Nagyon nehéz volt önt megtalálni. Az interneten a 2000-es évek elejéről még találtam néhány hírt, pár bírósági tárgyalásról szóló beszámolót, aztán teljesen eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Az MLSZ-nél is próbáltam keresni, de sehol nem sikerült kapcsolatot találnom önhöz. Tartja-e még egyáltalán bárkivel a kapcsolatot a régiek közül?

Nem. Igazság szerint vagy én szakítottam meg, vagy velem szakították meg. Gyakorlatilag senkivel nincs kapcsolatom.

És a Soroksárnál?

A Soroksárnál még akkor megszűnt, amikor az MLSZ elnöke lettem, az akkori szabály szerint összeférhetetlen lett volna, ha Soroksáron továbbra is elnökként tevékenykedem.

Személyes kapcsolatot sem tart senkivel?

Abszolút nem. Senkivel. 

Mit csinált az elmúlt 15 évben?

Amivel ön is kezdte, hogy a bírósági tárgyalásokat követően semmit sem tudni rólam, az gyakorlatilag több mint hét éven keresztül tartott. Bűncselekmény hiányában minden vádpont alól felmentettek.

Nagyon nehéz időszak volt. Próbáltam a gazdaságomat rendbe tenni, ami nem sikerült. Hosszú volt az az időszak, amíg besározták a nevemet. Magyarországon mindent felszámoltam, semmilyen tevékenységet nem folytatok, még van pár évem a nyugdíjig. Igaz, még csak 62 éves vagyok.

De nem várom a nyugdíjat, és nem is ez jár a fejemben. Sokat gondolkodom, hogy valamit el kellene kezdeni. Mondhatom, hogy ennyi év után megnyugodtak a kedélyek, és békében hagynának, de nem vagyok benne teljesen biztos.

Akkor hogy telnek a napjai? Azon gondolkodik, hogy mivel kellene foglalkoznia?

Hát, azért nem csak azon, mert volt, amikor felkértek szakértőnek, vagy céget vezettem. Most négy hónapja nem dolgozom.

Mit csinál? Amit régebben is, vállalkozik?

Nem. Acélszerkezetekkel, vassal foglalkozom, és ha érkezett felkérés, ezt csináltam különböző szinteken.

Sporttal már nem foglalkozik?

A sporttal semmilyen kapcsolatom sincs. Hat gyermekem van, három fiú és három lány. A legkisebbik fiam 14 éves, most járta ki a 8. osztályt, és mivel elsős korától kezdődően kitűnő tanuló, csak ötösöket, dicsérteket kapott, úgy gondoltam, mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenlegi elnökének, Csányi úrnak van egy alapítványa, úgymond megpróbálom megkérdezni tőle, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha netán nem tudom biztosítani azt a gyereknek, amit szeretnék. Hátha ezen az alapítványon keresztül sikerül.

Aztán több hónapos próbálkozást követően abbahagytam, mert vele személyesen soha nem beszéltem. Kaptam egy rakás ígéretet hogy visszahív, aztán nem hívtak vissza. Úgyhogy úgy voltam vele, nem próbálkozom tovább.

A többiek nem sportolnak?

A lányaim közül volt, aki kézilabdázott, de labdarúgással... Én beszéltem le róla őket, hogy ne foglalkozzanak ezzel. A legkisebbik fiam a Csepelben védett, egészen az iskola megkezdéséig. Most akarja eldönteni, belefér-e az idejébe, hogy normálisan tanuljon és sportoljon. Ez az ő elhatározása. Én megpróbáltam befolyásolni, hogy ép testben van az ép lélek, de vannak olyan napok, amikor reggel 7-től este 7 óráig órájuk van. Bírja, nagyon határozott céljai vannak. Amúgy nagyon jó kapus.

Itt is lett volna egy próbálkozásom. Király Gábor anno még az osztrák–magyar mérkőzésen védett először a válogatottban, gondoltam, megkérdezem tőle, mivel több mint húsz évet eltöltött magas szinten ebben a sportágban, hogy lát-e fantáziát a gyerekben. Körülbelül 18-szor telefonáltam. 18-szor nem vették fel a telefont, úgyhogy itt is abbahagytam.

Király Gáborra még visszatérünk. Tévén legalább követi a magyar futballt?

