Index Vakbarát Hírportál

Fortélyos félelem igazgat minket életünk során, állandó a bizonytalanság, és csak ritkán múlik a szorongás. De ha hirtelen elönt minket a verejték, felgyorsul a szívverésünk, hiperventillálunk és ájulás környékez egy dugóban veszteglő, zsúfolt buszon, metróaluljáróban vagy a liftben, akkor minden bizonnyal klausztrofóbiában szenvedünk.

A fóbia olyan elhatalmasodott, indokolatlan félelem bizonyos tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amelytől nem tudunk szabadulni. Szinte bármitől extrém módon retteghetünk: a magasságtól (akrofóbia), az oltástól (vaccinofóbia), a nőktől (ginofóbia) és anyósunktól (pentherafóbia), vagy akár a tőlünk jobbra elhelyezkedő tárgyaktól (dextrofóbia) is. Hiperaktív agyunk nem bír nyugodni, mindig talál valami eszement agyrémet. 

Együnk csak újévkor lencsét vagy sárgaborsót, de jó, ha tudjuk, hogy egyszer sem húzták ki 2021-ben a 46-os, 67-es vagy a 68-as számot a lottón, miközben a 32-est nyolcszor is, a 45-öst pedig hétszer. Elmondhatjuk, hogy kezünkben a tuti szisztéma, és tudjuk, milyen számokat kell megjátszanunk 2022-ben?

Tele a világ különleges számokkal, sorozatokkal: Fibonacci-számok, az aranymetszés arányai, a tökéletes prímszámok vagy a mesebeli három testvér és a hétfejű sárkány. Özvegy Ring Sándornénak, Magyarország első ötöslottó-nyertesének családtagjai életkora volt a mágikus ötös 1957. április 11-én. Mivel főnyereményét nyilvánosan vállalta, annyira divatba hozta a családi számokat, hogy máig 1 és 39 között tippel a lottózók fele.

Valószínűleg ez az egyik legismertebb történelmi szállóige. A legtöbb ember – ha egyáltalán megjegyzett valamit a Napkirályról – annyit tud csak, hogy XIV. Lajos e szavakkal foglalta össze abszolút monarchiája lényegét: „Az állam én vagyok!” (L’État, c’est moi!)

A részletesebb legenda szerint 1655. április 13-án mondta ki, amikor vadászruhában, lovaglóostorral a kezében berontott a párizsi legfelsőbb bíróság ülésére. A bíróság ugyanis az ő távollétében és az ő engedélye nélkül vizsgálgatta korábban elfogadott rendeleteinek törvényességét. A király fenyegetőzésére válaszként a bíróság elnöke az állam érdekeire hivatkozott, mire az uralkodó állítólag a híres szállóigével vágott vissza.

Senki sem gondolta, hogy Heinrich Schliemann viszi valamire az életben. A fiú, teljes nevén Johan Ludwig Heinrich Schliemann 1822. január 6-án látta meg a napvilágot, egy német falusi lelkész ötödik gyermekeként. Az apa, Ernst Schlieman masszív alkoholistaként tengette életét, és „a szó szoros értelmében elitta a parókiáját, és emberi méltóságát”.

Mindazonáltal az idősebb Schliemann hatalmas klasszikus műveltséggel rendelkezett, és gyakran mesélt gyermekeinek, amely történetekhez az Iliász, az Odüsszeia és a Aeneis adta az alapot. 

A kérdésre könnyen rávághatjuk a választ: nem nagyot. Évről évre több százan halnak meg kihűlésben Magyarországon. Méghozzá többnyire fűtetlen, vagy alig fűtött lakásokban. Nem is kell ehhez fogcsikorgató hideg, már tartósan 15 fok alatt is „halálzónává” válhat az otthonunk.

Ehhez képest az Antarktiszon mínusz 20 Celsius-fokban még vígan sürgölődnek a kutatók, a szibériai Jakutföldön pedig iskolába mennek a gyerekek. Mínusz 30 alatt azonban már ott is eltűnődnek azon, hogy beiktatnak egy kis iskolai szünetet.

Akármennyire is rétegesen öltözködünk, vagy nem tartjuk magunkat fagyosszentnek, szerencsétlen esetben egyetlen ember sem kerülheti el a fagyhalált. Ez a hipotermia, a szervezet fokozatos kihűlése.

