Széles a zene országútja, szinte végtelen, és ez alighanem így van jól. A pandémia pedig csak tovább tágított ezen a horizonton, amit lehet örömmel fogadni, szeretve figyelni, és lehet fanyalogni, kisujjat eltartva lapozni, hogy jé, mennyi mindenki felbukkan a kották sugárútján,
ám a zenei ízlést csak úgy lehet csiszolni, ha figyelünk és hallgatunk.
Erről a végtelen, violinkulcsokkal nyitható ajtók világból érkezett egy levél a virtuális postaládába.
A ládában egy levél, ismeretlen kézírás
A feladó… nagy ég! Ébren vagyok, vagy ez álom még?
– énekelné Charlie a Skandináv éjszakákban, de ez a küldemény ezúttal a Lucky Gentlementől érkezett. Aki járja Magyarország tájait, talán belefutott már a csolnoki Jurásek testvérekbe. Ha nem, elárulom, ebben a cikkben éppen ők jönnek velünk szembe.
Február tizenötödik napja fontos dátum. Ez a nap ugyanis nem Valentin-nap, semmi köze a kötelező szerelemhez, vagyis ahhoz, hogy valamivel kedveskedni kellene életünk vagy éppen mások élete párjának. A virágárusoknál visszaesik a forgalom, kevesebb fogy csokoládéból, a csatornákról lekerülnek a romantikus filmek, és a zeneipar szereplői sem ringatóznak a romantika óceánján.
Ám február tizenötödike leginkább azért fontos dátum, mert az élet visszatér a mindennapok rendjéhez, és egy olyan világban, ahol a hétfő után sima kedd jön, a péntek pedig holtfáradtan mászik a szombatra, kiderülhet végre, mit is, mennyit is ér a szerelem.
Nincs kötelező csokor, se bonbon. Se ékszer, se ajándék, se szívecske. Se lufi. Se piros.
Na, így már érdekes lehet az, hogyan szólnak például azok a dalok, amiket amúgy Valentin-napra írtak, időzítettek. Vajon február tizenhetedikén vagy éppen huszadikán is megérintik a lelket?
A Pink Floyd Delicate Sound Of Thunder című koncertalbumának háromlemezes, díszdobozos vinyl kiadása olyan, mint egy márvány emléktábla, amit nem a falra rakunk, hanem a lemezjátszóra, vagy esetleg a vitrinbe.
Flux Pavilion világhírű elektronikus dance- és dubstep-DJ az Egyesült Királyságból. A welovebudapest szerint műfajában Magyarországon is ő a kedvenc. Hogy lesz egy százmilliós letöltéseket produkáló sztár dalszerzője, sőt, énekese egy budapesti zenész? – kérdem a velem szemben ülő fiatal lánytól, akinek ez történetesen sikerült.
A brit publisherem (zeneműkiadó) megkérdezte, van-e egy letisztultabb, balladisztikusabb hangvételű dalom, valami lassabb zene, amit szétküldhetnének, mert ez jó alap a DJ-k számára, hogy remixeljék vagy feldolgozzák. Még egyetemista koromban írtam ezt a dalt, gondoltam, próbáljuk meg. Nagy csend, egy ideig semmi, aztán pár hónapra rá jött az e-mail, hogy Flux Pavilion imádja a dalt
– mesél eddigi leglátványosabb dalszerzői sikere előzményeiről Kozma Kata.
Megeshet, hogy az angol nyelvben kevésbé járatos olvasók szótár után nyúlnak az első két mondat után, de ennek az az oka, hogy az angol a műfaj munkanyelve, Kata ezt tanulta, ezen dolgozik. Amikor másról beszél, gyorsan kiderül, hogy az anyanyelve mégis a magyar.
