Az amerikai elnökválasztás napjára tervezett terrortámadást egy afgán férfi
A 27 éves férfi ideiglenesen tartózkodhatott az Egyesült Államokban.
A 27 éves férfi ideiglenesen tartózkodhatott az Egyesült Államokban.
Letartóztattak egy afgán férfit, miután fegyvereket vásárolt az FBI nyomozóitól.
Washington szerint 37 terroristát öltek meg.
Megkezdődik a nemzetközi koalíció kivonulása egy terroristák által fenyegetett térségből.
A következmények pusztítóak lehetnek.
Az akciót két hónapig tervezték.
Az Iszlám Állam tagját 9/11 ihlette meg.
A rajtaütésen megölték a terrorszervezet több kulcsfontosságú vezetőjét.
A merénylet ötlete az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől származhatott.
Az egyik célszemély a Hezbollah nevében toborzott palesztinokat.
Elszabadult a pokol Burkina Fasóban.
Az utóbbi hónapokban tovább erősítették a biztonsági készültséget.
Több mint 24 órán át bujkált.
Az énekesnő elmondása szerint még sosem érzett ilyen félelmet.
A 19 éves férfi a stadion előtt összegyűlő tömegbe akart belehajtani.
Az országot ért terrortámadásokat egy nemzetközi csoport készítette elő.
Egy templom papjának és őrének meggyilkolására készültek.
Tankok vonultak a városba.
A szerkezetek alkalmasak lettek volna a teljes épületegyüttes lerombolására.
Körülbelül 700 amerikai katona tartózkodik még mindig Szíriában.
Fiatalokat akartak toborozni a szervezetbe.
A terrorszervezet keresztényeket vett célba.
Az ország, ahol a legkeményebb diktatúra van az egykori szovjet utódállamok közül, és az iszlám az egyik belső ellenség.
Négy embert letartóztattak a támadás miatt.
Sokak halála szárad a The Beatles banda lelkén.
A moszkvai terrortámadás csak a kezdet lehet.
Az Iszlám Állam a BL-meccsek helyszínére vonatkozó fenyegetést tett közzé.
Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben vele szemben.
Tálas Pétert kérdeztük a moszkvai terrortámadás következményeiről.
Iszonyatos kudarcot vallott az orosz hírszerzés.
Az orosz társadalom tolerálja az erőszakot.
Oroszország továbbra is sebezhető az iszlamista fegyveresekkel szemben.
Kérdés, hogy pillanatnyi gyengeségét használták ki a terroristák, vagy vannak még erőforrásaik.
Az Iszlám Állam támadását az események „nyugati változatának” nevezték.
Volt olyan, aki késve érkezett a helyszínre, de így sem kerülte el a támadást.
„Öljétek meg őket, ne kegyelmezzetek nekik” – hangzik az utasítás.
A Fehér Ház közben újra megszólalt.
Korábban folyamatos volt a veszélyérzet, mára erről megfeledkeztek az oroszok.
A házelnök részvétét fejezte ki, és mélységesen elítélte a terrorizmus minden formáját.
Négy alak látható a képen, háttérben Mohamed próféta pecsétjével.
Egyes képviselők visszahoznák a halálbüntetést.
A miniszterelnököt lesújtották a látottak.
Az orosz elnök beszédet mondott népének.
A Kreml tájékoztatása szerint négy elkövetőt is elfogtak a hatóságok.
A külgazdasági és külügyminiszter lelkierőt kívánt az áldozatok családjainak.
Még mindig keresik a moszkvai terrortámadás elkövetőit.
Folyamatosan érkeznek a nemzetközi részvétnyilvánítások.
Moszkva viszont hárított, és provokációról beszélt.
Az ENSZ BT nemzetközi együttműködést sürget.
A gyanúsítottak feltehetően az Iszlám Államnak dolgoztak.
Hatvan év után először emeltek vádat háborús uszítás miatt Magyarországon.
A tálibok vérdíjat tűztek ki a fejére.
A választás hajrájához érkezve szaporodnak az erőszakos incidensek.
Eközben az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az Iszlám Állam támogatóit.
Az akció a legtöbb halálos áldozatot követelte Iránban az 1979-es forradalom óta.
Darabonként 5000 dollárt kért értük egy ukrán katona.
Kapcsolatban állhatnak az Iszlám Állammal.
Az Iszlám Állam állhat a háttérben.
32 török tartományra terjedt ki a művelet.