Hollay-Horváth Zsombor és Álmosdi Flóra küldött nekünk videót a portugál főváros bulijáról.
„Ez egy szomorú nap, sok portugál van Franciaországban, sokáig fogjuk ezt visszahallani. De végre van megint csapatunk. Csak csapatként tudsz tornát nyerni, tökéletes példa erre, hogy Ronaldo lement, Portugália pedig nyert. Olyasmi volt, hogy: Na, csináljuk meg érte." – írta Thierry Henry a BBC-nek.
Ezzel a főcímmel zárta közvetítését a legnagyobb francia sportlap, a L'Equipe a vesztes döntő után.
A Guardian szerint Wenger nyitott arra, hogy az angol válogatott szövetségi kapitánya legyen, de csak akkor, ha lejár a szerződése az Arsenallal. Ez pedig 2017-ben lesz.
„Irányítanám Angliát? Miért ne? Soha nem zárnám ki, de boldog vagyok, és a klubfutballra koncentrálok. Van még egy évem az Arsenálnál, régóta velük vagyok. Mindig tiszteltem a szerződésemet, és továbbra is így teszek. De hogy mit csinálok azután? Őszintén szólva, nem tudom."
Be kellett zárni az Eiffel-torony közelében lévő szurkolói zónát, mert teljesen megtelt. A rendőrség jelentése szerint több mint 90 ezer ember tartózkodik ott. A Bild információi szerint Lyonban és más városokban telt ház van a zónákban.
MOTHS have invaded the pitch at the Stade de France prior to kickoff of the @UEFAEURO final! pic.twitter.com/YXENLArx1F
— Eleven Sports SG (@ElevenSportsSG) 2016. július 10.
A német Expressben volt kíméletlenül őszinte Michael Ballack, aki szerint Schweinsteigernek már nem szabad benne lenni az oroszországi világbajnokságra készülő, címvédő német csapatban.
A SkySports szerint megvan az egyezség a klubok között, sőt, megállapodtak a játékossal is, aki öt évre fog aláírni, szezononként 25 millió euróért.
Az angolok 100 milliót tesznek le, plusz 23 millió a mindenféle bónuszokból jön össze. Így elméletileg nem veszi át Gareth Bale-től a világ legdrágább játékosa címet, csak ő is az lesz. Idővel, ha a bónuszok bejönnek, beelőzheti a walesit, akit a Real Madrid vett meg a Tottenhamtől három éve.
A United bombaüzletet csinál: 2012-ben Pogbát alig egymillió euróért adták el a Juventusnak.
Matthias Sammer 2012-ben érkezett a Bayern Münchenhez, egy év múlva egy tökéletes szezonja volt, hiszen mindent megnyertek Heynckesszel, a BL-t is.
Guardiolával ezt nem sikerült megismételni egyetlen más szezonban sem.
Sammernek azonban a legsúlyosabb problémát a 37 millió euróért megvásárolt Mario Götze okozta. Lehet úgy fogalmazni, nem jött be az igazolás.
Egy gyanús csomagot találtak a hotel előtt, ahol egyelőre még ott tartózkodik a francia válogatott. A Sky Sports helyszíni tudósítója szerint a csomag méterekre volt csak a már ott parkoló csapatbusztól.
A robbantás helyi idő szerint 17.38-kor volt.
Bomb squad officer walked up to bag. Laid a cable back to his van then blew up the bag pic.twitter.com/NtzVVPEsHj
— Kaveh Solhekol (@SkyKaveh) July 10, 2016
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta, hogy a politikai szereplők közül kik lesznek ott a Saint Denis-ben, az Eb-döntőn.
Orbán Viktor 1998-ban is ott volt már a stadion legutóbbi nagy döntőjén, akkor világbajnoki címet szereztek a franciák, és 3-0-ra verték a brazilokat.
Orbán természetesen most is ott lesz, Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke ott van a közelében.
A dél-afrikai Jacob Zuma lesz az egyetlen vezető, aki nem a földrészről érkezik.
Túlsúlyban persze a francia és portugál állami vezetők vannak.
A FIFA nemrégiben megválasztott elnöke, a svájci Gianni Infantino sem hagyta ki a finálét.
Így teltek Antoine Griezmann napjai. Remek videó.
A kezdőrúgás előtt 5 órával osztották meg.
5 hours until the #Euro2016 final
— ESPN FC (@ESPNFC) July 10, 2016
*#PORFRA pic.twitter.com/CnaLH8npej
A SkySports szerint igen, bár nyilván az angol hazafiságuk is ezt mondatja velük, mert a Real mellett a Manchester United akarja legjobban a francia sztárt.
Náksi Soho Party Attila csodásakat mondott az Indexvideósoknak a Balaton Soundon, és persze, szóba került Az éjjel soha nem ért véget, ami az Európa-bajnokságon a magyar szurkolók kvázi hivatalos dalává vált.
Náksi egyrészt nagyon szimpatikusan teszi helyre ezt az egész őrületet, másrészt az egész beszélgetés érdekes a 90-es évekről, és a jelenről.
Valaki az autópályán kapta le, ahogy Párizs felé tart.
Je suis passé dans le futur je crois *** #PORFRA #EURO2016 pic.twitter.com/b10xJ9EQuC
— Hugo Legrand (@HugoLgrnd) July 10, 2016
Carlo Ancelotti szerint egyik edzőnek sem szabad túlbonyolítania a felkészülést, írja a Goal.com/hu.
– Egy valamit el kell fogadnunk edzőként: mindent képesek vagyunk befolyásolni, kivéve a végeredményt.
