Index Vakbarát Hírportál

Lőtávolságon belül van Ukrajna, jöhet az újabb hatalmas áttörés

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója

Index
2023.08.27. 22:02
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Véget ért az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A nap legfontosabb hírei a következők voltak:

    Köszönjük kitartó figyelmüket, tartsanak velünk holnap is. Jó pihenést kívánunk!

  • Volodimir Zelenszkij az ukrán állami televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy nem szeretné, ha Ukrajna több évig választások nélkül maradna. Állítása szerint nem ragaszkodik a hatalomhoz, és kész választásokat tartani.

    Nem szeretnék arról fantáziálni, hogy három-öt-hét évig választások nélkül élünk

    – mondta Zelenszkij.

    Az elnök ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy Ukrajnában hadiállapot idején tilos választásokat tartani. Kivétel csak akkor lehetséges, ha a parlament a szükséges módosításokat elvégzi a hatályos törvényen – ebben az esetben azonban a Nyugatnak kellene megfigyelőket állomásoztatnia a lövészárkokban.

    Az ukrajnai hadiállapotot júliusban hosszabbították meg 2023. november 15-ig. A választásokat eredetileg október végére tervezték, de a meghosszabbított hadiállapot miatt ez a terv meghiúsult – írja az Ukrajinszka Pravda.

  • Öt vadászrepülőgépet találtak el ukrán kamikazedrónok egy orosz repülőtéren – írja jelentések alapján a Sky News.

    Az Ukrán Biztonsági Szolgálat egyik forrása a Kyiv Postnak elmondta, hogy a drónok szombat este négy Szu–30-as és egy MiG–29-es gépet találtak el a kurszki légikikötőben.

    A támadásban egy légvédelmi rendszer és két rakétavető is megrongálódott.

  • Vasárnap sugárzott televíziós interjújában Volodimir Zelenszkij elnök elmondta, hogy javaslatot nyújtott be arról, hogy a korrupció a hazaárulással legyen egyenlő, amíg Ukrajnában hadiállapot van érvényben.

    Egy feladatot tűztem ki. A törvényhozókat arra fogjuk kérni, hogy a korrupciót tegyék egyenlővé a hazaárulással háborús időszakban. Megértem, hogy ez nem működhet tartósan, de háborús időkben szerintem segíteni fog

    – mondta Zelenszkij, megjegyezve, hogy a javaslatot a jövő héten nyújtják be a parlamentnek.

    „Ha van bizonyíték a korrupcióra, az illetőnek rács mögé kell kerülnie” – fogalmazott Zelenszkij. Hozzátette, nem biztos abban, hogy a törvényhozók támogatni fogják a javaslatot.

  • Egy orosz katonai repülőgép kísért egy amerikai Reaper felderítődrónt a Fekete-tenger felett – jelentette a RIA hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva. 

    A drón nem sértette meg Oroszország államhatárát – közölte a TASZSZ hírügynökség.

    Az év elején az amerikai légierő azzal vádolta meg az orosz pilótákat, hogy ugyanezen tenger felett repülőgép-üzemanyagot öntöttek egy Reaper drónra, mielőtt annak egyik propellerével összeütköztek, és a drón ezt követően lezuhant.

  • Az orosz keleti katonai erők egységei meghiúsították az ukrán fegyveres erők támadását Donyecknél, Sztaromajorszkoje és Prijutnoje irányában. Az ukránok veszteségeket szenvedtek, és visszavonultak – közölte Oleg Csehov, az orosz erők sajtóközpontjának vezetője a Telegramon.

    Hozzátette, hogy Sztaromajorszkojéban és Novomajorszkojétól északra az oroszok rakéta- és ágyútüzet zúdítottak az ukránokra, és erődítményeket semmisítettek meg. Nikolszkojétól északkeletre egy lőszerraktárat, Novodarovka térségében pedig egy katonai járművet lőttek ki az orosz csapatok – idézi Csehovot a TASZSZ.