Természetesen. Nem tudok vele mit kezdeni, persze hogy követem. Naprakész vagyok abból, amit az újságokból el lehet olvasni. Sajnos nagyon egyoldalú a megközelítés. Sokszor szoktam mondani: lehet, hogy nem egy mérkőzést néztünk. Ez főleg a válogatottra vonatkozik.

Az Európa-bajnokságon való részvétel nagyon szép dolog volt, nagyon örülök neki. Ez egyrészt Dárdai munkájának volt köszönhető, másrészt pedig azoknak a játékosoknak, akiknek ez volt életük utolsó lehetősége. Ők megmutatták, hogy többre is képesek lehetnénk. Persze szerencse is kellett hozzá.

És ha egy picikét gondolkodunk, talán tovább is tudtunk volna jutni. Nem biztos, hogy nekünk abból a csoportból az első helyen kellett volna továbbmennünk. Itt egy kicsivel több kellett volna, mint amit a labdarúgók akartak. Persze nem szép dolog azt mondani, hogy figyeljetek, ne nyerjétek meg a csoportotokat, de a realitások alapján én nem lettem volna csoportelső, mert így szinte lehetetlen feladattá vált továbbjutni a nyolcaddöntőből.

Ezek szerint szakmai szemmel is nézi, nem csak élvezi?

Az túlzás, hogy szakmai szemmel, mert én nem mondom, hogy szakember vagyok. Soha nem is mondtam. Az, hogy az MLSZ elnöke voltam, nem jelenti, hogy szakember is.

Az úszószövetség elnöke mondta, hogy nem neki kell tudnia úszni. Egyetértek. Bár ha most mondjuk Wladár Sanyi lesz az elnök, neki óriási a szakmai tapasztalata. Mondjuk azzal sem értek egyet, amit Laczkó mondott, hogy nem az elnöknek kell a gólt rúgni. Egy elnök irányítása alatt igenis gólokat kell rúgni. Persze nem ő rúgja önmaga, de hát azért vannak a szakemberek, akik naponta foglalkoznak a sportolókkal. Aki válogatott, ne a válogatottban tanulja meg, hogyan kell gólt rúgni.

Jó, kicsit akkor szakmázzunk, azért is, mert adja magát a párhuzam. Amikor ön 1998-ban elnök lett, elindult egy sikeresebb korszak, megvertük Ausztriát, aztán Iránt, és volt pár további győzelem. Aztán jött Portugália, amelytől itthon 3-1-re kikaptunk. Mint most, és még egy párhuzam, Svájcot, akikkel most egy vb-csoportban vagyunk, egy barátságos mérkőzésen legyőztük 2-0-ra.

Így van, igen.

Az egy erősebb válogatott volt, mint a mostani, vagy más okai lehettek?

Nagyon rossz ítéletet mondani. Nekem meggyőződésem, hogy Bicskei irányítása alatt egy nagyon jó összetételű társaság jött össze. Ha jól emlékszem, a Portugália elleni első hazai mérkőzésünk a Népstadionban volt. Ott éreztem először, hogy nekem itt jövőm már nincsen. Nem azért, mert kikaptunk, tévedés ne legyen. Minden mérkőzés előtt bementem a csapathoz, nem szakmázva, hanem megpróbáltam őket a magam módján felspannolni, hogy úgy menjenek ki, hogy „ide nékem, széttépem, bárki legyen is az”.

Az előtte lévő barátságos mérkőzések előtt mindig bementem az öltözőbe. Portugália ellen, mikor szeretettem volna bemenni az öltözőbe, nem tudtam. Nem engedtek be, engem mint a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét. Soha nem fogom elfelejteni, hogy az akkori kormányfő, a miniszterelnök úr,

aki jelenleg is kormányfő, volt benn a játékosoknál, és ő beszélt velük. Ennek köszönhetően én nem mehettem be hozzájuk,

mert az ő biztonsági emberei nem engedtek be.

Aztán a félidőben ugyanez történt. Úgyhogy én akkor már tudtam, hogy az én napjaim meg vannak számlálva.

Pedig fél éve volt elnök.