Maria Stella Petronilla Chiappini (1773–1843) a fennmaradt képek és szobrok tanúbizonysága szerint elragadóan szép leány volt. Tizenhárom éves korában annyira megtetszett egy ötvenéves angolnak, Thomas Wynnek, Newborough bárójának, hogy feleségül vette. Két gyermekük születése és férje halála után egy észt gróf, Heinrich George Eduard von Ungern-Sternberg házastársa lett. E szédítő társadalmi felemelkedés úgy látszik, nem volt elegendő az egykori színésznő, egy börtönőr lánya számára, mert 1824-ben a fejébe vette, hogy csecsemőkorában kicserélték Lajos Fülöp francia királlyal.

Titkos alku

A színésznőből lett grófné ugyanis kapott egy levelet, melyet az apja, Lorenzo Chiappini diktált a halálos ágyán. Ebben azt állította, hogy nem ő az igazi apja. 1772 végén ugyanis egy utazókocsi állt meg Modigliana itáliai kisváros fogadója előtt. Egy házaspár szállt ki belőle, azzal a szándékkal, hogy itt töltenek pár hetet, amíg az állapotos feleség meg nem szüli gyermeküket. Összebarátkoztak a városka lakóival, Lorenzo Chiappinivel pedig furcsa alkut kötöttek. Mivel a börtönőr felesége is várandós volt, az előkelő idegeneknek pedig fiúörökösre volt szükségük, megegyeztek, hogy ha az úrnő lányt szülne, Chiappini felesége pedig fiút, akkor egy jókora összeg fejében kicserélik a két gyermeket. Így is történt, s az ismeretlen házaspár örökre eltűnt a kisfiúval.

Az Amerikai Egyesült Államok 1787-ben elkészített s mindmáig érvényben lévő alkotmányában egyetlen szó sem esik a pártokról. A Philadelphiában ülésező alapító atyák, vagyis az alkotmányozó konvenció tagjai a felvilágosodás hagyományainak megfelelően úgy gondolták, hogy a pártok teljesen feleslegesek. Hiszen minden értelmes ember képes belátni, mit kíván a közjó, és ha becsületes, ennek megfelelően fog cselekedni. Csak éppen arról feledkeztek meg, hogy az embernek nemcsak értelme és becsülete van, hanem érdekei is, amelyek tükrében egészen eltérő nézeteket lehet kialakítani a közjóról.

Már az alkotmány ratifikálása idején (1787–1788) két nagy politikai csoportosulás jött létre. Az alkotmányt azok ellenezték, akik féltették az államok függetlenségét a szövetségi kormányzattól, valamint az adósok, a nyugati területek farmerei, a szegényebbek és műveletlenebbek. Őket nevezték antifederalistáknak. Műveltebb, gazdagabb, a városokban és a keleti parton élő ellenfeleiknek, a federalistáknak sikerült biztosítaniuk az alkotmány életbe léptetéséhez szükséges többséget. E két csoportból nőtt ki az első kétpártrendszer.

Sajnos a cím nem egy új, a Robbanó cicákhoz hasonló társasjátékra utal, hanem a történelem egy megrázó és véres időszakára. A II. világháború során az előrenyomuló német Wehrmacht tankjait a Szovjetunió Vörös Hadserege ugyanis részben kutyákkal próbálta megállítani, megkérdőjelezhető sikerrel.

A szovjet katonai vezetés 1924-ben fogadta el a kutyák katonai alkalmazásának ötletét, és alapíttatott kutyaiskolákat. A terv az volt, hogy az állatokat mentéshez, elsősegélynyújtáshoz, üzenetek továbbításához, aknák és emberek keresésére, illetve ellenséges célpontok megsemmisítésére fogják betanítani.

Nem sírkeresztekről van szó, hanem vízszintesen elhelyezett, máltai kereszthez hasonló alakban elhelyezett betonelemekről, amelyek kémrepülők vagy műholdak által hordozott optikai eszközök beállítására szolgáltak egykor.

Az űrből is látható titokzatos kalibrációs célpontok egy 26x26 kilométeres, négyzet alakú területen helyezkednek el szabályos rácsban. Egyenkén 18 méteresek voltak, és egészen pontosan 272 darab volt belőlük az arizonai Casa Grande város közelében. A célpontokat 1959 és 1972 között használták. Annyi biztos, hogy a rajtuk elhelyezett bronztáblákon az amerikai hadsereg térképészeti szolgálatának neve szerepel, de pontos céljuk máig vitatott.