Tehát ők szétküldik a demót a DJ-knek, producereknek, és ha valamelyiküknek tetszik, elkérik az éneksávot, és valamit kezdenek vele. Flux áthangszerelte a dalomat, csak az akkordokat, a szöveget és az éneket tartotta meg. Eredetileg ezt sem én énekeltem volna, hiszen dalszerző-producerként dolgozom, hangszerelek, zenét írok. Ők viszont ragaszkodtak az én hangomhoz, és azt gondoltam, végül is Flux elég király, csak tudja, mit csinál. Nagyon szeretek énekelni is, de nem akarok énekesnőként dolgozni
– mesél tovább világhírűvé vált szerzeményéről, amivel nem tudta megúszni, hogy világszerte több millióan megtudják, milyen jó lenne énekesnek is.
Nem tart a nyilvános szerepléstől, nincs önbizalomhiánya, egyszerűen szívesebben dolgozik a kulisszák mögött. Itt viszont jól jön egy hangosabb siker, ami új felkéréseket hoz a nemzetközi piacon
Egy ilyen siker sok sajtómegjelenéssel jár, és meghívásokkal újabb songwriting campekbe. Szerzőként ismertebbé vált a nevem, jönnek az üzenetek, amikre vártam. Eddig is sokat dolgoztam külföldön, főleg campeken keresztül, a kiadóm is külföldi, és ez meggyorsítja a folyamatot – sorolja a nemzetközi siker hasznos következményeit.
Négy estén át Kurtág Györgyöt ünnepli a Budapest Music Center a zeneszerző 95. születésnapja alkalmából. A Kurtág 95 című fesztivál koncertjei csak online lesznek elérhetők, viszont bárki ingyenesen megtekintheti a BMC, a Zeneakadémia és a Müpa weboldalain 2021. február 18–21. között.
A BMC az eseményről közleményt is kiadott, amelyben az áll, hogy a kétszeres Kossuth-díjas Kurtágot
korunk legnagyobb kortárs zeneszerzői között tartják számon, aki félreismerhetetlen tömörségű remekműveiben alig néhány hanggal képes megragadni a végtelent.
A BMC Recordsúj lemezmegjelenéssel, a szerző egyik legjelentősebb művének, aBornemisza Péter mondásainak új felvételévelis köszönti a 95 éves Kurtág Györgyöt.
Vadonatúj hangszerelést kapott Császár Előd 1996-os szerelmes dala, a Tiltott szerelem. A zeneszerző és énekes Nikával és Lotfi Begivel azt reméli, hogy az új hangzású dal illeszkedik a kor, valamint a Valentin-nap elvárásaihoz.
Már amennyire a Bálint-nap illeszthető a Valentin-naphoz.
Vagyis a dal régi-új, ám Császár Előd ezúttal nem Eördögh Alexa oldalán énekel, hanem Veres Mónikával, vagyis Nikával. Az összehasonlítás kedvéért azért beidézzük az eredeti verziót is, és még szavazni is lehet arról, hogy a dal XX. századi vagy 2021-es verziója jut közelebb a szívekhez.
Bittner Dániel dalszerző-énekes köré szerveződött. Tagjai: Tóth Olivér dobos,
Kis Tibor Sztivi gitáros, Horváth Gábor basszusgitáros.A szerelmi bánat, a féltékenység és az internetes zaklatás keserédes hármasát dolgozza fel a BittnerSweet zenekar új klipjében, amelyben Kuna Kata színésznő és Pásztor Máté színész is főszerepet kap.
Az Új Barátod című daluk itt, az Indexen látható és hallható először.
A dal témája a bénító féltékenység, amelyet akkor érzünk, ha volt kedvesünket egy másik ember oldalán látjuk. A klip viszont rámutat egy nagyon komoly, egyáltalán nem ritka jelenségre: a netes sztalkerkedésre is.
Mert vajon meddig és hová követhetjük a másikat; hol húzódik az intimitás, a magánélet határa? A választ pedig sokkal könnyebben megadhatjuk, mint gondolnánk.
Bittner Dániel a zenekar dalszerző-énekese mindent elmond a dalról, valamint arról is, miért veszélyes az internetes zaklatás.
Harminc éve, 1991. február 4-én jelent meg a Queen tizennegyedik stúdióalbuma, az Innuendo, borítóján Grandville 1844-es Univerzumok zsonglőrje című képével. A rajzon bolygókkal labdázó bohócot látunk, de az égitestek bizonyos fénytörésben akár hanglemezek is lehetnének.