Én nem is voltam sokáig: 1998 februárjától 1999 februárjáig. Mondjuk azt követően még visszahelyeztek a posztomra. A megbízott sportminiszter úr kénytelen volt visszahelyezni. Teljesen más céljuk volt az én, pontosabban a felügyelőbizottság és az elnökség felfüggesztésével, de a nemzetközi nyomással nem bírtak. Nem tudták úgy lefordítani azokat a leveleket, hogy nekik legyen pozitív. Pedig az angol nyelv minden szépségét kihasználták, hogy ami fehér, az fekete, ami fekete, az fehér legyen. Végül kénytelenek voltak visszahelyezni.

És az volt számomra a megdöbbentő, amikor vissza lettem helyezve, a Hold utcába kellett bemennem. Nem felejtem el.

Ott volt az Ifjúsági és Sportminisztérium.

Igen, ott volt a sportminisztérium, és egy fiatalember nyitott nekem ajtót, méghozzá Baróti Lajos unokája. Nagyon megdöbbentem. Azért, mert amikor még rendesen, hivatalosan elnökként működtem, kiírtunk egy pályázatot, amelyben meg lehetett pályázni az NB I.-es, pontosabban a professzionális nemzeti bajnokság csapatainak a beléptetőrendszert. És hozzám a Berzi Sándor még akkor úgy jött, hogy Baróti Lajos unokája is szeretné ezt megpályázni. Bejött hozzám két jól öltözött, öltönyös úriemberrel, és elmondták, hogy ők is szeretnék ezt megpályázni. Leraktak elém az asztalra tízmillió forintot, és azt mondták, hogy ők ezzel szeretnék segíteni a döntésemet. Mondtam nekik, hogy legyenek szívesek, vegyék fel ezt a pénzt az asztalomról, és nagyon szépen megkérem önöket, hogy hagyják el az irodámat.

És erre akkor döbbentem rá, amikor a Hold utcában kinyitotta nekem az irodaajtót. Hogy ennyire szemetek azért nem lehetnek. Ha akkor én egy picikét is felemeltem volna a kezem a tízmillió forint felé, bármilyen szempontból, lehet, hogy még mindig börtönben ülnék.

Akkor már Deutsch Tamás volt a miniszter?

Hogyne, akkor már sportminiszter volt.

Gyakorlatilag csapdába akarták csalni?

Igen, biztos vagyok ebben. Ott a Hold utcában az egész bandáról meglett a véleményem. Nem tudom őket másnak nevezni. Mert meggyőződésem, hogy velem azt akarták bebizonyítani,

nem érdemes szembeszállni velük. Ilyen-olyan módszerekkel elérik, hogy az ő gondolatuk érvényesüljön.

Azt követően láttam, hogy az összes többi sportágban, illetve állami vállalatnál senkinek nem kellett végigkínlódnia azt, amit én végigkínlódtam. Mindenki tudta, hogy sokkal jobban jár, ha befogja a száját, és eltűnik, mert nincs értelme.

Berzi Sándort is említette. Olyan, mintha ő egy fix pont lenne a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Nem tudom, hányadik elnököt szolgálja ki vezetőként. Mi lehet az ő titka?

A titka, hogy nagyon hajlékony. Mindig is a saját érdekeit nézte. Amikor kandidáltam elnöknek, megkeresett a VIII. kerületi irodámban, és azt mondta, hogy ő olyan, mint egy rossz lány, mindenkinek odakínálja magát, és aki nyer, amellé akar állni.

Ő akkor pont nem volt főtitkár, most sem az, jelenleg az MLSZ elnökhelyettese. Nagyon fontos pozícióban van. Biztosan kap jövedelmet a magyar labdarúgástól, és nem társadalmi munkában végzi. Ez akkor is komoly problémát okozott.

Az akkori sportminisztériumnak volt egy terve átalakítására, ehhez képest ma teljesen más szisztéma szerint működtetik a magyar futballt.

Amerikai szisztéma alapján akarták a magyar futballt felépíteni, ami kisebb létszámon alapult volna. Biztos nem szívesen hallgatják, de ha valaki húsz év alatt nem képes eredményeket elérni, hát...

12 év alatt tönkretették a magyar futball bázisát. Tizenkét csapat van, a Diósgyőr kivételével a csapatokat az ő érdekkörükbe tartozók vezetik, mondhatjuk a gazdaság területét, minisztériumi területeket a Mezőkövesdtől kezdve, satöbbi.

