Új gamer telefont mutatott be a Xiaomi, az 5G képes Black Shark 3 Pro kifejezetten azoknak szól, akik szeretnek a telefonon játszani, és ez alatt nem a Candy Crush és társait értik. A 90Hz képernyőfrissítés mellett rendkívül érzékeny a kijelző is, és a játékélményt két fizikai gomb is segíti, ami a telefon oldalán emelkedik ki használat közben, aztán pedig észrevétlenül visszasüllyed a házba. Az ígéretek szerint ezt a műveletet minimum 300 ezer alkalommal gond nélkül megteszi, és több mint egymilliónyi nyomkodást bír majd.
Egy igazi sajtóközleményre hajazó virtuális közleményben jelentette be a fejlesztő a Call of Duty - Modern Warfare játékban, hogy piacra dobták a Tomogunchit, ami a fizikai tamagochi virtuális mása, hogy két gyilkolászás között ki lehessen kapcsolni.
Az üres sportcsarnok ellenére nézőszám-rekordot döntött az idei katowicei Counter Strike: Global Offensive torna – írja a Polygon. Az Intel Extreme Masters (IEM) Katowice 2020 tornát legjobb pillanatában egyszerre 1 002 132-en nézték online, ez a nem hivatalos Valve-szervezésű versenyek között csúcs.
Ugyan a Spodek Arena 11500 férőhelyes, mégis üresen kongott a verseny alatt, mert a lengyel egészségügyi hatóságok megvonták a tömegrendezvény szervezéséhez szükséges engedélyt. A döntést azért hozták, mert tartanak a kínai koronavírus terjedésétől.
Régen szerettem a videójátékokat, most is játszanék, de nem akarok több százezer forintot elkölteni hardverre. A családi tévén általában más fut, és nem lehet kitenni a gyerek elé egy erőszakos kaszabolást.
Ha ismerősek ezek a mondatok, akkor érdemes ránéznie az Nvidia Geforce Now szolgáltatásra, amely teljesen átlagos számítógépeken, sőt, mobilokon és tableteken is futtatni tudja a legújabb videójátékokat. Pár hét után nagyon úgy tűnik, hogy pont az alkalmi játékosoknak lett kitalálva, akik a netflixezés szünetében nyomogatnák egy kicsit a WASD gombokat a billentyűzeten. Plusz az ezredfordulós generáció igényeit is telibe találja az Nvidia, a fiatalok nagy része ugyanis a privát szférájában, a saját eszközén szeret digitálisan kikapcsolódni, nem az egész család előtt.
A konzolpiac hagyományosan a hardverekre épül, a Sony, a Microsoft és a Nintendo pár évente frissíti a vasat, és azzal kényszeríti vásárlásra a rajongókat, hogy a legújabb játékokat csak az új gépekre adják ki. A pc pedig mára egy egészen végletes szeglete lett a játékiparnak, végtelen mennyiségű pénzt el lehet költeni hardverre, amihez vagy erős elhivatottság kell, vagy professzionális esportolói/streameri ambíciók.
Tavaly októberben a League of Legends tizedik születésnapja alkalmából streamelt eseményén villantotta meg a Riot Games, hogy egyebek mellett egy új, leginkább az Overwatch-ra hajazó lövöldöző játékon is dolgozik, de akkor túl sok mindent még nem árultak el a projektről. A stúdió most egy belsős videón mutatta meg a Valorant névre hallgató játékot, ami ez alapján a Blizzard lövöldéje helyett sokkal inkább a Counter Strike-ot idézi – írja a Kotaku.
Harminc év után először nem március végén tartják a Game Developers Conference nevű videójátékos expót – derül ki a szervezők közleményéből. A San-Francisco-i eseményt eredetileg március 16 és 20 között tartották volna, de a COVID-19 elnevezésű új koronavírus miatt a szervezők inkább nyár végére tervezik.
A döntés nem teljesen váratlan, az elmúlt időszakban egészségügyi kockázatra hivatkozva a Sony, a Microsoft, az Epic és a Facebook is kihátrált az esemény mögül. Évente nagyjából 30 ezren vesznek részt a GDC-n.
A kínai kormány eltávolította a Plague Inc. nevű mobilos világjárvány-szimulátort az országban elérhető alkalmazásboltokból. A lépést nem indokolták, de jó eséllyel az országban, és onnan kiindulva már az egész világon épp zajló koronavírus-járvány állhat mögötte – írja a Polygon.