Fred Kaplan amerikai újságíró a közelmúltban megjelent cikkében „az amerikai történelem legnagyobb stratégiai tévedésének” nevezte a 2003. március 20-án megindított második iraki háborút. Több mint 4400 amerikai és a becslések szerint 208 000 iraki áldozata volt, nem beszélve a közel-keleti államok destabilizálódásáról, az Iszlám Állam felemelkedéséről és minden idők egyik legnagyobb menekültválságáról. De miért és hogyan is tört ki ez a háború?

Másfél évtizede sokan hangoztatták, hogy az Egyesült Államok kizárólag a kőolajlelőhelyek birtokba vételéért indította meg a háborút. A közhiedelem szerint a nagyhatalmak általában anyagi érdekeik védelmében szánják el magukat kemény lépésekre. Az emberek többsége egyszerű magyarázatokat keres, és van-e annál egyszerűbb, hogy az önző gazdagok és hatalmasok még nagyobb gazdagságra és hatalomra vágynak?

Saint-Denis közvetlenül Párizs északi határa mentén fekvő, több mint 120 ezer lakosú kisváros, 9 és fél kilométerre a francia főváros központjától. Valaha nevezetesebb látványosságnak számított magánál Párizsnál is: Európa legtekintélyesebb uralkodói közül igen sokan ellátogattak ide, hogy megtekintsék katedrálisának ereklyéit. Az újkor századai során olyan hírességek lépték át a katedrális kapuját, mint V. Károly német-római császár (1540), IV. Ulászló lengyel király (1645), a leendő II. Károly angol király (1646), II. József császár (1776) és III. Gusztáv svéd király (1784). A kisváros ugyanis a francia keresztény királyság több mint ezeréves emlékhelye volt.

A névadók

A városnév Szent Dénes emlékét őrzi, akit a Meroving-dinasztia (Kr. u. 5—8. sz.) óta a francia királyok, a királyság és a korona fő patrónusának, vagyis védőszentjének tekintettek. Különös szent ő, alakjában három személyt olvasztottak össze a középkori legendaírók: Athén I. századi püspökét, Dionüsziosz Areopagitát, Korinthosz Dénes nevű, III. századi püspökét és Párizs III. századi püspökét, akit Decius császár idején fejeztek le. Hilduin apát 835 táján írt Vita sancti Dionysii (Szent Dionüsziosz élete) című művében megpróbált rendet teremteni a hagyományok között. Azt állította, hogy a Szent Pál által megtérített Dionüsziosz Areopagita előbb Athén püspöke volt, majd az I. században Kelemen pápa őt küldte Galliába, ahol Párizs püspöke lett, és Sissinus elöljáró kivégeztette. Egyesek szerint a Mons Martyriumon (Mártírok hegyén) végezték ki, melynek neve Montmartre-ra rövidült, mások szerint a róla elnevezett Saint-Denis területén, ahol eltemették. A legenda megoldja az ellentmondást: eszerint

E hagyomány valószínűleg arra utal, hogy földi maradványait 627 táján átszállították Saint-Denis-be, s a legendával azt akarták megerősíteni, hogy a szent maga is itt kívánt eltemetkezni. Szent Dénest általában úgy ábrázolták, hogy a kezében tartja levágott fejét. Ezen évszázadokig senki sem ütközött meg különösebben, a nagy francia forradalom tömeges kivégzései után azonban minden bizonnyal sokakban ébresztett szomorú emlékeket, hogy éppen egy lefejezett szent volt a francia királyok fő patrónusa.

Úgy szeretlek, édesapám, ahogyan az emberek a sót!, mondja a népmesében a királykisasszony a királynak, aki erre úgy felhördül, hogy legott száműzi legkisebb leányát. Hiába magyarázza a királykisasszony, hogy az emberek mennyire, de mennyire szeretik a sót, nem volt pardon és grácia.