Mondhatjuk a Balmazújvárost, a Kisvárdát, a Ferencvárost is.

Kisvárdára stadiont építünk. Na most ez nagyon szép dolog, de pontosan azokon a területeken hozunk fel csapatokat, amik csak úgy maguktól kinőnek? Ők nyerik meg a bajnokságot. A Mészáros-féle csapatról nem is beszélek.

Sokat beszélnek, főleg a Nemzeti Sportnak a fő embere, a Szöllősi úr a Puskás-hagyaték védelméről és az Aranycsapatról. De egyszer már azt is leírhatnák, hogy amikor az angolok kaptak tőlünk egy hatost, náluk addig a percig ugyanilyen akadémiák voltak, mint most nálunk vannak. Ők akkor rájöttek, hogy nem szabad a  gyerekeket kivenni a szülői közösségből, a barátaik közül, hanem ott kell hagyni a tehetségeket, ahol vannak, hogy minél több gyereket vonzzanak maguk után. Ugyanis ha egy csapatban valakinek labdája van, ő csapattag lehet az utcán, aki meg jól tud játszani, azután mennek a többiek.

És akit egy fél éve felfedeztünk, egy év múlva egy másik tehetség is lesz mellette. 16 éves korig óriásit tudnak változni, aki ügyetlen volt 7-10 évesen, 15-16 évesen már nagyon ügyes gyerek lehet belőle. De lehet fordítva is.

Ebben a mostani rendszerben az ilyen gyerekeket elveszíthetjük?

Igen, elveszíthetjük. Amikor én elnök voltam, tudom, haragszanak rám, de volt három-négy edző, akit utánpótlásszinteken leváltottunk, és lett helyettük egy vezető, akinek fel kellett mérnie az összes területet, mindenhova el kellett mennie az országban. Azóta őt is elküldték a magyar labdarúgásból. Egy volt válogatott futballista.

Ki volt az?

Van, hogy szándékosan nem mondok neveket, mert szegény még ezek után is meginná a levét, mert ugyanúgy bánnak a sportágban a hozzám közel álló emberekkel, mint ahogy az üzleti életemben bántak.

Mondok egy élő példát. Aki most a munkásruháinkat mossa, elmentek hozzá, célvizsgálattal, a kinyújtott kezük, aki annak idején az APEH volt, és megvizsgálták, hogy több mosószert használt fel, mint amit kellett volna. Megbüntették több százezer forintra. Na most ezek után szerencsétlen nem merte tovább a munkásruháinkat mosni. Ezek nem változtak meg.

Hozzá szeretném tenni, hogy nagyon sok jót is csinálnak. Csak nincs egyensúlyban a mérleg. A sport területére visszatérve, nem jó, hogy ilyen szégyenteljes dogok történnek, mint a különböző sportágakban.

Arra gondol, hogy az összes szövetség élén változások történtek?

Mindenhova a saját embereiket ültették, mindenkit eltakarítottak, egyedül Baráth Etele volt, aki nem várta meg, hogy kivégezzék, hanem magától lépett hátra. Gyárfásra azt tudom mondani, hogy a Magyar Úszó Szövetség elnökeként Magyarországra hozott nemzetközi produkciókat, óriásit profitált belőle az ország, valahol mégiscsak jól vezethette a szövetséget. Tamásnak megvolt az esze, amikor a Nap TV-t csinálta, vagy amikor a nemzetközi szövetségben pozíciókat szerzett. Az irányítása megmutatta, az úszótársadalom óriási dolgokra képes, bár szerintem még ma sem tud úszni, de nem is ez a lényeg.

Bár tisztelem Katinka eredményeit, de bocsánat, egyedül nem lett volna képes megbuktatni Gyárfást. Ennek hátterében állami törekvéseket látok. Ez egy játék. Oda volt rakva a szövetségbe a mostani államtitkár, Szabó Tünde, kiskorúsították Tamást, aztán amikor [Szabó Tünde államtitkárnak] átment a minisztériumba, Tamást gyorsan leváltották. Nagyon nagy butaság volt, hogy nem vették észre, hogy Magyarországon ő az egyetlen, akivel szóba áll a nemzetközi irányítás, akinek hisznek, és aki ideáig el tudta hozni az úszósportot mint vezető.

