Jó okkal támogatja egyre több cég a bringás munkába járást
Olyan tények derültek ki a bringázásról, hogy ön is tekerni fog.
Olyan tények derültek ki a bringázásról, hogy ön is tekerni fog.
A lépés arányos és észszerű lesz.
Ezzel a légitársaság flottájának átlagéletkora csökkent.
Az még nem világos, hogy mik lesznek a győzelem következményei.
Mert a svédek tanulnak az ukrajnai háborúból.
Alternatív hajtású járműveket állítottak forgalomba.
Nem meglepő, hogy a cégek költségérzékenyek, és alaposan megvizsgálják, mi éri meg nekik leginkább. A vállalati autók beszerzése, karbantartási és üzemeltetési költsége mellett mindig megjelenik az is, mit nyernek vele. Finanszírozási, flottaüzemeltetési és ügyféloldali tapasztalatokat gyűjtöttünk össze cikkünkben, és azt is megmutatjuk, melyik az egyik legnépszerűbb márka ezen a téren. Nem véletlenül!
A vállalat vezérigazgatója szerint az új járműveknek a szén-dioxid-kibocsátása is alacsony.
Két új kompot és katamaránt hozott.
Az Egyesült Államok ellen szervezkedhet Irán.
A britek és az ausztrálok segítségével.
Rengeteg hajó segíti az oroszokat.
Ha valaki céges beszerzésre készül, nagyon sok szempontot mérlegel, ezek egy része egybevág a magánvásárlók igényeivel, másik részük azonban más megközelítést jelent. De milyeneket? És magánszemélyként is profitálhatunk belőlük?
A 7,35 milliárdért vásárolt Mercedesek ritkán vannak forgalomban, inkább állnak, mint mennek.
A hajók az Anglia elleni La Hougue-i csatában süllyedtek el 1692 májusában.
Minimum húszéves beruházás lesz.
Minden idők legsikeresebb kalóza egy kínai nő volt, aki prostituáltból vált – férfiakat megszégyenítő ravaszságának és taktikai érzékének köszönhetően – a tengerek urává.
A műemlékvédelem világnapján egy különös sorsú épületet mutatunk be, ami volt mágnások és partizánok központja, rablások helyszíne és óvoda is.
Az első néhány napja már vízre is került.
A megmaradt támogatott finanszírozási konstrukciók azért még segíthetnek az érintett cégeknek.
Így raktuk készre a Quartzot, mármint készítettük elő a további tuningra.
Az Adria-palota történetéről Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese oszt meg részleteket.
Magyarok százezrei pontosan azt várják az autótól, amit ez a Škoda tud, egyszerűen nem kell több. Csak van egy bökkenő.
A térségben megnövelt NATO-jelenlétre reagált így az orosz vezetés.
Kína miatt bővítik a flottát dollármilliárdokból.
Mire jó egy autóba szerelhető okoskészülék? Arra, hogy tudjuk monitorozni saját vezetési stílusunkat, és segít akkor is, ha kigyullad a check engine.
Megvettem, és elhatároztam, hogy minden nyűgjéről beszámolok. Mit kér a Lexus IS200?
Hat henger, négy ajtó, hátsókerék hajtás, kézi váltó. Mi baj lehet?
Az óriási amerikai légitársaság is megrendelt ötven új Airbust a régi Boeingjei helyére.
Kell hozzá egy meglepően hideg tél, és némi tűzszünet is. Az 1795-ös texeli csatában mindkettő összejött.
Egy magas rangú vallási vezető beszélt erről egy pénteki imádságon.
Bár még egyiket sem vezetheti, mert a Dózsa György úti baleset után bevonták a jogosítványát.
A megoldás viszont meglepően könnyű volt. És itt az év dilemmája is.
Elköltjük a pénzt telefonálásra, és drága a jó mobil, így alig marad valami mobilnetre. A szolgáltatók bevételének 29 százaléka landol az államnál.
Megint feldezetük a flottás élet apró örömeit.
Kaptunk egy flottás ajánlatot, és leesett az állunk. Korlátan sms, telefon és mobilnet havi 12 ezerért?
Sok kilométerrel vettem, a merítés aljáról, vagyis biztos volt, hogy költeni kell rá. És bemutatjuk a kézműves akkulefogatót.
Tojás a gázpedál alá? Dehogy! Mutatunk néhány tippet, hogy olcsóbb kevesebbe kerüljön az autó.
Szíriába tartanak, a britek figyelik őket.
A szokatlanul sürgős kiírás alapján hamarosan megháromszorozódhat a projekten dolgozók száma.
Egyelőre jónak tűnik, de simán benn van, hogy jön a szopóroller. Nem volt könnyű józannak maradni.
Egyelőre nem lesz felvásárlás, viszony tészül egy egész flottányi önvezető Chrysler Pacifica a Google irányító rendszerével.
Hivatalosan tudományos célra öltek meg 300 állatot, a húsuk azonban a boltokba kerül.
Több százezer eurós befektetéssel fejlesztette ki a magyar Konetik a nyomkövetőjét, amivel szép grafikonokat és táblázatokat kapunk az autónk működéséről.
Edit asszonynak nem volt jogosítványa, itt jöttem a képbe én.
Ezúttal egy török hajó borzolta egy olajfúró elemeket szállító orosz konvoj idegeit.
Egy Mazda SUV-ra cserélik a Skoda Octaviát, amit a rajtaütésekhez használtak.
300 hajó és 28 ezer tengerész alkotta a Kincses Flottát, ami a fél világ tengereit bejárta 600 éve.
Ferrari, Merci, Porsche, McLaren, BMW, Bugatti, Bentley... betekintést nyerhetünk a dubaji rendőrök nehéz napjaiba.
A Királyi Haditengerészet 43 évnyi szünet után ismét repülőgép-hordozókat küld a Közel-Keletre.
A hatótávolság miatt Skócia egyik kikötőjében állomásoznak a tengeralattjárók, a leendő önálló ország viszont alkotmányban tiltaná az atomfegyvereket. Hogy működnek Thatcher rakétái?
Kivonat a szerkesztőség levelezési listájából:
Nino Karotta
Testvérek!
Holnap délelőtt elmennék egy 16.
Sarah West, az HMS Portland kapitánya kikezdett az egyik tisztjével. Felmentették a szolgálatból.