Zelenszkij az ENSZ közgyűlése előtt: Oroszország minden szomszédja tudja, hogy a háború hozzá is el fog jönni
Szerinte az oroszok nukleáris veszélybe sodorják a világot.
Szerinte az oroszok nukleáris veszélybe sodorják a világot.
Több részlet is megjelent a miniszterelnök szombati, zárt körben elmondott beszédéről.
A kormányfő beszélt egy „titkos küldetésről” és az ukrajnai békéről is.
A magyar miniszterelnök ismét kiosztotta az Európai Bizottságot.
Egyensúlyra van szükség a vallások között a katolikus egyházfő szerint.
A bizottsági elnök szerint az Európai Unió problémáira annak bővítése a megoldás.
Ismét megrendezik a Fidesz hagyományos eseményét.
Az alelnök immár hivatalosan is a demokraták elnökjelöltjévé vált.
Az amerikai elnök búcsúzóul keményen beleszállt a republikánus elnökjelöltbe, Donald Trumpba.
Pedig nem is tudnak igazán beszélni.
A párt kommunikációs igazgatója szerint a fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes.
Az amerikai nagykövet is reagált a miniszterelnök beszédére.
Videó-összefoglaló Orbán Viktor idei tusványosi beszédéről.
A miniszterelnök egy „világrendszerváltással” számol.
Remélik, hogy a kormányfő nem Magyarország kilépését készítette elő az Európai Unióból.
Tusványoson ismertette Magyarország nagy stratégiáját a miniszterelnök.
A miniszterelnök tusnádfürdői beszédei rendszerint hetekig közéleti témát szolgáltatnak.
III. Károly beszéde fontos kitételt tartalmazott a nemesekre vonatkozóan.
A papagájok közismerten beszédesek, de mi újság az elefántokkal vagy bálnákkal?
Szürreális élménynek nevezte a történteket.
Joe Biden helyett a békére fog összpontosítani közelgő beszédében.
Szerinte a miniszterelnök „a szégyenember”.
A hat sebész által végzett műtét 21 órán át tartott.
Az amerikai elnöknek egyszerre kellett eloszlatnia a mentális állapotáról szóló pletykákat, valamint erőt és összetartást mutatni a szövetségeseknek.
„Nincs még egy olyan szövetségesünk vagy partnerünk, aki hozzá hasonlóan kampányolna” – mondta.
A főigazgató a társulati ülésen a sztrájk következményeiről és az Index mellőzéséről is beszélt.
Véleménye szerint a jobboldal napjaink valódi ellenkultúrája.
Részletek jelentek meg a nagykövet szombati beszédéből.
Az amerikai elnök Normandiában tartott beszédet.
Kampánycsend jön Szlovákiában, még előtte sor kerülhet rá.
A miniszterelnök szerint magyar az, akinek a Trianonban kapott nemzeti seb a legjobban fáj.
Nagy Attila Tibor úgy látja: a kormányfő megzsarolta a választókat.
Horn Gáborral és Mráz Ágoston Sámuellel értékeltük a kormányfő beszédét.
Befutottak a reakciók a kormányfő békemenetes beszédére.
A miniszterelnök beszédével ért véget a Békemenet.
Egyik beszédében negatív példaként Magyarországot említette a francia elnök.
Lázár János mentette a menthetőt.
Eközben egy váratlan interjút is adott a miniszterelnök.
„Ha megsértődik, két napig nem áll velem szóba” – mondta a saját kutyájáról.
Amerikát el akarják venni az amerikaiaktól, Európát pedig Soros Györgynek adnák – mondta.
Az egyik képviselő húzta elő a táskájából, majd engedte szabadon.
Választási Manifesztumot is kihirdetnek az április 19-ei kampánynyitón.
Egy nyelv, amit csak kevesen értenek.
A kormányfő egy gazdasági fórumon tartott beszédet a térségben.
Beszédet intézett az oroszokhoz.
Chema Rodríguez ötórás bulit engedélyezett a csapatának.
A miniszterelnök szerint Brüsszel magára hagyta az európaiakat.
Abban egyetértenek, hogy el kell foglalni Brüsszelt.
A Momentum elnöke is megemlékezett 1848-ról.
Magyarország szabad és szuverén ország, és az is marad.
Az államtitkárt egy baloldali aktivista beszédére emlékeztették az elhangzottak.
Erődemonstrációra készül a Fidesz.
Beszédre készül a miniszterelnök.
A miniszterelnök a Facebookon tett bejelentést.
„A miniszterelnök hivatalból mindig egészséges.”
Évértékelőjében az orosz elnök arról beszélt, hogy ez nukleáris háborúhoz vezetne.
Az orosz elnök magyar idő szerint csütörtökön 11 órakor tartja évértékelő beszédét.
Továbbra is meg van győződve róla, hogy a 2020-as választásokat „ellopták” tőle.
Az LMP társelnöke reagált a miniszterelnök évértékelő beszédére.
A miniszterelnök a 25. évértékelőjét tartotta.