Amikor találkozott ezzel az ellenállhatatlannak tűnő érdekkörrel, mit látott, miért nem tudják elfogadni, hogy valamilyen szervezet élén más van, miért akarják mindenáron elfoglalni?

Amit most mondok, már 1998-ban észrevettem. Amikor hatalomra kerültek először, nem maradt más nekik, mint a sport meg a temetők. Addigra ezt az országot szétcincálták a múlt vezetői. A magyar ipart tönkretették, a nagy múltú vállalatokat megszüntettek, ahol féltek, hogy valamilyen ellenzéke kialakulhat az akkori vezetésnek.

Amikor a Fidesz hatalomra került, a kisgazdákkal, mindenképpen szavazóbázist kellett felépíteniük.

Azt gondolták, hogy a sport területén nagyhatalom leszünk, és akkor a választók tömegei fogják őket követni.

Bármit tesznek, ma is ezt lehet látni. Gyönyörű stadionok épültek, nemcsak a felső szinten, hanem alul is, de a közönség nem vevő erre. A közönség nem megy el az eseményekre, kivéve a válogatott meccseire, de előbb-utóbb ez is le fog csengeni, mert nincs kivel eredményeket elérni.

Nemcsak a játékosok tehetnek róla, hanem akik nevelték őket. Most már eltelt húsz év, ennyi idő alatt fel kellett volna nőnie egy új generációnak. Aki akkor óvodás volt, most lenne 26-27 éves. Fel kellett volna épülnie egy háttérnek.

Az a módszer pedig, hogy pénzt adok, hogy az első osztályba játsszon a gyerek, nagyon egyszerű. Olyan válogatott játékosok esetében, mint Puskás, Albert, Törőcsik, Nyilasi, nem kellett azért pénzt adni a csapatnak, hogy bekerüljenek, mert ezek a gyerekek tudtak. Az a legbutább szakvezető, aki a jó játékosát nem teszi be az első csapatba.

Belöknek fiatal gyerekeket, akik nincsenek felkészítve, hogy első osztályú labdarúgók legyenek, csak azért játszanak, mert azért pénzt kap az egyesület. Olyan mértékű beleszólás van most már az MLSZ által, ami soha normális egyensúlyt ebbe az országba nem hoz. 

Nincs közönség, nincs játék. A labdarúgást három színtéren lehet lemérni.

Az egyik: az utánpótláskorú csapataink nemzetközi mérkőzésein. Az U21-nél lehet látni valamit, de hogy meddig fog tartani?! Mert ezeket is el fogják szúrni. Amikor nemzetközi szinten ezekkel a gyerekekkel nem magyarul beszélő szakvezetők vannak, akkor két dolgot tehetünk: vagy megtanítjuk őket németül, vagy soha nem fogják megérteni, mi az, amit elvár tőlük valaki.

Nemzetközi szinten: amikor különböző kupákban részt vennénk. Nagy dolog, amit a Videoton megpróbált elérni, de érdekes, ilyen könnyen és így feladni egy mérkőzést. Ha utánpótláskorú gyerekeket rakott volna be az edző, talán nem kapunk egy négyest. Sehol nem vagyunk!

A legfelsőbb szint a válogatott. Büszkék vagyunk, hogy a portugálok csak egy góllal vertek meg bennünket. Jaj de büszkék vagyunk! Borzasztó volt nézni. Nem ugyanazt a mérkőzést néztük. Ugyanez volt a lettek ellen is, hogy nem ugyanazt a mérkőzést néztük. Egyszerűen fájt, ami ott történt. Andorra ellen meg akármilyen csapatot küldött fel a jelenlegi szövetségi kapitány, nevetve kellett volna elérnünk egy eredményt, nem úgy hazajönni, hogy kikaptunk.

Nikolics egy olyan ember, aki bármely országba elment, idáig mindenhol gólkirály lett. Ha azt nem vesszük számításba a válogatottnál, nem tudom, hogy mi kellene ehhez. Bár nem vagyok egyetlen magyar csapatért sem oda, de ha belegondolok, hogy a Bödét azért nem szerepeltetik a csapatban, mert biztos, hogy nem felejtette el a szövetségi kapitány, amikor talán éppen a lettek ellen rúgott egy gólt, és így mutatta ki az öklét, amikor tartalékként rakták be a csapatba. Tehát itt már olyan dolgok vannak, amik kihatnak a válogatottra.