A felbőszült király vélhetően nem tudta, hogy a konyhasó (nátrium klorid) nem csak egy szimpla  ízesítőszer, hanem létfontosságú makroelem minden élőlény számára. Annyira alapvető szerepe van az ideg- és izomműködésben, az anyagcserében és a sejtek folyadékháztartásának fenntartásában, hogy ha nem jutnánk hozzá, nem sokáig maradnánk életben,

Nem kell hozzá annyira szomorúnak lennünk, mint a kis hercegnek, hogy több naplementét lássunk egy nap. Negyvenhárom naplementét nem, huszonnégyet viszont láthatunk, amennyiben sikerül 24 órán keresztül állandó sebességgel egy meghatározott vonalon repülnünk a Föld körül.

A Föld 23 óra 56 perc 4 másodperc alatt tesz egy teljes fordulatot saját tengelye körül, az Egyenlítő 40 070 kilométer, ebből kiszámolva bolygónk sebessége 1670 kilométer per óra. Maradva az Egyenlítőn, ahol az időzónák nagyjából 1670 kilométeres távolságban vannak egymástól, az Egyenlítőhöz igazított pályánkat tartva, 1670 kilométer per órás sebességgel nyugati irányban repülve óránként egy, összesen huszonnégy időzónán haladnánk át. Tegyük fel, hogy greenwichi idő szerint délután fél ötkor indulunk el nyugat felé az előbbi sebességgel. Minden egyes időpontban, amikor új időzónába lépünk, az óránkat fél hatról visszaállíthatjuk fél ötre.

Amikor igazán éhesek vagyunk, agyunk legmélyebb bugyraiból általában meleg ételek látképei tolulnak föl, gőzölgő kedvenceink íze és illata borít be minket. Tudatunk beszűkül, nyálunk csorog, a vágy tetőfokára hág, Bármennyit képesek lennénk megenni belőlük, és az áhított fogások addig nem tágítanak képzeletbeli asztalunkról, amíg a valóságban meg nem ettük őket az utolsó falatig.

Persze elég lehetne a pillanatnyi túléléshez egy májkrémes kenyér, egy kihűlt pizzaszelet vagy akár egy zacskó chips is, de a meleg étel utáni sóvárgás, úgy tűnik, az emberiség egyik, koroktól, tájaktól, kultúráktól független, alapvető közös élménye. Nem tanult, hanem ösztönös érzés.

De vajon miként alakult ez így? Miért vágyunk meleg ételre, és ha kihűlt, miért melegítjük meg kényszeresen, ha csak tehetjük?

Mint ismert, a fény sebessége másodpercenként háromszázezer kilométer, és ez egyben az univerzális felső sebességkorlát anyag és információ számára. A valaha létező leggyorsabb, embert szállító eszköz értelemszerűen egy űrhajó, az Apollo–10 volt, amely 39 938 km/órával haladt – ez a fénysebesség 0,0037 százaléka. Tömören tehát lassúak vagyunk, ezért nagyon feltűnő lenne, ha a fény egy nagyságrenddel lassabban mozogna.

A gondolatkísérletet először George Gamow orosz származású amerikai fizikus végezte el. Gamow egy tudományos ismeretterjesztő könyvsorozat szerzője volt. Könyveinek főszereplője, a bizonyos Mr. Tompkins kalandjai során olyan világokba kerül, ahol mások a fizika törvényei. Az 1939-ben kiadott Mr. Tompkins Csodaországban arról szól, hogy a címszereplő biciklivel kel át egy olyan városon, amelyben lelassult a fény, ezért különböző relativisztikus érzékcsalódásokkal találkozik.

Shakespeare III. Richárd című drámájának első színében e szavakkal jellemzi önmagát a torzszülött címszereplő:

Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, / Hogy eltöltsem e csevegő időt– / Úgy döntöttem, hogy gazember leszek / S utálom e kor hiú gyönyörét.

E mindössze huszonhat hónapig uralkodó király az angol középkor leghírhedtebb uralkodójává vált – annak ellenére, hogy több történész is megpróbálta tisztára mosni az emlékét. Michael Hicks angol történész Richárd legújabb életrajzában összegezte a kutatások eredményeit (Richard III. The Self-Made King. 2021, Yale)

Shakespeare VI. Henrik című királydrámájának egyik jelenete alapján Walter Scott, a 19. századi regényíró nevezte el „rózsák háborújának” azokat a harcokat, amelyeket a Plantagenet-dinasztia York és Lancaster ága vívott egymással 1455 és 1487 között. A majdani III. Richárd 1452-ben született, tizenegyedik gyermeke és legifjabb fia volt Richárdnak, York 3. hercegének. Anyja Cecily Neville volt, nagynénje annak a Richard Neville-nek, Warwick 16. earljének, aki a „rózsák háborújában” elnyerte a „Királycsináló” nevet. Richárd nyolcéves volt, amikor apját megölték a wakefieldi csatában. Németalföldre kellett menekülnie, csak családja towtoni győzelme (1461) után térhetett vissza.

