A Pokémon-franchise-t Tadzsiri Szatosi alapította 1995-ben, de igazából már 1990 körül elkezdett gondolkodni az alapokon. Ő az egész Pokémon-világ atyja, az animációs rajzfilm főhőse is utána kapta a nevét (akit mi Ash Ketchumként ismerünk, az a japán verzióban Szatosi). A Pokémon hódítása először két szerepjátékos videojátékkal indult 1996-ban, amit Game Boyra fejlesztett a Game Freak, és a Nintendo jelentette meg. Szatosi a Game Freaknél dolgozott, a Nintendónál pedig a cég egyik kulcsembere, Mijamoto Sigeru mentorálásával készültek el a játékok. A Pokémon Red és a Green annyira népszerű lett Japánban, hogy nem sokkal megjelenés után leprogramozták a Pokémon Blue-t is, ami a Reddel karöltve meghódította a világot.
A pokémonos videojátékoknak hat generációja készült különböző platformokon.:
1. generáció: Pokémon Red/Green/Blue/Yellow (1996–1998) – Game Boy
2. generáció: Pokémon Gold/Silver/Crystal (1999–2002) – Game Boy Color
3. generáció: Pokémon Ruby/Sapphire/Emerald (2002–2006) – Game Boy Advance
4. generáció: Pokémon Diamond/Pearl/Platinum (2006–2010) – Nintendo DS
5. generáció: Pokémon Black/White (2010–2013) – Nintendo DS
6. generáció: Pokémon X/Y (2013–2016) – Nintendo 3DS
Ezeken kívül folyamatosan jelentek meg kvázi felturbózott remake-ek a különböző platformokon. A leggyakoribb módszer, hogy a párosával megjelenő generációs játékok mellé készítenek egy harmadikat, ami az előző kettőt összegyúrja. Azonban az utóbbi két generációnál ettől eltértek. A 2012-ben kiadott Pokémon White2 és Black2 például már a történeten és a karaktereken is változtatott. A hatodik generációs X/Y-nak pedig egyelőre nem lesz meg a harmadik, mondhatni egyesített része, helyette a készítők ugranak a hetedik generációs játékokra.
A pokémonos játékok lényege, hogy minél több kis szörnye (pokémonja – a szó a „pocket monster”, azaz „zsebszörny” összevonásából született) legyen a játékosnak, és a segítségükkel megnyerje egy adott régió bajnokságát. A pokémonokat lehet fejleszteni és csereberélni, illetve nyilván lehet harcolni velük, amihez nem árt tisztában lenni a lények tulajdonságaival. Bár önmagában nem egy bonyolult dolog, a jó stratégia nélkül nem olyan egyszerű nyerni. A játékok ráadásul tele vannak megoldandó feladatokkal, amiket egymondatos információmorzsák segítségével kell megfejteni.
Ugyanakkor a Pokémon-játékok alapkoncepciója – beszéljünk akár az 1996-ben kiadott első generációs Pokémon Redről, vagy az idén decemberben megjelenő, hetedig generációs Pokémon Moonról (és Sunról) – igazából semmit nem változott az évek során. Játékgenerációnként van egy új kvázi kontinens, ahol új pokémonok vannak, és ugyanazt kell csinálni, mint az előző játékokban: mászkálni, pokémonokat gyűjteni, fejleszteni, teremvezetőkkel csatázni és kisebb feladatokat megoldani. Lukács „Bagszi” Borbála, hazánk első számú pokémonos szakértője és a bagszipoke.hu oldal létrehozója szerint azonban épp ebben rejlik a franchise sikere.