  • Viktor Sokin a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban azt állította, hogy 2016-ban Petro Porosenko ukrán elnök azért váltotta le, mert annak a Burisma energiaipari vállalatnak az ügyeit vizsgálta, amelyben az akkori alelnök Joe Biden fia, Hunter Biden igazgatótanácsi tag volt – adta hírül az MTI.

    Az interjúban elhangzottakra a Fehér Ház közleményben reagált vasárnap, eszerint az állítások hazugságok, valójában a Sokin vezette ukrán főügyészség volt a „korrupció melegágya”, a visszaélések megfékezését és az ukrajnai reformokat pedig nemcsak az akkori amerikai alelnök, Joe Biden, hanem más amerikai diplomaták, politikusok és nemzetközi partnerek is sürgették.

    Porosenko 2016 márciusában, egy évvel kinevezése után mentette fel hivatalából a főügyészt. Joe Biden alelnökként 2015 decemberében Kijevben járt, ahol követelte az ukrán főügyészség megreformálását, a főügyész eltávolítását, és arra biztatta Porosenkót, hogy számolja fel országában a korrupció rendszerét, amelynek része a főügyészi hivatal is.

  • Egy nő meghalt, egy másik pedig megsebesült orosz tüzérségi támadás következtében a Herszon régióban, Tjaginszk faluban – jelentette az ukrán ügyészség. 

    Jelenleg még egy sérült civilről tudunk, őt kórházba vitték. Ennek az információnak az ellenőrzése még folyamatban van

    – írták.

    A hivatal azt is megerősítette, eljárást indított, hogy a lövöldözést minősítsék háborús bűncselekménynek – írja a Sky News.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „nagyra értékeli” az Egyesült Államok azon döntését, hogy szankciókkal sújtja azokat az orosz szervezeteket, amelyek állítólag részt vesznek a megszállt területekről származó gyermekek deportálásában.

    A gyermekek kitoloncolása, a szándékos és szisztematikus kísérlet arra, hogy elvágják őket a családjuktól, és arra tanítsák őket, hogy gyűlöljék a hazájukat, olyan orosz népirtó politikát jelent, amit a világon mindenkinek ugyanúgy kell megítélnie

    – fejtette ki véleményét az ukrán elnök az X-en.

    Az amerikai külügyminisztérium a héten szankciókat rendelt el 13 olyan személy és szervezet ellen, aki és amely szerinte állítólag összeköthető ukrajnai gyermekek erőszakos deportálásával és áthelyezésével.

  • Ukrajna szerint a második hajó is elhagyta Odesszát a gabonaüzlet összeomlása után – írja az al-Dzsazíra.

    Ukrajna közölte, hogy egy második, az odesszai kikötőben rekedt teherhajó elhagyta a fekete-tengeri gabonaüzlet meghiúsulása után létrehozott ideiglenes folyosót.

    Egy szingapúri üzemeltető PRIMUS nevű, libériai zászló alatt közlekedő áruszállító hajója elhagyta az edesi kikötőt, és a polgári hajók számára létrehozott ideiglenes folyosón keresztül halad

    – közölte az ukrán újjáépítési minisztérium.

  • Az oroszok öt csapást mértek lakott településekre Szumi térségében − írja az Ukrinform.

    Éjjel és reggel az oroszok öt csapást mértek lakott településekre Szumi térségében. Tizenhét robbanást regisztráltak

    − tette közzé a Szumi területi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon.

    Az előzetes információk szerint senki sem sérült meg.

  • Az orosz erők a dél-ukrajnai Herszon város központja ellen intéztek támadást vasárnap délután, egy helybeli nő életét vesztette, egy férfi pedig súlyosan megsérült – közölte a területi ügyészi hivatal a Telegramon.

    A Herszon területi kormányzói hivatal a Telegramon arról is tájékoztatott, hogy a megyeszékhely elleni támadást megelőzően az orosz erők tüzet nyitottak a régióban található Virivka falura. Egy 35 éves nő az ágyúzás következtében meghalt, egy másik helyi lakost pedig komoly sérülésekkel vittek kórházba.

