Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan érkezik a Civilization VI Rise and Fall nevű kiegészítője, amely több új választható történelmi személyiséget is bevezet a népszerű körökre osztott 4X stratégiai játék világába. A fejlesztő 2K Games fokozatosan mutatja be ezeket az új karaktereket, a héten például a krí indiánok egy 19. vezetőjét, Pîhtokahanapiwiyint. Ennek a játék kedvelői feltehetően örülnek is, de maguk a krí indiánok kevésbé – írja a Polygon.

Empátia. Ha kitömött vele a sors, biztos azon gondolkodsz, másoknak miért nincs, ha viszont neked sincs, imádni fogod a PlayerUnknown's Battlegroundsot, ami 2017 semmiből jött sikerjátéka, és a korai hozzáférés sikere után december végén jelent meg az első (1.0) verziója pc-re. Az egész év a játék rekordeladásairól (30 millió, csak pc-n) és népszerűségi statisztikáiról szólt, sok újdonságot talán nincs is értelme leírni róla. Beszélgessünk inkább az empátiáról, ami az egész játék lényege.

Van egy amerikai kutatás, amiben arra próbáltak rájönni, miért nehéz nekünk (embereknek) empátiával viseltetni ismeretlenek iránt. A tesztalanyokat bezárták egy szobába idegenekkel, aztán ismerősökkel is, majd arra kérték a résztvevőket, hogy dugják a kezüket jéghideg vízbe. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, milyennek érezzük a fájdalmat, ha vannak körülöttünk, akikkel megoszthatjuk. Az eredmény meglepő volt.

Kemény 60 dollárba, azaz közel 16 ezer forintba kerül az iPadre kiadott Civilization VI, és ettől most vagy hangosan felröhögött, vagy a szívéhez kapott, hogy miért kell karácsony előtt pár nappal ekkora bombát dobni a rajongókra.

Akárhogyan is számoljuk, ez rettentően sok pénz. Viszont ezért cserébe kapunk egy teljes értékű játékot, és nem kapunk átbaszós mikrotranzakciós hülyítést, amilyenekkel mostanában telepakolják a jóval olcsóbb mobilos és tabletes játékokat.

A videojátékipar legnagyobb idei botrányai a mikrotranzakciós nyereményjátékok miatt robbant ki. A játékosok pénzért vesznek virtuális dobozokat vagy csomagokat, és ezekben véletlenszerűen találnak hasznos segédeszközöket, amelyekkel nagy előnyre tehetnek szert a játékban. Mindez nagyon hasonlít a szerencsejátékra, ezért több országban vizsgálják a hatóságok, hogy mihez kezdjenek ezzel az üzleti modellel.

A Football Manager 2018-as kódjelű kiadásával elértünk arra a szintre, hogy lényegében ez a legtökéletesebb szimulátorjáték a piacon bármilyen sportágat vagy játéktípust nézve, ez van ugyanis közelítő értékben legközelebb a valósághoz. Sajnos, ez egyben azt is jelenti, hogy már egyre kevésbé játék, sokkal inkább munka – egyszerre osztályfőnöki, statisztikai adatelemzői, és nyelvtanári –, de hogy ez jó-e vagy rossz, arról picit később.

Március 23. és 25. között Budapesten rendezik meg a V4 Future Sports nevű rendezvényt, amelyen Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország legjobbjai versenyeznek olyan videojátékokban, amik közül sok már e-sportnak minősül. Az esemény a jövőben a V4-országok első számú e-sport rendezvénye szeretne lenni.

A Nintendo talán legfontosabb videojáték-hőse, Mario és én tragikusan elkerültük egymást. Amikor gyerek voltam, a konzolkultúra még csírájában is alig létezett Magyarországon, ellenben Commodore 64-en bejött a The Great Giana Sisters. A szaksajtó ezt a legpofátlanabb Mario-nyúlásként tartja számon (a Nintendo perelt miatta, a spectrumos verzió megjelenését meg is akadályozta), de akkor, 1987-ben nekem mégis Giana lett Mario, és kifogta a szelet a Nintendo klasszikus platformjátékának vitorlájából. Így amikor később láttam a Super Mario Brost, legyintettem, hogy micsoda Giana-lopás, és hát az sem segített, hogy a tévében találkoztam először a játékkal, Dévényi Tibor tekikatonázós körítésével.

