„Sáros, opálos, zavaros” – rengetegen panaszkodnak az ivóvízre Budapest környékén
Az egyik polgármester már soron kívüli vizsgálatot kezdeményezett.
Az egyik polgármester már soron kívüli vizsgálatot kezdeményezett.
Több autó és egy menetrend szerinti busz is megcsúszott.
A lakosság segítségét kérik.
A szeizmológiai obszervatórium azt is elárulta, hogy mi történt.
Pest vármegye egy részén is megjelenhet a fagyos csapadék.
Kilencvenezer forintos díjat számolt fel a betegeinek.
Több mint negyven jármű tört össze a balesetben.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
Hantos Péter azt ajánlotta a városvezetőnek, hogy inkább büfés legyen.
Vízügyi szakértőkkel találkozott a miniszterelnök.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint szükség lenne rá.
Az elöljáró szabadlábon védekezhet.
A kisfiú játék közben esett egy kerti tóba.
Teljes terjedelmében égett egy épület Érden.
A sofőr a rendőrök elől menekülve több autónak is nekihajtott.
Már harminc helyre riasztották a tűzoltókat.
Ezzel már hat vármegyében tilos a tűzgyújtás.
A gyerekekkel egyáltalán nem foglalkozott, így azok a saját szabályaik szerint éltek.
Egy kiló lőszert és szovjet kézigránátokat is találtak.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
A vádlott tartozást szeretett volna behajtani a sértetten.
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani.
Jegestea flakonjának látszott a palack, de lúgos anyagot tartalmazott.
Lezárták az utat a város belterületén.
A vadbiológus szerint kizárt, hogy „útlevéllel” lépnék át a szlovák határt.
Nem árt az óvatosság.
Népszerűek a Budapest melletti települések, de sehol sem gondtalan az élet. Körkép.
Két kislány találta meg a holttestet egy ház előtt Aszódon.
O. József és Sz. Krisztofer tartózkodási helyét egy nap alatt felkutatták.
A tűz keletkezési okát még vizsgálják.
Több forgalmi engedélyt is elvettek a járművek átalakítása miatt.
A pomáziak vagy hiába hívták a 1830-at, vagy nem kaptak megfelelő segítséget.
A szervezet szerint zavartalan a hívásfogadás.
Rengeteg a probléma az új ügyeleti rendszerrel.
Egy betegszállítóval közösen nyerészkedtek.
A felnőttháziorvosi ügyeletek 80 százaléka is megszűnik.
A férfi megpróbálhatott elrabolni egy fiatal lányt.
Nem ez volt az első ilyen eset az utóbbi időben.
A tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat.
Budakeszin 311 millió forint kormányzati forrásból épült egészségház.
Az elsőfokú riasztás viszont továbbra is érvényben van.
A Budafoki úton két sávot is elfoglalt egy, a szél által kicsavart fa.
Két gyanúsítottja is van az ügynek.
Ráharapott az egyik intézkedő rendőr könyökére, amit felszólítás ellenére sem engedett el.
Éjjel-nappali szolgálatra készülnek a hatóságok.
Az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt.
Képeken a keresési munkálatok.
Gyógyszeres kezelésre szorul.
„Ugye nem akarsz bajt?” – kérdezte a támadó.
Egy 49 éves nő halt meg Kóka közelében.
Mentőhelikopter vitte kórházba.
Rengeteg tűzoltó vonult a helyszínre.
Pintér Sándor már meg is találta utódját.
A polgármesternek elege lett, jön a zéró tolerancia.
A sofőrt 200 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtották.
A nő kezeit maga elé tartva próbált védekezni.
A gyanúsítottak több millió forint kárt okoztak a magyar költségvetésnek.
A sport után a politikai pályán is a dobogó tetejére tör.
A kiégett autók apokaliptikus látványt nyújtanak.