    Vasárnap kora délután a keleti országrészben lévő Harkivi területet is lőtte az orosz tüzérség, a rakéta-sorozatvetőkkel végrehajtott támadásban egy 39 éves nő életét vesztette – közölte a régió kormányzói hivatala a Telegramon.

  • Oroszország több mint 100 ezer katonát összpontosított a fronton Kupjanszk-Liman irányába, a Harkivi és a Luhanszki területen – közölte augusztus 27-én Illja Jevlas, a Keleti Erők Csoportosításának sajtószóvivője.

    Jevlas szerint ezek a csapatok jelentősen fokozták az ukrán állások elleni ágyúzások és légitámadások ütemét. Elmondása szerint 45 ezer katona kifejezetten Kupjanszk felé, míg 48 ezer Liman felé támad.    

    A The Kyiv Independent beszámolója szerint mindkét várost orosz erők foglalták el, mielőtt tavaly felszabadították volna az ukránok. Az elmúlt hónapokban azonban Oroszország növelte a nyomást a front ezen részén.

  • Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszki terület kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők az éjjel folytatták Nyikopol térségének ágyúzását.

    Nehéztüzérséggel lőtték a környező településeket, aminek következtében kigyulladt egy mezőgazdasági üzem, és két családi házban is károk keletkeztek. Személyi sérülésről nem érkezett hír – adta hírül az MTI.

    Illja Jevlas, a keleti országrészben harcoló ukrán erők szóvivője egy tévéműsorban arról számolt be, hogy az orosz hadsereg jelentősen megnövelte támadásainak számát a Harkivi területi Kupjanszk és a szomszédos donyecki régióban lévő Liman városok irányában.

    Kiemelte, hogy szombaton 620 támadást hajtottak végre az ukrán katonák állásai ellen, és 15 légicsapást mértek. Szavai szerint a térségben Oroszország mintegy 110 ezer katonát vont össze.

  • Az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre a Kijevi terület ellen is, az eddigi információk szerint két helyi lakost sebesítettek meg a lezuhanó roncsok – közölte az ukrán főügyészség a Telegramon.

    A közlemény szerint a kijevi régió egyik járásában tíz családi ház, két személygépkocsi és egy mezőgazdasági gépek tárolására szolgáló hangár rongálódott meg az ukrán légvédelem által megsemmisített rakéták roncsaitól.

    Az ukrán légierő arról számolt be, hogy vasárnap négy orosz – H–101-es, H–55-ös és H–555-ös típusú – rakétát szedtek le Ukrajna középső és északi régióiban. A közlés szerint a rakétákat öt repülőgépből lőtték ki az orosz légtérben, becsapódás nem történt – számolt be az MTI.

  • Vizsgálatot indítottak az ukrán kiképző vadászrepülőgépek összeütközése miatt, amely három pilóta halálát okozta − közölte a Sky News.  

    Vjacseszlav Minka őrnagy, Szergej Prokazin őrnagy és Andrej Pilsikov százados pénteken halt meg a katasztrófában. 

    Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője vasárnap reggel az ukrán televízióban megerősítette, hogy vizsgálatot indítottak, de nem tudott részleteket mondani arról, hogy ez meddig tarthat, vagy hogy mikor osztják meg az eredményeket.

  • Az ukrán légierő szerint az F–16-os repülőgépek és a pilótaképzés mellett Ukrajnának megfelelő fegyverekre is szüksége van − írja az Ukrinform.

    Nemcsak a pilóták kiképzésére van szükség, hanem arra is, hogy Ukrajna mindenféle fegyverrel rendelkezzen ezekhez a repülőgépekhez: rakétákkal, bombákkal, lőszerrel. A repülőgépek mellett eszközökre is szükség van az orosz szemét eltüntetéséhez

    − mondta Jurij Ihnat, az Ukrán Fegyveres Erők Légierejének szóvivője.

    Az Egyesült Államokban először meg kell ismerniük egymást, meg kell határozni az egyes személyek képzettségi szintjét, különösen a nyelvi szintet, és csak ezután lehet áttérni a gyakorlati szakaszra, vagyis a repülésszimulátoron, majd a harci repülőgépen történő képzésre

    − magyarázta Ihnat.

