Index Vakbarát Hírportál

Így intézik az Igazi Férfiak a peres ügyeiket

2015. december 13., 06:44 Módosítva: 2015.12.13 10:59
893

1990-ben a legnagyobb amerikai fapados légitársaság, a Southwest Airlines új szlogennel kezdte el hirdetni az olcsó repülőútjait: "Just Plane Smart", ami egy elég nehezen lefordítható szójáték, mert a just smart annyit jelent, hogy csak okosan, a plane viszont egyrészt repülőgépet, másrészt rímel arra, hogy plain (vagyis egyszerűen), és arra, is hogy plan (vagyis tervezni). A váltás elég éles volt, mert a cég addig leginkább a rövidnadrágba és hosszú csizmába öltöztetett szexi stewardesseivel reklámozott.

Az új szlogennel csak egy gond volt, de az annyira apró, hogy két éven át senki nem vette észre: egy repülőalkatrészeket gyártó kis dél-karolinai cégnek, a Stevens Aviationnek ugyanez volt a szlogenje, és ahogy kell, be is jegyeztették azt maguknak. A cég ügyvédei először perelni akartak, de a cég vezetőjének, Kurt Herwaldnak jobb ötlete támadt: hivatalos levelet írt a Southwestnek, amiben felajánlotta, hogy a szlogen használati jogáról döntsön egy szkandermeccs a két vezérigazgató között. A levél a következő utóirattal zárult:

Cégünk vezérigazgatója egyébként 38 éves, volt súlyemelő, és King Air típusú repülőgépeket használ fekvenyomáshoz.

Tovább

A költő, aki feltalálta a fasizmust

2015. december 12., 07:02 Módosítva: 2017.12.07 09:50
1348

Hallotta már az olasz költő, Gabriele d'Annunzio nevét? Száz éve a dekadens művészeti irányzat és a szimbolizmus jelentős alakja volt, de nem emiatt fontos (és jórészt elfeledett) alakja a történelemnek. Hanem azért, mert ő találta ki a fasizmust, őt másolta később Mussolini, és egy csomó dologban Hitler is. És máig nem tiszta, hogy az egészet komolyan gondolta-e, vagy csak egy nagyon modern művészi performance-nak szánta.

D'Annunzio magánéletileg nihilista volt, művészileg futurista, drogügyben pedig komoly mértékben kokainista. Műveiben az intellektus felsőbbrendűségét, az abszolút szabadság hajszolását, az élvezeteknek való behódolást hirdette, az ehhez vezető útnak az erőszakot tartotta, ami az ő világképében egy kívánatos, érzékeny és gyönyörű dolog volt. Tucatnyi szeretőt tartott, köztük a kor híres olasz színésznőit. Művészkörökben legendák keringtek az orgiáiról, széles körben elterjedt pletyka járta arról, hogy kivetette két bordáját hogy, nos, úgyis kitalálják miért, száz évvel később Marylin Mansonról pletykálták ugyanezt.

Tovább

A szovjet tengeralattjáró, amiről eltűntek az atomrakéták

2015. december 11., 10:49 Módosítva: 2015.12.12 08:40
704

A szovjet K-219-es tengeralattjáró balesete az egész hidegháború egyik legrejtélyesebb és legvitatottabb eseménye. A világ óriási szerencséje, hogy már az enyhülés korában, 1986-ban történt, mert egy hasonló incidens 25 évvel korábban egészen beláthatatlan következményekkel járt volna. A 34 darab, szőrén-szálán eltűnt nukleáris robbanófej története úgy is egészen hajmeresztő, hogy a végén nem lett belőle harmadik világháború.

A K-219 egy Yankee-osztályú, atommeghajtású, ballisztikus rakéták indítására alkalmas harci tengeralattjáró volt, 132 méter hosszú, félelmetes fegyverzettel és manőverezőképességgel. Összesen 34 ilyenje volt a szovjet flottának, ebből 33-at a kilencvenes években az atomsorompó-egyezmények aláírása után leszereltek. A 34. volt a K-219.

