Nem unatkoztak a tűzoltók, péntek reggelig háromszázszor riasztották őket a hó miatt
Főként kidőlt fák és leszakadt vezetékek okoztak problémát.
Főként kidőlt fák és leszakadt vezetékek okoztak problémát.
Gyorssegélyt kapnak az egyenruhások.
A Magyar Ásványolaj Szövetség vezetője szerint a 2022-eshez hasonló helyzet állhatna elő.
A szomszédos országok árai alatt kellene tartani a hazaiakat. Nagy Mártonék bekeményítenek.
Ezek a férfiak a végletekig elmennek, hogy megfeleljenek a szépségideálnak.
Amennyiben Oroszország átlépi a „vörös vonalak” egyikét.
Eközben kihallgatják a szemtanú gyerekeket.
Kína befolyásolási kampányokban használhatja ki az amerikai társadalmi megosztottságot.
A kormány szerint nem tartják be a korábbi megállapodást.
Lehetett sejteni, a tárcavezető nem tágít.
A felépülése alatt a Miniszterelnökség miniszterhelyettese látja el feladatait.
Még mindig Prigozsin tankönyvéből dolgoznak.
Jelentős mérföldkövet értek el ezzel.
A magas elvárásoknak csak a magas férfiak felelhetnek meg?
Az orvosok szerint óriási teljesítmény, hogy végre tudták hajtani.
Halála előtt a sztár borzalmas állapotban volt.
Az ügyfelek húsz százalék feletti hitelkamatokkal találták szembe magukat.
Lehet, hogy idén már nem lép pályára.
Növekedhet a szélsőségesen kormányellenes politikai cselekmények száma.
Megsérült az útburkolat, javításra szorul.
Párja, Sáfrány Emese mentette meg az életét – mondta.
A titkos szervezet évekig sikeresen beavatkozott az Ukrajnáról szóló európai politikába.
Az erős szél sok helyen faágakat döntött ki.
A részletekről az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója és kardiológus főorvosa mesélt az Indexnek.
Több mint húsz esetben lakástűzhöz riasztották őket.
Közel 150 ezer ember tajszámát érvénytelenítették az elmúlt másfél évben.
Az oroszok szerint az amerikaiak adták meg a rakéták célpontjait.
A külügyminiszter azt mondta, magyarok vagyunk, és nem hülyék.
A rosszindulatú szöveteket mínusz 40 fokon roncsolják.
A járvány alatt kétszeresére duzzadt a magyarországi várólista.
Az indok: beavatkozott Ukrajna belügyeibe.
Van is egy rossz híre a kritikusoknak.
Moszkva így akarhatja befolyásolni a szeptember végi parlamenti választást.
Egyre több jel utal arra, hogy a kezükbe vették a belarusz helyzet irányítását.
A Dull Szabolcs menesztésére adott magyarázat nem áll meg. Az Index független működésének két feltétele van, az egyik most súlyosan sérült.
Sürgős beavatkozásra van szükségük.
Az oroszok meg kiborultak, hogy ők ilyet nem tennének, így elmaradt a közös nyilatkozat is a tárgyalás után.
Svédország csőstül kapja a nehézségeket: a migrációs feszültségekre és a szélsőségek erősödésére az orosz fenyegetés és az álhírpropaganda erősít rá. Szeptemberben választásokat tartanak, és úgy döntöttek, nem hagyják magukat.
Nagyon magasak lettek a biztosítási díjak, a szakmai szervezet intézkedést sürget.
Az egyeztetés nélkül bevonult erők egy részét kivonja az IS által ellenőrzött Moszul mellől.
A párizsi merénylet után döntés borítékolható.