  • Az orosz Gazprom bejelentette, vasárnap 41,5 millió köbméter gázt küld Európába Ukrajnán keresztül – írta az al-Dzsazíra pánarab híroldal.

    Mint írtuk, az ukrán energiaügyi miniszter múlt héten harmadszorra is megerősítette, hogy Ukrajna a jövő év végét követően nem hajlandó orosz földgázt szállítani a kontinentális Európa irányába.

  • A herszoni katonai közigazgatás jelentése szerint a régiót ma reggel légitámadás érte – írja a Sky News.

    Az orosz hadsereg az égből támadta meg a herszoni régiót. Irányított légibombákat dobtak le

    – írták a Telegramon.

    A közigazgatás közölte, dolgozik annak megállapításán, hogy meghalt vagy megsérült-e valaki, illetve hogy keletkezett-e kár az épületekben vagy az infrastruktúrában.

  • Egy 40 másodperces részlet jelent meg a Telegramon egy régi interjúból, amelyben Jevgenyij Prigozsin orosz zsoldosfőnök azt mondta, hogy inkább öljék meg, mint hogy hazudjon a hazájának, és arról beszélt, hogy egy repülőgép szétesik az égen. A bejegyzés vasárnap teóriák áradatát váltotta ki − közölte a Reuters hírügynökség. 

    Az eredetileg április 29-én a Szemjon Pegov orosz katonai bloggerrel készített interjúból származó klipben Prigozsin azt mondta, hogy Oroszország a katasztrófa szélén áll, mert a védelmi kormányzat fokozatosan kirúgja azokat, akik az igazat mondják, és akik nem hajlandóak a felső vezetésnek nyalni.

    „Ma elértük a forráspontot − mondta a Grey Zone a Wagner Telegram-csatornáján közzétett klipben. – Miért beszélek ilyen őszintén? Mert nincs jogom hazudni azoknak az embereknek, akik itt élnek ebben az országban. Nekik most hazudnak. Ennél az is jobb, ha inkább megölnek.”

    Hozzátette: „De nem fogok hazudni, őszintén meg kell mondanom, hogy Oroszország a katasztrófa szélén áll. És ha ezeket a fogaskerekeket nem húzzák meg, akkor a gép szétesik a levegőben”.

    Néhány órán belül több száz reakció érkezett a posztra.

    „Ő már akkor tudta” − írta az első hozzászólásban egy Telegram-felhasználó.

  • Az ukrán nehézsúlyú bajnok, Olekszandr Uszik az ukrán hadseregnek és népének ajánlotta legutóbbi címvédését, miután a kilencedik menetben kiütötte a brit Daniel Dubois-t − írta meg a Sky News

    A WBO, az IBF és a WBA nehézsúlyú öveinek megtartása után Uszik így nyilatkozott:

    Jól érzem magam. Hálás vagyok a csapatomnak, a családomnak, a gyermekeimnek. Szeretlek titeket. Hálás vagyok a hazámnak és az ukrán hadseregnek. Nagyon köszönöm.

  • Oroszországban már meg is kezdődött a Wagner-zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin örökségéért folytatott harc − írta meg a The Guardian

    Egy, a védelmi minisztériumhoz közel álló forrás szerint ha Prigozsin tovább életben marad, akkor nagy veszélyt jelenthetett volna a Kreml számára.

    Kiiktatták egy potenciális katonai vagy fegyveres ellenzék vezetőjét

    − mondta a forrás, hozzátéve, hogy ez megerősítené a katonaságon belüli bizalmat.

    Alekszej Djumin, Putyin egykori testőre, aki jelenleg regionális kormányzó, „igazi hazafinak” nevezte Prigozsint.

    Gyászoljuk mindazokat, akik meghaltak a katasztrófában, a Wagner összes harcosát, aki a háborúban halt meg. A hibákat, sőt a gyávaságot is meg lehet bocsátani, de az árulást soha. Ők nem voltak árulók

    − fogalmazott.

