Megérkezett a DC Swamp Thingjének előzetese
A hat nappal ezelőtti 44 másodperces beharangozó után végre kijött egy olyan előzetes, amiben valami történik is.
A hat nappal ezelőtti 44 másodperces beharangozó után végre kijött egy olyan előzetes, amiben valami történik is.
Thanos, Igazság Ligája, Marvel Kapitány és sok minden más holnaptól a Millenárison.
Egyszerre aranyos és félelmetes a DC új szuperhősfilmje, ami nagyon akarja, hogy szeressék.
A keresztények szerint istenkáromlás Isten fiát egy ilyen képregényben ábrázolni.
Brandon Fraser egy beszélő robotot játszik a Doom Patrolban.
Jason Momoa két és fél órás dezodorreklámja elérte az egymilliárd dolláros bevételt, úgyhogy el is kezdik összerakni a második részt.
James Gunnért hiába álltak ki a színészek, a Marvel nem vette vissza. Most lecsapott rá a konkurencia.
Az alacsony költségvetésű, komor hangulatú filmben Joaquin Phoenix lesz a szupergonosz.
Az Öngyilkos osztag legidegesítőbb karakteréből a tervek szerint sokkal többet is lehet majd látni.
Egy klasszikus képregény adaptációját készítheti el Ava DuVernay.
Joss Whedon otthagyja a Batgirlt, azzal az indokkal, hogy egyszerűen nem találta meg a sztorit.
Megijedt a stúdió a Star Wars kilencedik részétől.
Hamarosan mozikban az Igazság Ligája, készült öt bemutatkozó videó a csapat tagjairól, a Villámtól Wonder Womanig.
Patty Jenkins tízmillió dollárt is kaphat a Wonder Woman 2-ért, annyit, mint férfi kollégái szoktak.
Elég nagy a mozgás a DC-nél, a női szuperhős sikere nagy változásokat hozhat.
A képregényfilmek rajongói kis híján szétszedték a termet az új Bosszúállók- és Thor-előzetesek láttán. Volt pár érdekesebb bejelentés is, Ben Affleck például marad Batman.
A Bosszúállók rendezője mindenképpen olyan színésznőt akar, akit kevesen ismernek.
Patty Jenkins már dolgozik a forgatókönyvön, miközben az is kiderült, nem mondtak igazat Gal Gadot fizetéséről.
A Wonder Woman nem a feminizmus csúcsa, de nem is akar úgy tenni. Van olyan jó, mint az első Thor vagy Amerika Kapitány, de mégsem tud rendesen kibontakozni.
Mindjárt bemutatják a Wonder Womant: megjelent hozzá a legutolsó trailer, egy csomó szuper jelenettel.
A Marveltől átigazoló Joss Whedon írhatja és rendezheti a DC második önálló női szuperhősfilmjét.
Aaron Sorkin nem olvasott még egy képregényt sem, de szívesen tárgyal a Marvellel és a DC-vel.
Batman, Aquaman és Flash kapott külön videót a következő nagy szuperhősös banzájhoz.
Hiába szedték szét a kritikusok az idei filmet, állítólag rögtön három folytatás is jöhet.
A DC-Univerzum másik három szuperhőscsajával közösen fog igazságot tenni egy új filmben.
A Warner tanulhatott a Batman Superman ellen fiaskójából, és az Igazság Ligája egészen viccesen néz ki.
Világháborúban tesz rendet a legjobban várt női szuperhős. Megérkezett az első előzetes.
Gene Hackman és Jack Nicholson még a stúdiók önigazolásaként kerültek szuperhősfilmbe, de mára remek kaland, a többségnek pedig tökéletes karrierdopping lett az ilyen filmek elvállalása. És néhány millió dollár sem jön rosszul pihenésképp az igazán legendás alakítások között.
Az Öngyilkos osztag női főszereplőjét annyira jól fogadták, hogy érkezhet a különálló Harley Quinn-film.