„A legtöbb sikeres franchise alapja, hogy létrehozzanak egy jól kidolgozott, saját szabályrendszerre épülő fantáziavilágot, amibe a rajongók bele tudják magukat képzelni, el tudják helyezni saját történeteiket – mondja Bagszi. – Gyűjtögetni majdnem mindenki szeret, és a Pokémon remekül használja ki ezt az érdekes karaktereivel. A játékokban visszatérnek a korábbi részekben lefektetett alapokhoz, csak szebben, jobban, más körítéssel. Nem feltétlenül kell változtatni a koncepción, ha működik, hiszen minden nagyobb újítás a fejlesztő számára kockázat is. A Pokémon Go esetében is sok panaszt hallani, hogy az eredeti játékokból megszokott szintezős fejlődést egy teljesen más módszer váltotta fel, ami nem igazán pokémonos. Magához a mobiljátékhoz jobban illik a gyűjtögetésre ösztönző cukorkázós fejlődés, valós idejű harcolás, de a Pokémon képletéhez képest nagyon idegen."
Két héttel az amerikai, ausztrál és európai premier után Japánban is elérhetővé tették a Pokémon Go játékot. A japán emberek nagyon szerettek volna már játszani, elvégre a Pokémont Japánban találták ki, nem máshol.
A Nintendo igyekezett megnyugtatni a japán rajongókat, még verset is írtak nekik. Persze a várakozásnak sokkal prózaibb oka volt, a Nintendo megvárta a japán nyári szünet kezdetét. A szigetországban a tanév július végén fejeződik be.
Japánban nagyon szeretik az appokat. Az Egyesült Államok után náluk töltik le a legtöbb alkalmazást, és Kína valószínűleg csak azért szorult a harmadik helyre, mert ott sok népszerű app nem elérhető. Ráadásul Kínában a Pokémon Gót is inkább klónozták, lemásolták, nehogy már egy eredeti ötlet kitalálója nyerjen ezen az egészen.
A Pokémon Gónál a játék eleinte főleg a teremtmények összegyűjtéséből áll. Egy hiba azonban az utóbbi napokban nehézkessé tette ezt. Egy felhasználó azonban megoldotta a problémát, sőt, még tovább is ment. Nagyon egyszerűvé tette megtalálni a játékosok közelében lévő állatok megtalálását. Egy Google térkép minden közeli pokémont megmutat a játékosnak.
Keddre új csúcsra jutott fel a Nintendo részvényárfolyama a Pokémon Go játék sikere nyomán, és ennek hála a játékgyártó többet ér, mint a fő riválisnak mondható Sony.
Ez csak egy kis teszt volt, hamarosan valami nagyobb szabású dolgot teszünk
- ezt a fenyegető üzenetet tette ki a twitterére a PudliTársaság, eredeti angol nevén a PoodleCorp. Állításuk szerint ők tehetnek arról, hogy több százezer ember nem tudta színes rajzolt fantázialények hajkurászásával tölteni a szabadidejét, amíg túlterheléses támadás miatt álltak a Pokémon Go szerverei.
A csoport július 16-án vállalta magára a támadást. A Pokémon Go fejlesztői pedig azt vállalták, hogy igyekeznek minél előbb megoldani a felhasználók gondját, és elérhetővé teszik a játékot.
Közben az oldalvonal mellől is bekiabált néhány infóbiztonsági szakértő, szerintük egy minden részletre kiterjedő védelmi stratégiával elkerülhető lett volna a baj, és egy hibrid védelmi rendszer simán kivédene egy ilyen támadást.
Erre az egészre számítani kellett, hiszen a népszerű játékokat kiütő hekkerek nagy hírnévre tesznek szert egy sikeres támadással. Ráadásul, úgy tűnik, hogy a harc évekkel ezelőtt elkezdődött.
A Google megunta azt, hogy az egyre inkább teret hódító indie játékok iOS platformokon jelennek meg, ezért fesztivált rendez a játékfejlesztőknek San Franciscóban. Az esemény szeptember 24-én lesz és egyszerűen Indie Games Festivalnak hívják.
Elég nehéz meghatározni az indie játékok fogalmát, elsősorban az alacsony költségvetésű, jelentős kiadói támogatás nélküli, kisebb létszámú fejlesztőcsoportok által készített játékokra használják. Ennek egyik előnye nyilván az, hogy a készítők kreativitása nincs megkötve, hátránya viszont, hogy nincs büdzsé olyan dolgokra, mint mondjuk a csúcsgrafika. Gondoljunk csak a Minecraftra, ami úgy lett borzasztó népszerű, hogy így néz ki.
