Kiderült, ki pályázza meg a Katona József Színház igazgatói posztját
A jelenlegi intézményvezető is őt támogatja.
A jelenlegi intézményvezető is őt támogatja.
Példátlan összefogás valósult meg.
Az ellenzéki párt reagált Máté Gábor indexes interjújára.
Jött, látott, elment.
A Katona József Színház igazgatója kizárólag az Indexnek beszélt a DK-ügyről.
Ki gondolná, mi történik egy falusi iskolában.
„Látszott, hogyan gázolnak át régi ismerősök a másikon, hogy valamit megszerezzenek” – mondta.
Meglepő nevek kerültek be a Szkeptikus Társaság citromdíjának döntőjébe.
Cili tudta, hogyan lazítson a helyzeten
A Katona József Színház igazgatója aggódik a nyugdíjas évei miatt.
Sussex hercegével Máté Gábor beszélgetett.
A brit sajtó nem bánik kesztyűs kézzel a magyar származású pszichoterapeutával.
Az eseményt online tartják, így bárki csatlakozhat.
Hatvan film, kétszáz vetítés, tíz hazai város.
Többek között arról beszélgettünk, hogy gyógyítható-e a fizikai betegség a mentális betegség kezelésével.
Grecsó Krisztián Tíz eszkimó című darabja hideg, mint a fehér falak, amelyek között játszódik.
A kanadai–magyar orvos szerint annyira hozzászoktunk a kapitalizmus mérgező környezetéhez, hogy már fel sem tűnik, mennyit is nyelünk.
A színész szerint a művészetről nem lehet politikamentesen fogalmazni.
Fenyő Iván és Száraz Dénes is elmondta, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp előadásaiból.
Az addiktológus szerint botrány, ami itthon a drogfüggőkkel történik.
Annyira elmérgesedett a kibeszéletlenségekkel és rágalmakkal terhelt helyzet.
A Katona igazgatója szerint hosszú távon veszélyben van a fővárosi színház.
Aktuális kérdéseket járnak körül a Freeszfe előadásai.
Karácsony Gergely átadta az elismeréseket.
A kanadai–magyar orvos szerint a függőségek mindig öngyógyítással kezdődnek.
Bezöldült a Katona az évadnyitásra.
Elmúlik sok szép, kis jelen - énekelték tanítványai a Színház- és Filmművészeti Egyetem felmondott tanárának.
Egyetért a hallgatók céljaival.
Máté Gábor egy interjúban az SZFE átalakítását övező botrányt összekötötte Borkai Zsolt ügyével, és Kálomista Gábornak is beszólt párszor.
A Katona József Színház dolgozói házilag készítenek maszkokat kereskedelmi dolgozóknak. Ha ez nem lenne, nem is tudnának mást csinálni.
Eszenyi Enikő pályázati anyagában számos színházi vezető ajánlása szerepelt. Van, aki már újragondolná, hogy vállalja a támogatást.
Török-Illyés Orsolya édesanyjáról 3000 oldalnyi akta született. Illyés Kingát kémkedéssel és irredentizmussal gyanúsították, és mellesleg aprólékosan rögzítették az egész életét.
Gy. Németh Erzsébet meglepőnek tartja, hogy a Vígszínház vezetője nem ment el a színházi tüntetésre. Máté Gábor igazgató marad, Dörner szerinte ámokfutást rendez.
A Katona József Színház igazgatója először nyilatkozott azóta, hogy kirobbant a Gothár Péter zaklatási ügye.
Az elsőfilmes Nagy Zoltán azt mutatja be, milyen, amikor egy hozzánk közel álló keveredik gyanúba. Megérkezett a Szép csendben előzetese.
Az Impromptu egy ifjúsági zenekarról szól, ahol a szólista megsejti, hogy 60 éves karmesterüknek viszonya van egy 13 éves csellistával.
A Heti Válasz A bajnok után kikérte magának, hogy Pintér Béla miért nem ír drámát Máté Gábor múltjáról is. Hát, Pintér ír egyet, Máté Gábor színháza pedig bemutatja.
Olyan az egész, mint egy nyílt színi önboncolás, ahol a főszereplő saját maga fejti le a húst testéről. Összesen hatszor játsszák, mindig teltházzal: ez az AlkalMáté, akik idén Mészáros Bélát dolgozták fel.
Az öncenzúra soha nem jutna eszébe, de lehet, hogy elővigyázatlan volt Pintér Béla A bajnok című előadásával. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója beszélt arról is, miért vannak álmatlan éjszakái és miért haragszik az Indexre.
Péntek este mutatják be a Katona új darabját, amiben a kilenc évvel ezelőtti olaszliszkai tragédiát dolgozzák fel. Interjú Máté Gáborral.
Luke Skywalkerként kereste a Darth Vaderét, de csak hülyeapákat talált helyette. Dömötör András élete idén Lego-figurákból épülhetett fel. Megnéztük az Alkalmáté idei darabját.