Az elveszített hozzátartozók miatti fájdalom a legősibb emberi érzések egyike. Ezért a halottakról való megemlékezés szertartásait egyetlen civilizáció sem nélkülözhette. A mindenszentek, a halottak napja és a halloween ünnepei ezeknek az ősi, a kereszténységnél is régebbi rítusok szertartásaiban gyökereznek. 

Az ókori Rómában a Julianus-naptár szerint május 13-a volt a lemuria ünnepének egyik napja. Ezt az ünnepet még állítólag a városlapító Romulus hozta létre, hogy kiengesztelje meggyilkolt fivérének, Remusnak a szellemét. A lemuria napjain a rómaiak különböző rítusokkal és szertartásokkal űzték el házaiktól az ártó szellemeket, a lemúrokat. A családfők

Ha egy történelemkönyvben megpillantunk egy illusztrációt, amelyen egy testes  szerzetes röpiratot szögez egy templom kapujára, azonnal tudjuk, hogy a reformáció  megindításának pillanatát ábrázolja. A hagyomány szerint ugyanis 1517. október 31-én,  déli tizenkét óra körül Luther Márton a wittenbergi vártemplom, a Mindenszentek t emploma kapujára kiszögezte 95 tézisét, melyben elítélte a búcsúlevelekkel való k ufárkodást.

A jelenet olyannyira közismert, hogy pár évtizede egy tréfás képregényben is feldolgozták. Két pap kártyázását váratlanul kopogás zavarja meg. „Szabad!” – kiáltják. A kopogás folytatódik. „Gyere már be!” Végül az egyik pap utánanéz a dolognak, és ezzel tér vissza: „Ó, csak a Márton az, a Luther. A téziseit szegezi. Ki oszt?”

Október 31-e minden évben éket ver az emberek közé mifelénk. A harsány, boszis, zombis, koporsós, ijesztgetős halloween áll szemben töklámpásaival az áhítatos, csendes, szomorkás mindenszentekkel és halottak napjával. Előbbit sokan kommersz eszetlenségnek, tiszteletlen ökörködésnek tartják. Na és tájidegen ünnepnek, amely húsz-harminc éve kéretlenül kezdett rátelepedni az őshonos, emelkedett, keresztény mindenszentekre, ezért a Valentin-naphoz hasonlóan zsigerileg elutasítják a Nyugatról átszivárgott, idegenszagú fesztiválozást.

Pedig az eset éppen fordítva történt: az ősi kelta halloween (all hallows’ evening, ami szó szerint minden szent estéjét jelenti) pogány ünnepét próbálta elhalványítani a katolikus egyház a saját mindenszentek napjával. IV. Gergely pápa 835-ben rendelte el, hogy ezentúl Szűz Mária és a mártírok emléknapját ne május 13-án, hanem október 31-én ünnepeljék a hívek. Ebből később november 1. lett, amit megtoldottak még egy nappal, a halottak napjával november 2-án.

Emily Rosa 1996-ban elérte, amit előtte senki: energiagyógyítókat vett rá, hogy önként részt vegyenek módszerük tudományos igazolásában. Valószínűleg nem számítottak rá, hogy az eredmény a tudományos igazolás hiánya, vagyis egy cáfolat lesz.

Az energiagyógyítók (energizálók, energetizálók) módszerének lényege, hogy kezüket a páciensek felett mozgatva manipulálják az energiamezőt, ami szerintük minden embert körülvesz. Az energiamezőt a kezükkel érzékelik. 

Nagy jelentőségű az eredeti Star Trek szériában Kirk kapitányt alakító, most 90 éves William Shatner október 13-i űrugrása, azonban téves lenne azt gondolni, hogy Kirk (vagyis Shatner) az első, aki feltűnt a Star Trekben és megjárta a világűrt is. A Scotty-t alakító James Doohan hamvainak űrbe történő feljuttatását ne számoljuk, bár a színész családja örült, valljuk be, kissé morbid lenne űrutazásnak venni.