Kifejezetten szép időket élnek mostanában a legendás Half-Life sorozat rajongói: amellett, hogy március végén új rész érkezik a virtuális valóságba költöző Alyx képében, az első két játék is ingyenesen elérhető, most pedig az is kiderült, hogy a 14 éve fejlesztett rajongói Half-Life remake, a Black Mesa március 5-én hivatalosan is megjelenik – írja a Polygon.
Eljött az új konzolgeneráció éve, így Phil Spencer, az Xbox atyaúristene egy blogbejegyzésben bemutatta, mit is várhatunk majd az elég szörnyen elnevezett Xbox Series X-től. Az Xbox One X megjelenése előtt került be a köznyelvbe a teraflops szakszó (másodpercenként elvégzett matematikai műveletek száma, ezermilliárdban kifejezve), mert abból az új konzolnak már volt 6, így valóban jelentős volt az ugrás a konzol grafikus teljesítményében.
A Blizzard bő egy hete jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt Dél-Koreába helyezik át az Overwatch League nevű esportbajnokság eredetileg Kínában megrendezni tervezett meccseit. Most azonban a cég úgy döntött, a járvány terjeszkedése miatt inkább a dél-koreai meccsek is elmaradnak – írja az Engadget.
Úgy néz ki, idén véget ér a két évtizedes várakozás, és végre megjelenik a Baldur's Gate harmadik része, írja az Engadget. A BioWare és Black Isle Studios legendás, 1998-as szerepjátékának 2000-ben készült el a második része (Baldur's Gate II: Shadows of Amn), az azóta eltelt időszakban csak spinoffok és kiegészítők jelentek meg a játékosok és kritikusok által is nagyra tartott izometrikus fantasy világhoz. Most a Hasbro megerősítette, hogy húsz év elteltével, 2020-ban jön a Larian Studios által fejlesztett harmadik rész.
Nyolcvanas évek, Anglia: takarító vagyok az állami tévé stúdiójában. Még nem igazán tudom, hogy melyik műsor mikor megy, így betévedek az egyik stúdió irányítótermébe, ami szerencsére tök üres. Mindjárt este hét, nemrég kezdtem, remélem, nyugis este vár rám. Képernyők villódznak, mindenhol világító gombok és csúszkák, a kezelőpult teljesen átláthatatlan, mintha egy űrállomás műszerfala lenne. Még jó, hogy sose kell ilyenekkel foglalkoznom.
Azt ugyan eddig is lehetett tudni, hogy márciusban érkezik a legendás Half-Life sorozat következő része, a Half-Life: Alyx, most azonban pontos megjelenési dátumot is kapott a játék, a Valve Twitteren jelentette be, hogy március 23-áig kell várni rá.
Ugyan 2018-hoz képest viszonylag rossz évet zárt tavaly az egyebek mellett a Clash of Clanst és a Clash Royale-t fejlesztő finn Supercell, szomorkodásra így sem nagyon van okuk, 2019-ben ugyanis 1,56 milliárd dolláros bevétel mellett 577 millió dolláros profitot realizáltak – írja a Venture Beat.
Ugyan korábban is voltak már erre utaló jelek, a Riot Games október közepén, a League of Legends tizedik születésnapja alkalmából streamelt eseményén jelentette be hivatalosan, hogy egy sor új játékon – meg egy animációs sorozaton és pár elég fontos porton – dolgozik. Ezek között egy régóta rebesgetett verekedős játék, egy Diablo-klón és egy Overwatch-klón mellett bemutatkozott a Legends of Runeterra nevű játék is, ami a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem online szerepjáték, hanem egy virtuális kártyajáték lett.
A csokorból egyértelműen ez utóbbi tűnt a legérdekesebbnek, de így is teljesen jogosan kérdezhette bárki, hogy mégis mi a francért fejlesztenek kártyajátékot a Hearthstone és a Magic: The Gathering által teljesen leuralt piacon. Erre a kérdésre a nyílt béta sem feltétlenül adott választ, de az biztos, hogy a Legends of Runeterra megdöbbentően szórakoztatóra sikerült, és számos olyan dolog van benne, ami miatt egyértelmű, hogy nem lenne érdemes rögtön temetni.