– A portugálok egy nappal tovább pihenhetnek, de ez semmit nem jelent ahhoz a munkához képest, amit a pályán végezhetünk.
– Ilyenkor már nincs idő nagy intenzitású edzésekre, az ellenfélből való komoly felkészülésre. Csak pihenni kell, fejben kitisztulni életünk legnagyobb meccse előtt.
– Már nincs értelme apró részleteket a játékosaink fejébe verni arról, milyenek az ellenfeleik. Miért? Mert fáradtak, fájdalmaik vannak, s 90 perc választja el őket attól, hogy nagyok legyenek.
Kocsis Gergő bekerült abba a 30-as merítésbe, akikből aztán az Eb 23-as keretét kiválogatta Bernd Storck szövetségi kapitány. A Puskás Akadémiáról a Dunaszerdahelybe szerződött Kocsisra a jövőben számít majd a német szakember, de most a Goal.com/hu szerint megsérült. A csapat utolsó felkészülési mérkőzésén Kocsis keresztszalag-szakadást szenvedett, ami hat hónapos kihagyással jár. Ezt írta a közösségi médiában:
Azon leszek minden percben, hogy mihamarabb pályán lehessek és tudjak segíteni a csapatnak, és hogy még jobb állapotban térjek vissza, mint amilyenben a sérülésem előtt voltam!
Kocsis miatt Storck be is szólt annak idején a Puskás Akadémiának, amely lepattintotta a kapitányt, és visszaszólt neki. Csányi Sándornak kellett végül helyre tennie a közpénzből a legnagyobb pénzeket szakító klubot.
Az angol klubok igazán nem foglalkoznak a Brexittel, hatalmas költekezést indítottak meg a nyári átigazolási szezonban, tíz nap alatt 440 millió eurónál járnak (135 milliárd forint), és hol van még a vége?! Ők eddig:
És legyenek itt azok is, akikért eddig őrült összegeket fizettek ki ez idő alatt:
Jamie Vardy az angol bajnok és a válogatott csatára májusban tartotta az esküvőjét, felesége a 34 éves Becky Vardy. Az esküvőn sem a férfi sem a nő szülei nem vettek részt, most kiderült, hogy a nő esetében ennek mi volt az oka. A Sun írta meg, hogy háromgyerekes Beckyt tiniként három éven keresztül szexuálisan zaklatta a család egyik barátja. Először 13 évesen támadta le a férfi, aztán gyakorlatilag hetente járt vissza, hogy megismételje a rémségeit.
Az asszony aztán nem hitt a saját gyerekének, ezért megromlott köztük a kapcsolat és már nincsenek beszélő viszonyban.
Nem kezdődött jól Hulk kínai karrierje. A játékos első meccsén a ö. percben már gólt szerzett a Sanghai SIPG csapatában, de a 21. percben le kellett cserélni. Az pontosan nem lehet tudni mi történt, egy labdaátvétel után feküdt le a fűre, hordágyon kellett levinni.
James Tomkins és Andros Towsend után Christian Bentekét is megszerezte a Crystal Palace. A Sunday Mirror cikke alapján a Bentekéről a jövő héten írják alá a szerződést a felek.
A 75 éves egykori futballista szombaton este, Sao Paulóban egy kis szertartás keretében elvette barátnőjét, Marcia Cibele Aokit, akivel két éve már majdnem megesküdtek, de akkor Pelének egészségügyi problémái miatt le kellett fújni az esküvőt a most 50 éves nővel.
A tekintélyes spanyol sportnapilap mai számának a címlapján az Eb-döntő két résztvevőjének üzent ezzel a szöveggel:
Kedves szomszédok! Rátok bízzuk a kupát, de 2020-ban visszatérünk!
A lengyel lapok szerint távozhat a Wisla Kraków-ból Guzmics Richárd. A hírek szerint Gulácsi Péter csapattársa lehet a Bundesligába idén feljutó Red Bull Leipzignél.
A 37 éves Sztilian Petrovnál 4 évvel ezelőtt diagnosztizáltak leukémiát. 14 hónappal később hivatalosan is bejelentette visszavonulását és az életében egy új meccs kezdődött, a küzdelem a halállal. Az Aston Villa bolgár sztárjátékosa sikerrel vívta meg ezt is, és tegnap, a Grazer AK elleni felkészülési meccsen visszatért, a második félidőben lépett pályára. Bravó, Petrov!
Tajti Mátyás elhagyja a Barcelona akadémiáját, és hároméves szerződést kötött az élvonalban tavaly kiválóan szereplő Malaga csapatával. Tajti a Barcelona B csapatában és az ifjúsági Bajnokok Ligájában is szerepelt.
Közben Tajti kérdésünkre megerősítette a hírt, miszerint valóban aláírt az előző bajnokságban nyolcadik helyen végzett csapathoz.
Az Eb egyik legkülönösebb története volt: Hány éves a valóságban Renato Sanches?
Talán már az sem emlékszik rá, aki a portugálok 19 éves játékosáról elkezdte azt terjeszteni, hogy nem is 19, hanem 24 éves, hogy miért tette. Főleg, hogy nem is számít, de arra pont jó volt, hogy el lehessen sütni számos sztereotípiát, és hogy bárki bele tudja törölni a lábát a neki nem tetsző futballistába. Aztán kijött egy hat évvel ezelőtti videó, amin jé, tényleg úgy néz ki, mint bármelyik másik 13 éves fiatal fiú, most viszont itt a döntő bizonyíték is: a kórházi születési jegyzőkönyv: