30 találat az Indexről, és 15 a környékéről.

Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.

Készülnek a virágkocsik, kétezer felvonuló lesz a Debreceni Virágkarneválon
Az augusztus 20-ai felvonulást egy teljes karneváli hét előzi meg.
Karneváli jármű gázolt halálra egy férfit Németországban
Aznap egy másik, hasonló incidensben két férfi súlyosan megsérült.

Lövöldözés történt Rotterdam központjában
A rendőrök eddig három embert tartóztattak le.

Halálos lövöldözés szakította félbe a New Orleans-i felvonulást
A karneváli menetet átmenetileg felfüggesztették.

Vádat emeltek a karneváli felvonulásba hajtó autós ellen Belgiumban
A sofőr elismerte, hogy a megengedett 50 helyett 90 kilométer per órás sebességgel hajtott.

Hatan meghaltak, miután karneváli felvonulásba hajtottak egy autóval Belgiumban
Legalább harmincan megsérültek.

Megkezdődött a velencei karnevál
A járvány miatt hibrid formában rendezik meg.

Életfogytiglant kapott 89 rendbeli emberölési kísérletért a német farsangi gázoló
A bűncselekményben csodával határos módon senki sem halt meg, azonban 90-en megsérültek.


A járvány a velencei karnevált sem kíméli, online tartják meg az idei mulatságot
Interneten közvetítik majd a koncerteket, előadásokat.

Elvitte a karneválokat is a vírus Brazíliában
Nem akarnak több milliós járványgócokat.

Elhalasztják a riói karnevált
Erre az elmúlt évszázadban nem volt példa.

A rendőrök védték a karneváli gázolót az emberek haragjától
Hatvan fölé emelkedett a volkmarseni támadás sérültjeinek száma. Húszan gyerekek.

Nem volt ismeretlen a karneváli gázoló a német rendőrség számára
A gázolás 52 sérültje között 18 gyerek is van. Jelenleg 32 embert kell kórházban ápolni.

Pornóvideót osztott meg a brazil elnök a Twitteren
Jair Bolsonaro online hadakozása igencsak sikamlós területre tévedt.

Antiszemita karikatúrák okoztak botrányt egy belga karneválon
A belga zsidó szervezetek mellett az UNESCO és az Európai Bizottság is felszólalt a bábuk ellen.

Halálra gázolt egy nőt egy karneváli kocsi Németországban
A 24 éves nő a biztonsági őrként kísérte a kocsit, nem tudni hogy került a kerekek alá.

Robbanás Párizsban egy utcai ünnepségen
Legalább 18 ember megsérült a körülbelül ezer gyermek által látogatott karneválon.

A kölni támadásokhoz hasonló zaklatások történtek a berlini karneválon
Három nő feljelentést tett, eddig két esetről tud a rendőrség.

Karel Gott legyőzte a rákot
Eredményes volt a négyhónapos kemoterápiás kezelés, hamarosan újra énekelni szeretne.

Ötven felett tart a szexuális zaklatások száma a kölni karneválon
A buli öt napja alatt közel hétszáz feljelentés történt. Verekedések és lopások is előfordultak.
18 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést a kölni karneválon
Pedig szigorították a biztonsági intézkedéseket.

Kisebb incidensek, 6 szexuális zaklatás a kölni karneválon
A szilveszter után már ennek is örülnek. Idén kevesebb inzultus történt, mint tavaly.
Kétezer rendőr vigyáz a farsangozókra Kölnben
A szilveszteri balhé után fokozott készültség lesz a karneválon, még a játékpisztolyokat is elkobozhatják.

Kiengedték a kórházból Karel Gottot
Prága aranyhangja már az első kemoterápiás kezelésen is átesett. Hamarosan folytatja.