Egy rendező már otthagyta a DC-nél készülő filmjét, egy másikról pletykálják, hogy erre készül.
Az Igazság ligája első részében megint ő lesz Alfred, a hűséges lakáj.
Megérkezett a következő Batman-film előzetese. Csak egy rajzfilm lesz, nem adják a mozikban és 18 éven aluliaknak nem ajánlott.
Változtatnának a stratégián, kevesebb filmet hoznak ki a jövőben.
Több humort és kevesebb komorságot akar a Warner az Öngyilkos osztagban. Állítólag a trailerben már ellőtték az összes viccet.
Máris kikerült a netre egy kihagyott jelenet a Batman Superman ellenből.
Soha jobb évtizede nem volt a rajzfilmeknek, mint a '90-es évek, és ebben több magyar alkotó is közreműködött. Visszahoznánk olyan kultikus meséket, mint Rocko vagy Ren és Stimpy.
Az új Star Wars-film mellé jön az Star Trek 3 és az X-Men 3, Superman megveri Batmant, Amerika kapitány kiüti Vasembert. De melyik dollármilliókat termelő blockbuster folytatását várjuk legjobban?
Hippolytát, az amazonok királynőjét alakítaná a filmben, amiben Sean Bean valószínűleg meghal.
Elképesztően sok exkluzív információ jött ki az amerikai képregényfesztiválról, összeszedtük a legfontosabbakat a Csillagok háborújáról és a Marvel-hősökről.
A Star Trek Kirk kapitánya az amazonok szigetére zuhanó pilóta lesz egy 2017-es képregényfilmben.
Ha lesz egyáltalán Justice League Dark, akkor sem vele.
A csúnyát bukó 2009-es film után a DC és a Warner nagyon látványosan hozná vissza a népszerű szuperhőst. Vagy inkább szuperhősöket.
Bejelentették a DC következő nagy dobásának szereplőgárdáját. Jared Leto, Will Smith és Tom Hardy közös filmben.
Michelle McLaren tizenegy részt rendezett a Totál szívásból és hármat a Walking Deadből, a Wonder Woman lesz az első nagyjátékfilmje.
A Warner igyekszik minden szuperhőst sötétre és komorra formálni, ahogy a Batman-filmekben volt.
A Sony, a Fox, a Marvel-Disney és a Warner-DC is elkezdte lestoppolni 2020-ig a dátumokat. Ennek egyszer csúnya vége lesz.
A rendező hétrészes képregénysorozaton dolgozik szerzőként, amiben együtt szerepel a két ponyvahős.
Nagyon kapkod a Warner, hogy le ne maradjon a Disney mögött.
2016-ban egy napon mutatják be a két filmet. Ehhez hasonló összecsapás még nem volt a DC és a Marvel között.
A Warner mindent megtesz, hogy utolérje a Bosszúállókkal milliárdokat kaszáló Marvelt.
A DC talán átírja Csodanő történetét, a Marvelnél pedig feltűnhet a legismertebb afrikai szuperhős.
A Men in Black rendezője forgat filmet a DC-féle Aranyember, Bádogember és Platinanő kalandjaiból.
Zöld lámpás a DC homoszexuális gumiruhása. A Marvelnél összeházasodnak a meleg szuperhősök.
Nagy bejelentésre készül a DC kiadó: egyik régi szuperhősük a saját nemét szereti. A konkurens Marvel X-Menjében is a melegházasság a téma.
Az őrült Rorschach és a lángszórós Komédiás is visszatér. Alan Moore és Dave Gibbons kiakadtak.
A Sony összefogott a világ egyik legnagyobb képregénykiadójával, hogy a mozikban évek óta tomboló szuperhős-divathullámot egy online játékban is meglovagolja.
Az X-Men kezdetek után a konkurens DC kedvéért húzott sztreccsruhát. Neten a Green Lantern-trailer.
Véres Sin City-klón helyett családias akcióvígjátékot forgatott a Red című kultképregényből.