Később aztán már nem voltam gyerek, rákattantam a Doomra és a stratégiai játékokra, a komolytalan ugrabugrák hidegen hagytak. Amikor pedig visszataláltam hozzájuk, mindig akadt egy Rayman vagy egy Ori, aki izgalmasabbnak tűnt a Nintendo agyonhasznált vízvezeték-szerelőjénél. Ez is bosszantott: hogy a cég nem bír új brandeket kitalálni, hanem ugyanazt a hármat-négyet koptatja, ami az ötlettelenség benyomását keltette (pedig könnyű belátni, hogy egy jó játékmechanika összerakásához kellenek igazán ötletek, nem ahhoz, hogy néz ki a fő karakter). Végül az is taszított, hogy a Nintendo-játékok körül szép számmal akadnak kritikátlan fanatikusok, akik olyan vehemenciával és korlátoltsággal képesek nyilatkozni bármilyen új Marióról, mint a legkeményebb Apple-őrültek a legújabb iPhone-ról.

Amikor nyáron Jim Ryannel, a Sony értékesítési igazgatójával beszélgettem, megkérdeztem, hogy mik a hosszú távú terveik a virtuális valósággal (VR). Az addigi játékbemutatók és bejelentések alapján sejthettem volna a választ: ők sem tudják.

Annak ellenére, hogy a Sonynak van saját VR eszköze, még Ryan sem volt meggyőződve arról, hogy a VR valódi potenciálját a játékok fogják megmutatni. Ahogy mondta, ez csak kísérletezés, tanulóidőszak: megvárják, ki mit tud kihozni a technológiából, és az ígéretes fejlemények fogják megszabni a majdani csapásirányt.

A legjobb partik köztudomásúlag a föld alatt vannak, de ahhoz, hogy megpillantsd még egyszer az életet jelentő Napot, bele kell húznod: a pokolban magát a sátánt kell asztal alá innia annak, aki vissza akar térni az élők világába. A Night School Studio most bejelentett új játékában egy infernális tivornyán kell diadalt aratni: ez az Afterparty, ahol Belzebub, a kecskeszarvas tökfej az ellenfél.

Bár az évek óta várt Star Citizen hivatalos megjelenéséről most már hivatalos dátum sincs, a várakozás közben perre ment a játékkészítő Cloud Imperium Games-szel a grafikus motort fejlesztő Crytek. A menet közben az Amazon Lumberyardjára cserélt motor és egyéb szerződésszegések miatt kártérítést akarnak, de nagy anyagi megroppanástól azért nem kell tartania minden idők legkomolyabb közösségi finanszírozós játékprojektjének.

2014 egyik nagy meglepetése volt a South Park: The Stick of Truth, aminek sikerült a szinte lehetetlen. Vagyis az, hogy csináljanak egy tévésorozaton alapuló videojátékot, ami száz százalékig olyan, mintha mi magunk is éppen egy epizódban lennénk. Nyilván elkerülhetetlen volt a folytatás, a Magyarországon is szép kis reklámkampányt kapó South Park: Fractured But Whole. Mint játék, köröket ver az elődjére, de mint South Park, sajnos pont annyira kezd ellaposodni, mint a nemrég véget ért 21. évad.

Alighanem a NES Classic váratlan (és óriási) sikere miatt döntött úgy az Atari, hogy ők is piacra dobnak egy retro játékokkal tömött mikrokonzolt. Az Ataribox – az érdeklődő vevőknek küldött email szerint – csütörtöktől lesz előrendelhető.

A Capcom bejelentette, hogy hamarosan gyűjteményes kiadás jelenik meg a Street Fighterből. Jó eséllyel ez lesz a sorozat történetének legnagyobb antológiája, sőt, az sem zárható ki, hogy nemcsak a sorozat, hanem a kiadó életében is rekorder.

Négy évvel a PlayStation 4 piacra dobása után rengetegen veszik a Sony játékkonzolját, és december elején már több mint 70,6 millió talált gazdára. Január elején még csak 53,4 millió PS4-et adott el a japán társaság. 

