Barna Zsolt: A legtöbb bankadót fizetjük – akkor milyen állami hátszélről beszélnek?
Új befektetők és pezsgő tőzsdei jelenlét – ezért hajt az MBH Bank.
Új befektetők és pezsgő tőzsdei jelenlét – ezért hajt az MBH Bank.
Ez volt a magyar Erin Brockovich-ügy.
Már több mint harmincféle különböző családtámogatás érhető el.
6 olyan árverés volt, ahol az egymilliárd forintot is meghaladta a kikiáltási ár.
A Mol elnök-vezérigazgatója közölte, ők megfinanszírozzák az államot, és az állam ezt osztja vissza.
A tárca szerint a vásárlás előtt áttekintették a budapesti irodapiacot.
A francia társbefektető delegálta a szakembert.
A testület saját illetékességi körébe sorolta a magyar állam és a holokauszttúlélők között indult kártérítési ügyet.
A saját magát feljelentő nő drasztikusan lefogyott a börtönben.
Nem csak magánegészségügyi szolgáltató láthat fantáziát a szebb napokat látott intézményben.
Még az idei évben többségi tulajdont szerezhet a magyar állam a Budapest Airportban.
Közben Budapest aktuális folyószámla-egyenlege rekordméretű tartozást tükröz.
Mindenki Nagy Mártont figyeli.
Az Index érdeklődésére öntött tiszta vizet a pohárba az állami vállalat.
Levelet kaptak a tulajdonosok.
Részvénycsereügyletet kötöttek.
A magyar nemzet elve „ma alkotmányos parancsnak is tekinthető”.
A magyar államot 34 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezték.
Ezúttal árverés útján próbálkoznak.
Az ellenzék szerint egy magyarázat van arra, hogy az állam is beszállt az üzletbe.
1140 milliárd forintot tesz ki az ország költségvetéséből.
Zárt ülésen tárgyalt a fehérvári közgyűlés.
A 4iG elnök-vezérigazgatója szerint a nemzeti tőke csak egy 30 éves lemaradást hoz be.
A legnagyobb részét az ingatlanok teszik ki, de adósságot is örökölhet.
A házelnök a Szent Király Szövetség 25. találkozóján beszélt.
Az építési és beruházási miniszter elárulta, számára most mi a prioritás.
Palkovics László mindent elmagyarázott.
Korábban a Fővárosi Törvényszéknél és a Kúriánál már elbuktak, nem maradt más lehetőség.
Az Emmi közleménye szerint a minisztérium dolgozta ki az állami meddőségkezelési centrum megvalósításának lehetőségét.
Felszámolt a bíróság egy portugál vállal, nem kellett volna.
Orbán Viktor decemberben adta át az épületet II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának.
Helybenhagyta az ICSID a 2019. évi döntést, Magyarország 25 milliárd forintot bukik.
Készül az Európai Unió bíróságához benyújtandó beadvány is.
A magyar államé lett.
Cserébe az állam megkapja az egyetem piliscsabai kampuszát.
A Magyar Nemzetnek a cég vezetője beszélt a reménybeli megállapodásról most, hogy a kormány zöldfordulatot hajt végre.
A korábbi pedofil igazgató éveken át molesztálta a volt lakókat, akik most azt várják: kérjen bocsánatot a fenntartó, és fizessenek nekik kártérítést.
Az üzem 20 százalékát vették meg, jelentette be Palkovics László.
A Cheque Déjeuner perre ment, amiért jogellenesen kiszorították a piacról az Erzsébet utalványokkal.
Hiába volt a magyar államé az eternitüzem, a jogutód Kft.-t kellett volna perelni.
A lap szerint magyar állami pénzekért lobbiznak. A cég cáfol.
A különféle kormányzati szervek egyre többször kérnek ki adatokat az amerikai cégektől.
Megszűnt Magyarország gazdaságbiztonsági tartaléka, már nem őrzünk nagy raktárakban élelmiszert vész vagy piaci zavar esetére. De akkor mi történne, ha szükség lenne rá?
Munkácsy Mihály Golgotájának korábbi tulajdonosa szerint az állam a 80-as években is rossz ajánlatot tett.
Fradi, Stadler, Gázszer: az állam eddig hagyta kivérezni a klubokat, ahogy Európában például a Rangers és a Parma kezét is elengedték.