Eltűnt egy orvosi segítségre szoruló 14 éves lány Budapesten
A rendőrök segítséget kérnek, hogy megtalálhassák.
A rendőrök segítséget kérnek, hogy megtalálhassák.
A menyasszony holtan került elő, a vőlegény ellen hajtóvadászat indult.
Egy rendőrségi helikopterből látták meg.
Ma hajnal óta nem tudnak a fiatalember hollétéről, ezért a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
2008 óta nem tudják a hatóságok, hogy hol rejtőzködik. Még 29 éve, 1992-ben okozott egy balesetet, amelyben meghalt az egyik utastársa.
Édesanyja a közösségi oldalán üzent: Meglett Gábor, de sajnos túl későn.
A gyermek vasárnap délelőtt elment otthonról, azóta semmit nem tudni a hollétéről.
2019 augusztusában távozott ismeretlen helyre.
A hozzátartózója a bíróság döntése ellenére nem adta át a szülőnek a gyermeket.
A kínai férfi minden vagyonát a fiú felkutatására áldozta.
Már majdnem egy hónapja nem tudnak róla semmit.
Előzőleg még csak húsz eltűntről lehetett hallani.
Danó Zsanett Katalin mellett még egy gyermek tűnt el Józsefvárosból.
Egy józsefvárosi gyermekotthon lakójának veszett nyoma.
Lakatos Renáta megtalálásához kéri a lakosság segítségét a rendőrség.
Egy gyermekotthonból vitte el nagymamája és nevelőapja.
Négy napja nem adott életjelet magáról.
Kovács Dorina 156 centiméter magas, hosszú barna hajú, eltűnésekor szaggatott fekete farmernadrágot, fehér atlétát, fehér edzőcipőt viselt.
Farkas Virág az iskolából ismeretlen helyre távozott.
Őrizetbe vettek egy 63 éves férfit, őt gyanúsítják Ágnes megölésével.
Engedély nélkül távozott áprilisban lepsényi gondozási helyéről.
Egy kéthelyi iskolából szökött el. Erős akcentussal beszéli a magyar nyelvet.
A rendőrség nagy erőkkel keresi.
A rendőrség segítségét kér, hogy megtalálják a 36 éves Horváth Józsefet.
Az idős férfi térben és időben nehezen tájékozódik.
Legyengült állapotban került elő Fadd-Domborinál.
A 76 éves Hock Gusztávnét keresi a rendőrség.
Múlt héten ment el otthonról, azóta nem látták.
Nyári Georgina ismeretlen helyre távozott a mezőfalvai lakásotthonból.
Poldauf Ildikó orvosi segítségre szorulhat.
Pénteken kimenőre ment, azóta nem tért vissza.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásában.
Az édesanya a kijelölt gyámtól elvitte a babát, azóta nem tudni, hol vannak.
Két hete nincs hír róla, Leilát gyaníthatóan az udvarlója szöktette meg.
A rendőrök segítséget kérnek Orsós Tímea felkutatásához.
Segítsen megtalálni Horváth Vanesszát.
A rendőrség több mint két hete nem találja a gyermeket.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a gyermek megtalálásához.
Egy tizenhat, illetve két tizenhét éves kislány megtalálásához kérnek segítséget a rendőrök.
Péntek óta keresik az eltűnt gyermeket.
Ön is segíthet megtalálni a tizenhét éves Nagy Brigittát.
A 165 cm magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, szőkésbarna hajú Cseh Alexandra pénteken tűnt el.
Néhány óra alatt egy erdős területen akadtak a bácsi nyomára.
A 165 centiméter magas, átlagos testalkatú, 28 éves nőről szombat délután óta nem tudnak.
Fénysebességgel dolgoztak a zsaruk, akik előkerítettek egy 11 éves kisfiút és egy 73 éves férfit.
Ha találkozott vele akár személyesen, akár online Eobard, h.demerego vagy Fenn Rau neveken, szóljon a rendőrségnek.
Naya Riverát továbbra is keresik a partőrök a tónál, ahol egyedül, egy csónakban találták meg kisfiát.
Szentesen 2006-ban egymást érték a rejtélyes ügyek, amik 2020-ban ismét előkerültek.
13 hónap alatt 1124 holttestet találtak a hatóságok 873 jelöletlen sírgödörben.
Az AS Roma megmutatja, hogy a közösségi média nem csak fertőző lehet: már öt eltűnt gyereket találtak meg, amióta az olasz klub kampányt indított a megtalálásukra.
Nagy erőkkel keresik a testvérpárt.
Ötven ember pedig meghalt a hatalmas pusztítást végző viharban.
A 44 éves férfi egy Hondát tesztelt Kaliforniában, múlt szerda óta nem adott életjelet magáról.
Ugyanaz a keresőcsapat kutat utána, amelyik a 17 nap után előkerült jógaoktatót is kereste.
A 35 éves férfit egy lipótvárosi reggelizőhelyen látták utoljára.
Ha látta, értesítse a rendőrséget.
Egyes becslések szerint egymillió ujgur került kínai átnevelő táborba az elmúlt években.
A helyi hatóságok most egy holttestet találtak a nő által bérelt Airbnb-lakás környékén.
A 32 éves fiatalember vasárnap délután elindult zuhanyozni a fesztivál területén, azóta nem látta senki, nem ad magáról életjelet.
Suhajdáné egész nap nem adott magáról életjelet.