De ha nem Kirk, akkor kicsoda? A válasz a Star Trek: Az új nemzedék egyik epizódszereplője, Dr. Mae Carol Jemison. A nő a sorozat 150. epizódjában (A második esély) tűnt fel, mint az Enterprise-D transzporterét kezelő Palmer hadnagy.

Ha még nem hallott John Michellről, az azért lehet, mert ő egy méltatlanul elfeledett XVIII. századi természettudós. Korát megelőző tudományos eredményei és többszörös elfeledettsége okán mindenképpen dobogós helyezést érdemel a méltatlanul elfeledett tudósok toplistáján. Michell nemcsak a fizika, de a geológia és a kémia terén is olyan dolgokat ismert fel, amiknek a felfedezését máig más tudósoknak tulajdonítjuk.

Magáról John Michellről keveset tudunk. 1724-ben született a nottinghamshire-i Eakringben. Apja, Gilbert anglikán pap és plébános volt, anyja, Obedience eredetileg Londonból származott. 1742 nyarán a Cambridge-i Egyetem ösztöndíj nélküli, fizető hallgatója lett. A hiányos iratokból kiderül, hogy 1749-ben negyedik helyezést ért el az egyetem matematikaversenyén, és valószínűleg ugyanebben az évben matematikai diplomát kapott. A időközben eltelt hét évet nem töltötte végig az egyetemen, aminek feltételezhetően anyagi okai voltak.

1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással – kezdődött az országot hamarosan lángba borító forradalom, aminek legfőbb kiváltó oka a sztálinista diktatúra által keltett általános társadalmi elégedetlenség volt. A Gerő Ernő vezette MDP ellenséges fellépése nyomán a feldühödött tömeg az esti órákra agresszívvá vált, rövid időn belül fegyvert is szerzett, a Magyar Rádió épületét őrző karhatalmisták sortüze után pedig felkelést indított a diktatórikus rendszer megdöntésére.

A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.

(Albert Camus) 

Ha valaki folyamatos és heves támadásokat intéz egy csoport ellen, könnyen megtörténhet, hogy a szemébe vágják: maga is közéjük tartozik. Ez történt Adolf Hitlerrel is. Addig hangsúlyozta az „árja” származás fontosságát, amíg ellenfelei el nem terjesztették róla: nem tudja bebizonyítani, hogy az „árják” közé tartozik. Egy bécsi lap már 1932-ben közzétette, hogy a náci párt vezetőjének apjának „Schücklgruber” volt az igazi neve, egyesek pedig azt terjesztették róla a müncheni kávéházakban, hogy zsidó ősei voltak.

Hitler, a zsidó?

A legendát Hans Frank, Lengyelország nem annektált részének egykori főkormányzója öntötte végleges formába, amikor nürnbergi cellájában kivégzése előtt lediktálta emlékiratait. Azt állította, Hitler 1930 végén megbízta őt, hogy nézzen utána családja történetének. Egyik unokaöccse ugyanis állítólag azzal fenyegette meg, hogy közzé fogja tenni, hogy a Führer igazi nagyapja egy Leopold Frankenberger nevű grazi zsidó kereskedő volt. Hitler apai nagyanyja, Maria Anna Schicklgruber ugyanis ennek a kereskedőnek a szakácsnője volt, gyermekét a munkaadója nemzette vele, s a család még éveken át támogatta anyagilag az asszonyt. Hans Frank még azt is elmesélte, hogyan magyarázta meg Hitler a történteket: nagyanyja csak megtévesztette Frankenbergert, mert pénzre volt szüksége, s ezért elhitette vele, hogy ő a gyermeke apja.

Az 1930-as években furcsa félelemhullám söpört végig Új-Zéland farmerein. A mezőgazdaságban dolgozók nadrágjai minden előjel nélkül hajlamosak voltak kisebb robbanás következtében lángra kapni.

A kigyulladó nadrágok az ország mezőgazdaságában beálló változások következményei voltak, megjelenésük az új növényirtó szerrel áll összefüggésben. Az új-zélandi gazdaságok az 1930-as években folyamatos átállásban voltak a tejtermelésre, aminek következtében az Európából, az 1800-as években behurcolt parlagfüvet kevésbé tudták juhokkal kordában tartani a legelőkön, hisz az állatok a gyom mellett a teheneknek szánt füvet is lelegelték volna. Erre jelentett átmeneti megoldást a nátrium-klorát mint növényirtó szer használata.