Lehet ide hozni sok fiatal srácot, ugye nagyon szerencsés volt a Klanchauzer, ki se bírom mondani a nevét.

Kleinheisler.

Igen. Szép neve van neki. Lehet, hogy nem véletlen az, hogy a Videotonban háttérbe volt rakva, vagy valamilyen oknál fogva nem emelték ki. Örülök neki, hogy gólt rúgott, de sokkal többet tudna nyújtani az a srác is, hogy ha nem raktak volna alá egy lovat mindjárt. És az a ló elment vele. Hogy most lesz belőle valami, vagy nem, azt most én tudom. Nem látom, elment oda...

Az Asztanába.

Igen. Azerbajdzsán?! A jó isten tudja, nem tudom, hogy lesz-e belőle valami. Nem látok jelen pillanatban a magyar labdarúgásban olyan fiatalokat, akik meghatározói lehetnének. Bár én tévednék, ezt hozzáteszem. Akkor, amikor az előző Európa-bajnoki sorozat első mérkőzését elvesztettük 2-0-ra, azt hiszem én voltam az egyetlen ember, még a Sport Pluszban is megírták, aki azt mondta, kikapunk. Még a Pintér volt az edző, azt követően váltották le.

A selejtezőben, 2-1-re Észak-Írország ellen.

Igen, mert megvolt  a véleményem, hogy ők el akarnak érni valamit, mibennünk nem láttam. Azt, hogy később az Európa-bajnokságon eredményünk lett, hogy továbbjutottunk, már az akaratot láttam. Nem elég a tudás, nagyon sokat számít az akarat. Nem is pénz kérdése sok esetben. Ez ugyanaz , mint amikor én elnök voltam, barátságos és felkészülési mérkőzéseken nem volt prémium. 

És most van?

Nem tudom. Nem akarok butaságot mondani. Én mindig azt mondtam a játékosoknak, és nekem volt igazam, hogy ha a válogatottban jól játszol, valaki felfigyel rád, kikerülsz nemzetközi porondra, és ott sokkal, de sokkal több jövedelemhez fogsz jutni, mint itt, Magyarországon bárhol. Ugyanez volt, amikor a Honvédnál volt egy játékos, aki a németek ellen két gólt rúgott.

Torghelle.

Igen, az öltözőben a Honvédnál valamit beszéltem, és vigyorgott, mondtam neki, hogy a maga helyében nem vigyorognék, hanem úgy állnék hozzá mindig a játékhoz, hogy felfigyeljenek rám, és maga egy hónapban több pénzt fog kapni, mint az egész csapat, aki itt van. Végül nekem lett igazam. Örülök neki. Hogy mondjam, többre vihette volna ő is, hogyha gyermekkorától másképpen látta volna a dolgokat.

Jó, hogy említi a régi időszakot. Van még egy játékos, aki ön alatt mutatkozott be, Dárdai Pál. Ő is hasonló karriert futott be, mint amit említ, korán kikerült külföldre, és most gyakorlatilag sztár státuszba került Magyarországon és Németországban is. Mit gondol róla?

A hozzáállását tisztelem és becsülöm. Játékosként rakkolt, ment, mindent megcsinált. Úgy látom, hogy mindent szívvel, lélekkel és ésszel is tud csinálni. Persze ezen az edzői szinten ez már egy olyan dolog, hogy két perc alatt kikerülhet bárki bárhonnan. Lásd most Mészöly Géza.

Az eredménycentrikusság továbbra is megvan, de a 12 csapatos magyar bajnokságban megvan az a hat csapat, aminek ott kell lenni mindenképpen az első hatban, a többiek azonban jöhetnek-mehetnek, liftezhetnek, senki nem fog tudni velük mit csinálni.

Ha tíz év múlva is leülünk beszélgetni a magyar futballról, akkor már egy vidámabb beszélgetésben lesz részünk, vagy ugyanilyenben?