A videojáték-fejlesztés a kezdetekben egy alulról szerveződő ipar volt, tele lelkes amatőrökből szerveződő garázscégekkel. Ez a világ egy részén (nyugaton, meg nagyon-keleten) már megváltozott, és számtalan egyetemi, sőt, középiskolai képzésen nevelik a jövő Gabe Newelljeit. Itthon ettől még messze vagyunk, és jellemzően mindenki úgy zuhan be az iparba, ahogy tud, ott szedi össze a tudást, ahol csak teheti.
Remek lehetőségek erre a game jamek, amik zenei jammelés mintájára alakultak ki: néhányan összeülnek, és összedobva a tudásukat valami újat alkotnak, nagyrészt improvizálva, különösebb tudományos stratégiai tervezés nélkül, szívből-lélekből. Ennek rengeteg formája van, van, ami könyvklubként működik, de olyan is, ami egy mini verseny a résztvevők között. Ezeknek nem az a célja, hogy itt elkészüljön a Diablo utódja, hanem hogy a résztvevők egymástól tanuljanak, fejlődjenek úgy, hogy a végén csak összejön egy kész, játszható valami. Ahogy a 2020-as Global Game Jam egyik budapesti résztvevője mondta:
Nem kell, hogy jó legyen, amíg élvezzük amit csinálunk.
Több mint két évtized után távozik a Rockstar Gamestől a stúdió társalapítója, Dan Houser, aki fivérével, Sam Houserrel közösen alapította a stúdiót még 1998-ban – írja a PC Gamer.
Az élet megoldandó problémák, feladatok sorozata. Naphosszat azon fáradozunk, hogy ezeket legyűrjük, így amikor hazamegyünk, ki akarunk szakadni a hétköznapok monotóniájából, és olvasunk, filmet nézünk vagy játszunk. Egész nap dolgoztunk, főztünk, mostunk, takarítottunk, és olyan emberekkel bájologtunk, akiket marhára utálunk, érthető, hogy ki akarunk kapcsolódni.
Hála Will Wrightnak, 20 éve hazamehetünk, leülhetünk a gép elé, és dolgozhatunk, főzhetünk, moshatunk, takaríthatunk, és medencébe fojthatjuk az embereket, akiket marhára utálunk.
2000. február 4-én jelent meg Észak-Amerikában a Sims.
A videojátékos közvetítésekből a legtöbben nem tudnak annyi pénzt keresni, hogy megéljenek belőle, de ennek az iparágnak is rég megvannak a szuperszárjai, akik dollárban is milliókat visznek haza. A legfrissebb nemzetközi toplistán még tizedik helyezett is hatalmas összeget visz haza.
Persze nem csak magának, mert ezek mind adózatlan összegek, és nincsenek levonva belőlük a menedzserek, ügynökök, ügyvédek és más segítők fizetései.
Januárnak vége, már több Call of Duty League meccs is lement, de sok másik elmarad a koronavírus miatt. Az esport óriási buli Kínában és Ázsia többi részén, így nem csak a versenyek helyszínei miatt jelent problémát a betegség, hanem a sok kínai csapat miatt is. Már két Overwatch League-ben játszó kínai csapat is bejelentette, hogy Dél-Koreába költöznek. De a világjárvány sem állja útját az esport térhódításának, idén a foci EB és az olimpia után talán a legtöbb nézőt fogják vonzani a legnagyobb eseményei.
Az Electronic Arts közzétette a 2019 utolsó negyedévének pénzügyi jelentését, és az ünnepi időszakban nemcsak az új játékok eladásával kaszált sokat a cég, hanem a képernyő előtt ülő játékosok is szaporán költöttek.
A Google tavaly nem erőltette meg magát kifejezetten a játékközvetítő platformok harcában, idén viszont erősen kezdik az évet, exkluzív megállapodást kötöttek ugyanis az Activision Blizzarddal, melynek értelmében mostantól Twitch helyett YouTube-on lesz látható a cég összes esportközvetítése – írja a Polygon.
A valaha volt legjobb hónapját produkálta a globális videójáték-ipar, 2019 decemberében világszerte 9,8 milliárd dollárt, azaz közel 3000 milliárd forintot költöttünk játékokra, kiegészítőkre és emote-okra – írja a SuperData Research. Ebből megvehetnénk a Buckingham-palotát, a Fehér Házat, 2000 hitelmentes retúrjegyet Elon Musk marskolóniájára, és a Windsori kastélyt, és még így is maradna nagyjából 3,1 milliárd dollár a zsebünkben. Ezt még átválthatjuk 374 728 Bitcoinra, különben 31 tonna húzná le a nadrágunk. Ha minden kötél szakad, még vehetünk belőle 34 Falcon Heavy űrhajót. Szóval elég sok pénz, na.
