A dél-koreai exelnök nem jelent meg az ügyészségi kihallgatáson
A parlament szombaton vád alá helyezte Jun Szogjolt.
A parlament szombaton vád alá helyezte Jun Szogjolt.
Olyan üzenetek is akadnak, amelyek szerint a tüntetőkre fognak lőni.
A kiberbiztonsági szakértő elárulta, hogyan ért el ennyi megtekintést.
Elutasították a kommunikációt lehetővé tevő gyógyászati segédeszközre irányuló kérelmét.
Több közösségimédia-platform is érintett az orosznak tulajdonított akcióban.
Szerinte az alkotmánybíróság „Románia maffiabírósága”.
Egy újságíró véleménye szerint a román hatóságok előre egyeztethették a döntést a Nyugattal.
Megnéztük, mit írnak a külföldi lapok az alkotmánybírósági határozatról.
Az egész eljárást meg kell ismételni.
Két év után ismét ítélethirdetés lesz a Donáti utcában.
Az Országgyűlés korábban visszatette a törvénybe az Alaptörvény-ellenes szakaszt.
Nem szeretnék, hogy elhamarkodott döntés szülessen.
Újra módosíthatják az Alaptörvényt.
Akkor jogalkotói feladatának elmulasztásával vádolták meg az Országgyűlést.
Ez volt a magyar Erin Brockovich-ügy.
Minden pontjában elutasították, illetve visszautasították a Transparency International Magyarország alkotmányjogi panaszát.
Nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan nyilvános határozathirdetés lesz a Donáti utcában.
Kedden tárgyalják az alkotmánybírák a Transparency International Magyarország alkotmányjogi panaszát.
Megvizsgáltuk a jogilag szövevényes ügy hátterét, és a per lehetséges kimenetelét.
Ezzel eldőlt a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Államkincstár közötti per is.
Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek csaknem kétharmada visszaállítaná a halálbüntetést.
Ingyenesen került állami tulajdonba a fővárosi Podmaniczky, Vörösmarty és Széchenyi tér, amelyeket a V. kerületi önkormányzat kap meg.
Az önkormányzati szolidaritási hozzájárulást a Fővárosi Törvényszék bírája támadta meg.
Pintér Bence az az elődjével megegyező mozgásteret akar.
Volt-e a kormánynak felhatalmazása rendeletben adót kivetni?
Egy angyalföldi lakos szerint a tiltás sérti az élethez és emberi méltósághoz való jogát.
A testület nem akar burkoltan negyedfokú bírósággá válni.
Ónodi István szerint sem az állam, sem annak valamely intézménye nem jogosult arra, hogy csorbítsa vallásszabadságához fűződő jogát.
A nyári ítélkezési szünet után több mint háromszáz ügy vár alkotmánybírósági döntésre.
Állítólag Jariv Levin nem tesz eleget a kötelességeinek.
Az Országgyűlésnek év végéig kell orvosolnia a szabályozási hiányosságokat.
Előreláthatóan még egyszer az alkotmánybírák elé kerülhet a főpolgármester-választás ügye.
A főpolgármester szerint már nem lehet megismételni a választást.
Új eljárást kell lefolytatni és új döntést kell hozni.
A Kúria elnöke nyilatkozott arról az ügyről, amelyről az Alkotmánybíróság hamarosan dönt.
Változik-e a választások eredménye Budapesten?
Titkos szavazással döntöttek.
Sulyok Tamás utódjáról szavaztak.
Egy miniszter pedig esküt tehet a parlamentben.
Szűk tíz hónapig maradhat a testület élén, mivel elnöki megbízatása is alkotmánybírói hivatali idejének lejártáig, jövő áprilisig tart.
Jövő héten beszélnek egymással.
Az elnökjelöltnek jövő áprilisban lejár az alkotmánybírói mandátuma.
Döntöttek az alkotmányjogi panaszról.
Miben különbözik a magyar megfosztási eljárás híres amerikai rokonától, az impeachmenttől?
A testület megállapította, hogy az államfő az alkotmánnyal ellentétes magatartást tanúsított.
Az Index értesülései szerint nem kizárt, hogy megvárják a június 9-i választásokat.
Alkotmányossági felülvizsgálatot kezdeményeznek, a civilek az önkormányzat határozatára várnak.
Az indítványozó törvényszék szerint a szabályozás a természetvédelmi célok megvalósulását évtizedekre visszavetné.
A párt szerint így is, úgy is fideszes jelölt kerül Sulyok Tamás helyére.
Hosszasan mérlegelt, de nem fér bele.
Trócsányi László volt igazságügyi miniszter a fő esélyes.
Az alkotmánybíróság még a kampányolástól is eltiltotta.
Szerinte spontán gyűlés volt a Karmelitánál, az Alkotmánybíróság is kifejtette véleményét.
Túl sok a hasonlóság Szlovákis és Magyarország helyzete között.
Az alkotmánybíróság keresztbe tett.
Akik korábban rendeltek napelemet, abban a tudatban tették, hogy beruházásuk a szaldóelszámolással megtérül.
A kormánypárti frakciók nem akarják elkapkodni a jelölést.
A döntést Kocsis Máté jelentette be.
Ma már csak egyetlen azonosítókártyánkon szerepel, de még van jelentősége.
Hétfőn dől el minden.