Ezt kérik minden kórházba látogató magyartól: életek múlhatnak rajta
Fontos figyelmeztetést kaptak a kórházi látogatók.
Fontos figyelmeztetést kaptak a kórházi látogatók.
Megdöbbentő higiéniai hiányosságokat tártak fel az ellenőrök.
Léteznek olyan mítosztok a tisztasággal kapcsolatban, amelyeket gyerekkorunk óta hallunk, és el is hittük, hogy igazak.
Biztos, hogy mindig megmosod a kezed, amikor szükséges lenne? Most ellenőrizheted!
Sorozatosan támadják a magyar kormányfőt az orosz elnökkel való találkozója miatt.
Az éttermekben lévő étlapok akár 200 ezer baktériumot is hordozhatnak.
Semmelweis Ignác élete nem annak a megbecsülésnek a jegyében telt, amit felfedezése révén megérdemelt volna.
Nagyon valószínű, hogy a Covid egy szezonális megbetegedéssé alakul át az influenzához hasonlatosan.
Semmelweis tanait a kézmosással és kézfertőtlenítéssel kapcsolatosan nem fogadta el kora: ma már tudjuk, mi mindent köszönhetünk neki.
A szakemberek egészen pontosan meghatározták, mennyi időt is kéne minden alkalommal kézmosással tölteni.
A biztonságos ivóvíz hiánya világméretű erkölcsi kudarc – állítja az ENSZ-közgyűlés elnöke.
Japán kutatók szerint akár négyszer hosszabb ideig marad fertőzőképes, mint az influenzavírus.
A legszegényebb országok iskoláinak 70 százalékában nincs olyan berendezés, amely lehetővé teszi a kézmosást.
Tele van a fürdőszobánk illatos szappanokkal, samponokkal és tusfürdőkkel, de a kezünket nem mossuk meg kakilás után.
A koronavírus-fertőzés elkerülése érdekében több fontos dologra is oda kell figyelned, miután hazaértél.
A járvány ellen rengeteget kell kezet mosni és fertőtleníteni. Szakértőket kérdeztünk, mit tehetünk azért, hogy ez ne tegye tönkre a bőrünket. Cserepesedés elleni krémek, ötletek.
A koronavírus ellen a szappanos kézmosás segíthet, mely fél perc után nagyon látványos eredményre vezet.
A kemény szappan lúgos kémhatása felelős egyedülálló tisztítóképességéért.
A járványos időszakban rengeteget segít, ha tudod, hogyan kell helyesen kezet mosni.
48 órán keresztül emlékezik meg Semmelweis munkásságáról a Google doodle.
A hosszan tartó szappanos kézmosásnál még mindig nincs hatékonyabb módszer a kórokozók eltávolítására, de az alkoholos fertőtlenítők is hatékonyak. Elmondjuk, mit tesz a szappan és az alkohol a vírussal.
Amerikai kutatók szerint, aki kezet mos, az sem csinálja jól. De 30% meg se nyitja a csapot.
A megfelelő kézhigiénia is segíthet csökkenteni a fertőzések veszélyét.
Papp Magor háziorvos röviden összefoglalja, hogyan tudunk a legegyszerűbben védekezni a vírussal szemben.
A felületes, gyors kézmosás helyett fontos lenne tudni a helyes mozdulatokat.
A maszkok csak bizonyos körülmények között nagyon fontosak, a szakértők másféle védekezést javasolnak.
A kézfertőtlenítőnek 4 perc kell, hogy deaktíválja a kézre került vírusokat.
A cukiság mellett antibiotikumokra rezisztens baktériumok is a program részei.
Többé nem kell zsíros kézzel létezned.
Egyfolytában tüsszögsz és szipogsz? Tehetsz ellene!
Így erősítsd az immunrendszeredet a téli hónapokban!
Lépten-nyomon találkozhatsz a népszerű eszközzel, ám kutatások szerint eredeti funkciója ellenére többet árt, mint használ.
5 pontos checklist, amiből kiderül, hogy amit alapos tisztításnak hittél, siralmas lögybölés volt csupán.
Azt, hogy melyek a fertőzés gócpontjai, hogy hogyan védekezhet a bacik és vírusok ellen, és mit tehet, ha bekapott valamit? Tudja meg cikkünkből és tesztelje tudását kvízünkkel!
Mindig ugyanazzal a vászontáskával vásárolsz? Megmosod a csirkehúst? Főzés közben nyomkodod a mobilod? Csoda, hogy még élsz!
Ki nem találnád, melyik uniós ország higiéniája a legrosszabb a megkérdezés szerint.
Ezzel örökre megjegyzed, mennyi ideig kell tartania.
De legalább a kézmosással jól állunk, legalábbis a nők - derült ki egy nemzetközi felmérésből. Bónusz útmutató ahhoz, milyen sűrűn és hogyan is kell tisztálkodni!
Lemossa a bűntudatot, elfeledteti a kudarcot.
A mindennapos mozdulat segít a döntésben a kutatók szerint.
Sajnáljuk, de a forró víz és az antibakteriális szappanok egy fabatkát sem érnek.
Nem csak a hidratálás hiánya miatt kezdhet el a kéz bőre hámlani.
Tudod, hány másodpercet szán a többség a kézmosásra?
Ezért egy cég ötletes szerkentyűvel ösztönözné az mosdók kézmosóinak használatát.
Egy új kísérletben nőtt a májrákos esetek száma a folyékony szappanban használt triklozánnal kezelt egerekben.
Ma van a kézmosás világnapja, a külföldi adatok viszont lehangolóak: a férfiak 15 százaléka például egyáltalán nem most kezet. Szörnyülködjön az infografikán és keressen egy csapot!
Ezzel a csappal ellenőrizheti kézmosás után, hogy a kosz mellett valóban eltüntette-e a bacikat is. Kínai.