Annak ellenére, hogy a Google platformjai sokkal elterjedtebbek, a fejlesztők inkább iOS-re programoznak, mert könnyebben tudnak pénzt keresni vele. Ennek a trendnek a megváltoztatása miatt rendezi a fesztivált a cég, amire 15 vagy kevesebb fővel rendelkező fejlesztőcsoportok augusztus 14.-ig jelentkezhetnek egy idén megjelent játékukkal. Ráadásul díjakat is oszt a Google, a legjobb fejlesztők Tango hardvereket, belépőjegyeket a jövő évi Google I/O fejlesztői konferenciára vagy Google Play Store helyet kaphatnak. A Play Store-ban egyébként március óta van egy "Indie Corner" nevű részleg, ahol külön kiemelik a legjobb indie játékokat.
A Nintendo fejlesztésért felelős vezetője bejelentette, hogy hamarosan kétszáz országban szeretnék elérhetővé tenni az elmúlt napok őrületét, a Pokémon Gót. Ráadásul nem is kell sokat várni erre, John Hanke szerint hamarosan bárki legálisan is letöltheti a játékot.
A Nintendo a Pokémon Góval jó úton halad, hogy idén nagyot taroljon a játékpiacon, őszre pedig olyan meglepetéssel készülnek, ami újabb felhasználókat vonzhat a japán céghez. Vagy inkább nagyon régieket.
A cég ugyanis úgy döntött, hogy Nintendo Classic Mini néven kiadja a Nintendo Entertainment System (NES) modern változatát, ami leginkább külsőben hasonlít az 1985-ben (Japánban 1983-ban) debütált konzolra. Belül ugyanis inkább a C64 joytickba épített verziójára, a DTV-re hasonlít, amennyiben leginkább előre feltelepített játékokkal lehet játszani. Az új gép november 11-én kerül a boltokba, hdmi-vel csatlakozik a tévéhez, lesz hozzá új kontroller, és az egész mulatság hatvan dollárba kerül majd.
A 30 beépített játék között olyan klasszikusok vannak, mint a Super Mario Bros első három része, a Pac-Man, a Castlevania vagy az első két Zelda-játék. Ráadásul Wii Remote révén olyan játékokkal is lehet játszani rajta, amiket a Wii és a Wii U Virtual Console szolgáltatásában megvásároltunk.
A Pokémon Góról sokat írtunk már, itt egy részletes leírás, hogy kell játszani, itt meg a véleményünk pár nap után arról, mennyire jó szórakozás az egész. Ez a cikk inkább arról szól majd, hogy válhatott globális sikerré valami, amiben kisállatokat kell levadászni, hogy aztán csatába küldjük őket.
A legérdekesebb dolog rögtön az, hogy bár a pokémonok világát korábban több rajzfilm és játék is népszerűsítette, a mostani, átütő siker egy április elsejei poénként indult. Még 2014-ben csinált amúgy egészen jól sikerült átverős videót a Google, amelyben új munkatársakat kerestek pokémon-edző munkakörbe.
Ez volt az a videó, ami szikrát vetett az akkor még Google-leánycégnek mondható Nianticot vezető John Hanke fejében. Hanke tárgyalni kezdett Ivata Szatoruval, a Nintendo akkori vezetőjével, aki tavaly sajnos meghalt, így nem érhette meg, mekkora siker is lett ebből az egészből.
Hanke szépen kivezette a Nianticot a Google-ből, méghozzá a nagyrészt a Nintendo által birtokolt The Pokémon Company segítségével, és nekiláttak, hogy lefejlesszék a tréfavideó valós változatát. Maradtak egyértelmű jelek a rokonságra: a Pokémon Góhoz adott, külön megvásárolható karkötőnek ugyanolyan alakja van, mint amilyen a videóban is látható logó.
De persze ez önmagában még nem lett volna elég. A Niantic korábbi játéka, az Ingress a legjobb példa: nagyjából ugyanazt kell benne csinálni, mint a Pokémon Góban, mármint a valóságban felkeresni a játékban szerepet kapó helyszíneket, és küzdeni az ellenfél befolyása ellen, de az mégsem lett ekkora siker.
