Tragédia, lemondások és választások alakították át a magyar politikai elitet 2024-ben
Öt politikus, akik 2024 első felében még közismert szereplői voltak a magyar közéletnek.
Öt politikus, akik 2024 első felében még közismert szereplői voltak a magyar közéletnek.
Hat jelöltet vett nyilvántartásba a választási bizottság.
Egy igazgató áll a ringbe a párt képviseletében.
A szocialisták szerint választottjuk „harcedzett politikus”.
Feladata, hogy képviselje a határon túli magyarokat, erősítve a nemzeti összetartozást.
Csupán egy szűkszavú válaszban reagáltak.
Potápi Árpád János halálát követően veheti át a posztot.
A Nemzeti Választási Bizottság jelentette be az időpontot.
Az 57 évesen elhunyt államtitkárt Bonyhádon helyezték végső nyugalomra.
A magánszemélyek egy szál fehér virággal róhatják le kegyeletüket.
A Várkert Bazárnál tartottak tiszteletadást az államtitkár tiszteletére.
Szombaton a Várkert Bazár elé várják a megemlékezőket.
A politikus 57 éves volt.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár ismertette a részleteket.
Egy-egy pálya értéke mintegy 120 millió forint.
Az államtitkár Gombaszögön tartott beszédet.
De az elkezdett beruházásokat még befejezik.
Elkezdődött az idei Tusványos.
A biztos nemzetpolitika szilárd alapja egy erős Magyarország.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár biztos a Fidesz győzelmében.
Gyermekenként 30 ezer forintra emelték az étkeztetési támogatás összegét.
A kelet-szlavóniai Harasztiban újraavatták a nemrég megrongált Petőfi-szobrot.
A Székelyföldért Társaság az autonómia megvalósításának haladéktalan szükségességére hívja fel a figyelmet.
Ez kezd elfajulni.
Kiemelten fontos megóvni a magyar identitást Nyugat-Európában.