sok új megbetegedést egyetlen nap alatt. 

    Az Index beszámolt róla, hogy a járvány kezdete óta nem regisztráltak még ilyen sok új megbetegedést egyetlen nap alatt Szlovákiában, mint szerdáról csütörtökre, amikor úgy lehetett tudni, hogy 15 278-an kapták el a fertőzést, illetve az újonnan azonosított betegek csaknem 73 százaléka nem kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Arról is informáltak, hogy az eddigi legmagasabb napi fertőzöttségi adatot több mint 42 ezer teszt kiértékelése után mutatták ki.

    Azonban nem sokkal a számadatok közlése után az egészségügyi tárca tudatta, hogy a csütörtökön jegyzett magas PCR-pozitivitás mögött a november 30-ai adatok utólagos kiegészítése áll. A tájékoztatás szerint november 30-án, kedden a laboratóriumok adatainak egy részét nem hozták nyilvánosságra, ezt pedig most a csütörtöki adatokkal együtt pótolták. 

    (via Új Szó)

  • A tudósok szerint elképzelhető, hogy az omikron-variáns mutációi közt egy olyan komponens is megjelent, amelyet egy teljesen másfajta vírusból vett át az új variáns. Elképzelhető, hogy ez okozza azt, hogy a variánsnál eddig a megszokottnál enyhébb tünetek észleltek, másrészről viszont rossz hír, hogy ez a mutáció segíthet megkerülni az immunitást. 

    Az omikronnak vélhetően azáltal sikerült átvennie a másik vírus genetikai anyagának egy részét, hogy egyazon szervezetben megfertőzték ugyanazokat a sejteket.  A szakértők arra gyanakszanak, hogy az új variáns vélhetően egy náthát okozó vírustól is vett át genetikai anyagot. Ezt azért is gondolják így, mert az omikron 32 mutációjából az egyik komponens a koronavírus semelyik korábbi változatában sem volt jelen, viszont pont a náthát okozó vírusoknál fordul elő gyakran. 

    Ezenkívül ez az összetevő megtalálható az emberi genomanyagban is, ami azért rossz hír, mert a vírus ezáltal nagyobb eséllyel megkerülheti az emberi szervezet által felállított immunitást. Másrészt viszont azzal is járhat, hogy a tünetek sokkal enyhébbek lesznek – magyarázta Venky Soundararajan, a Cambridge-i Egyetem professzora. 

    Európában eddig csak néhány tucatnyi esetben mutatták ki a variáns jelenlétét, ettől függetlenül az európai államok – köztük Magyarország is – komoly beutazási korlátozásokat vezettek be azokkal a dél-afrikai államokkal szemben, ahol először terjedni kezdett a mutáns. Mindeközben a vakcinafejlesztők is dolgoznak már az új oltóanyagokon, amelyek nagyobb védelmet biztosítanának a variáns ellen. 

    A vírusnál eddig többnyire szokatlan, de enyhe tüneteket észleltek. Magyarországon egyelőre nem mutatták ki a jelenlétét, de a szakértők számítanak arra, hogy megjelenik

    (via Reuters)

  • A világon 264 924 275 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 242 933 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 264 202 450 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 234 183 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a koronavírusnak

    • továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 48 990 127 ember eddig a napig. A halálos áldozatok száma 787 695.
    • Indiában 34 615 757 fertőzöttet és 470 115 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 129 409 fertőzöttről és 615 400 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 10 438 381 a fertőzöttek száma, és 145 874-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 9 565 909-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 273 463-ra emelkedett.
    • Törökországban 8 863 356 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 77 417.
    • Franciaországban 7 927 361 fertőzöttet és 120 440 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 129 199 a fertőzöttek és 130 066 a halottak száma.
    • Németországban 6 134 492 fertőzöttet és 102 951 halottat tartanak nyilván.
    • Spanyolországban 5 202 958 fertőzöttet és 88 159 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 5 077 445 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 134 077.
    • Ukrajnában 3 647 777 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 92 960 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
    • Lengyelországban 3 623 452 fertőzöttet és 85 126 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Egy hete hagyta jóvá a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni védőoltását az 5-11 éves gyermekek számára az Európai Gyógyszerügynökség, s Bécs ennek megfelelően már meg is kezdte az alsós tanulók iskolai oltását. Ebből a korosztályból eddig 17 800 gyerek kapta meg az első dózist – derül ki Bécs Város Külképviseleti Irodája által szerkesztőségünk részére eljuttatott közleményből.

    Az 5-11 éves gyermekek ezen felül természetesen a gyerekorvosnál, illetve a gyermek-oltópontokon is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát.

    Az elkövetkező néhány hétben négy kerület nyolc általános iskolájában szerveznek koronavírus elleni oltónapokat az alsós tanulóknak, majd a tapasztalatokat levonva az összes önkormányzati iskolára kiterjesztik a programot. A sort egyébként a Volksschule Steinlechnergasse nyitotta, ahol 455 érintett tanulóból 125 már meg is kapta az első oltását – olvasható a közleményben.

    Az iskolai oltáshoz természetesen szükséges a szülők hozzájárulása, őket előzetesen értesítik is. Emellett ha a szülő szeretné, akár ott is lehet gyermeke oltásakor. A vakcinát az iskolaorvosok adják be, s ugyanitt fogják megkapni a második dózist is, közvetlenül a karácsonyi szünet után. Ezt követően a gyerekek a felnőttekhez hasonlóan oltási igazolványt is kapnak.

    Bécsben már három hete engedélyezték az 5-11 évesek oltását. Peter Hacker egészségügyi városi tanácsnok elmondta, ez azért is fontos, mert a gyerekek körében nagyon magas a fertőzési arány és noha legtöbbjük enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget, náluk is jelentkezhetnek komplikációk és lehetnek hosszú távú következményei a betegségnek. Az oltásnak köszönhetően azonban a legfiatalabbak is védve vannak.

  • A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot rendelt el pénteken Jair Bolsonaro elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére, mert az államfő egy októberi nyilvános szereplésében azt mondta, a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét.

    Az elnök egy olyan élő adásban mondta ezt, amelyet a közösségi média több platformja közvetített. A Facebook és a YouTube utána ideiglenesen le is tiltotta Jair Bolsonarót, aki azzal védekezett, hogy ő aztán nem állított semmit, csak egy újságcikkből idézett.

    Az elnököt már számos bírálat érte amiatt, hogy nem megfelelően irányítja a járványkezelést. Ő maga például máig nem volt hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen.

    A szenátusi vizsgálóbizottság szerint Jair Bolsonaro kilenc rendbeli bűncselekményt követett el a brazil járványkezelésben, köztük emberiesség elleni bűncselekményt is. A nyomozást Alexandre de Moraes bíró rendelte el.

    Az ENSZ AIDS elleni világprogramja szerint a gyógyszerfelügyeletek által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák a legtöbb ember számára biztonságosak, köztük az AIDS kialakulásáért felelős HIV-vírussal fertőzötteknek is. 

    A szenátusi vizsgálóbizottság átadta a Jair Bolsonaro ellen összeállított jelentését Augusto Aras legfőbb ügyésznek, de a hírügynökségek szerint kicsi az esélye annak, hogy Aras olyan büntetőeljárást folytat le az elnök ellen, amely fenyegetné a pozícióját, mivel őt éppen Bolsonaro nevezte ki. A vizsgálat elrendelése Alexandre de Moraes főbíró által annyit jelent, hogy szigorúan tudja ellenőrizni a főügyész munkáját az ügyben.

    (via MTI)

Rovatok