Baromi szerencsés lövést eresztett el egy játékos Battlefield 4-ben: egyetlen rakétával 16 embert szedett le az ellenséges csapat játékosai közül.
A videón látszik, hogy egy ablakon és egy ajtón keresztül lő, látszólag teljesen vakon, bele a világba, és ő maga sem érti, mi történt, hiszen amikor a játék elkezdi sorolni, ki mindenki pusztult el miatta, visszamegy, és megnézi, mi történt.
A megoldás a pálya sajátosságaiban van: a rakéta valószínűleg egy fixen telepített bombát talált telibe, ami leradírozta a környéket.
A Warner Brothers fizetett több híres youtubernek, hogy videóikban pozitívan tüntessék fel a Middle Earth: Shadow of Mordor című videojátékot. Olyan nagyágyúknak adtak pénz, mint a 46 millió feliratkozóval rendelkező PewDiePie, de ezzel még nem is lenne gond. Csakhogy elfelejtették egyértelműen feltüntetni a szponzorációt.
A pénzéért cserébe a Warner Brothers elvárt legalább egy Facebook vagy Twitter posztot, illetve egy videót, amiben nem szerepelnek a játék hibái, bugjai, illetve semmilyen negatív megnyilvánulás magával a Warner Bros.-szal kapcsolatban. Ráadásul egy intenzív felhívást is be kellett építeni a videóban, ami arra ösztönzi a nézőt, hogy látogasson el az oldal weboldalára. Ez viszont a Federal Trade Commission (FTC) szerint a vásárlók megtévesztése és befolyásolása, hiába érvelt azzal a gyártó, hogy a youtube videók "More/Több" részében oda van írva, hogy szponzorált videó.
Ez utóbbi egyébként nem volt meg minden videó lírásában, illetve értelemszerűen nem látszódik, ha valaki Facebookon vagy más médiumon keresztül nézi meg. Meg különben is, ki olvassa el a "More" részt? Az FTC ezért meg is fedte a Warner Brotherst és kötöttek egy megállapodást, hogy ezentúl nem felejtheti el a szponzoráció tényét egyértelműen (értsd, a videóban is) feltüntettetni és nem tehet úgy, mintha egy kritika önálló, befolyásolatlan véleményen alapulna.
Ugyanakkor egyelőre semmilyen pénzügyi vagy bármilyen egyéb szankcióban nem részesül a gyártó. A probléma egyébként azért fontos, mert a dolog már túllépett az etikai kereteken. Ma már a youtuberek befolyása megkérdőjelezhetetlen és sok felhasználó a youtube-on megjelent kritikákat tekinti függetlennek és mérvadónak. Vélhetően ezentúl komolyabb következménye lesz az Warner Brotherséhez hasonló rejtett szponzorációknak és fizetett kvázi PR kritikáknak.
Oké, mi ez? Mindenki erről beszél, a munkatársaim nem hagynak dolgozni, már az edzőm is pokémonokra vadászik hajnalban.
A Pokémon Go egy ingyenesen letölthető telefonos játék iPhone-ra és Androidra. A lényeg, hogy a Pokémon nevű rajzfilmsorozatból ismert kis lényeket kell gyűjteni, közben meg a való életben is létező pontokhoz kell eljutni. A cél, hogy minél több és erősebb pokémonunk legyen, illetve minél több ilyen pont legyen a miénk.
Na jó, de ez miért lett ekkora siker?
A Pokémon-jelenség sikere amúgy annyira nem meglepő, a korábban kiadott játékokból úgy ment el mindig jó néhány (Nintendo 3DS-en például összesen 25) millió darab, hogy egy viszonylag szűk kör, a kézikonzol-tulajdonosok köre vehette meg. Várható volt, hogy ha a jóval elterjedtebb mobilokra is megjelenik, ráadásul ingyen, akkor óriási siker lesz. Főleg azért, mert most lett keresőképes felnőtt azokból, akik a 90-es években látták és szerették a Pokémon-rajzfilmet. Meg hát a tény, hogy tegnap még Ronaldo fejére is leszállt egy az Eb-döntőben.