Miért is ne?
Gondos kezek utólag a képre komponáltak egy banánt is, aminek közismerten erős a popkulturális húzása, gondoljunk csak a Velvet Underground és Nico 1967-es banános borítójára. De maga a Queen is utal a banánra az I’m Going Slightly Mad című dal klipjében, Mercurynak banánfürt került a fejére.
Mi a mittelalterrock receptje? Vedd a nem túl dallamos német nyelvet, adj hozzá egy jó nagy adag feszes tempójú rockzenét, és ízesítsd középkori hangszerekkel gazdagon.
Lássuk be, a német nyelv nem dallamosságáról híres. A német Julio Iglesias, Reinhard Mey slágerei, a lágy dallamok által kísért mássalhangzó-torlódások miatt néha inkább hangzanak valamilyen ógermán átoknak, mint sanzonnak.
Azonban vannak zenei stílusok, amikhez kitűnően passzol a pattogó hangokból álló német szöveg. Elég csak a Kraftwerkre, a Rammsteinre vagy Laibachra gondolni.
A YouTube-ra írt megjegyzések alapján egy relatív új, német stílus ejti ámulatba a nemzetközi hallgatóságot: ez pedig a mittelalterrock, azaz a középkori rock igen gazdag és színvonalas felhozatala.
A folk-metál egyik vonulatának tekinthető stílust szinte kizárólag német nyelvterületen, elsősorban Németországban művelik. Jellemzője a klasszikus rockhangszereken túl vonósok, és olyan egzotikus hangszerek használata, mint a skót duda, a tekerőlant, és különböző fuvolák, furulyák. A pogányrock vonulattal ellentétben nem a kereszténység előtti időkről énekelnek, hanem közép és kora újkori témákat dolgoznak fel.
Fél óránál másfél perccel hosszabb koncertfilmet forgatott a Kerekes. A felvétel érdekessége, hogy a zenekar nem szokványos helyszínt választott: az egri Török Fürdőt.
A Bakui Magyar Nagykövetség keresett meg minket, hogy az elmaradt kaukázusi turnénk helyett nagyon örülnének egy türk tematikájú koncertfilmnek. Ekkor kezdtük meg a tárgyalásokat az egri Török Fürdővel, akik végig nagyon pozitívak és segítőkészek voltak: a zenekari próbákat például a leengedett medencében zárás után tartottuk
– derül ki a zenekar tájékoztatójából, amelyből azt is meg lehet tudni, hogy a mintegy 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt aranykupola alatti öt másodperces visszhang miatt teljesen más zenei gondolkodásra volt szükség ahhoz, hogy a felvétel elkészüljön, s hogy megszólaljanak az áthangszerelt saját számok, illetve a belső-ázsiai, kaukázusi és török dallamok.
Mára számos magyar hifimanufaktúra nemzetközi hírnévre tett szert
– mondja az Indexnek Őry Gedeon, a hazai hifis közösség egyik központi alakja. A youtuber két éve indította el csatornáját, mára több mint tizenötezer követője van. A minőségi zenehallgatást népszerűsítő videóiban audiofil termékeket tesztel, melyek között egyre több hazai, high-end termék is van. Őry Gedeonnal a közösség hóbortjai mellett arról is beszélgettünk, van-e értelme technót hallgatni otthon, méregdrága audiorendszeren.
Nagy hype van az otthoni zenehallgatás, a hifizés körül. Ez tartós jelenség, vagy csak pillanatnyi fellángolás?
Hullámzó a trend. Amikor hét évvel ezelőtt elkezdtem komolyabban hifizéssel foglalkozni, drágább szetteket sokkal kevesebben kerestek. Akkoriban robbant be a Bluetooth-technológia, mindenki vezeték nélküli hangsugárzókat vásárolt. Négy-öt éve a klasszikus hifizés nemcsak itthon, de világszinten is kikopott. A trend még a nagy gyártók készletében is meglátszott, hirtelen ugyanis mindenki házi mozit akart otthon. Most, az elmúlt két évben, jött az újabb fordulat. A házi mozi visszaszorult, és durván jön vissza a klasszikus hifis zenehallgatás.