Tovább

A náciknak is voltak kamikaze pilótáik

2015. december 10., 10:53 Módosítva: 2016.06.10 14:46
434

A hadsereg részeként működő öngyilkos pilótákról mindenki a híres japán kamikazékra asszociál - pedig a hadtörténelem rajtuk kívül még elég sok hasonló alakulatról tud. Az egyik kevéssé ismert öngyilkos repülőgépes kommandót Németország állította fel a második világháborúban. Az ötletet annyira durvának tartotta a náci vezetés, hogy még Hitler is tiltakozott ellene, mondván, az ilyen, előre eltervezett önfeláldozás ellenkezik az árja karakterrel. Ettől függetlenül hadrendbe állt a 70 önkéntesből álló szakasz, de akkor már túl késő volt megfordítani a háborút.

Tovább

Miért nem volt pestis Amerikában?

2015. december 9., 10:29 Módosítva: 2016.03.18 13:31
2183

Viszonylag köztudott, hogy Kolumbusz érkezésétől a 19. századig az amerikai kontinens őslakossága 90 százalékkal csökkent, ahogy ennek okai is ismertek: benne volt a gyarmati erőszak és népirtás, de az indiánok többségével azok a kórokozók végeztek, amelyeket a gyarmatosítók akaratlanul magukkal hoztak a hajóikon, az állataikon és a saját testükben. Volt itt minden, himlő, pestis, kanyaró, mumpsz, influenza, kolera, tífusz, tbc, amelyek aztán letarolták a teljes földrészt.  

Logikus, hogy az  új világ embereinek szervezete miért nem tudott megbirkózni olyan betegségekkel, amelyekkel sem ők, sem az őseik nem találkoztak.  Viszont felmerül a kérdés, hogy ha az amerikai őslakosság érzékenyebb volt az óvilági kórokozókra, akkor

az európaiakat miért nem viselték meg hasonlóképpen az indiánok betegségei?

Az összefüggésnek oda-vissza kellett volna működnie, mégsem történt meg, Európában nem terjesztettek el tömeges halálozással járó amerikai himlőt vagy pestist a hazatérő gyarmatosítók. A rövid válasz, hogy azért nem, mert

az amerikai kontinensen egyáltalán nem léteztek ilyen betegségek,

de hogy miért nem, az már sokkal érdekesebb.

Tovább

A sugárzó egészség és boldogság titka

2015. december 8., 11:28 Módosítva: 2015.12.08 17:14
254

Hirosima és Nagaszaki, Csernobil és Fukusima óta a radioaktivitás egy iszonyúan veszélyes és ijesztő dologként él a legtöbb ember számára – valljuk be, nagyrészt jogosan. Persze nem mindig volt ez így. A 20. század elején, amikor Becquerel, Rutherford, a Curie házaspár és a többiek felfedezték, és elkezdtek kísérletezni a radioaktív bomlással és sugárzással, a világ – megint csak teljesen jogosan – az évszázad felfedezéseként ünnepelte azt. És ahogy az évszázad felfedezéseivel rendszeresen lenni szokott, hamarosan rácsaptak a szélhámosok is, akik a radioaktivitást mindent gyógyító csodaszernek kiáltották ki, és építettek rá üzletet. Ennek az alapja az volt, hogy jó néhány természetes gyógyvízforrásról kiderült, hogy enyhén radioaktív (a víz urán- és tóriumtartalma miatt); innen már csak egy lépés volt összekapcsolni a gyógyhatást az újonnan felfedezett csodával, és meglátni benne az üzleti potenciált.

Tovább

A japán nők évszázadokig feketére festették a fogaikat

2015. december 7., 13:45 Módosítva: 2015.12.28 13:09
1980

Képzeljen maga elé egy gésát a középkori Japánból! Mit lát? Egy gyönyörű japán nőt kimonóban, legyezővel, hófehérre sminkelt arccal, pirosra rúzsozott szájjal, bonyolult frizurába rendezett fekete hajjal? Egyetlen apró változást kell csak a képen eszközölnie, hogy az történelmileg helyes legyen:

a feketére festett fogsort, ami évszázadokon át hozzátartozott a japán nőideálhoz.
Tovább