A Nintendo részvényeinek értéke a pénteki tőzsdezárás után több mint húsz százalékkal emelkedtek, 7,5 milliárd dollárral emelve a japán játékgyártó piaci részesedését. Mindez annak köszönhető, hogy elképesztően sokan töltötték le a Pokemon Go nevű játékot mobiljaikra.
Hétfőn folytatódott az emelkedés, a tokiói tőzsde nyitása után 23 százalékos pluszban kereskedtek a részvényekkel. A 20190 jenes árfolyam a legmagasabb tavaly november óta.
A Pokemon Go az Apple iTunes Store-jában az első helyet érte el az ingyen letölthető játékok listáján. A program egy kiterjesztettvalóság-játék, a felhasználónak Pokemon-karaktereket kell gyűjtenie, miközben sétál az utcán. Aztán ha már sok ilyen állatkája van, akkor megküzdhet más felhasználók állataival.
Nagyon sok rajongója lett hirtelen a játéknak, pedig alig néhány országban lehet letölteni. Itt írtunk róla, hogyan kell trükközni Magyarországon. Mert persze már itthon is gyűjtik lelkesen a Ratatát és a Weedle-t.
Kimondom, rögtön a legelején: a Pokémon Go a Nintendo legjobb ötlete a Wii óta, és ezt nem is én mondom, hanem az az isten tudja, mennyi ember, aki világszerte letöltötte a játékot annak ellenére, hogy azt hivatalosan még csak Japánban, az USA-ban és Új-Zélandon adták ki.
ez háromszor gyorsabban sikerült neki, mint a korábbi rekorder Clash Royale, a Nintendo részvényei pedig szárnyra kaptak a játék hihetetlen népszerűsége miatt. A kiadást követő piaci mozgások még aznap 2,3 milliárd dollárral növelték a cég értékét, plusz ugye a pénz, amit a játékosok a valóságban is elköltöttek.
Én már a bejelentés óta tűkön ültem, és először komolyan csalódott lettem, mikor a Play Store-ból nem sikerült letölteni az alkalmazást, még mindenféle VPN-es vudu bevetésével sem. Aztán jött a hír, hogy nem is kell trükközni, elég letölteni a programcsomagot a netről, telepíteni, és lehet is nekilátni a kis lények gyűjtögetésének. (Magyarán APK-t kell telepíteni, de ez nyilván csak androidon megy, az iphone-osok most nem örülnek. Ráadásul van egy pletyka, ami szerint aki így lép be a játékba, azt blokkolhatja a fejlesztő – érdemes ezt észben tartani, bár őszintén meglepne, ha bárkit tényleg kitiltanának.)
Ha ön iPhone-os, és elég bátor, amerikai, új-zélandi, japán esetleg ausztrál App Store-fiókkal sikerülhet a dolog, többen is írtak a cikk megjelenése után, hogy nekik is összejött.
A Pokémon Go a végtelen számú pokémonos játékok újabb változata. A lényeg nagyjából ugyanaz: gyűjtjük a fura kis állatokat, és ha már elég fura kis állatkánk van (akikből továbbra is fura, de elég erős állatkát is fejleszthetünk), megküzdhetünk másokkal, mármint nem mi, hanem az állataink a mások állataival. Pokémonokból van többféle, víz, tűz, szellem meg még vagy egy tucat egyéb fajta, különleges támadásaikkal megsebzik a másikat, az veszt, akinek előbb kidől az összes, csatasorba állított pokémonja.
A Pokémon Go azzal csavar egyet a dolgon, hogy míg a korábbi részekben csak a virtuális világban kellett sétálgatni, hogy összefussunk a begyűjtendő bigyókkal, most a valóságban is ki kell mennünk az utcára. Aki ismeri az Ingress nevű játékot, az abba is hagyhatja az olvasást, töltse le a játékot és találkozunk odakint, a többieknek meg elmondom.