Nem lesz vidámabb, mert akkor már 72 éves leszek. Legyek őszinte? Nem látom, hogy lesz változás tíz év múlva. Heti négyszer egy órával senkiből nem lesz futballista.

Unom, amit az Aranycsapatról beszélnek, de egy dolgot azért meg lehetne tanulni: az iskolákba vissza kell menni, el kell indítani, fel kell kelteni az érdeklődést, hogy elinduljanak az iskolai bajnokságok.

A Bozsik-torna nagyon szép és aranyos, csak mindenki hallgat, nem mernek szólni, hogy a gyerekek egész nap ott vannak egy pályán, majdhogynem étlen-szomjan. Játszanak x mérkőzést lelkesedéssel, egy hónapban egyszer, egy héten egyszer. Ettől nem fognak megtanulni futballozni. Attól sem, hogy most különböző kis bajnokságokban 12-13-14 éves gyerekek az ország különböző pontjaira mennek bajnoki mérkőzéseket játszani. Csepelről elmennek Komáromba, hú de jó! Egész nap ül a buszon.

A gyerekek eltöltenek nyolc órát egy szombatból vagy egy vasárnapból, és abból valamelyik nem játszik csak tíz percet.

Ha valaki azt hiszi, hogy ezek a gyerekek ezt így meg fogják tanulni és megszeretik, az óriásit téved. Minél közelebb kellene játszatni egymással a gyerekeket.

Az akadémiák is jók, de vannak ismerőseim, akiknek a gyerekei ott voltak, és kikerültek onnan. Biztos rosszul lettek felkészülve az életre, de sérültek. Lelkileg sérültek. Abban a közegben nem találták meg bennük a sztárt, vagy a leendő sztárt. Külföldre nem tudtak kikerülni, alsóbb szintű bajnokságban játszanak, most megkeseredett emberek. A tanulás mellett egyszerűen unalmas lesz mindennap ugyanazokat az arcokat látni, ugyanazok ellen játszani. Ez nem az utcák tere, ahonnan hazamegyek a szüleimhez, a testvéremhez, a barátaimhoz. Hanem bezárnak egy kollégiumba, ülünk x-en egy szobába, mindig ugyanazok látjuk egymást.

Persze sokat számít a pénz is, de annál a pénznél, amit ma a magyar labdarúgásba raknak, többet nem tudnak rakni, ennek ellenére nincsenek nemzetközi eredményeink.

A Puskás Akadémia tulajdonosának van külföldön még egy csapata. Oda építettek egy gyöngyszemet. Örülök, hogy fejlődünk, le a kalappal, a szeretet látszik. De meg kell nézni, hogy egy spanyol, német, angol klubcsapatban hány hazai játékos van. Akik nagy tornákon szeretnének szerepelni, és nagy pénzt akarnak keresni, azoknak össze kell vásárolni játékosokat. Én koncentrálnám. Mikor volt itthon nagy csapat? Amikor volt egy Farkas Mihály, aki megfogta és a Honvédba összeszedte Magyarország összes tehetségét. Erőszakkal, kényszerrel, rábeszéléssel, pénzzel. És az volt az Aranycsapat gerince. A Honvéd ért el eredményeket.

A mieink. A mieink? Rossz kifejezést mondtam. Jelenleg a labdarúgás irányítása és a háttere ugyanezt akarja elérni. Csak akkor többet kellene olvasni a történelemkönyvet. Nem kell újat kitalálni, hanem azt kell mondani, hogy ezt a játékost idehozom, és nem írom elő, hogy most hány külföldi játszhat. Hiszen a pénz meghatározza, hogy most külföldit tudok-e alkalmazni vagy nem. Azzal, hogy kényszerítjük a klubcsapatokat, hogy fiatalokat kell játszatni, attól nem lesz magasabb szintű a bajnokság. Majdnem egy ifjúsági bajnokság szintjére süllyesztették, züllesztették ezt az egészet. Ez nagyon nem jó.

Ahhoz, hogy itt tíz év múlva valami változás legyen, jelen pillanatban 15-16 évesnek kellene lenniük, és mivel eddig nem úgy foglalkoztak velük, ahogy kellene, tíz év múlva semmi változás nem lesz.

Jó, én kipanaszkodtam magam, majd húsz év múlva meglátjuk.