Osvárt Andrea fotóval jelentette be, hogy 45 évesen babát vár
A színésznőre a közelmúltban talált rá a szerelem.
A színésznőre a közelmúltban talált rá a szerelem.
Maga a mentésirányító, aki telefonon segített a szülés levezetésében is anyai örömök elé néz.
A hatóság vizsgálódik, a szakma válaszokat vár.
Vizsgálódik a magyar hatóság.
Megkülönböztető jelzést használva, szolgálati gépjárművel vezették fel a házaspár autóját.
A drasztikus áremelés lehet a megoldás.
A vizsgálat szerint nincs összefüggés a két eset között.
A hozzátartozók tudni akarják, mi történt.
Az egyik leggyakoribb kórképre találták meg a megoldást.
Egy testkamerás felvétellel került nyilvánosságra az eset.
A balesetben öten sérültek meg.
Nem jutottak sokáig a szülők az otthonuktól, gyorsan lépni kellett.
Tizenegy perc alatt tudták le a távolságot.
Az országos mentőszolgálat munkatársai perceken belül a helyszínre értek.
27 órányi vajúdás után sincs pihenés.
Daganatos betegség miatt kellett eltávolítani a fél medencéjét.
A baba és a kismama is jó egészségnek örvend.
Az anya és a kicsi is jól van.
A 27 kilométeres távolságot tíz perc alatt letudták.
Téves jogértelmezés alapján csökkenti az összeget a kormányhivatal, mutatjuk, szülés előtt hány nappal ne akarjon munkahelyet váltani.
Férje a közösségi médiában arra biztatja az embereket, hogy őrjáratozzanak a városban, és vigyázzanak egymásra.
Most már viszont az oltás mellett kampányol.
Azt is leírták, mit érdemes nagyobb mennyiségben fogyasztani.
A várandós nőnek egy műtüdő segíti a légzését.
Be akarta adatni a vakcinát, de már nem tudta.
Várandóssága 26. hetében derült ki, hogy életveszélyben van.
Többször előfordult, hogy halott anyából emeltek ki élő babát. Megrázó történetek.
A kismama olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen újra kellett éleszteniük a mentőknek.
A mentők perceken belül a helyszínre értek, de a baba gyorsabb volt.
A rendőrség nyomoz.
Komoly szerepet vállalnak a 12–18 év közöttiek oltásában is.
Dér Heni volt az egyik. Májusban történtek a ritka riasztások.
Azon a településen vagy kerületben, ahol nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, támogatás jár a munkába visszatérő szülőknek.
A kismamát már nem lehetett kórházba vinni, így a mentőápolók vezették le szülést az asszony lakásán.
Zsuzsanna maga hívott mentőt hétfőn, amikor romlott az állapota.
Soron kívül oltják a várandósokat.
Indokolttá vált a kismamák soron kívüli beoltása is, mivel a vírus a magzati életet is veszélyezteti.
Az előadóművész a terhessége 36. hetében kapta meg a Pfizer vakcináját.
Öt hét mesterséges kóma után az anya és a baba is egészségesen tért haza.
Közel ezer kismama kapta meg a vakcinát egyetlen délutánon.
A háziorvoson vagy a nőgyógyászon keresztül igényelhetik a vakcinát.
Védőoltást javasolnak a várandós anyukáknak, mert ki vannak téve a koronavírus és a szövődmények veszélyének.