A tó, amit atombombával csináltak

2015. december 6., 08:15 Módosítva: 2015.12.07 09:08
2108

Az atom a barátunk! - harsogta a hatvanas évek elején egymástól függetlenül, de nagy egyetértésben az amerikai és szovjet propaganda. És a dolgot komolyan is vették, az atomenergiát számos, mai szemmel nézve már hajmeresztő módon próbálták békés célokra felhasználni (természetesen amellett, hogy mindkét százával gyártották az atomfegyvereket). Az egyik ilyen témájú kísérletsorozat az amerikai Operation Plowshare, vagyis Ekevas hadművelet volt, ami olyan ötleteket vetett fel, mint atomrobbantásokkal kiszélesíteni a Panama-csatornát, vagy előkészíteni a terepet egy alaszkai kikötő építéséhez. Több mint egy évtizedig kísérletezgettek ilyesmivel, 1973-ig összesen 27 kisebb-nagyobb kísérleti robbantást hajtottak végre, és végül arra jutottak, hogy atombombával tájat rendezni nem feltétlenül a legjobb ötlet a világon.

A szovjetek nem voltak ilyen körültekintőek.

Az ő hasonló programjuk a Nukleáris Robbantások a Nemzetgazdaságért nevet viselte, de általában csak Hetes Számú Programként hivatkoztak rá. Egészen 1988-ig tartott, és 124 kísérleti robbantást hajtottak végre a programban. Mivel a konkurencia után pár év késéssel indult csak az egész projekt, nagy volt a nyomás a szovjet tudósokon, hogy behozzák a lemaradást, és előbb mutassanak fel gyakorlati eredményt, mint az amerikaiak. Ezért félredobtak minden óvatoskodást, és 1965. január 13-án belevágtak a dolgok közepébe: csináltak egy mesterséges tavat atombombával.

Tovább

Reggeli rosszullét minek van?

2015. december 5., 08:10 Módosítva: 2015.12.06 08:26
991

Sosem voltam még terhes nő, és a tudomány jelenlegi állása szerint nem is leszek - így csak másodkézből származó információként tudom megosztani önökkel, hogy a terhesség legkellemetlenebb velejárója a tipikusan az első pár hónapban jelentkező reggeli rosszullét. Statisztikák szerint a szédüléssel, émelygéssel és hányással járó jelenség a nők nagyjából kétharmadánál jelentkezik, a terhesség negyedik-hatodik hete körül indul, és az első trimeszter végén, vagyis a 12. hét után tűnik el. Az okának hagyományosan az ösztrogén hormon megemelkedő szintjét, és a leesett vércukrot szokás tartani, csakhogy az elmúlt évtized kutatásai cáfolták ezeket az összefüggéseket. Na de akkor miért van reggeli rosszullét? Csak azért, hogy ne érezze jól magát a terhes nő?

Tovább

A herceg, aki elsikkasztott 15 milliárd dollárt

2015. december 4., 09:04 Módosítva: 2018.03.05 16:36
520

Mielőtt Bill Gates igazán befutott volna, a különféle "világ leggazdagabb emberei" listák állandó első helyezettje Brunei szultánja és miniszterelnöke, Hassanal Bolkiah volt. Ő gyakorlatilag egy személyben rendelkezik a mai napig az ország teljes olajkincse felett, ami a nyolcvanas években, miután Brunei elnyerte a függetlenségét a britektől, hihetetlenül gazdaggá tette az apró, nagyjából Pest megye méretű, félmillió lakosú monarchiát. Mivel a szultán mindig is igyekezett az ország vezetését látszólag a modern nyugati demokráciák mintájára megoldani, de azért nem is akarta nagyon a hatalmat kiadni a kezéből, a különféle miniszterei posztokat és egyéb magas állami tisztségviselői posztokat a saját családtagjainak adta.

Így lett a világ egyik leggazdagabb országának a pénzügyminisztere 1986-ban a szultán öccse, az akkor 32 éves Jefri Bolkiah ibni Al-Marhum Sultan Haji Omar Ali Saifuddien Sa'adul Khairi Waddien.

Tovább

Loptuk a hét napjait, és azt sem tudjuk már, mit jelentenek

2015. december 3., 07:03 Módosítva: 2015.12.03 19:39
1036

Gondolkodott már valaha azon, hogy mit jelentenek a hét napjai? Jó, Lovasi Andrástól azt tanultuk, hogy a „szerda csak egy szerda", de ennél picit érdekesebb az ügy. Egy-két napnak eleve beszélő neve van, amit nem nehéz visszafejteni, de mi van a többivel?  Annyit már most elárulunk, hogy a magyarok naplopók (elnézést a szójátékért), a hét napjainak többségét más népektől szereztük be. Ezt a nyelvészek szebben mondják, de az igazság akkor is ez.