A világ máig leggyorsabb katonai repülőgépe, a Lockheed SR–71 Blackbird a hangsebesség több mint háromszorosára, 3529,6 km/h-s sebességre volt képes, azonban elődje, a Lockheed A–12 kémrepülőgép még gyorsabban és még magasabban repült.

A Lockheed legendás, fejlett programokon dolgozó osztálya, a gúnynevét egy képregénybeli illegális pálinkafőzőről kapó Skunk Works által fejlesztett A–12 az Arkangyal kódnevű gépekre készített tervek közül a tizenkettedik volt, és konstrukciójából származott az említett Blackbirdön kívül az YF–12 elfogó vadászgép is.

1921. október 20. A dátum, amikor az utolsó osztrák császár és magyar király, IV. Károly megpróbálta visszavenni jogos örökségét, a magyar trónt. Azonban azzal már nem számolt, hogy a királyság időszaka, úgy tűnik, leáldozott. A „második királypuccs” azonban korántsem azt jelentette, hogy Károly király jogtalanul kívánta újra magáénak tudni a magyar trónt, sokkal bonyolultabb helyzet alakult ki. Végül a helyzet pikantériája, hogy a nemzetgyűlés 1921. november 6-án az 1921. XLVII. törvénycikkben 1707 és 1849 után harmadszor is kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, bár a királyság intézményét továbbra is fenntartotta.

A 19. század elején Texasban két ellenséges civilizáció élt egymás mellett. Az egyiket a  fehér farmer alkották, a másikat pedig a kamencsi indiánok, akiket hazánkban komancs néven  szoktak emlegetni. A kamencsik nomádok voltak, semmilyen építményt sem készítettek,  amelyet ne lehetne azonnal lebontani és elvinni. Nevüket a jút indiánoktól kapták, akik  nyelvén a koh-mahts szó annyit jelentett: „akik mindig ellenünk vannak”. Ők nemernuh-nak,  „népnek” nevezték magukat. Egymással segítőkészek voltak, másokkal azonban kegyetlenek.

A fehérek a kamencsik szemében a földek elrablói voltak, idegen megszállók, akik minden ígéretüket megszegték. A kamencsik a fehérek szemében szadista vadállatok voltak, akik megkínozták és megölték foglyaikat. Mindkét civilizáció a másik kipusztítására törekedett, ezért raboltak el és öltek meg oly gyakran nőket és gyermekeket is. Az elrabolt fehér nőket az újságok úgy emlegették, hogy „sorsuk rosszabb a halálnál”. Bár az indiánok nem erőszakoltak és kínoztak meg minden elrabolt nőt, de nagyon kevés tért vissza testileg vagy érzelmileg sértetlenül. Amikor pedig a fehérek elkezdték kiváltani az elrabolt asszonyokat, az indiánok 

mert úgy vélekedtek, hogy az elgyötört foglyokért több pénzt kapnak.

Az emberi test tele van folyadékokkal, amelyek egy része így vagy úgy, de el is hagyja testünket. Részben ilyen a könny is, amely kizárhatatlan testünk szemünket védő módszerei közül. Ám vannak, akik képesek könnyet spriccelni egy erősebb orrfújással, még extrémebb esetekben szándékosan is.

Sőt, hogy tovább fokozzuk, vannak olyanok, akik vizet, tejet, akár füstöt is eregetnek a szemükön keresztül. De normális, vagyis inkább egészséges ez?

A trollokat óriás termetű, lomha, agresszív, ostoba lényként ábrázolják a mesékben és a fantasyirodalomban. Híd alatt, barlangok mélyén, tárnákban élnek a sötétben, és bármikor előugorhatnak, hogy félelmet keltsenek. 

Az internetes trollok monitorjuk vagy telefonjuk mögött ülnek, arctalanul a félhomályban, és minden megtesznek, hogy hozzászólásaikkal bántsanak, sértsenek, szorongást okozzanak. Ha választ sikerült kiprovokálniuk, netán viszontharagot, indulatot is, célba értek, és elégedettség tölti el őket.

Mindnyájan ismerjük őket, találkoztunk már velük, itt élnek körülöttünk. Nem véletlen, hogy kutatásuk népszerű tudományos irányzat évek óta. De miért trollkodnak egyáltalán az emberek?