Az Index nemrég bemutatta Szabó Zoltán Bendegúzt, azt a 14 éves magyar fiút, aki hobbiból filmeket és videoklipeket készít, amikkel sorra nyeri a díjakat, nem csak itthon, az egész világon.
A fiú azóta gőzerővel készül a XV. Országos Gitárversenyre is,
mostanában ugyanis a zene tölti ki szabadidejének nagy részét. Egyik kedvenc zenekara a Whitesnake, amit a Deep Purple egykori énekese, David Coverdale alapított.
Nem köztudomású tény, hogy szinte napra egyidős Nagy Feró, a nemzet csótánya és Kabir Bedi, a maláj tigris. Orbán Viktor kedvenc punkrockere január 14-én ünnepelte 75. születésnapját, tehát egy nappal öregebb, mint Sandokan megformálója. A jóképű malájról, aki amúgy indiai, annak idején a Neoton Família énekelt, a babos kendőt jelképpé emelő veterán lázadó születésnapját viszont egy egész feldolgozásalbummal ünnepelték meg zenésztársai. A tisztelgő lemezhez Ákos egy 1978-as Beatrice-dallal járult hozzá.
A farpofák között meggyújtott tűzijáték káros az egészségre, viszont az eurovíziós punk-rock ellenállóbbá teheti a szervezetünket. Oké, de miért énekli akkor az egykor a petárdákkal és a heroinnal is meghitt viszonyt ápoló, mára már teljesen tiszta ex-Turbonegro-énekes, Hank von Hell a második, Dead című szólólemezén, hogy I’m Already Dead…
James Bondra még várni kell, pontosabban a 25. Bond-filmre, melynek címe No Time To Die, ám egy magyar reklámfilmben addig is megidézik a brit 007-es ügynökfilmek zenei hangulatát.
Harmat Szabolcs és Szabó Ágnes Leave the Dark címmel írt egy dalt, Erdőhegyi Brigitta énekli, és ez akár egy Leave the Dark című James Bond-film zenéje is lehetne, de ilyen még nincs. Hangzásvilágában azonban tökéletesen passzol a titkosügynök-saga zenei világához.
Hé, kalóz!
A Pet Kupa meghangszereli a jótékony nyári tiszai szemétszedések alkalmával megírott dalait. Az első nóta már el is készült, hála Vastag Gábor zenésznek.
A Pet kupások immáron nyolc éve gyűjtik lelkesen a tiszai szemet.
Az egész nyári szemétgyűjtő verseny teljesen civil vonalról indult. Természetfilmesek találkoztak munkájuk során azzal a jelenséggel, hogy milyen megdöbbentően szennyezettek a tiszai árterek.
Tizenegyedik alkalommal kérte Mark David Chapman, John Lennon egykori Beatles-tag gyilkosa a feltételes szabadságra bocsátását, de ismét megtagadták tőle – közölte a fegyház szerdán.
A férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman kérte, hogy dedikáljon neki egy albumot, ezután lőtt.
Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és leghamarabb húsz év után kérhette a feltételes szabadságra bocsátását.
A férfi a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik. Augusztus 19-én hallgatta ki a kérelmét elbíráló bizottság. Legközelebb két év múlva kérheti ismét a feltételes szabadságra bocsátást.
(MTI)
Az idei fesztiválszezont szinte teljesen lenullázta a koronavírus. A kormány július végén jelentette be, hogy az 500 főnél nagyobb zenés rendezvényekre vonatkozó tiltás augusztus 15. után is érvényben marad. A nagyobb fesztiválokat ezután végérvényesen le kellett mondani, így ezen a nyáron végül majdnem minden olyan esemény elmaradt, ami általában a magyar fesztiválszezont jelenti: nem volt Sziget, Fishing on Orfű, Kolorádó, Bánkitó, Efott, Volt, Campus, SZIN, Strand, Jazzpiknik és még sorolhatnánk. Másokat, mint az Ördögkatlant, a Művészetek Völgyét vagy a Fezent az eredeti formától eltérően, de valahogy megtartanak, viszont
EREDETI IDŐPONTJÁBAN ÉS FORMÁJÁBAN A JELENTŐSEBB FESZTIVÁLOK KÖZÜL SZINTE CSAK A FEKETE ZAJt sikerült megrendezni.