Tovább

Cipő helyett páncéltörőt gyártott az Adidas

2015. december 2., 07:11 Módosítva: 2015.12.03 07:20
2673

Annyira azért nem meglepő, amit a cím állít: 1940 és 1945 között tulajdonképpen a teljes német ipar fokozatosan átállt a háborús termelésre. Bútorgyárak szekrény helyett repülőkbe segítettek be, a Hugo Boss sem öltönyöket varrt, hanem golyóscsapágyakat rakott össze harci gépekhez, a tradicionális bőrnadrággyárak pedig kenyérzsákot varrtak a tradicionális bőrnadrág helyett. Számtalan további példát lehetne sorolni, mi ma a világ leghíresebb sportszergyártójának egyik legérdekesebb termékéről, a Raketenpanzerbüsche 54-ről, más néven a Panzerschreckről, vagyis a páncélosok réméről (alias kályhacső) mesélünk.

Tovább

Miért kerek a csatornafedő?

2015. december 1., 07:10 Módosítva: 2015.12.02 08:52
1430

A csatornafedél formája annyira érdekes kérdés, hogy aki már járt állásinterjún, attól jó eséllyel megkérdezték már, hogy szerinte miért kerek. Természetesen ilyenkor a kérdező nem arra kíváncsi, hogy a jelölt lexikális tudásában szerepel-e a válasz, hanem arra, hogy egy ilyen váratlan, helyzetidegen, de mégis érdekes, kicsit meghökkentő kérdésre hogy reagál valaki.

A válasz amúgy elég egyszerű: azért kerek, mert

Tovább

Miért kékek a vénáink, ha egyszer piros bennük a vér?

2015. november 30., 07:53 Módosítva: 2015.12.01 15:36
791

Tekintsen le a csuklójára, mit lát? Az óráját? Oké, kezdjük elölről. Fordítsa maga felé a tenyerét, és most tekintsen le a csuklójára – mit lát? Ha minden igaz, akkor vékony, halványkék színű vonalakat a bőre alatt; a saját vérereit. Pontosabban a vénáit, ezek az oxigénben szegény, szén-dioxidban gazdag vért szállítják a test hajszálereiből vissza a szívbe. Ez pedig rögtön tálcán kínál két kérdést:

  1. Miért kék a véna, ha egyszer a vér piros?
  2. Ha a vénákat látjuk a bőr alatt, az artériákat miért nem?
Tovább

A sziú indiánoknak nem kell az USA egymilliárd dollárja

2015. november 28., 08:04 Módosítva: 2015.12.01 15:36
7711

Black Hills egy pár ezer négyzetkilométeres erdős-hegyes terület Amerikában, Dél-Dakota államban. A nagy része nemzeti park és természetvédelmi terület, kirándulók, biciklisták igazi paradicsoma. A terület nagyjából 7000 éve lakott, különféle indián törzsek éltek errefelé, sziúk, lakoták, cheyenne-ek. Fehér telepesek az 1800-as évek közepéig nem is nagyon jártak erre, aztán amikor igen, rögtön háborúba is keveredtek az őslakosokkal. Ennek az 1868-as Fort Laramie-i békeszerződés vetett véget, ami a sziúk birtokába adta a hegyvonulatnak azt a részét, amit őseik szent földjeként tiszteltek.

Pár év múlva a szent föld alatt aranyat találtak.

Tovább

Miért fáj annyira, ha legóra lépünk?

2015. november 28., 08:03 Módosítva: 2015.11.29 08:30
510

Remélem legóra lépsz – ez olyan ismert átok, hogy mémmé vált. Még YouTube-on is videók százain figyelhetjük meg részletesen mások szenvedését, ahogy legókockákra lépnek. De miért okoznak ekkora fájdalmat a szerteszét hagyott apró játékok? És hogy lehet az, hogy a gyerekeknek nem fáj, amikor legóra lépnek?

