Történelmi pillanatok az OTP-nél: csúcsdöntés után két váratlan csapás érkezett
A kormánytól jött az egyik pofon.
A kormánytól jött az egyik pofon.
Több ezer új vagy felújított lakás keresheti majd új, fiatal gazdáját 5 százalékos kamatozású hitel segítségével.
A bejelentett terhek aláássák a piaci bizalmat is
A forintot megrángatta a csütörtöki Kormányinfó.
Az indoklás szerint a családok és a lakhatás biztonságának megvédése érdekében.
Érdemes figyelniük a kis- és középvállalkozásoknak.
A konzultáció kitöltői a kormány álláspontján vannak.
Közölte a kormány a határidőt.
A kormány meghosszabbította a kamatstopot, ám Ukrajna uniós csatlakozását továbbra sem támogatják.
Mind a tizenegy kérdés „Brüsszellel” kezdődik.
Az ügyfelek húsz százalék feletti hitelkamatokkal találták szembe magukat.
Három hónappal.
Igaz, ez bármikor változhat.
Gulyás Gergely csütörtöki bejelentése megosztja a piacot és az elemzőket is.
A miniszter azt is kijelentette: ha ennél magasabb lesz, kompenzálják a nyugdíjasokat.
Szokatlanul erős nyilatkozatpárbaj zajlott a napokban az MNB és a Magyar Bankszövetség között.
A cél egy fenntartható és 21. századi gazdaság létrehozása.
Soha nem tartoztunk még ennyivel a bankoknak.
Töretlen a diákhitel népszerűsége.
A felsőoktatásban tanulók félévente maximum 750 ezer forintot kaphatnak.
A legfájóbb a kamatstop.
Megjelent a kkv-kat érintő kamatstopról, illetve a gyármentő programról szóló kormányzati rendelet.
A kisebb törlesztőrészletért tudatosan változó kamatozású hitelt választó ügyfelek még mindig jobban járnak.
Mutatjuk a részleteket.
Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a bankszektor válságban van.
Gulyás Gergely a tanárok fizetésemeléséről is beszélt a kormányinfón.
A kamatok és az ingatlanárak emelkedése miatt a hitelfelvevők ötöde már a bérének legalább 40 százalékát törlesztésre fordítva tudott csak vásárolni.
A reális gazdasági növekedés és a versenyképesség érdekében kívánatos a piaci viszonyok visszaállítása a testület szerint.
Márciustól már alacsonyabbak lehetnek a lízingdíjak.
Az intézkedés a jelzálogalapú hitelek mellett a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is érvényes lesz.
Kisebb törlesztőrészlet-ajánlatot kaphatnak a változó kamatozású kölcsönnel rendelkezők.
A főtanácsadó szerint idén mind a gazdasági növekedés, mind pedig az infláció 5 százalék körül lehet.
Meglepetéssel értesült a szerdai bejelentésről.
Harmincmilliárd maradhat a magyar családok kasszájában.
Jövő júliusban akár 20 százalékkal is nőhetnek a törlesztőrészletek.
A lépés csaknem félmillió lakossági jelzáloghiteles szerződést érinthet kedvezően.
Az intézkedés január elején lép hatályba, és az első félév végéig tart.