Felülvizsgálná az Országos Bírói Tanács az Igazságügyi Minisztériummal aláírt négyoldalú megállapodást
A kérdést a tanács következő ülésén, január 15-én tárgyalják.
A kérdést a tanács következő ülésén, január 15-én tárgyalják.
Szerinte a kormánnyal kötött megállapodás önmagában nem sérti a bírói függetlenséget.
Kétszáz bíró és igazságügyi dolgozó tiltakozott a minisztériummal kötött megállapodás ellen.
Nagy vihart kavart a megállapodás.
Bizalmi szavazást indítottak ellene.
A nyilvánosságra került jegyzőkönyv tartalma nem függ össze a 2025-ös költségvetési tervezettel.
A bíróságok fennállását féltik az alacsonynak tartott fizetések miatt.
Pedig januárban választották meg.
Nemcsak pénzt, hanem ellenőrzési jogköröket is kapott.
Az uniós pénzekről szóló tárgyalásokhoz is köze van a területnek.
A legutóbbi egyeztetés után nagy botrány robbant ki.
Abból kerekedett a botrány, hogy két bíró az amerikai nagykövettel találkozott.
A bírói tanács demokratikus legitimációját feszegető kérdéseket tettek fel.
Állandósultak a nézeteltérések a magyar igazságszolgáltatás legmagasabb szintű közjogi testülete és a legfőbb bírói fórum vezetője között.
Nagy visszhangot keltett a törvényszéken, amikor Tatár-Kis Péter elismerte, hogy találkozott Schadl Györggyel.
A bírói tanácsnak el kellett volna fogadnia egy nyilatkozatot, amelyben kifejezik elkötelezettségüket.
Interjú az Országos Bírói Tanács szóvivőjével.
Schiffer András gondolatai Varga Zsolt András, a Kúria leendő elnökének megválasztása elé.
Varga Judit nem is egyedül érkezett, hanem Handó Tünde eddigi helyettesét, az OBH-elnöki szék állítólagos várományosát is magával vitte.
Tavasszal háromtagú delegáció is érkezett Magyarországra.
A bírók testülete szerint manipulatív kérdésekkel próbálja ráerőltetni, a jelenlegi OBT ellehetetlenítését célzó javaslatait a bírói karra.
Darák Péter szerint nemcsak, hogy nem működésképtelen az OBT, de hiába fordult Alkotmánybírósághoz az OBH-elnök, azzal semmire se megy.
Saját nemzetközi jogi érvelését semmisítette meg a Fidesz-KDNP azzal, hogy úgy határozott: az Országos Bírói Tanács nem felügyelheti érdemben az Országos Bírósági Hivatal elnökét.
Az OBH elnökének nem tetszettek Vadász Viktor gondolatai, ezért eredménytelenné nyilvánította a pályázatot.
Korábban az Országos Bírói Tanács kezdeményezte a felmentését.
A Fidesz-KDNP félórás bizottsági ülésen, valódi vita nélkül döntött az OBH-elnök törvénytelenségeinek eltussolásáról.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont közölte: a törvény úgy jó, ahogy van.
Az Országos Bírói Tanács szerint nemcsak elismeri törvénysértéseit, de visszamenőleg legalizálná gyakorlatát az OBH elnöke. Újabb felvonás a bírók csatájában.
Handó Tünde nyomán az ombudsman kért alkotmányjogi vizsgálatot, a kormányoldal erre hivatkozva állítja: megkérdőjeleződött az OBT legitimitása.
A saját elnöke védelmében kampányol az OBH, miután az Országos Bírói Tanács méltatlannak találta posztjára Handó Tündét.
Az Országos Bírói Tanács vezetői az Alaptörvényt és a sarkalatos bírósági törvényeket védik. Az Országos Bírósági Hivatal regnáló elnökével szemben.
Két olyan bírósági elnök is megvédte Handót, akiket éppen ő nevezett ki.
A parlamentnek kell majd dönteni a kérdésben.
Az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult az Országos Bírói Tanács (OBT) működése miatt.
Szerinte valótlanságokat állít a Tanács, és összejátszik a sajtóval. Csak remélni tudja, hogy pártatlanul ítélkeznek.
Amikor az be akarja darálni a bíróságokat. Az Országos Bírói Tanács és az OBH konfliktusáról volt kerekasztal, Handó Tünde nem ment el rá.
Az Országos Bírósági Hivatal sokat kritizált elnöke kiállt a különbíróságok mellett.
Az OBT mai ülésén Handó először összekülönbözött Darák Péter Kúria-elnökkel, majd az események rémálomszerűvé váltak a számára.
Meglévő feladataikra és családi okokra hivatkoznak.
Megalakult a bíróságok igazgatási rendszerét ellenőrző új testület, az ünnepi beszédek mögött már körvonalazódik a konfliktus.
Forradalom, lázadás, taktikai KO Handónak - így értékelték a testületi választás eredményét.