    Andrej Szoldatov újságíró, az orosz biztonsági szolgálatok szakértője elmondta: „Nem hittem el ezt a sok beszédet a bosszúról és az árulásról”.

    Ha jobban megnézzük az egész helyzetet, Prigozsin nem árulta el Putyint, nem volt igazi áruló, mert nem ment az ukránokhoz és a NATO-hoz. Nem volt igazi áruló, ő egy politikai probléma volt

    − közölte. 

  • Oroszország Ukrajna elleni háborújában az ukránok 2022. február 24-től 2023. augusztus 27-ig megsemmisítettek összesen:

    • 4396 harckocsit,
    • 8554 páncélozott harcjárművet,
    • 5403 tüzérségi rendszert,
    • 728 rakétarendszert,
    • 315 repülőgépet,
    • 316 helikoptert,
    • 7854 gépjárművet és tartálykocsit,
    • 18 hajót és
    • 4378 drónt.

    A háború kitörése óta 260 820 orosz katona veszítette életét, csak az elmúlt napon 550-en haltak meg. Az adatokat az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara tette közzé a Facebookon.

  • Az oroszok kevesebb mint 10 százaléka hiszi, hogy elnökük, Vlagyimir Putyin állt a Wagner-zsoldoscsoport vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak a halála mögött − derül ki a Sunday Times számára készített online felmérésből.

    Az Open Minds Institute által a Prigozsin halálát okozó repülőgép-szerencsétlenséget követő órákban végzett felmérés szerint 28,4 százalék gondolja úgy, hogy a baleset megrendezett volt, míg 28,3 százalék technikai nehézségekre vagy a pilóta hibájára vezette azt vissza.

    Putyin támogatóinak mintegy 2 százaléka szerint ő a felelős.

    A közvélemény-kutatásban részt vevők száma nem volt egyértelmű − közölte a The Guardian

  • A svájci Ruag fegyvergyártó vállalat a közelmúltban „minden egyeztetés nélkül” úgy döntött, hogy elad a tulajdonában lévő, egyébként működésképtelen Leopard 1 harckocsik közül kilencvenhatot a német Rheinmetallnak. A terv szerint a német cég felújította, és Ukrajnába küldte volna az eszközöket − írta meg a Makronóm

    A Leopardokat a svájci vállalat az olaszoktól vásárolta még 2016-ban, és bár azok nem képezték a svájci védelmi erők tulajdonát, ettől függetlenül a kormány felháborodott, hogy egy állami cég a háta mögött próbál fegyverekkel kereskedni, amely sérti az alkotmányos semlegességi vállalásokat.

    Bern rövid gondolkodás után határozottan megtiltotta a tranzakciót. Közleményük szerint „a Szövetségi Tanács arra a következtetésre jutott, hogy a 96 harckocsi eladása a jelenlegi svájci törvények szerint nem lehetséges. Ez eltávolodást jelentene Svájc semlegességi politikájától.”

  • Egy légi balesetben meghalt három pilóta, köztük Andrij Pilscsikov is, aki az orosz invázió korai szakaszában, a Kijev fölött folytatott légi harcoknál szerzett hírnevet. Az ukrán hadsereg fájdalmas és pótolhatatlan veszteségnek írta le a pilóták halálát – számolt be a BBC.

    A balesetben két L–39-es kiképzőgép szenvedett balesetet, amelyek Észak-Ukrajna felett repültek. Vizsgálat folyik annak kiderítésére, hogy betartották-e a repülés előkészítésére vonatkozó szabályokat.

    Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóbeszédében megerősítette a haláleseteket, és kijelentette, hogy országa soha nem felejti el azokat, aki megvédték Ukrajna égboltját.

    Tavaly ősszel, amikor Oroszország cirkálórakéták és drónok százait lőtte ki Ukrajnára, Pilscsikov a BBC-nek arról a nyomásról beszélt, amelyet MiG–29-es vadászpilótaként érzett. A feladata az volt, hogy megpróbálja elfogni a halálos fegyvereket, mielőtt azok lecsapnak.

