Holttestet találtak egy padon Hajdúszoboszlón
Az ügyben bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Az ügyben bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
Az intézmény dolgozói csak később, a rendőrségtől értesültek az esetről.
Rendőri védelemre is szükség volt.
Az idősebb orvosok inkább kifizetik a helyettesítést.
Rendőrök siettek a segítségére.
A kisfiú játék közben esett egy kerti tóba.
Szinte egyszerre érkezett a bejelentés.
A férfi már nem lélegzett.
Az egyik beteg gázriasztó fegyverből lőtt rájuk.
Az ítélet nem jogerős.
Előkerült a hangfelvétel, amely a mentősök és az áldozat barátai között zajlott le az eset után.
A mentőszolgálat szerint jól működik az új ügyeleti rendszer.
A mentőszolgálat munkatársai éppen egy magatehetetlen férfit láttak el.
A kétéves kisfiú súlyosan megsérült.
A szervezet szerint zavartalan a hívásfogadás.
A beteg már nem lélegzett, egy szabadnapos orvos sietett a segítségére.
A helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek.
A rendőrség kiadta az elfogatóparancsot, emberölés kísérlete miatt indult eljárás.
Az esetkocsik sebességét is korlátozzák.
Mentési gyakorlaton is részt vesznek.
A mentőszolgálat a családapa, valamint az ügyben nyilatkozó politikusok beszámolóját szemenszedett hazugságnak nevezte.
Az ukrán mentőszolgálat embereit vádolják.
Gyorsabb és biztonságosabb lesz így a mentés.
Gyakorlatilag leomlott egy tiroli hegycsúcs fele.
„Beidéztek minket és kihallgattak” – mondta a színművész egyik lánya.
A mentőtiszt a nyomozati szakban beismerte a bűnösségét.
Több pontban összefoglalták az esetleges veszélyeket.
Az esetről felvétel is készült.
A színész nagyon bizakodó.
A mentést több tényező is akadályozza.
Megmondta a magáét.
Az eset többekben is felháborodást keltett.
A sérült a vizes várfalon sétálva csúszott meg.
Azt viszont nem tudjuk, hogyan szirénáznak.
Ismeretlen tettes ellen.
A DK a mentőszolgálat vezetőjének menesztését követeli.
Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette: a hiány a jövő évben 3 százalék alatt lesz, miközben 3,5-4 százalékos növekedéssel számolnak.
Újabb részletek derültek ki arról, hogy kik és miért verekedtek össze a plázában.
Tizenegy kastélyban szereltek be félautomata defibrillátorokat.
Megrázó történetekről számoltak be a magyar mentőcsapat tagjai a földrengés után az Indexnek.
A feladataik közé tartozik a távgyógyítás is.
Elfogadta a parlament a egészségügyi átalakításról szóló törvényt.
A mentőautóba viszont nem szállhat be.
Szokatlan szülés zajlott le a XI. kerületben.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét a kánikuláról és a fesztiválokról kérdeztük.
Nagyon kevés híja volt annak, hogy meg tudták menteni az életét.
A röfi később a kanapén nézte végig, amint a gazdáját ellátják.
Úgy be volt állva, hogy beszélni sem tudtak vele.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kivizsgálták az ügyet.
A férfit stabil állapotban szállították kórházba.
A vírustagadó szerint megfertőzött tesztekkel tartják fel a járvány látszatát az önkéntesek.
Baleset miatt torlódik a forgalom.
Szerencsére senkit nem kellett kórházba szállítani.
A kiérkező rendőröket pedig leköpte.
A büntetés-végrehajtásban dolgozó nő és mentőszolgálatnál dolgozó férje szabadidejükben kaptak el egy férfit.
A hősies feleség zokogva kezdte meg férje újraélesztését, szerencsére a mentőegységek hamar a helyszínre érkeztek.
A mentőegységek nem képesek már sokkal többre, más megoldásra volna szükség, ami tehermentesíti a mentőket.