93 találat az Indexről, és a környékéről.
Ki szándékosan, ki vétlen alkalmazta a nácik által kedvelt köszöntést.
Meghan McCain, John McCain korábbi szenátor lánya is úgy tudja, hogy Obamáék házassága tönkrement.
Meghan McCain, John McCain korábbi szenátor lánya is úgy tudja, hogy Obamáék házassága tönkrement.
Az egykori és még élő elnökök történetében példátlan eset történt.
A volt amerikai elnök felesége több nyilvános rendezvényen való részvételt is visszautasított.
Michelle Obama Jimmy Carter temetésén sem tette tiszteletét.
Nem az történt, amire mindenki gondolt volna.
Eminem ismert slágeréből idézett az egyik kampányrendezvényen.
Jennifer Anistont Barack Obamával boronálták össze.
2024. szeptember 14., 10:06
Obama illetlenül viselkedett a Buckingham-palotában.
Donald Trump szerint a demokraták „valaki jobbat” várnak.
Összegyűjtöttük az amerikai elnökök és a magyar kormányfők közötti legfontosabb találkozókat a renszerváltás óta.
Milliók élete forog kockán.
Az asszony 86 éves volt.
A három politikus részt vett egy panelbeszélgetésen is.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
Úgy tűnik, a politikus bármit bevet a győzelem érdekében.
2023. december 13., 06:40
Minden ünnepet a hagyományok tesznek igazán különlegessé, így még a hírességeknek is szükségük van egyszerű, de olykor meglepő tradíciókra.
2023. november 30., 16:19
Oscar-díj-esélyes az Obama által támogatott film főszereplője.
2023. november 26., 13:37
Az amerikai étteremlánc a következő években a régiónk öt országában is megveti a lábát.
2023. november 12., 14:58
Szerinte Magyarországon nincs bűnözés, nincs bevándorló, és a miniszterelnök egy erőskezű vezető.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
2023. szeptember 17., 16:45
Még azzal sem volt képben, hogy kivel kell megküzdenie a jövő évi választáson.
2023. augusztus 25., 11:19
Barack Obama lányai csütörtökön vették be az éjszakát Los Angelesben.
2023. augusztus 13., 16:56
Napvilágra került egy Barack Obama által írt levél tartalma, amelyben az egykori amerikai elnök a homoszexualitás kérdését feszegette.
2023. augusztus 13., 12:04
Meglepő információk derültek ki a volt amerikai elnökről.
Tafari Campbell sportbaleset áldozata lett.
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak a világ hírességei.
A legnagyobbak emlékeznek meg a legnagyobbról.
Az 500 új tiltólistás amerikai névsorába bekerült egy kakukktojás: egyikük ugyanis brit.
Az étterem dolgozói meglepődtek.
Andrew Basiago ügyvéd és amerikai elnökjelölt állítása szerint gyerekkorában többször visszautazott a múltba, sőt, a Marson is járt.
Az elnöki hivatal bizony sok kötelességet rótt Barack Obamáékra.
2022. december 29., 18:24
A korábbi first lady korántsem rajongott férjéért, amíg gyerekeik kicsik voltak.
2022. november 18., 07:40
Michelle Obama természetesen állapotában természetesen nem egyenes: most kiderült, miért váltott.
Elindultak.
Lám csak, ennek a történetnek is van magyar vonatkozása.
Az exminiszter 68 éves volt.
Százszor is elpusztíthatjuk a Földet az elérhető atomtöltetekkel.
2022. szeptember 16., 18:36
Busás luxusnyugdíj, élete végéig tartó titkosszolgálati őrzés és más exelnökök haveri társasága várja a mindenkori leköszönő amerikai elnököt.
2022. szeptember 14., 12:49
Így is összesen körülbelül ötszáz világvezető és más méltóság vesz részt az eseményen.
2022. szeptember 7., 19:30
Joe Biden fogadta őket, akivel szoros a kapcsolat.
2022. szeptember 5., 13:43
2022. augusztus 30., 17:44
A volt elnök évek óta célozgat titkokra, amelyeket befolyásos emberekről tud.
A világ leggazdagabb emberei pont a ruhatárukra sajnálják a pénzt? Vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, mit viselnek?
A lépés célja a családegyesítés megkönnyítése.
Obama viccelődve „alelnöknek” hívta az USA jelenlegi elnökét.
A volt amerikai elnök a Twitteren számolt be a pozitív tesztjéről.
Notórius késő az orosz elnök.
A nyolc általánost végzett rapper exe, Nagy Melanie a nemzetközi kapcsolatok szakértője. A nukleáris fegyverkezés a szakterülete.
Bolondos képpel mutatták meg: ők is ugyanúgy ünnepelnek, mint bárki más.
2021. december 20., 08:35
Van itt minden Cardi B-től Courtney Barnettig, Lil Nas X-től Mitskiig.
Messze járunk a környezetvédelmi célkitűzésektől, véli a volt elnök.
Barack Obama és Paul McCartney is a méltatók között volt.
Vjacseszlav Vologyin szerint a békedíjat lejáratták, de az alaptudományokért kiosztott díjakkal kapcsolatban nem merül fel kétely.
2021. szeptember 30., 09:42
A Fehér Ház korábbi sajtótitkára vádolta meg az orosz elnököt.
2021. augusztus 11., 08:31
Harry herceg és Meghan hercegné Obamáék előtt is leírták magukat a viselkedésükkel.
2021. augusztus 9., 10:52
„Senki sem látta még így korábban” – mondta egy vendég.