A végrehajtók miatt robbantotta fel az otthonát egy komáromi férfi
Az elkövető több mint 10 millió forintos kárt okozott.
Az elkövető több mint 10 millió forintos kárt okozott.
A helyiek annyira tartanak tőle, hogy nyilatkozni is alig mertek.
Egy porral oltó készülékkel is telefújta a boltot.
Nyomozást indított a rendőrség.
Az áldozatra egy présházban találtak rá.
Kimutatták a H5N1 jelenlétét.
Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás megkezdődött.
Formai okokra hivatkozott a bíróság.
A sztráda érintett szakaszát lezárták.
A Komárom-Esztergom vármegyei község önkormányzata hívta fel a figyelmet.
A zöldszervezet követeléseket fogalmazott meg a kormánnyal szemben.
A porfelhőt három kilométeres körzetben látták.
Hitler portréjával a testén indult volna a választásokon.
A vádlott minden ok nélkül kötött bele a szórakozóhely előtt dohányzó férfiba.
A verekedést egy térfigyelő kamera rögzítette.
Elfajult a vita egy ácsi ingatlan előtt.
Egy vízmelegítő volt a mérgező gáz forrása.
A sérült járművek két sávot foglalnak el.
Volt olyan pillanat, amikor kényszerből egyszerre nyolc autó vesztegelt a veszélyes szakasz mellett.
Felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.
Áldatlan állapotok uralkodtak a megyei harmadosztályú futballcsapatnál.
A gyámhatóság azonnal megszüntette szülői felügyeleti jogát.
Komáromban történt az eset.
Bábolna térségében történt a baleset.
Tatabányán a korábbi polgármester halála miatt egyéni választókerületi képviselőt választanak.
Pedig az OMSZ főigazgatója februárban még azt mondta: az érintett telephelyek ráncfelvarrásra szorulnak.
Elképesztő látvány, de nem örömteli.
Az esetről felvétel is készült.