Azt gondolnánk, hogy a legtöbb embernek már elege van a Star Wars: Az ébredő Erővel kapcsolatos bármilyen termékből, de a nagy cégek ezt abszolút nem így látják. Fél évvel a film bemutatója és néhány hónappal a dvd megjelenése után újabb kötelező körön vagyunk túl: megjelent a Lego Star Wars videojáték is. És meglepően jó, sokkal jobb, mint a korábbi digitális legó-kalandjátékok.
Nem születik Mass Effect minden bokorban, de azt is mondhatnám, hogy nem minden Witcher, amit kis pénzű európai fejlesztők raknak össze. A Technomancer például tuti nem lesz az év szerepjáték-meglepetése, hiába próbál meg mindent megtenni. Talán pont ez a baj, hogy mindent megpróbál, hátha valami összejön.
Ha csak az alapokat mondjuk el valakinek, még a kedvét is meghozhatjuk. A Marson játszódó történet főszereplője egy olyan, hát, rendfenntartó, aki amellett, hogy képzett harcos, még különleges áramszórási képességekkel is rendelkezik. Egyik nap még megbecsült tagjai vagyunk a meglehetősen kellemetlenül felépülő marsi közösségnek, aztán a Gestapo-szerű cég úgy dönt, hogy inkább mégsem annyira szereti a villámszóró fajtánkat, és menekülnünk kell, keresztül a vörös bolygó látványosságain.
A jó húszórányi játék két részre osztható. Az első néhány órában van az, amikor a harc még izgalmas, de a történet nehezen folyik, ráadásul a megismert szereplők többsége vagy rosszul megírt és eljátszott karakter, vagy simán csak unalmas. Aztán ahogy menekülni kezdünk, megfordul a dolog: a történet fordulatai és a karakterek egy része kifejezetten érdekessé válik, a harc viszont unalomba fullad.
A Microsoft megint bejelentette Play Anywhere nevű programját (magyarul: játssz bárhol), amelynek lényege, hogy egyesítik a Windows 10-es és Xbox One-os platformokat, így mindegyiken mindkettő játékait lehet majd játszani. A pécés gamerpiacot egyelőre a Valve Steam nevű megoldása dominálja.
A megoldásról sokat beszéltek az idei E3-on is. Akkor így írtunk róla: „Ennek lényege a mémbeli pc master race és a konzolos parasztok közti határ elmosása: a játékosnak egyszer kell megvennie a játékot, és megkapja két platformra, Windows 10-re és Xbox One-ra is, plusz költség nélkül. Ez intuitíve egy baromi jó és nagylelkű ötletnek tűnik (amivel a Microsoft nyilván a Windows 10-penetrációt is erősíteni szeretné), ugyanakkor ha 2017 végén jön egy bika Xbox, és addig sok menő Xbox-játék kijön Windowsra is, akkor ki és miért venne a következő másfél évben Xbox One-t...?”
Lappangott bennem egy félelem, amikor a Stellarist elkezdtem feltelepíteni. Ugyan imádom a sci-fit és a stratégiai játékokat is, de több kritikában is említették, hogy a felhasználói felülete és tutorialja kényelmetlen és döcögős. Az pedig, hogy egy játékot nem jó érzés használni, teljesen megölheti az egész élményt. Úgyhogy aggódva figyeltem, amint halad a csík a száz százalék felé.
És aztán a játék az első képkockájával megvett kilóra.
Ismerős önöknek az Imperium Galactica? A majdnem húsz évvel ezelőtt megjelent űrstratégiai játék, amit pár megszállott és elképesztően tehetséges magyar srác készített, és a második része BAFTA-díjat nyert a zenéjéért? Engem játék még nem varázsolt el azelőtt soha úgy, mint az Imperium Galactica. Amikor muszáj volt pár órára félretenni a kegyetlen és szigorú hetedik osztályos teendőim miatt, akkor is csak csillagtérképeket rajzolgattam a kémiafüzetembe, vagy a játék kézikönyvét olvastam egészen addig, amíg meg nem tanultam az egészet kívülről. És aztán elolvastam még egyszer. Órákig tudtam róla mesélni mindenkinek, aki nem tudott elfutni elég gyorsan.