Két héttel ezelőtt, amikor a Magyar Közlönyben megjelent a hazai esport, pontosabban az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület (Esportmilla) által szervezett verseny és konferencia 2 millió forinttal való megtámogatásáról szóló határozat, azt gondoltam, szegény Esportmilla, kijártak maguknak annyi pénzt, amivel pont semmit nem lehet kezdeni. Aztán másnap kiderült, lemaradt egy pár nulla az első verzióban:

A Magyar Közlöny 2017. november 10-i számának 29739. oldalán közzétett 1839/2017 (XI. 10.) Korm. határozat 4. pontjában megjelölt összeg helyesen: "legfeljebb 1 999 500 000 forint” 

(Ha esetleg nem tudja, mi az esport, képzeljen el versenyszerűen űzött videojátékokat, amiket szervezett csapatok profi játékosai játszanak sok néző előtt, és ezeknek a játékosoknak ugyanúgy vannak edzőik, menedzsereik – esetenként horribilis fizetésük vagy akár bundabotrányuk is –, mint az igazi sportolóknak. Bővebben korábbi gyorstalpalónkban olvashat.)

Tíz éve jelent meg az első Assassin's Creed, ami később a 21. század egyik legismertebb márkájává vált a videojátékok világában. Egy évtized alatt kilenc játék, egy rakás kiegészítő, spinoff és még egy borzalmas egész estés film is kijött, szóval nem véletlenül érezte úgy a Ubisoft, hogy kicsit vissza kéne venni a tempóból, és tavaly kihagytak egy évet az aktuális rész megjelenéséig. Ez lett az Assassin's Creed: Origins, ami elvileg újradefiniálja a franchise-t, és ismét menővé, szexivé teszi, de igazából csak megint megcsinálták ugyanazt, az átlagosnál jóval szebb grafikával.

A videojátékokban egyre inkább elharapódzó gyakorlat, hogy a játékon belül lehet olyan csomagokat venni, amelyeknek a tartalma véletlenszerű, de valamilyen formában felturbózza a játékélményt, így sokakat csábít fizetésre. A belga játékfelügyelet még vizsgálja, hogy szerencsejátéknak minősül-e ez a mikrotranzakciós modell, de Koen Geens igazságügyi miniszter jelezte, hogy ha rajta múlik, betiltaná – írja a VentureBeat.

Ez a véletlenszerű jutalmakkal kecsegtető játékon belüli vásárlás az utóbbi időben nagy figyelmet kapott, egyre több játékos akad ki rajta, a tiltakozás hatására volt már játék, amelyben fel is függesztették ezt a lehetőséget. Arról, hogyan jutottunk idáig, és mi is a baj ezzel a gyakorlattal, ebben a cikkünkben olvashat részletesebben.

A játékfejlesztők azért szeretik a mikrotranzakciókat, mert amíg a játék megvásárlásáért csak egyszeri díj szedhető be, a kis kiegészítések megvásárlása folyamatosan csordogáló bevételforrást jelent. Önmagában ezzel még nem is feltétlenül lenne baj, hiszen ez még csak azt jelenti, hogy mint oly sok minden az utóbbi években, a játékok is elkezdtek a termékből a szolgáltatás irányába tolódni. Így lehet például ingyenes a Hearthstone nevű online harci kártyajáték, amelyben a kártyacsomagok jelentik az egyetlen bevételt a fejlesztőnek. Hasonló elvre építve virágzik a mobiljátékok piaca is.

Ha viszont valaki megvásárol egy játékot, joggal várhatja el, hogy ne kelljen az alapvető játékélményért újra és újra fizetnie. A szerencsejáték pedig azzal jön be expliciten a képbe, hogy a játékoson úgy fizetnek, hogy nem tudják, mit kapnak, csak reménykednek, hogy valami jót. Ha nem, fizethetnek újra, ha meg igen, a pozitív visszacsatolás megerősíti őket – vagyis könnyen fizethetnek újra.

Helló Játékos!

