Temesvártól a káoszig: válság van Romániában
Az Erdélyi Magyar Szövetség kabinetvezetője abban bízik, hogy a román választásokon történt káosz felébreszti a politikai elitet.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kabinetvezetője abban bízik, hogy a román választásokon történt káosz felébreszti a politikai elitet.
A romániai forradalom kirobbanását előidéző püspök elmondta, addig nem pihenhet, amíg nem lesz autonóm Erdély.
„A kisebbik rossz” mellett döntöttek.
A meteorológusok 10-20 centiméternyi friss hótakaróra számítanak.
A férfi a fején és végtagjain sérült meg.
Kerekes Ildikót hozzátartozói és munkatársai sem tudták elérni, ezért is kezdték a rendőrséggel kerestetni.
Brassó megyében már két embert is megsebesített az állat.
Jövőbeni terveiről is beszélt.
A fajok besorolása még folyamatban van.
Tíz nap alatt ez volt a második alkalom, ráadásul ugyanattól az állattól.
Az olimpiai megnyitó értékelése az esperes tisztségébe került.
Kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett.
Reagált az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Úgy véli, istengyalázás történt Párizsban.
Tusnádfürdő és a nagystratégia.
Az amerikai elnökjelölt üzent a táborozóknak.
Fény derült a kackiás bajszú kis figura kilétére.
A demonstrációt a miniszterelnök tusványosi beszéde után örökítette meg az Index stábja.
Elmondása szerint nem is tudott arról, hogy a hétvégén a határon túlon lenne koncertje.
Hamarosan megszólal a miniszterelnök.
„Meló van” – írta Orbán Viktor a Facebookon.
Így indult az idei Tusványos.
A miniszterelnököt és Semjén Zsoltot is meghívták.
Elárulta balesetének részleteit.
A mentőakció 11 órán át tartott.
Mintegy 11 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül.
Az idei zarándoklaton a pécsi egyházmegye püspöke szónokolt.
A Kárpát-medencei és erdélyi magyar irodalomért végzett szolgálatért három kitüntetést adtak át.
A sóbányába április 18. óta jut be a Korond-patak vize.
Drasztikusan lecsökkent a megrendelés, 200 ember munkája bánja.
Súlyos sérüléseket szenvedett.
Verőszerszámokat is bemutatnak.
A sportolót a magyar neve miatt érték atrocitások.
A Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
A lelet az erdélyi város több ezer éves múltját bizonyítja a polgármester szerint.
Kíváncsian nézett a kamerába.
A beruházást 834 millió forintnak megfelelő összegből valósították meg.
Antal Árpád szerint a miniszterelnök hibázott, amikor az ellenkezőjét állította.
K. Endre szülei a falu díszpolgárai voltak.
Marcel Ciolacu szerint nem kell visszatérni a soviniszta diskurzushoz.
A Sándor-palota is reagált az ügyre.
Új kártyajáték jelent meg.
Az esetről felvétel is készült.
Szellőztetés okozta a balesetet.
A Nemzeti Színház és az Operaház vezetője szereposztó díványokat tartott fenn.
Választásokra készülnek az országban, beindult a kampány.
Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de a súlyosan sérült fiatal életét nem tudták megmenti.
Magasabb szintre emelték kapcsolatukat Lénárd Andrással.
Újra beterjesztik a tervezeteket.
Erdélyből Budapestre, majd a világhír felé.
A román kormányfő szerint toxikus a kezdeményezés.
Sipos Dávid karácsonykor lett volna 18 éves.
A szomszédban zajló munkálatok miatt dőlt össze az épület fala.
Kaotikus helyzet alakult ki, segélykiáltások alapján keresték az áldozatokat.
2019 óta rettegésben tartanak egy községet a medvék.
Szakács Erika az Indexnek nyilatkozott a jövőbeni terveiről.
A magyar kirándulókat is érinti.
A gyergyóremetei és a brassói reptér hozhatja közelebb Székelyföldet.
Egyikük rendkívül súlyos állapotban került a sürgősségi osztályra.
Egy temető feledt haladna át.