Ellátogattunk mi is az idei csonka nyár szinte egyetlen fesztiváljára. Hogyan változtatja meg a zenés rendezvényeket a járványhelyzet? Érezhető egyáltalán, hogy a nagyvilágban pandémia tombol? Milyen a Fekete Zaj, ha a békeidőben inkább kisfesztiválnak számító esemény az egyetlen lehetőség kiereszteni a gőzt?
Pár fontos hír: van egy kis para a szívemmel. Egy kórházazós és vizsgálatokat elvégzős hetet követően úgy néz ki, megmaradok és felépülök, viszont ez nem megy máról holnapra
– kezdte hétfői Facebook-posztját Krúbi. A magyar rapper arról számolt be, hogy egészségügyi problémái miatt idén mellőzi a koncertezést, hogy jövőre újra teljes erővel vissza tudjon térni a színpadra.
A Kaposvári Járási Ügyészség műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntette miatt emelt vádat egy 27 éves mikei férfi ellen, ugyanis amikor 2020 áprilisában a Mike község önkormányzatának tulajdonában lévő és műemléki védettség alá tartozó Somssich mauzóleumnál forgatta a videoklipjét, több tízezer forintos kár keletkezett az épületben.
A filmezés során a férfi az épület ajtaját nagy lendülettel belökte, üres sörös üveget vágott többször is a falhoz, illetve abba olyan erővel rúgott bele, hogy egy részen lehullott a vakolat és 80.000 Ft kár keletkezett. A vádlott rongálását kamerával is rögzítették, majd a klip részeként egy internetes videómegosztó oldalon tették elérhetővé, ami alapján végül büntetőeljárás indult
– áll a hivatalos közleményben. Hozzátették, az ügyészség azt indítványozta, hogy bocsássák próbára.
A mauzóleumot 1867-ben építette gróf Sommsich Imre húszévesen elhunyt fia, Pongrác emlékére a helyi tó partjára, az épület jelenleg meglehetősen rossz állapotban van.
64 éves korában meghalt Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa. A hírt a zenekar jelentette be az Instagramján.
Tegnap kezdődött meg az a négynapos koncertsorozat, melynek keretén belül nyolc hazai zenekar lép fel kettesével a debreceni Nagyerdei Stadionban. És hogy erről miért muszáj írni? Mert mióta a COVID-19 nevű kórság rászabadult a világra, itthon ez az első olyan koncertsorozat, amit szabadtéren, 500 főnél nagyobb közönség előtt, bazinagy színpadon rendeztek.
"Az idei év legnagyobb hazai koncertélményeként" aposztrofált sorozat eseményeit augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én rendezik, a tegnapi nyitónapon a Follow The Flow melegítette a népet, majd Majka és Curtis mozgatta meg őket, már amennyire ülve lehet ilyesmit csinálni ugye, hiszen a hatályos rendezvénytartási szabályoknak megfelelően a bulikon állóhely nem volt, a küzdőtérre nem adtak el jegyet. Aki pedig a nézőtéren felállt, arra rászóltak, hogy legyen szíves ésszel félni, és üljön le, mert a rendezés feltétele az ültetett közönség.
Október harmincadikán lesz 18 éve, hogy a legendás rapformáció egyik tagját, Jam Master Jayt (Jason Mizellt) megölték, és most pont kerülhet az ügy végére, ugyanis bíróság elé kerül az a két férfi, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak.