Ez volt filmszerű bevezető, kerülj beljebb! Előkészíteni bankkártya érdemes. Nagyon örülünk, hogy te megvásároltad terméket, és készülődni epikus történeted végigjátszásra. Mi tudjuk, te vagy nekünk célcsoport. Star Wars rajongó, biztos kereső. Neked is, nekünk is.

Ez itt főmenü. Vásárolj.

Üdvözlünk a játékban. Ezek itt kezdő karakterek. Itt minden szürke még. Vásárolj.

Ezek fegyverek, de nem tied. Vásárolni kell.

Szeretnél különleges képességeket? Jedi erő, hatalom birtoklás? Vásárolj, kérlek. 3 doboz, olcsó.

Régen rossz, ha így érzi magát az ember egy videojátékban, és a Star Wars Battlefront 2 pont ilyen hangulattal indult. Durván túltolták a mikrotranzakciós biciklit, és már premier utáni első napokban olyan népharagot húztak vele magukra, hogy rögtön a megjelenés után ki is kapcsolták az egész virtuális vásárlás funkciót a játékban.

A Call of Duty a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozata, 2003 óta minden áldott évben megjelenik belőle egy új epizód karácsony előtt, és rendszeresen irdatlan mennyiségeket adnak el belőle. A tavalyi rész Infinite Warfare-ről a kiadó nem közölt hivatalos adatokat, de a becslések 10-12 millióra teszik az eladást.

Ez gyakorlatilag bármilyen videójáték fejlesztőcsapatánál azt jelentené, hogy patakokban folyik a Dom Perignon, és a gyakornokok is gyanúsan sokat lapozgatják a jachtkatalógust. A Call of Dutynál viszont 10 millió eladott játék (értsd: kb. 600 millió dolláros bevétel) egyenesen katasztrófa, itt 25 millió a sztenderd, és 30 számít jó évjáratnak.

Össze is ült a válságstáb, és kiadták az ukázt: vissza a gyökerekhez! Ez praktikusan azt jelenti, hogy a második világháborús lövöldözős akciójátékként indult, aztán a hidegháborút, a jelenkort és a közeljövőt is megjárt széria térjen vissza a normandiai partraszálláshoz, azzal olyan nagyon nem lehet mellélőni.

Az Insert Coin Egyesület, egy videojáték-kultúrával foglalkozó nonprofit szervezet tavaly játékkiállítást szervezett a Dürer Kertben. A rendezvény célja az volt, hogy minden korosztálynak bemutassák a különböző típusú játékkonzolokat, régi számítógépeket és játéktermi gépeket. A problémát az utóbbi okozta: a NAV alá tartozó Szerencsejáték Felügyelet százezer forintra büntette meg az egyesületet, mert a kiállított játéktermi gépnek nem volt érvényes típusengedélye.

A videojátékokba csak annyira kell történet, mint a pornófilmekbe. Mindenki elvárja, hogy legyen, de nem törődik vele senki.

John Carmack, a manapság az Oculus Rift VR-szemüveg technikai fejlesztését vezető programozózseni klasszikus mondása évtizedekig pontosan írta le az id Software fejlesztőcsapat legendás játékait. Mert hiába jelentek meg itthon – bármiféle engedély nélkül – regények is a Doom világában, maga a program nem törődött sztorizással: a pálya egyik végén indult a játékos, a másik szélen várta a kijárat, a kettő között pedig tengernyi technodémon és kulcskártyát igénylő biztonsági ajtó jelentette az akadályt.

Azonban a Doomot készítő fejlesztőcsapatban nem mindenki értett ezzel egyet: John Romero designer és pályatervező teljesen más véleményen volt, számára a puszta játékmeneten túl a történetmesélés és a játékos motiválása is kiemelkedő fontossággal bírt. A két játékfejlesztő stílusa hosszú távon összeegyeztethetetlennek bizonyult, és Romerónak végül egy újabb legendás játék, a Quake elkészülte után ott kellett hagynia a stúdiót. Rocksztáros attitűdje és hatalmas álmai Romerót azóta messzire sodorták – ezen a hétvégén például Budapestre, mégpedig az ötödik PixelCon retrojáték-rendezvényre.

