Románia a kanyarban előzött, de jövőre majd mi vágunk eléjük
Kormánypárti és ellenzéki politikusokat kérdeztünk az egyik legismertebb fejlettségi mutatóról.
Kormánypárti és ellenzéki politikusokat kérdeztünk az egyik legismertebb fejlettségi mutatóról.
A KDNP marad, ami volt a parlamentben.
Demeter Szilárd szerint a miniszterelnök a legalkalmasabb ember a posztra.
Börtönbizniszen hízó ügyvédek és még sok egyéb. A kormánypártok frakció Balatonfüreden beszélték át a következő pár hónapot.
De azért inkább maradnak a Fidesszel közös indulásnál.
A KDNP szerint a teremtésvédelem a keresztény kultúra szerves része.
Egyetlen ellenzéki ment el Tusványosra a Fidesz-KDNP-vel vitázni. Ungár Péter arra kérte Harrachot, hogy láncolják magukat Pakshoz. Harrach inkább elmagyarázta, miért nem locsolja le Ungárt. Kedélyes kis vita zajlott.
Hollik István kereszténydemokrata kormányszóvivő azt mondta az RTL Klubnak, hogy nincs ezzel baj, ez a bevett gyakorlat.
Szél Bernadett nem ért egyet, de nem tudta elmondani a kérdéseit a gazdasági bizottságban.
Egész Európát ők védenék meg. Brüsszel „sorosista terveiről” tájékoztatják majd a választókat, na meg a kormány családvédelmi intézkedéseiről.
Van, aki az angyalok segítségével gyógyít, más pedig pénzbenvozó kódokat ígér. Ennek hamarosan vége lehet.
Az is kiderült, hogy még soha nem érezte úgy, hogy meg kéne gyónnia egy parlamenti szavazást.
Ha újraindulna, a Fideszhez állna közel, vélekedett a kereszténydemokrata politikus.
A Jobbik és az LMP is elment Tusványosra, ahol politikusaiknak végig magyarázkodni kellett a választási eredmény és a migráció miatt. Kocsis Máté és Harrach Péter kapta a tapsot, az ellenzékieket jobbára kinevették.
A KDNP frakcióvezetője Semjén helikopteres vadászatáról is kifejtette a véleményét.
A KDNP frakciójának vezetője őrült titkokat árult el: szerinte lesznek változások, de maradnak állandóságok is.
Parlamenti megállapodás. A Fidesz ismét Kövér Lászlót javasolja házelnöknek, a Jobbiké a nemzetbiztonsági bizottság.
Gulyás Gergely szerint minden adott a szabad választás lebonyolításához.
Kósa szerint nem szabad a 2002-es kampányt megismételni. Harrach szerint viszont nem szabad a 2002-es kampányt megismételni. Ilyen vitát még nem látott.
Szövetkezetbe tömörített nyugdíjasokkal oldaná a munkaerőhiányt Kósa Lajos és Harrach Péter javaslata.
A párt vezetői erről írtak alá egy európai polgári kezdeményezést.
Senkit nem érdekelt az elszúrt KDNP-s ötlet, de talán majd most, mert egyszerűsödhet egy űrlap.
Harrach Péterék a pelenka áfáját is csökkentenék.
Azt szeretnék, ha havonta két szabad vasárnapja lenne a kereskedelmi dolgozóknak.
A KDNP nem szatellitpárt, minden kormányzati döntésbe beleszól. Harrach Péter ugyanakkor nem ért egyet minden lépéssel, még ha meg is szavazza. A KDNP frakcióvezetője vasárnapról, jegybankról, abortuszról.
A KDNP szerint is módosítani kell a törvényt.
A világnézeti kispárt helyzete is lehet bonyolult: az ötlet jó volt, de megértik, ha a kormány mégis visszavonja a törtvényt, de nemet mondanak rá.
Azt hitte, az a kínos, ha magyarázkodnia kell egy politikusnak ? Hallgassa meg, milyen, amikor azt kérjük tőlük, mondjanak egy locsolóverset!
A népszerűtlenség nem az tényező, amire egy világnézeti kispártnak érzékenyen kellene reagálni.
Hogy lehet, hogy a Fidesz támogatta, majd leszavazta a gyermekéhezés elleni javaslatot? Cuppanós válasz.
Teljes csődnek tűnik a magáncsőd, de a kormány nem adja fel, márciusig 20 ezer jelentkezőt várnak.
A helyzet nem fekete vagy fehér. Bizony.
A budapesti fiatal Mercedese hátulról ment bele Harrachba, cserbenhagyásos gázolással gyanúsítják.
A kormánypártok egy még meg sem pályázott rendezvény elképzelt nyereségéből költenének az egészségügyre. Nyolc év múlva.
Az iszlám országokból érkező menekülteknél pedig tapasztalati tény a terrorista veszély.
Miért jöjjenek haza külföldről a magyarok? Mert a fideszes politikusok nem vándorolnak ki, jól érzik itt magukat. Mindenkit szeretettel visszavárnak <3
A KDNP frakcióvezetője azt mondta a Népszabadságnak, hogy a jobboldal „ismert okok miatt” már nem számíthat Simicska-orgánumokra.
De lesznek még kivételek a kereskedelemben is.
Nem nehéz kitalálni, ezúttal miről kérdezi meg az embereket a Fidesz-KDNP.
És nem örül az M0-ás fizetőssé tételének.
Jövő márciustól korlátoznák a vasárnapi nyitva tartást. A kisebb boltokra nem vonatkozna.
Ha Rogán Antal frakciójában ülne, ő elvárná, hogy szóljon. A fideszesek szerint ez lenne a kitiltottak kötelessége is.
Megpróbáltuk kideríteni a parlamentben, miért mond most mást a Fidesz az internetadóról, mint négy éve. Volt, akit meglepett és rossznak tartja, az ötletet, de van, aki nem érti, mi ezzel a baj.