Tovább

A pingvinek maguktól feltalálták a prostitúciót

2015. november 27., 07:15 Módosítva: 2015.11.27 21:54
5838

Szokás mondani, hogy a prostitúció a legősibb mesterség, de a mondást általában csak az emberre értjük. Pedig az állatvilágban is megfigyelték már párszor a jelenséget. Az első alkalom 1998-ban volt, amikor a kutatók észrevették, hogy az Adélie-pingvinek között előfordul, hogy anyagi haszon reményében párosodnak. Csak ők pénz helyett köveket kapnak a szolgáltatásaikért cserébe.

Tovább

Miért gyorsabbak a keleti irányú repülőutak?

2015. november 26., 08:14 Módosítva: 2015.11.27 07:15
5385

Ha valaki utazott már repülővel kelet-nyugati irányban, egy idő után biztos feltűnt neki, hogy két város között az oda- és visszautak ideje nem azonos. Sőt, elég komoly különbségek tudnak lenni ugyanazon az útvonalon, tipikusan a keleti irány javára. New York - London (keleti irány) például átlagosan 6 óra 55 perc repülővel, de London - New York (nyugati irány) már 8 óra 15 perc. Moszkvából Tokióba, kelet felé 9 óra 40 perc, ugyanez az út vissza, nyugatnak repülve 10 óra 20 perc.

Adná magát a magyarázat, hogy ez a Föld forgása miatt van: ha a repülő a Föld forgásával szembe halad, gyorsabban ér oda a célpontjához, hiszen a bolygó egyszerűen "beforog" alá. Csakhogy a Föld keleti irányban forog a saját tengelye körül (ezért látjuk úgy, hogy keleten kel fel a nap, és nyugaton nyugszik le), tehát a valóságban tapasztaltaknak pont az ellentétét támasztaná alá ez az elmélet, nyugati irányban segítene rá a repülés sebességére.

Tovább

A büszke budaiak, akiknek a pápa sem volt szent

2015. november 25., 07:17 Módosítva: 2015.11.25 15:37
188

A magyar nemesség köztudomásúlag a harmadik a világon az önérzet-örökranglistán (a második legönérzetesebb a reggeli csúcsforgalomban kisadag csirkefarhátért banyatankkal útra kelt kisnyugdíjas, a valaha volt legönérzetesebbek pedig azok az otthonszülés-párti batikoltruhás-hordozókendős kismamák, akik minden jó ízlésnek fittyet hányva a legindokolatlanabb esetekben is egy maníros nőgyógyász visszataszító elszántságával pocaklakóznak). Eb ura fakó, Ugocsa non coronat – hogy csak két ékes példáját említsem ennek, ahogy tette Ady Endre is, csak sokkal minimalistább stílusban.

Előbbi mondás 1707-ből, utóbbi – amely szerint a történelmi Magyarország legkisebb vármegyéje juszt is nemet mond valamire, amire mindenki más igent – feltehetően a 16. századból származik (de a legenda egy változata szerint a 18. századból). Valójában azonban már sokkal korábban, az 1300-as évek legelején, az Árpád-ház kihalása utáni trónutódlási harcok idején megmutatta a magyar nemesség, méghozzá magának a pápának, hogy ki az úr a házban. Mármint az egyházban. Vagy legalábbis megpróbálta megmutatni.

Tovább

Az USA ötven éve elvesztett egy atombombát

2015. november 24., 07:24 Módosítva: 2015.11.25 00:05
1687

Bárkivel előfordul, hogy elhagy ezt-azt. Elkeveredik egy papírfecni, ott marad a kocsmában a pulóver, rosszabb esetben a kulcs is elvész néha-néha. Atombombát valamivel ritkábban szokás elhagyni, már csak a mérete és a tömegpusztító jellege miatt is. De azért ez se példa nélküli.

Tovább

Edison utolsó leheletének titka

2015. november 23., 12:40 Módosítva: 2015.11.24 13:27
316

A detroiti Henry Ford múzeum egyik legfurább kiállítási darabja egy lepecsételt, üres kémcső, ami a felirata szerint - igaz, egy kérdőjellel a végén - a híres feltaláló, Thomas Edison utolsó leheletét, és egyes hitrendszerek szerint ezzel együtt a lelkét őrzi. De vajon hogyan került oda, és mi volt a célja a megőrzésével a milliárdos autógyárosnak?

