Előkerült Lakatos Márk, de faképnél hagyta az őt kérdezni kívánó újságírót
Kapucniját teljesen az arcába húzva, napszemüvegben távozott sietősen a helyszínről.
Kapucniját teljesen az arcába húzva, napszemüvegben távozott sietősen a helyszínről.
Emberkereskedelem miatt zajlik a nyomozás.
A gyermek súlyosan traumatizálódott.
Három tervezettel állt elő a DK, a kormányzó párt azonban nemet mondott mindegyikre.
Szeretnék eloszlatni a csalódottságot.
Korábban az óvodában, egy mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.
Folyamatosan zajlik a tanúk meghallgatása.
„Amit csinálnak, annak köze nincsen a gyermekvédelemhez” – állítja.
Bese Gergő felfüggesztése az egész világon érvényes.
Szerinte ahol mindent a nemiséggel hoznak kapcsolatba, ott a szexualitással kapcsolatos bűnök is gyakoribbak.
„Hazugságok” – írta a rendező arról, ami elhangzott róla a sajtótájékoztatón.
Sikeres volt a fejvadászok akciója.
Szeptember végén kezdődött a büntetőper.
Szerinte a kérdező „fixálódva van a témára”.
A DK elnöke elárulta, hogy mi az első lépés egy jobb Magyarország felé.
A nyomozás azonban továbbra is tart ügyében.
Ferenc pápa budapesti miséjének szervezésében is részt vett.
Beismerte, majd mégis tagadta tetteit.
A műsorvezető Kaleta Gábor pedofilbotrányával kapcsolatosan tett félreérthető megjegyzéseket.
A férfit kirúgták, de az ügy miatt hatalmas a felháborodás a településen.
A megbízásukat vissza kell vonni.
Komoly ellenállást váltott ki az Európai Unió szabályozástervezete, ami végérvényesen leszámolna az internetes szexuális ragadozókkal.
Az áldozat gyámja értesítette a rendőrséget.
A Miniszterelnökség már reagált is a vádra.
Remélik, hogy a jogszabály elrettentő hatással lesz a szexuális bűnelkövetőkre.
Tíz év börtönre ítélték, az ügyészség súlyosbítást kért.
A súlyosan szeméremsértő felvételek közül egyet egy csoportban is megosztott.
Tovább szigorodnak a pedofilokat sújtó büntetések.
A vádemelést megelőzően 86 felvételt már törölt.
A gazdagréti óvoda vezetőjének ügyében írt a politikus.
Követte, és tapogatni kezdte.
Azt hitte, elévült az ügye.
Könnyen lehet, hogy olyan ember kerülne vissza az újbudai intézmény élére, aki tudott a bűncselekményekről.
A férfi ügyvédje szerint alaptalan volt a letartóztatás.
Nem csitul a kegyelmi ügy.
Kiskorú családtagjairól készített felvételeket.
A műsorvezető most megszólította a nagyérdeműt.
Elmondta, miként élte meg a gyermekotthonban töltött éveket.
A ferences szerzetes a kegyelmi botrány apropóján idézte fel a múltat.
A darkweb is szerepet játszott a lebukásában.
Egyikük saját kiskorú gyermekét bántalmazta.
A politikus szerint az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a céggel.
Éveken át terrorizálta a gyereket.
Azt szeretné tudni, mi a Fidesz–KDNP pontos álláspontja a pedofíliát illetően.
Újabb párt akadt ki a DK hirdetményére.
A kiskorú feljelentette a munkáltatónál.
Februárban még mérkőzést is vezetett az általa alkalmazott pedofil edző.
A Momentum elnöke szerint pár lájkért elviszik a közbeszéd fókuszát a bicskei bántalmazásokról.
Politikai kultúra 2024 Magyarországán.
1968 súlyos öröksége még ma is kísért.
A püspök hetek óta saját narratívával kampányol.
Elmondása szerint ő csak „jót akart”.
Egy 62 éves nevelő molesztált fiúkat.
Nem hittek neki, azt mondták, csak hallucinál.
Tizenéves fiút molesztálhatott.
A férfi nem először bukott le.
Az államtitkár szerint ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején.
Engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni – csak ennyit válaszolt újságírói kérdésre.
A párt szerint ebből is látszik, hogy a kormánypártot nem érdekli a gyermekvédelem.
A jó nevű ifjúságvédelmi szakember lehet a pedofilbotrány miatt indult fővárosi vizsgálat kulcsszereplője.