A zenészt queensi lemezstúdiójában, videójátékozás közben lőtte le két álarcos férfi. Az ügyész szerint az elkövetők az ismerősei voltak, indítékuk a drogkereskedelemmel kapcsolatos. A két gyanúsított egyikét, a 36 éves Karl Jordant vasárnap tartóztatták le, bűntársa, az 56 éves Ronald Washington börtönbüntetését tölti, hivatalosan jövő héten vádolják meg, írja az MTI.
A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a Mizell halála előtti hónapokban nagyjából tíz kilogramm kokaint vásárolt és azzal fenyegette meg a gyanúsítottakat, hogy nem kaphatnak a haszonból.
A New York-i Queens hiphoptriója az 1980-as években tett szert világhírre, ők voltak a műfaj első együttese, amely a Billboard sikerlistáin is csúcsra ért. Az 1984-es Rock Box volt az első tisztán rapszám, amit az MTV lejátszott. Mizell halála után a rajta kívül Joseph "Run" Simmonsból és Darryl "DMC" McDanielből álló csapat feloszlott.
A Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat, amely szerint szeptembertől a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. helyett a Petőfi Irodalmi Múzeum működteti a Cseh Tamás Archívumot, illetve ami szerint Demeter Szilárd vezette intézményé lesz egy balatonfüredi ingatlan is, ami eddig a MANK tulajdonában volt.
80,5 millió forintnyi bevétele származott tavaly a Szigetnek a fesztiválkártyákon maradt összegekből, írja pénteki cikkében a Világgazdaság a társaság 2019-es pénzügyi beszámolója nyomán.
A kártyákon hagyott feltöltések ugyan az elmúlt években folyamatosan csökkentek – 2017-ben 261 millió, 2018-ban pedig 104 millió forint maradt a kártyákon –, de még a 80 milliós összeg is jelentős.
Alkalmazkodva a körülményekhez, augusztus 19-én, 20-án, 21-én és 22-én, azaz négy estén át, nyolc kiemelt koncert várja majd a debreceni Nagyerdei Stadionba látogató közönséget. Az előírásoknak megfelelően a legszigorúbb biztonsági feltételek mellett, ülve lehet majd bulizni a következő előadók koncertjein:
A koronavírus járvány miatt több alkalommal is jelentősen átszerveződött a hazai programkínálat, ebből jelenleg a debreceni rendezvénysorozat az első és egyetlen, amely a fesztiválok helyett alternatívát kínál. A változásokat a nyári fesztiválszezon elmaradása hívta életre, a szervezők a múlt heti szigorítások után jelentették be, hogy így szeretnének zenei élményt adni a debreceni közönségnek és pótolni a nagyszínpadok hiányát.
Kiderült, hogy a már korábban bejelentett Esti Kornél mellett mely magyar zenekarok adhatnak raktárkoncerteket a közeljövőben. A 13 hazai fesztivál idei tervezett fellépőlistája alapján összeállt százas listát a koronavírus-járvány miatt lehetetlen helyzetbe került könnyűzenei szektor megsegítésével megbízott Lobenwein Norbert (VOLT Fesztivál, Akvárium, Strand Fesztivál főszervező; a Music Hungary alelnöke) közölte az Indexszel.
Az elmúlt napokban már majdnem mindenkivel egyeztettünk a tervezett fellépők közül. A 100-as listáról eddig 90-en mondtak igent a felkérésre. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak
– mondta.
Koronavírus okozta tüdőbetegségben 83 évesen, egy Palm Srings-i kórházban elhunyt Trini Lopez amerikai énekes és gitáros, a latin rock and roll sztárja, olyan hatvanas évekbeli kultikus slágerek előadója, mint a Lemon Tree, a La Bamba és az If I Had a Hammer, írja az MTI.
40-50 helyett százra emelték azoknak a fesztiválzenekaroknak a listáját, amelyek részesülhetnek a kormány 5,3 milliárd forintos segélycsomagjából, miután bejelentették, hogy augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 fősnél nagyobb rendezvények megtartását, azaz elmarad minden fesztivál a nyáron. A listáról Lobenwein Norbert árult el pár részletet a Facebook-oldalán.