És amint megláttam az első képet, és meghallottam a Stellaris zenéjét, ezek az emlékek olyan erővel sodortak el, mint török kamion az M5-ös autópályán.
Június közepén a Tencent kínai internetes óriás iszonyú pénzért, 8,6 milliárd dollárért felvásárolta a finn mobiljáték-fejlesztő Supercell stúdiót. Manapság egy ilyen hír az online biznisz világában nem ver cunamiszerű hullámokat - nagy ügy, a WhatsApp 19 milliárd volt, a LinkedIn meg 26! Csakhogy ezzel a felvásárlással az eddig leginkább kínai Facebookként ismert cég egy csapásra a világ legnagyobb videojáték-kiadója lett. Vagyis dehogy egy csapásra: öt éve építgeti csendben a játékos birodalmát, és a világ most döbbent csak rá, hogy jé, ez mára nagyobb lett, mint az Electronic Arts és az Activision Blizzard.
Számítógépes játék készült arról, milyen sötét világ vár a britekre, ha kilépnek az EU-ból. A játék fikció, és még a népszavazás végeredménye előtti napon jelent meg, de a friss döntés, vagyis Nagy Britannia egész Európát sokkoló kilépése új aktualitást ad neki.
A kilencvenes években az id software szakértelme megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Hiába próbálta több fejlesztőcsapat is sarokba szorítani őket, nem sikerült - ők maradtak az FPS-ek császárai. Legnagyobb riválisuk, a 3D Realms a Duke Nukem 3D-vel, a Blooddal és a Shadow Warriorral próbált borsot törni az orruk alá, de hiába voltak jó ötleteik, a fejlődés irányát nem ők határozták meg. Csak úsztak az árral, de nem diktálták a trendeket.
És még sehol sem volt a Quake megjelenése.
A Quake lett volna az id software álomjátéka. A csapat megrögzött szerepjátékosokból állt; rajongtak a klasszikus Dungeons & Dragonsért. John Carmack, a vezető programozó egy hatalmas, elképesztően részletes fantáziavilágot talált ki. Az asztali szerepjátékos partik idején született meg a csapat első játéka, a Commander Keen-széria; ez még oldalra scrollozós platformjáték volt, nem FPS. De már az első Keen-trilógiában elrejtettek egy promószöveget, ami a Quake: Fight for Justice-t reklámozta. Azt ígérték, ez lesz a pc-s fantasy játékok csúcsa.
A WeChatet, a világ legnépszerűbb csetelős appját is kiadó Tencent többségi tulajdont szerzett a Clash of Clanst fejlesztő Supercellben. A kínai óriás 8,57 milliárd dollárt (2384 milliárd forintot) fizetett a SoftBank nevű japán telekommunikációs cégnek, ezzel a Supercell teljes értékét 10,2 milliárd dollárra lőtte be.
Lehet az E3 a legfontosabb videojátékos expo, de az utolsó napja ennek is olyan, mint bármelyik többnapos rendezvénynek: érezhetően kicsit fáradt már mindenki, a kiállítókon gyakran látszik, hogy várják már a végét, sok látogató pedig kihagyja már ezt a napot. De éppen ezért egy hangyányival elviselhetőbb a tömeg, rövidebbek a sorok és nagyobb eséllyel lehet kipróbálni játékokat.
A virtuális valósággal először valamikor a kilencvenes évek második felében találkoztam, egy kiállításon. A VFX1 VR-szemüveget próbáltam ki, amiben a Doom futott. Össze-vissza remegtek a poligonok, célozni nem lehetett pontosan, és percekig jojózott utána a szemem. El sem tudtam képzelni, hogy ki láthat ebben a hülyeségben fantáziát, amikor egérrel-billentyűzettel sokkal szakszerűbben ki lehet végezni a pókdémont, és az ember feje sem fájdul meg utána. Aztán eltelt húsz év, és megint egy VR-forradalomban vagyunk, ismét ott tart a játékipar, hogy egy Doom című videojáték VR-támogatást kap.