    A cirkálórakéták elfogásakor az a feladatod, hogy megmentsd a földi életeket, megmentsd a várost. Ha nem vagy képes rá, szörnyű érzés, hogy valaki meg fog halni. Valaki perceken belül meghal, és ezt nem akadályoztad meg

     – mondta. Arról is beszélt, hogy egész életében arról álmodott, hogy csatlakozik az ukrán légierőhöz, amelyet küldetésének tekintett.

    Az ukrán légierő szóvivője a Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatában tisztelgett Pilscsikov előtt.

    Andrij Pilscsikov nemcsak pilóta volt, hanem egy fiatal tiszt nagy tudással és nagy tehetséggel

    – olvasható a bejegyzésben.

  • A Fekete-tengeren továbbra is nagy a feszültség, a tengeri és légi erők között összecsapások zajlottak a Krím és Odessza közötti, stratégiailag fontos gáz- és olajfúró platformok körül − közölte napi hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium. 

    A múlt héten egy orosz harci repülőgép lelőtt egy ukrán katonai hajót, amely a tenger északnyugati részén, egy platform közelében tevékenykedett. A platformokat a Csernomorneftegaz vállalat üzemelteti, amelyet a Krím 2014-es annektálásakor az oroszbarát megszálló hatóságok lefoglaltak.

    Oroszország 2022-es teljes körű inváziója óta Ukrajna több orosz ellenőrzés alatt álló platformra is csapást mért. Mind Oroszország, mind Ukrajna időszakosan csapatokkal is megszállta őket.

    A platformok értékes szénhidrogénforrásokkal rendelkeznek. A nyugatra fekvő Kígyó-szigethez hasonlóan azonban előretolt telepítési bázisokként, helikopter-leszállóhelyként és nagy hatótávolságú rakétarendszerek elhelyezésére is használhatók.

  • A Háborús Tanulmányok Intézetének (ISW) elemzői arról számoltak be, hogy az ukrán védők karnyújtásnyira vannak a következő támadástól Zaporizzsja térségében – írja az Ukrajinszka Pravda.

    Katonai elemzők szerint az ukrán erők taktikailag jelentős előnyökre tettek szert Zaporizzsja régió nyugati részén, és több ukrán és orosz forrás is arról számolt be, hogy az ukrán erők előrenyomulnak.

    A jelentés szerint az ukrán erők már lőtávolságon belül vannak.

    A jelenlegi ukrán offenzívától délre további előkészített orosz védelmi állások vannak, bár az orosz erők csak akkor lesznek képesek ezeket az állásokat teljes mértékben kihasználni, ha rendelkeznek személyzettel és a felszereléssel ahhoz, hogy egy koherens védelmi műveletbe integrálják őket.

    Mint arról már korábban írtunk, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint Ukrajna hatalmas sikereket ért el, ugyanis a napokban áttörték az orosz védelem első védelmi vonalát.

  • Az orosz csapatok hét alkalommal verték vissza az Ukrán Fegyveres Erők támadásait Krasznolimannál. Az ukránok több mint 80 fegyverest veszítettek el – írta a TASZSZ.

    A híradás szerint az orosz erők egy gyalogsági harcjárművet, három páncélozott harci járművet és egy kisteherautót is megsemmisítettek.

  • Viktor But asszisztense a gazeta.ru-nak adott interjújában cáfolta a médiában megjelent információt, miszerint ő lenne a Wagner-csoport új vezetője. A férfi „képtelenségnek” nevezte ezt az információt, és megjegyezte, hogy „valaki fake newst terjeszt”.

    Ez baromság. Nincs itt semmi, amit kommentálni kellene. Ez csak egy badarság. Valaki bedobott egy álhírt, ami elkezdett terjedni

    − mondta.

    Butot, az ismert fegyverkereskedőt 2008 márciusában tartóztatták le Thaiföldön, és két és fél évet töltött egy bangkoki börtönben, majd kiadták az Egyesült Államoknak, ahol őrizetbe vették. 2022. december 8-án elcserélték az Oroszországban letartóztatott Brittney Griner kosárlabdázóra, és visszatért az Orosz Föderációba.

Rovatok