Tovább

Mi a különbség a fehér és barna tojások között?

2015. november 22., 07:14 Módosítva: 2015.11.23 10:59
893

Ha az ember belenéz egy tojástartóba a boltban (vagy opcionálisan a fészekbe a tyúkól sarkában), kétféle dolgot láthat benne: fehér vagy barna héjú tojásokat. Nyilván mindenkiben felmerült már a kérdés, hogy mi a különbség a kettő között, és egy egész sor közhiedelem és népi bölcsesség is foglalkozik ezzel, egymásnak teljesen ellentmondó tartalommal, hogy melyik a finomabb, egészségesebb, melyiknek vékonyabb a héja, melyikből jobb süteményt sütni, és melyikből inkább rántottát.

Nos, a tudósok megvizsgálták a kérdést, és az alapos kutatás után arra jutottak, hogy az égvilágon semmi különbség sincs az eltérő színű héj mögött a tojásokban. Ugyanaz a tartalom, ugyanaz az íz, ugyanaz az összetétel.

Tovább

Miért ilyen drága a kaviár?

2015. november 21., 07:33 Módosítva: 2015.11.22 07:05
594

A kaviár az egyik legrégebbi csemege; régebb óta esszük, mint a szarvasgombát, a kagylót vagy a pezsgőt. Már az ókori görögök és rómaiak, illetve az oroszok is fogyasztották, bár főleg az arisztokrácia, nem az istenadta nép.

Amikor Sir Walter Raleigh az 1600-as évek elején elvitte a dohányt Angliába, az emberek azt hitték, mindenféle betegségre jó lesz, például a golyvára vagy a fejtetűre. A kaviárt is sokan ruházták fel misztikus képességekkel: az orvosok antidepresszánsként, illetve potencianövelőként is receptre írták. Az tény, hogy a kaviárnak magas a koleszterin- és nátriumtartalma, valamint Omega–3 zsírsavban, fehérjékben, kalciumban és vasban is gazdag, de ma már van Prozac és Viagra, így a kaviár megmaradhatott csemegének.

A kaviárt régóta ismerjük, a nagyüzemi állattartás fejlettebb, mint valaha, a gasztronómia egyre kifinomultabb módszereket használ. Jogosnak tűnik a kérdés:

akkor miért ilyen rohadt drága a kaviár?
Tovább

A nap, mikor az USA 46 helikoptert dobott a vízbe

2015. november 20., 10:31 Módosítva: 2015.11.21 07:49
1004

Csinálnának egy kis helyet a fedélzeten, hogy le tudjak szállni? Már csak egy órán át tudok a levegőben maradni. Kérem, mentsenek meg. Buang őrnagy, a felesége és 5 gyerek.

Ezt az üzenetet dobta egy Cessna O–1-esről a dél-vietnami légierő egyik tisztje az amerikai Midway repülőgép-hordozó fedélzetére 1975-ben, a háború lezárásának napjaiban. A Midway parancsnoka, L. C. Chambers azonnal utasítást adott a fedélzeten dolgozóknak, hogy csináljanak helyet a gépnek, és akkor történt meg az alábbi képen látható jelenet:

Az amerikai tengerészek egy 10 millió dollár értékű UH–1 Huey helikoptert már nem tudtak hova tenni, így egyszerűen beleborították a Dél-kínai-tengerbe. Persze a felségjelzésből látszik, hogy nem a saját gépük volt: a dél-vietnamiak egyik, korábban a hajón landolt helikopterét iktatták példás elszántsággal. Buang sikerrel tette le a kisgépet, egy pattanás után bőven a leszállófedélzet vége előtt állt meg, így azon túl, hogy megmentette a családját, ő lett az első vietnami, aki egy merevszárnyú géppel (vagyis repülővel) leszállt egy amerikai repülőgép-hordozóra. Aznap délután még egy másik vietnami Cessna is megtette ugyanezt.

Tovább

Mi az a fémes köpeny, amit a párizsi túlélőkre terítettek?