A Niantic, ami a Pokémon Go, az Ingress vagy a Harry Potter: Wizards Unite nevű játékokat jegyzi, közzétette, hogy 2020-ban a világ melyik pontjain tart majd globális sétálós eseményeket. Idén Liverpool, Philadelphia és St. Louis városa örülhet az extra turistáknak, ezekben a városokban lehet majd limitált szériás Pokémonokra és hasonlókra vadászni és fejlődni.
De előtte elmondták, hogy a 2019-es hasonló események
249 millió dollár pluszbevételt jelentettek a városoknak.
10 millió dollár helyett 400 millió, azaz 3 milliárd forint helyett 121 milliárd járhat az eszetlenül népszerű League of Legends videojáték gyártóját, a Riot Gamest nemi alapú megkülönböztetésért beperelő női alkalmazottaknak – írja a Gamesindustry.biz. Ugyan decemberben úgy tűnt, hogy a Riot sikeresen megegyezett peren kívül az 1000 sértettel, de azóta két illetékes amerikai állami ügynökség is beszállt a játszmába.
csak a League of Legends 1,4 milliárd dollár profitot termelt a Riot Gamesnek.
Márciusban érkezik az Alyx, ami a legendás Half-Life sorozat következő része lesz, illetve a sztorija az első két rész között játszódik majd, de kifejezetten a VR-élményre épít.
A múlt heti update után az iPad Pro (2018) felhasználói már 120 fps-sel élvezhetik a Fortnitot – írja a Verge. Ugyan nem az Apple tabletje az esportolók kedvenc eszköze, de ettől még a fejlesztő kihasználja a hardver adta lehetőségeket, így a játék hordozható verziója iPaden élvezhető a legnagyobb kéfrissítés mellett, a legtöbb másodpercenkénti képkockával. Nintendo Switchen például 30 fps a maximum.
Tavaly év végén jött ki a Tihor Miklós – a '90-es évek egyik magyar szerepjáték-legendája, akinek nevéhez olyan játékok fűződnek, mint a Túlélők földje és a Hatalom kártyái – által vezetett Beholder legújabb online játéka, az Argum City, maratoni, hat éves fejlesztés után. Amikor Tihor annak idején belevágott a szerepjátékos bizniszbe, követte az akkori trendeket, de az Argum Cityt elnézve úgy tűnik, hogy ez most valahol útközben lemaradt. A játék a rendkívül népszerű online kattintgatós-időrablós-gazdálkodós kategóriába tartozik, és egy nem túl nagy (jelenleg nagyjából 500 fős), de igen szókimondó és aktív közösség épült ki körülötte. A játékosok többsége olyanokból került ki, akik már a Beholder korábbi játékaival is játszottak - hogy őket ösztönözze, a Beholder különböző jutalmakat ad a többi játékban is, ha az Argum Cityben elérnek egy bizonyos szintet.
A játék leírása szerint egy fiatal, sikeres karaktert alakíthatunk, aki most röppen ki a fészekből, és Tiborcz Istvánhoz és Orbán Ráhelhez Harry herceghez és Meghan Markle-höz hasonlóan saját lábaira áll (szerencsére annyi támogatást kapunk a szülőktől, hogy rögtön elkezdhessünk céget építeni). Miután megalakítottuk a céget, alkalmazottakat kell felvennünk, harcos robotokat gyárthatunk, meg kisállatot, és még rengeteg más módon üthetjük el az időt. Már-már annyi módon, hogy felmerülhet a kérdés: a kevesebb nem több néha?
Sokszor felmerült már sok emberben a kérdés, hogy mégis mi a francért jelenik meg minden évben egy új Call of Duty (CoD), egy friss kutatás alapján azonban nagyon is van ennek értelme, az Egyesült Államokban ugyanis az előző évtized tíz legkelendőbb játékából hét ebbe a szériába tartozik – írja a PC Gamer.
Április 16-ról szeptember 17-re csúsztatta a CD Projekt Red a várva várt disztópikus szerepjátékát, a Cyberpunk 2077-et. A Twitteren tették közzé a hírt, és azt írták, hogy ugyan a játék gyakorlatilag kész, mégis van még némi munka vele.