Az E3 kiállítást 1995 óta rendezi meg az ESA nevű szoftverkiadói szövetség, és ezalatt a világ legfontosabb videojátékos expója átment már pár válságon. A legnagyobbon nagyjából tíz éve, amikor a rendezvény túlfújódott, és kipukkadt. Mivel kezdett túl drága lenni, és éppen akkortájt ütött be a recesszió is, show helyett 2007-ben és 2008-ban csak nagyon zárt körű meetingeket tartottak, a korábbi 50-60 ezer látogató helyett csak 5-10 ezer szakmabelinek. Ezzel átmenetileg sikerült is jelentéktelenné tenni az E3-at, aztán 2009-től megint a régi konferenciahelyszínen, de már kevesebb csarnokban és ésszerűbb keretek között zajlott az expo.
Az E3-on tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Into The Pixel című versenyt. 2004-ben az első még csak egy komolytalan kezdeményezésnek tűnt, aztán évről évre egyre nagyobb rangot szerzett a szakmában, és ma már a videojátékok grafikusai között elég éles verseny zajlik, hogy ki kerül be a legjobbak közé. A tárlatra koncepciórajzokat, illusztrációkat lehet nevezni, ezekből választ egy szakmai zsűri.
Magyar idő szerint hétfőn este tartották meg a pc-s játékoknak szentelt E3 sajtókonferenciát. A rendezvényen ez újdonságszámba megy, de a szervezők nem hagyták ki a lehetőséget, hogy 1) megmutassák: a pc, mint játékplatform erősebb, mint valaha 2) eladjanak némi reklámidőt a legnagyobb hardver- és szoftvergyártóknak. Lássuk, milyen játékokkal illusztrálták, hogy a pc a király!
A Ubisoft sokáig olyan cég hírében állt, mint ami igyekszik nem belecsúszni folytatások végtelen ismételgetésébe, és minden évben eredeti ötleteket, új brandeket is kitalál. Ráadásul a cég idén harmincéves, ezért bőven lehetett reménykedni abban, hogy nagyot robbant most. Nem így történt, sajnos. Bár akadtak eredeti ötletek, ezek egy részét láttuk már, illetve nem volt bennük elég kraft – a francia cég idei sajtóbemutatójánál sok emlékezetesebbet csinált már.
A legnagyobb videojátékos expo, a Los Angeles-i E3 legizgalmasabb szeletének általában a nagy konzolgyártók sajtókonferenciái számítanak, hiszen ezeken van esély olyan hardverek leleplezésére, amik aztán az egész játékipart évekre meghatározhatják.
Az idei E3-on a Microsoft ebből a szempontból lépéskényszerben volt. Az Xbox One eladásai nem túl jók a Sony PlayStation 4-ével szemben (az már 40 millió eladott példány fölött jár, míg az Xbox One a becslések szerint legfeljebb 20 millió körül), és a cég részben még mindig a konzol 2013-as, nagyon rosszul kommunikált bemutatását nyögi.
A nagy kiadók sajtótájékoztatóinak sorát általában a Microsoft nyitja a Los Angelesben tartott videojátékos kiállításon, az E3-on, idén az Electronic Arts akart az első lenni. Lássuk, volt-e bármi, ami miatt fontos volt ez a nagy sietség.
Természetesen az EA sem kerülte el a szivárgásokat, így a rendezvény előtt kikerült a netre néhány komolyabb újdonság, például a FIFA 17 történetalapú küldetésmódja és a Titanfall 2 egyjátékos kampánya.
Ettől függetlenül a show-t megnyitó Andrew Wilson (aki amúgy a cég vezérigazgatója) egy sor érdekes, még fejlesztés alatt álló dolgot ígért, és ha valaki csak az összefoglalót olvassa most, és volt szerencséje kihagyni magát a nyúlósra, unalmasra és néha nagyon furcsára sikerült rendezvényt, akkor az a valaki tulajdonképpen egyet is tud érteni vele.