2015. november 19., 06:38 Módosítva: 2016.08.26 16:54
587

A párizsi terrorakció utáni képeken gyakran lehetett látni, hogy a túlélőkre nem kabátot vagy pokrócot terítenek, hanem valamilyen csillogó fóliával takarják be őket. De mi ez a fura takaró, és miért inkább ezt használják?

A takaró valójában egy vékony műanyagfólia, amit fémes réteggel vonnak be. Magyarul sokféle névváltozatban lehet vele találkozni az interneten. Leginkább talán izolációs takarónak érdemes hívni, de izolációs lepedő, izolációs fólia, izofólia, elsősegély-takaró vagy mentőfólia néven is bele lehet botlani, sőt rögtön vásárolni belőle. Angolul space blanketnek, vagyis űrtakarónak hívják, ami elsőre furcsán hangzik, pedig az eredetére utal.

Tovább

Gandhi levélben győzködte Hitlert, hogy ne háborúzzon

2015. november 18., 09:05 Módosítva: 2015.11.19 10:36
275

Mahátma Gandhit és az indiai történelemben játszott kulcsszerepét mindenki ismeri. Az talán kevésbé köztudott, hogy a békés ellenállás globális szimbóluma személyesen Hitlernél próbálta megmenteni a világot a második világháborútól. A harmincas évekre Gandhi már nemzetközi hírű politikus volt, ezért sokan kifejezetten kérték is, hogy írjon az egyre többeket aggasztó német kancellárnak.

Tovább

A tó, amelyben mumifikálódnak a madarak

2015. november 17., 09:29 Módosítva: 2015.11.18 09:20
467

A Nátron-tó egy sóstó Tanzániában, és egyben a világ egyik leglúgosabb tava is, a vize pH-értéke a 10,5-et is elérheti. Ezért ha arra járnak, ne nagyon nyúlkáljanak bele, mert könnyen lemarhatja a bőrt a kezükről. Ez a lúgosság a környező hegyekből a folyókkal érkező ásványoknak köszönhető. Ilyen például a nátrium-karbonát vagy mosószóda, amely olyan jó konzerválóanyag, hogy már az egyiptomiak is használták a mumifikációhoz. A tóba tévedt és ott elpusztuló madarakkal és denevérekkel is pontosan ezt teszi:

szép lassan szoborrá szilárdítja a tetemüket.
Tovább

A nő, aki semmitől se fél

2015. november 16., 08:32 Módosítva: 2016.02.15 17:56
791

S.M. talán az orvostudomány leghíresebb névtelen kísérleti alanya. Egy nagyon ritka genetikai rendellenesség, az Urbach-Wiethe-kór következtében még gyerekkorában elpusztult az agya mindkét féltekén az amigdala, az érzelmi reakciók feldolgozásáért felelős, mandula alakú agyterület. Azóta pedig szinte egyáltalán nem érez félelmet.

Tovább

A falu, ahol sok fiú csak kamaszkorban növeszt péniszt

2015. november 15., 07:36 Módosítva: 2015.11.16 08:51
1284

Emlékszem, hogy kis piros szoknyát hordtam

– mondta a BBC műsorában a 24 éves Johnny, akit akkoriban még Felecitiának hívtak. Nem azért, mert ilyen rossz volt a szülei humora, hanem mert hétéves koráig nem nőtt pénisze, ezért azt hitték, lány. És neki még egészen szerencséje volt ezzel a korai átalakulással.

Tovább

Miért 10 óra 10 percet mutatnak az órák a reklámfotókon?

2015. november 14., 09:18 Módosítva: 2015.11.15 09:10
1346

Lehet, hogy sokaknak fel sem tűnt, de a legtöbb reklámfotón az órák mutatói tíz óra tíz percen állnak. Megszámlálhatatlan legenda született ennek magyarázatára. Sokan azt gondolják, hogy azért mutat annyit, mert akkor halt meg Abraham Lincoln/John F. Kennedy/Martin Luther King Jr. De Lincolnt 10:15-kor lőtték le és másnap reggel 7:22-kor halt meg. Kennedyt 12:30-kor lőtték le és fél órával később nyilvánították halottnak, Kinget pedig 6:01-kor lőtték le és 7:05-kor jelentették be halálát. Ez az elmélet tehát megbukik.

Tovább

Rovatok