A kipróbálható régi konzolok, számítógépek és játéktermi gépek, illetve négy esti koncert mellett a rendezvény legfontosabb szereplője ugyanis John Romero volt, aki nemcsak előadást tartott, de a kiválasztottak megpróbálhatták Doomban cafatokra cincálni (szinte kivétel nélkül sikertelenül). A fejlesztővel még a rendezvény előtt a Flippermúzeumban sikerült összefutni és rövid ideig elbeszélgetni. 

Az autósjáték-egyedfejlődésben nagyjából az OutRun 2 és a Ridge Racer 6 szintjén ragadtam le, de azok inkább gépjárműnek látszó tárgyakkal előadott szabályversenyek, és több közük van a Mario Karthoz, mint Niki Lauda munkásságához. Ja, és nincs jogosítványom se. Ezek után nem én vagyok a legalkalmasabb egy autószimulátor tesztelésére, nem? Miért kéne, hogy érdekeljen annak a szimulációja, ami a valóságban is teljesen hidegen hagy?

Egy bizonyos kor fölött a legelhivatottabb ember is belátja, hogy a munka, a család, a felelősségteljes felnőtt élet miatt egyszerűen már nincs ideje játszani. Pedig ott porosodik a konzol, az asztali gépen is elfutnak még az újdonságok, arról nem is beszélve, hogy az okostelefon az új Gameboy.

A videójátékok már rég nemcsak egy számítástechnika iránt érdeklődő réteg, hanem egy egyre népesebb generáció szórakozása. Egy olyan generációé is, ami jóval többre értékeli az idejét a pénznél. A játékipar pedig rájött arra, hogy erre építve dollármilliókat gomboljon le azokról az emberekről is, akik egyszer már fizettek egy adott játékért.

A mikrotranzakciók és fizetős játékon belüli tartalmak rendszere mára odáig jutott, hogy komolyan veszélyezteti az egész iparágat, súlyos mentálhigiéniai és anyagi problémákat okozhat egyeseknek, és lassan nyilvánvaló, hogy bizonyos eseteket már egyszerűen szerencsejátéknak kell hívni, nem pedig videójátéknak. A cikk legördülő menüiben az Index gémerei vallanak a saját élményeikről a témában.

Most jó gémernek lenni: az elmúlt pár évben Magyarországon nyakra-főre indultak új videojátékos kiállítások és partik, és ezek többsége nem is halt el. Hogy mást ne mondjak, jövő szombaton az 5. Pixelconra eljön hozzánk John Romero, a Doom és a Quake egyik fejlesztője. De előtte most hétvégén a Dürer Rendezvényházban még zajlik az Arcadia, idén másodjára – és ez kötelező program mindenkinek, akinek kicsit is könnybe lábad a szeme pár böhöm pixeltől vagy flipperkartól.

A Ubisoft a világ egyik legfontosabb videojáték-kiadója, olyan sikeres brandekkel, mint a Tom Clancy-játékok vagy a Rayman, de most nagyon nehéz időszakon megy át. A cég gyakorlatilag a Guillemot család vállalkozása, ami jó nagyra nőtt, tőzsdén is jegyzik, nyilván – és épp ezzel van a gond. Az elmúlt években ugyanis sok részvény került egy másik vállalat, a Vivendi kezébe, és nehéz lenne tagadni (a Vivendi azért megpróbálja), hogy ellenséges felvásárlás zajlik. A Vivendinek éppen a részvények 27 százaléka van a kezében, és a francia törvények értelmében 30 százalék fölött már a vállalatirányításba is beleszólhatna.

A Nintendo fél év alatt 3,3 milliárd dollár árbevételt ért el a Switch konzol népszerűségének hála, ami majdnem háromszoros (pontosan: 2,7-szeres) növekedés az egy évvel korábbi bevételéhez képest - írja az MTI. Az áprilisban kezdődő pénzügyi éve első hat hónapjában 453 millió dollár nyereséget könyvelt el a cég.

Egy szavuk sem lehet a hazai gémereknek a novemberi eseménykínálatra, három hétvégére is jut valami finomság vagy a retró vagy a legújabb videojátékok rajongóinak (de leginkább mindenkinek). Rendkívüli összesített programajánló az ősz utolsó hónapjára: